Nem fogom nagy dobra verni ezt a bejegyzést, talán ki is törlöm innen. De el kell mondanom, amiképp el tudom, hogy mi a véleményem Rólad meg a módszereidről. Végtére is Te volnál az Isten, és én ajánlottam Neked egy alkut. Tudom, hogy hallottad, hallanod kellett, mert ilyesmit nem ígérek meg csak úgy. Nem részletezném mit adtál meg, és mit vettél el tőlem. Tudjuk mi azt ketten, Te és én. Azt is tudjuk, hogy nem alkottál tökéletessé, csak egy emberré, persze kell a szenvedés is, egyébként nem lehetnék ezen a világon. Ez a mi dolgunk, a Tiéd és az enyém. És nem nagyon értem hogyan tehetted ezt velem....

Sok egyezségünk volt már, és én igyekeztem beváltani a rám eső részt. Tudom, hogy nem mindig sikerült. Azt is tudom, hogy lehetnék sokkal jobb ember is, mint amit sikerül magamból kihoznom. Sokat adtál, engedted, hogy mindig a magam ura legyek, akármi történik. Segítettél megugrani az akadályokat. És bár nekem mindig csak egy hitre volt szükségem, a saját magamban valóra, mégis néha, amikor elgyengültem, szóltam hozzád. 

Tán az volt a baj, hogy nem dicsőítettelek, amikor boldog voltam? Nem, valóban nem, csak hálás voltam, ahogyan most is vagyok. De pontosan tudtad, mit ajánlottam neked újévkor. A szavamat adtam, hogy a szerelem eléréséért lebontom önként az engem mindenkitől megvédő falaimat, és megtanulok bízni másokban, hogy ne csak létezzek, hanem élhessek is. Cserébe kapok valakit, akit szerethetek. Ez volt az egyezség, a szülinapomig. Olyan könnyedén ideadtad Tomit, és tisztában vagy azzal, hogy mindent megtettem érte, de nem ment. 

Bevallom feladtam azon a napon, amikor a buli volt. Láttam milyen, és annyira megrtörtté váltam, hogy azonnal tudtam, hogy tovább kell mennem. Jóllehet gyenge voltam és feladtam. Elkönyveltem, hogy nem teszel csodát velem 2 hónap alatt. Ehhez képest kaptam már aznap egy királyfit. Nem tehetted ezt véletlenül, hogy úgy ért hozzám, úgy ölelt át mint egy hercegnőt szokás, és én minden falamat áttörve egyből ezt hagytam. Te tudod mennyire óvatos vagyok, és milyen hosszú időre van szükségem ahhoz, hogy csak így hagyjam ezeket a dolgokat. 

Elviseltem a terhet, az egész pakkot, úgy, ahogyan van. Vívódtam, kínlódtam, de rá kellett jönnöm, hogy nem véletlen, amit tettél. Adtál egy másik felet nekem. Egy olyan felet, ami ellen a magam módján küzdöttem, és rettentően féltem. Az egyetlen helyzet, amikor elhagy a hitem, ha fiúkról van szó. Mivel a szülinapom előtt kaptam, és így alakítottad ahogyan, hát hagytam magam. Most pedig szeretem. 

Csak tudod azt nem értem, hogy minek tettél ki minket egy ilyen gyötrő kínnak? Legalább Őt kímélted volna meg! Haragszom, nagyon haragszom Rád. Mintha ezer darabra cincálnál szét. Pedig esküt tettem Neked. Mindent megtettem volna, megváltoztam volna. Komolyan vettem volna, ott lettem volna mindig, gondolkodás nélkül fogtam volna a kezét, felkészültem rá. Erre az egészre, és Te is tudod, hogy mennyire nem könnyű nekem elköteleződni ezen a szinten valaki mellett. De ezen nem is kellett gondolkodnom. Ezt az egyet kértem, mindennél jobban szerettem volna, tudtam, hogy sikerülne, ez egyszer tényleg hittem magamban. 

Azt is tudod, mit ígértem, ha nem engeded ezt nekem. Visszaépítem a falakat, és esküszöm, hogy soha rá nem nézek többet ilyen szemmel senkire. Nem kell más. Remélem az a szenvedés, amit ezzel okoztál, legalább hosszú távon Neki javára válik. Éreztem, hogy ott kell hagynom. Miatta megteszem, de szégyeld el magad, hogy ezt tetted velünk. Hogyan üthettél ekkora lyukat a mellkasomon? Hogyan fogok tudni mosolyogva ránézni, amikor nem áll el a könnyem? Pedig tudod, hogy csak akkor csordul ki így, ha nagyon fáj valami. 

Nyilván más emberek sokkal nagyobb szenvedést élnek át, mint mi. Tudod csalódtam benned. Te vagy a mindenható, de mégsem kíméltél meg minket. Ha már engem nem is, legalább Őt védhetted volna. Vagy ez is túl nagy kérés lett volna? Nyertél, belátom. Alkalmatlan vagyok a szerelemre és arra, hogy viszont szeressenek, és boldogságban élhessek. De akkor mondd meg mit akarsz tőlem? Mi a szándékod velem? Megteremtettél, hogy gyötörhess? Ennyit tudtál felmutatni? Rendben hát gyötörj, de Őt ne! Nem érsz annyit, hogy ne tudjak innen is felállni! Nem lesz nap, amikor ne gondolnék rá, és arra, hogy legyen boldog, ezt az egyet nem veheted el tőlem. Még Te sem.

Tudod hiába döngöntél ezzel a földbe, nem vagy akkora jelentősségű, hogy miattad adjam fel, csakis az ő boldogsága érdekében megyek el. Nem az volt a baj, hogy én nem hittem magamban. Te nem hittél bennem. Rosszul tetted. Mégsem vagy tévedhetetlen...

De ha már leckét kellett vennem Tőled, akkor itt van az én leckém neked:

www.youtube.com/watch?v=Np8YRaj4Zes

Mostanában sok veszteség érte azokat az embereket, akiket szeretek. Elveszteni valakit mindig mély sebet ejt rajtunk. Talán a jó Isten sem tévedhetetlen, és érezhetjük, hogy elnézte a ház számot, amikor tudva csalatkozásunk mégis elvisz magával egy számunkra értékes embert. De hiába hisszük, hogy hibát vétett, a vélt hibái előtt mégis mindig úgy intézi, hogy legyen időnk felismerni az elkövetkezendőt, és a szerencsésebbeknek lehetőséget is ad, hogy feladják az utolsó kenetet. Ilyenkor igazán szerintem amellett, hogy nem értjük miért kellett a világnak szegényebbnek lennie, mégis inkább magunkat sajnáljuk. Hová lesznek azok a kezek, akik megtartottak bennünket? Eztán pedig ki fog minket ringatni? Én azt gondolom, hogy a kéz a vállunkon nem szűnik meg létezni, csak átalakul. Magasabb szintre lép, ahol már nem érzi a földi szenvedést, csak lelke fényével kísér minket tovább az úton, amelyet ő maga már régen bejárt...

Talán nem én vagyok a megfelelő ember, hogy gyászterapeutaként közreműködjek a szeretteim fájdalmában, de mégis jó példával járok előttük, egy jó negatív példával. Mert amikor ott állunk, ott, ahol már nincs szó és tett, amely változást hozhat, akkor az idő, a szeretteink és a könnyek segítenek túlélni. Bizony nem lehet meggyógyulni, csak együtt élni vele. Érdekes, hogy épp ma születik ez a bejegyzés, apák napján. Egy nap, amikor nem tudom elfelejteni mit nem tettem meg. Illetve azt is tudom,hogy a néma rezignált tartást csak a gyógyszerek törték meg. De erről ma csak Neki meséltem. Egy kicsit. 

Én nem hiszem, hogy azok a lelkek, akik földi létük alatt a maguk útját járták, végső számadásuk közben elkárhoznának. Én abban hiszek, hogy levetkőzik ezeket az emberi, semmitmondó problémákat, és egy más formában vigyáznak ránk és egymásra. Ez a változás a szemnek észrevétlen, de mégis, ha nem csak nézünk valamit, hanem látunk is, akkor érezhetjük jelenlétüket. 

Ránk törnek a gondolatok, hogy mit éltünk meg együtt, mikor hogyan cselekedtünk, mire tanított minket az adott személy. Ez egy természetes folyamat. Aztán jön a rengeteg kétely, hisz nem látta velünk ezt vagy azt, nem tudtuk elmondani, amit el kellett volna. Akik elmentek, mindent tudnak, szavak nélkül is. A szó csak egy formája a beszédnek, ahogyan az írás is az, üres frázis abban a világban. Az eltávozott lelkek olvasnak bennünk, látnak minket, pontosan tudják mire gondolunk, és bár hihetetlennek hat az állításom, amikor tudják, hogy bajban vagyunk mégis adnak egy jelet és megsegítenek. 

Szerintem ha valakit elszólítanak, az megtisztul. Látja a hibáit és az erényeit. Látja mit tett le az asztalra, és milyen életet élt. Nem maradnak benne tüskék és félelmek, csak az a késztetés hajtja őt, hogy beléphet egy szebb világba, viszont érezheti azt, akit már elvesztett, és egy sokkal tisztább úton maradhat itt velünk. Talán légiesen kényelmes ebben hinnem, de végtére is az embernek kell egy bizonyosság, amiben hihet ahhoz, hogy túléljen egy nehéz szakaszt. 

Én nem tudok segíteni sajnos, nincs eszközöm, hogy változtathassak a soroson, és megszűntessem a fájdalmat. Itt tudok lenni, ennyi telik tőlem gyarló emberként. Csak szavaim vannak, mint mindig. Szavak, amellyekkel elmondhatom, hogy a halál nem kín, hanem megváltás is lehet annak, aki távozik. Mert talán visszanézve látja meg azokat az isteni értékeket, amelyeket emberi mivoltában képviselt itt a Földön. Ha pedig már számadást adott és megtisztult, büszkén és magabiztosan léphet a mennyek országába :)

www.youtube.com/watch?v=KhvLm9nx2_c

Miután már szinte mindent megtettem, amit mások elvártak tőlem, ideje volt kicsit befelé is figyelnem. Mindenkinek eljön időről időre az a szakasz az életében, amikor individualista szemléletre kell váltania, és önmagát kell megfejtenie, kitalálnia. Meg kell találni a saját napfényünket, amely a rossz napokon is átsegít minket, és megvilágítja az utunkat. Azt az utat, amit magunkénak érzünk, és képesek vagyunk megálmodni. Mert ha már sikerül megálmodni, akkor el is tudjuk érni. Meg vannak azok a pillanatok, amikor csak a napfénybe tudunk kapaszkodni, mert reményt ad nekünk, hogy a dolgok jobb mederbe terelődnek. Ilyenkor csak az segit, hogy "Mosolyog rám az ég, csak egy szín van felettem: a kék..."

Tegnap, amikor lefeküdtem aludni, akkor hirtelen nagyon egyedül éreztem magam. Előjöttek a rossz gondolataim, amik nagyrészt arról szólnak, hogy nem túl sokra tartom magam bizonyos szempontból. Ahogy ezen tépelődtem, és a kétségek már könnyekre késztettek, arra jutottam, hogy itt az ideje egy újabb alkunak az Istennel. Elmondtam, hogy mit szeretnék, de nem volt előtte semmi vallásos hülyeség, nem tudok egy imát se. Inkább üzleti ajánlat volt. Ha meghallgatja a kérésem, akkor rengeteg dolgot tudok adni valakinek, változni is tudok érte. De ha nem adja meg, akkor engedem, hogy elkárhoztassa a lelkem, és fogadom, hogy sosem hagyom ellágyítani a szívemet. 

Miután reggel felébredtem, elég üresen indult a nap sajnos. Nem együtt keltünk. Csak vártam és vártam reménytelve, de a remény okozza a legnagyobb pofára eséseket. Így a kocsiban már végig sírtam az utat. Tudtam, hogy ez így nem lesz jó, így átváltottam arra, hogy amikor sírnom kellett, akkor mindig mosolyogtam. A nap további részét végig mosolyogtam. Voltak nagyon kemény mélypontok, de szerencsére nem vette észre senki, akkor mosolyogtam a legjobban. Arra gondoltam: "... A bús napoknak immár vége, enyém az ég minden kékje". Be kell valljam, hogy a mai állatkerti sétán az ormányos medvék előtt már elfáradt az arcom mosolyogni, és akkor férfiatlanul megöleltem Piki nénit :P Így hát icipici rókaprémmé váltunk. Persze megint próbálom elviccelni, de másképp nem bírnám most ki.

Voltak ma is pszichikailag nagyon nehéz beszélgetések, főleg a gyerekekkel. Mi vigyázunk egymásra. Én érzem őket, és ők is éreznek engem. Eleve ez az időszak nagyon nehéz, mert búcsúzunk, úgy a magunk kis egyszerű módján, de búcsúzunk. Mindenkivel másképp, máshogyan, de mindegyikük megtalál. Van aki, szó szerint őriz engem (ezen a világon...:) ), többen is szerencsére. De érzem, hogy engem hívnak, hívnak a harangok. Ez ilyen Kamis szleng. Na gyerekek, ahogy Mókikám mondaná, ez a kemény, nem a kád széle. 

Aztán, amikor hazafelé vezettem, akkor teljesen kikapcsolt az agyam. Rég vezettem ennyire jót. Melegített a napfény, de nem frusztrált a meleg, hanem inkább olyan volt, mintha rám ragyogott volna az utat mutató fény. Olyan volt, mintha az üzleti ajánlatom megértő fülekre talált volna. Persze nem tudom ez lehetséges-e, hogy valaki tényleg meghallja, amit mondunk, de nagyon megnyugtató volt így hazajönni. 

Végül a mai szösszenetet Johny Cash-el zárom. Sajnos megmutatni nem tudom, hogy mennyire, de nagyon. Talán így mégis meghallja valaki a kívánságom a mennyorszég kapujában, és megszán egy halandó lelket, nem engedi elillanni a napfényt. Remélem, hogy "Mosolyog rám az ég, csak egy szín van felettem: a kék. Pacsirta dala szól, Hangja a szívemig hatol, A bús napoknak immár vége"...és talán az enyém lehet az ég minden kékje. 

www.youtube.com/watch?v=ZgT0JTXIxMo

Mostanában makacs és önfejű lettem sokak nemtetszésére. Én csak szabad akarok lenni, és azt tenni, amit elhiszek magamról. Már nem próbálom elmagyarázni senkinek mit miért teszek, vagy hogy vagyok ennyire "vagány". Szerintem nem vagyok egyébként. Egyszerűen csak élni akarok, élni úgy, ahogy én megálmodtam. Tudom, sokan aggódnak miattam, és ezért nagyon hálás is vagyok. Egy lélektani váltás történt. Nagyon nehezen bírtam a láncokat az életem minden területén. Így a fiúkkal is. Miután fogadtam az Istennel, és mégsem küldött hőst a szülinapomig, így rájöttem, hogy nekem nem való, hogy megmentsenek. Így én is álltam a fogadás rám eső részét, és elengedtem akiket el kellett. De mi van akkor, amikor a fiúk visszatérnek a városba? És üres kis létezésem első napjainak hajnalán fenekestül felfordítják az új világképemet?....

Nekem Tomi egy utolsó reménysugaram volt. Tudtam mindig hogy nem múlt el az a vonzalom, ami köztünk volt, és arra gondoltam, ha már találkozgatunk egy ideje, akkor meg is próbálhatnánk újra. Mókikám mondta mindig, hogy ugye tudom, hogy mennyi mindenből le kell adnom ahhoz, hogy egy kapcsolatban tudjak létezni Tomival. Mert mi egyébként teljesen másképp látjuk a világot. Neki elég nehéz bárkivel, mert szereti a kiszámítható, rendezett életet. És akkor most nézzetek rám :) Velem nagyjából csak a baj van, mindent szenvedélyből, érzelemből teszek és nem megfontolt logikai alapokon nyugvó racionális döntésekből. Amennyire engem bosszantott ez a rideg nyugalom, őt annyira dühítette az én impulzív vibrálásom. Nem véletlen hív engem Trollnak. 

Aznap, amikor én a szívemben ezt az ajtót becsuktam, hirtelen egy elcsúszott este folytán kinyílt egy másik. Tarthattam volna a szám, és akkor most mindenki nyugodt és boldog volna, de ez persze nem az én stílusom. Egyszerűen nem tudtam elhallgatni. És akkor már újra benne voltam egy szövevényes, bonyolult történetben, aminek látszólag nem volt értelme. Hányszor lepörgettem ezt én a fejemben. Aztán meggyőztem magam, és mivel az idő is szorított a szülinapomig, kifelé nem mutattam, de lemondtam erről a lehetőségről. Már készültem lelkileg, hogy közöljem ezt a döntésem, ha már őt is teljesen összezavartam. Viszont már szegény annyi magas labdát kapott tőlem, amivel egy focicsapat sem bírt volna el. Azért nem küldtem el, mert nem tudtam megtenni. Túl közel került hozzám. Minden volt, amire vágytam, de sajnos nem csak a képet kellett néznem, hanem a keretet is. A keret annyira kötött, hogy nem szedhetem ki csak úgy a képet. 

Az esélytelenek nyugalmával képzeltem el magam vénlányként egy idősek otthonában, ahol Móki néha meglátogat egy lábas levessel, miközben a távolba révedve írom az emlékirataimat arról, milyen szép is lehetett volna....Amikor is kicsit felpörögtek az események.

Egy hét leforgása alatt, amikor az államvizsgán is túl voltam, egyszer csak randira hívtak. De ki volt a szerencsés( vagy szerencsétlen)? Tomi? Nem,nem, ő sose hívna randira. A zárt ajtó mögötti titkos idegen? Nem,nem, ő sose hívhat randira. Hanem egy harmadik fiú, aki régóta érdeklődik irántam, és nagyon kedvesen elhívott találkozni. Alapvetően méltányolnám, hogy rám gondolt, szerintem ez fantasztikus, hogy valakinek egyáltalán eszébe jut. De nekem meg az jutott eszembe, hogy így is olyan vagyok, mint egy galaxisba csapódó aszteroida, és nem  szeretnék egy újabb embert ebbe a kirakóba belekeverni. Szeretek kirakózni, csak nehéz ha a kép folyton változik. 

Ha ez még nem volna elég, akkor Tomi visszatért hamvaiból. Én meg csak pislogtam, és értetlenül álltam a kedves gesztusai előtt. Nem történt semmi eget rengető, de egy kis időre felmerült bennem, hogy itt valami olyan egyedfejlődésnek vagyok a szemtanúja, amit talán 3 hónappal ezelőtt kellett volna tapasztaljak. Ahogy az évfordulónkon (ami szerinte nincs) viselkedett, ahhoz képest most olyan volt, mint mikor újra közünk lett egymáshoz. Csak persze amíg én elkerekedett szemekkel sodródtam az ő hullámain így nagy hirtelen, bevillant, hogy nekem a kapus kell. Ezt a spanyol viaszt természetesen megint a legrosszabbkor találtam fel.

Mert még azt nem tudjátok, hogy a titkom, akit reményvesztetten próbáltam elengedni magamban, új színt hozott a mesébe. Ezzel az új színnel pedig újra teljes mértékben el tudtam hinni magamról, hogy képes volnék boldoggá tenni, és hosszútávon kitartani, beleállni a legcinkesebb helyzetekbe, és támogatni mindenben. Eddig nem hittem el, hogy lehet esélyem, de most már biztosan tudom, hogy van. Egyszerűen csak el tudom hinni magamról. Tudom, ha úgy alakulna, nagyon jó lenne, egy kicsit sem félnék. Bár ő már tudja, hogy olyan vagyok, mint egy zúgó orkán, amikor bekerülök a gépezetbe, de talán azt is tudja, hogy nagyon erős is vagyok, és képes vagyok küzdeni. Nem csak rombolok, hanem építek is. Sok a labda, mert bennem rettentően nagy tűz lángol. Nem csak forrong és éget, hanem meleget is ad annak, aki igaz szívvel szereti. 

A már így is lángokban álló városba pedig visszatértek a fiúk. Bizony vissza, nem is akárhogyan. Hogy mit fogok tenni? Ki tudja. Ahogy magamat ismerem, a sok szék közül a pad alatt fogok szúnyokálni. Egy biztos, talán új alkut kell kössek az Istennel, de addig is...Boys are back in town :)

www.youtube.com/watch?v=hQo1HIcSVtg

Tudvalevő tény, hogy minden titok kiderül egyszer. Amíg őrizünk kell, addig nyomasztó lakatokkal a szívünkön és a szánkon kell elteljenek a napjaink. Van az a titok, amelyet mi választunk, és mégis gyötrelmes együtt élni vele. Ám tartanunk kell magunkat, mert rengeteg helyzetben addig helyt kell állnunk. Kifelé büszke sziklafalként erőt kell adjunk, és hiába nincs aranyhajunk, a szívünkben ott van az a képesség, amellyel gyógyítani tudunk. Odaadjuk az aranytincseinket annak, akinek nagyobb szüksége van rá, de végül nekünk nem marad semmi. Én még nem tehetem meg, hogy levágjam a varázshajam, szükségem van rá, hogy magamat is tudjam vele gyógyítani.

Kemény héten vagyok túl. Nem felkészülten, de magabiztosan mentem államvizsgázni. Szerencsés kézzel húztam, megint. Ötöst kaptam, megint. Büszke voltam, megint. Nem volt mindig könnyű munka mellett suliba járni, és dolgozatokat írni, vizsgázni. A szakdolgozatnál már nagyon elfáradtam, és ha nem volna kenyerem egyébként is az írás, akkor talán nem tudtam volna végigvinni. De muszáj volt, másképp hogyan néztem volna a tükörbe? Meg akartam csinálni, tudni akartam, hogy megálmodtam, és ha már a fejemben láttam, akkor el is tudom érni. Bizonyítottam, megküzdöttem és megmérettettem, megcsináltam, én egyedül. Mert képes voltam megálmodni. Ez az én aranyhajam, képes vagyok álmodni.

Egy titok napvilágot látott. Ezerféleképpen leírtam már itt lassan egy éven keresztül, de a sorok között suttogó hangomat sokan nem hallották. Az aranyhajam erőssé tett. Bár az emberek akartak tincseket, de nem engedtem mindet levágni. Oda adtam, ahová szükséges volt. Nehéz volt azt választanom, hogy megtartok belőle, hiszen mögöttem egy egész kis Ákombákom család áll. A Kaméleonok látták a legtöbbet ezt a varázslatot, hiszen ott tudtam a legjobban kinyílni. Tudtam, hogy nem lesz könnyű. Talán nem tudtam elmagyarázni megfelelően a döntésemet, mert kivételesen nem voltak szavaim, igazán jó szavaim. De így is értették, hogy csak akkor lehetek boldog, ha szabadon engednek. Úgy hittem fogok ezen a ponton haraggal találkozni, de nem így lett. Egyszerűen csak hisznek, és ez annyira szívmelengető érzés. Elmagyarázták nekem, hogy a kicsike szabadságvágyam az nem örökre szól, mert a kicsike sosem tart örökké. Ha már egy kicsit szabad voltam, akkor vissza is jöhetnék. Másrészt azt is mondták, hogy legyek boldog. Szégyen szemre ők kapartak össze, de nem is hagytam volna senki másnak soha az életben, hogy ennyire lássa a fájdalmam. Visszaadták nekem, ami enyém volt rég. 

Egy titok mindig magában rejt egy másikat. Ott, ahol én magamtól meg akartam mutatni az aranyhajam, ott egy olyan titok lappang, amelyet hét lakat sem tud elrejteni. És bár az ő lelkét nagyon szeretném meggyógyítani, mégis úgy éreztem az utóbbi napokban, hogy a varázshajam összes tincse sem volna elég, hogy higgyen bennem és engedjen nekem. Úgy éreztem, hogy nincs már erőm és nem tudom semmiképp megmutatni, hogy különleges vagyok. Aztán történt valami, talán egy égi jel. Tudtam, hogy az én varázshajam mégis megérinthet valamit a szívében. Így újra bízok. Végülis ha meg tudom álmodni, talán el tudom érni, hogy ő is meg tudja. 

Ez a kis meserészlet magában hordoz minden titkot. Így csak azt tudom mondani, hogy igazán gyógyíthasson a hajam és a saját hitem ragyogtassa...Virág nyílj ki már...hagyd, hogy láthassam, ami enyém volt rég."

www.youtube.com/watch?v=s64L5TmBGC8

"Mennyivel könnyebb volna, ha két életem volna". Az egyiket feláldoznám azért, hogy olyan lehessek, amilyennek mindenki látni szeretne. Hogy sose kelljen izgulni miattam, vagy azért mi lesz velem. Hogy csak mosolyogni lássanak, és segítőként kísérjem azokat, akik fontosak nekem. Hogy minden tollam odaadhassam azért, hogy más is szállhasson. "De néha egy hang a szívemben, új útra szólít engem, talán nem érted meg sohasem, hogy"... Szabad akarok lenni. A tollaimat arra használni, hogy életem végéig repülhessek anélkül, hogy aggódnom kellene. Sosem lennék áldozata senki nyilának, mégis elfogadnák azt, hogy láncok nélkül is lehet szerethetnek és szerethetek én is. "Örök volna, és a ha a világ elpusztulna, akkor is tovább lobogna."

Előttem elég nehéz feladatok állnak, és nekem mindenhol erősnek kell lennem. A döntéseim mellett ki kell állnom, akkor is, ha bizonyos pontokon elszakad a cérna. Talán senki sem érti meg, hogy valamiért az én gondolkodásom más a világról. Én elhiszem magamról, hogy képes vagyok oda eljutni,amit kitalálok magamnak. Nekem kell a szabadság, kell az újdonság és kell, hogy megtaláljam magam. Még akkor is, ha sajnos akaratom ellenére tőrt döfök olyanok szívébe, akik igazán szeretnek és tartanak valamire engem. De arra gondolok, hogy aki szeret, az el is tud engedni. Aggódom, nem is titkolom. Most még épp azért, hogy nem adhatok tollakat, mert magamnak tartogatom őket. Ez önző dolog, de nekem sajnos nincs két életem. Ez nem jelenti, hogy hálátlan volnék, és azt sem, hogy elfelejtettem, amit kaptam. Szerintem adtam is. De ha arra gondolok, hogy el kell mondjam akkor és ott, amit nem tudok elmondani, akkor összeszorul a szívem. Hetek óta pörgetem a fejemben a szavakat, amiket majd hozzájuk intézek, de néha nekem sincsenek szavaim. Csak talán annyit tudnék mondani nekik: "Ha volna két életem, egyet örökre odaadnék neked, a másik szabad lenne, minden nap szárnyra kelne".

Nem borultam ki a változásoktól. Változtatni mindig nehéz, és nehéz elengedni a biztosat egy bizonytalanért. De erősnek érzem magam,pedig nagyon nehéz elengednem, amit eddig megteremtettem. Arra gondolok, hogy képes vagyok arra, amit elterveztem. Képes vagyok hinni magamban, még akkor is, ha a hozzám legközelebb állók nem hisznek. " Bár volna két életem, hinnék mindenkiben." Sajnos csak egy életem van, és ebben az egyben van, akiben már nem tudok hinni. Mindenki azt kapja, amit adott. Ezen nem változtat sem idő, sem tér, sem bűbánat és megbocsátás. 

Még egy nagy döntés előtt állok. Ez egy közös döntés egy másik emberrel. Tudom, hogy szívből mondhatnám: "Melletted minden reggel, vidáman ébredek fel, és könnyűnek érzem mindenem". Pokolian nehéz, de nagyon igyekszem azt mutatni, hogy nem okoz vívódást és szenvedést sem fog. De felkészültem erre is, akkor egyértelműen a lehető legtávolabb fogok menni innen, hogy ne lássa, ne tudja, ne érezze, csak azt, hogy boldog vagyok, amiért ő is. Így is lesz, erre fogok gondolni, és ez fog erőt adni nekem. Nagyon furcsa ez az egész,sosem éreztem még azt, hogy ennyire rábízhatnám magam valaki másra. Nem is gondolkodnék egy percig sem ezen a történeten, mindenestül elfogadnám, annak ellenére is, hogy nagyon nehéz lenne. Rengeteg rossz gondolatom van, amiktől félek. De érzem, ha felveszem a kesztyűt és leküzdöm a félelmeimet, akkor az tesz igazán szabaddá. Ha mások lennének a körülmények én volnék a világ legszerencsésebb embere, de azt hiszem így is szerencsés vagyok. Sok sok korlátomat és gátamat átléptem azért, hogy így tudjak szeretni, és így az alku is a javamra vált, amit Istennel kötöttem.  Azt érzem, hogy mellette nem volna szükségem két életre, amennyire "egyet örökre odaadnék neked", ugyanannyira "A másik szabad lenne, minden nap szárnyra kelne". Egyszerre működne a kettő. Talán ez egy ember életében csak egyszer adatik meg, legalábbis nekem most először. 

"Bár volna két életem, nevetnék mindenen". De most nem vagyok a leglazább kedvemben, két nap múlva államvizsga. Nem nagyon tanultam az igazat megvallva. Tudom, hogy meglesz, ezen nem is izgulok, csak azért szeretnék megérdemelten jó jegyet kapni. De nem azért, mert magolok, hanem azért mert értek és tudok. Ez egy visszacsatolás lenne arról nekem, hogy az agyamért dolgoztam, és még mindig szinten tudom tartani. Szóval szurkoljatok :)

Hát igen, néha jó lenne máshol, másképpen lenni, bizonyos élethelyzeteket előre látni, vagy túl lenni rajta. Nem kívánok magamnak két életet, szeretem ezt az egyet is. Mégis néha "úgy fáj, hogy nincs két életem"....

www.youtube.com/watch?v=6gG_7hOv1ho

Hát eljött a nap...A nap, amikor egy időszak lezárul, és elkezdődik egy új időszámítás. Amikor már komoly felnőttként kellene tudatosan építenem a jövőmet, és el kellene hitetnem a környezetemmel, hogy a jó úton járok. Volt egy fogadalmam egy hősről, aki a maga nyakatekert módján meg is érkezett. Voltak nehéz döntések, ahol magamat választottam. Volt nyitottság a falaim nélkül, amit nagyon nehezen, de betartottam. Volt egy alku is, egy alku,amely megváltoztathatta volna az életem. De ez csak a 29. életévem, és mindjárt elkezdődik a harmincadik. A nagy rohanás közepette megosztok veletek egy titkos listát. Egy varázslatos álomlista, amelyet a gyertyák elfújásánál kívánnék magamnak....

Elsőként arra gondolnék, hogy erőt szeretnék, ez most nagyon jól jönne. Erőt a közeljövőre, nagy szükségem lesz rá. A főnököm is megmondta, hogy nem tudom tartani magam a végtelenségig, és egyszer eljön az a pont, amikor kiborul a bili. Még tartogatom a dolgot, így fel tudom készíteni a többieket. Próbálom ezt viccesen előadni, de látom, amikor az igaz emberek rám néznek, ott van a nagy szomorúság a szemükben. Arra gondoltam, ha erősnek mutatom magam, könnyebb lesz nekik is. Van, amikor magam előtt is nagyon nehéz elütni ezt egy poénnal, de nagyon rossz látni azt a szomorúságot. A szívem szakad belé, amikor úgy néznek rám, de tartom magam. Van egy beszélgetés, amit még nem tudok elképzelni, ezt nem lehet jól csinálni, és ott fog elszakadni a cérna, de ott nagyon. 

Szeretnék virágokat, fehér rózsákat. Annyira vágytam egy szép rózsacsokorra. Ez olyan női dolog, nagyon rég kaptam virágot valakitől. Pontosan tudom kitől szeretném kapni, ez benne a titok mindenki számára :)

Szeretnék egy koronát, ez nem egy titkolt vágyam. Szeretném magam csak egy napra hercegnőnek érezni, ha már mindig azzal foglalkozok, hogy védem magam. Az a korona segítene nekem csak egy napra megláttatni azt veletek, ami igazán vagyok. 

Szerettem volna egy herceget is, aki egyszer csak eljön értem és megment. Néha nem tudok olyan erős lenni, mint amennyire szeretnék. Most sem tudok, ha a kapusra gondolok. Elszorul a szívem, mert tudom, hogy mást mond az eszem. Szerettem volna egy napot, amikor hercegnő lehetek, az övé...De nincs nap, amikor ne jutna eszembe, hogy akkorát álmodtam, amit nem kaphatok meg. Szerettem volna erre napra okosabb lenni, elmozdulni valamerre, vagy csak egyáltalán tudni, hogy szeretve vagyok. Érzem én, csak nem tudom igazi-e, vagy csak egy olyan láng a fejembe, amit ha elfújnék, akkor én is a füsttel szállnék. Ez nagyon nehéz. Szerettem volna, ha meglep. 

Szerettem volna viszont látni valakit, aki egykor nagyon fontos volt nekem. Megkértem erre, de mivel a világ valamelyik másik felén van, elképzelhetetlen számomra, hogy a napom részévé tud válni. Azért gondolok rá és nagyon hiányzik. Akármi is történt közöttünk, számomra mindig különleges marad. 

De leginkább talán azt szeretném, ha a színes gyertyáim sosem égnének el. Ha a magamba fektetett hitem csak erősebbé tudna válni, és megtalálnám azt az uta(zás)t, amit nekem írtak meg. Ha tovább tudnék álmodni, még akkor is, ha túl merészek a látott képek, és senki nem hisz bennük. 

Azt hiszem ez lenne a lehgfontosabb gyertyám magamnak. Élni az álmot, és nem csak álmodni a világot :)

www.youtube.com/watch?v=q562lDy4rns

Mindenkinek van stresszesebb időszaka. Amikor összecsapnak egy kicsit a fejünk felett a hullámok. Csak jönnek folyamatosan a kívánságok, az elvárások, a nyomás, és az idő mégis ólomlábakon halad. Egy probléma megoldása után kapunk másik hármat. Viola küldött nekem tegnap egy üzenetet: " Azért kaptad ezt az életet, mert elég erős vagy, hogy megéld." Én nagyon igyekszem nem megfulladni a vízben, hanem hattyúként könnyedén átszelni, de hiába tárogatom a szárnyaimat folyamatosan, annyian próbálnak kapaszkodni belé, hogy nem tudok még repülni.

Eseménydús időszakon vagyok túl. Nagyon az utolsó energiáimat használom fel arra, hogy teljesítsek. Rettenetesen ki vagyok merülve. Ez az áprilisi és májusi időszak sokat kivett belőlem minden téren. Igyekszem visszafogni azt a belső feszültséget, amit érzek, de nem nagyon tudom. Sok embert megbántok, de nem tudok megfelelni mindenkinek, nem tudok helyt állni mindenhol, ehhez kevés vagyok.

Rágják a fülemet bizonyos emberek, nem is az enyémet, hanem anyáét, és haragszanak, amiért nincs időm mostanában. Az ember arra szakít időt, amire akar. Nekem elég sok kötelezettségem van, alig vagyok itthon. Csak pörgetném magam azon, hogy mit nem teljesítettem még, és nem tudnék felszabadultan ott üldögélni veletek sehol. Valószínűleg én vagyok túl gyenge és nem tudom megállni a helyemet úgy, ahogyan kellene. Ám ha talán inkább megértenétek, hogy még csak pár hét, és egyenesbe jövök, nem pedig megjegyzéseket tennétek, akkor sokat segítenétek és támogatnátok. Ezzel pontosan oda lökdöstök vissza, ahonnan egyszer már kimásztam. Nem szeretnék újra injekciókat kapni, így is már rezeg a léc.

Volt egy pont, amikor Mókival leültünk beszélgetni Tomival kapcsolatban. Sokszor említettem, hogy beletette a bogarat a fülembe, hogy nem fogom ezt bírni. Igaza volt, akkor is éreztem, csak reménykedtem. Tudom, hogy én nem vagyok egy egyszerű eset, de ő sem az. Teljesen másképp látunk mindent. Most egy igazi naív kis libának érzem magam vele kapcsolatban. Szeretném leszögezni, hogy már nem szeretem szerelemmel, és elmúlt teljesen, hogy férfiként nézzek rá. Ugyanakkor a puszta tény dühít, hogy megint felépítettem egy házat azért, hogy más csak úgy beleköltözzön. Én küzdöttem erőn felül, tettem gerendát gerendára, bizakodtam és megalkottam. Mindezt azért, hogy eljöjjön egy pont, amikor más csak úgy beleköltözhet és nézheti gondtalanul a panorámát. Nem féltékeny vagyok, csak mérges. Én annyit küzdöttem az utóbbi időszakban, vért izzadtam, és úgy érzem nem térült meg. Biztosan van ez valamiért, és nem ő volt az az ember, akivel lennem kellett. Csak bosszant, hogy én még egy nagy lendületet vettem, hogy beleálljak ebbe a kapcsolatba, és nem sikerült. És most ugyanaz a gyenge csaj vagyok, mint amikor ennek neki indultam. Az időm pedig kevesebb, mint egy hét múlva lejár.

Bizonyos szempontból ez az idő túl gyorsan telik. Megküzdöttél, lassan megméretsz és lehet, hogy elbuksz. Ha igazak a pletykák csütörtökön egy kegyelmet nem ismerő tanár fog szigorlatoztatni. Nem tudok magolni, bár azt beszélik ez az elvárás, szóról szóra minden. Én mindig igyekeztem józan paraszti észjárásból tudást bemutatni. Nem tudom mit fogok tenni, ha ez ide kevés lesz. Próbálom a stresszforrásokat minimálisra csökkenteni e téren. Ne mondjátok,, hogy tanuljak, nem tudok. Csak túlélni tudok, momentán ez a legtöbb, amit ki tudok hozni magamból.

Egy valamim van, amivel most épp tökéletesen boldog és nyugodt tudok lenni, és Ő a Probléma. Már annyira bonyolult lett ez az egész, hogy teljesen elvesztettem az irányítást. Nagyon félek. Amit nem tudok kordában tartani, az bizonytalanságot okoz. Nem tudom mi történt, de a legmélyebben rétegekig jutott, ahol nálam csak 1-2 ember fordult eddig meg, ezáltal a kés is elég mélyre szaladna. Egy fekete hattyúként elúsztam előtte, és már tudom, hogy összezavartam a tó addigi tökéletes vizét. Csak az történt, hogy a hattyú már nem akar tó nélkül lenni. Ez az a tó, ami olyan biztoságot ad, hogy tudja, nem süllyedne el rajta, ebben 100%ig biztos vagyok. Bár mint tudjuk a tó létezhet hattyúk nélkül, de a hattyú nem létezik víz nélkül. Alapvetően nagyon nehéz ez a szituáció, több sebből vérzik. Tomi külön még beparáztatott a Problémával kapcsolatban most pénteken, amiket mondott, attól megijedtem. Eddig sem voltam magabiztos, így meg már főleg nem. Minden nehézség ellenére sem cserélném el. Az igazi probléma az, hogy ez az ember valamiképp tökéletes nekem, és érzem, én sosem tudnék tökéletes lenni neki. Sokkal jobbat kívánnék neki, mint ami én vagyok. Ésszel reménykedek, de mi végre? Szívvel viszont látom, hogy ez akárhogyis nézzük a hattyúk tava. 

Igen, nyilvánvalóan nem tudok kecsesen úszni a vízen, egyre nehezebb most. Elhagyom a tollaimat és tartok tőle, hogy nem tudok már repülni. Szem előtt tartom: "Azért kaptad ezt az életet, mert elég erős vagy, hogy megéld."

www.youtube.com/watch?v=ucDzPQDHLOY

Én csak egy mezei tornacsukás csajnak tartom magam, akiben nincs semmi extra. Élem a kis világomat, mint minden másik ember. Vannak nagyratörő álmaim, rengeteg tervem, amelyek folyton változnak a körülmények hatására. Egy valami állandó, és az az idő múlása. Szalad el mellettem az idő, úgy érzem, és vele szaladnak a világmegváltó gondolataim is. Mások azt mondják nekem, hogy nem úgy működik a világ, ahogyan én ebben létezni akarok, és hamar elbukok, ha így folytatom. Én meg azt mondom, hogy k*pják be :) Nem hinném, hogy boldogabb életet élnék, ha leszállnék a felhők közül, és mennék a racionalitás egysíkú talaján. Mert lehet, hogy csak egy mezei tornacipős csaj vagyok, de legalább van bennem élet, ami azokról a sok másokról nem mindig mondható el...

Én csak egy csaj vagyok, aki 10 nap múlva 30 éves lesz. Egyrészt szórom a konfettit, hogy eddig is eljutottam, másrészt meg még mindig egy fékevesztett tombolásban telnek a napjaim. Mókinak nem lehetek eléggé hálás azért a kolosszális ötletért, hogy tegyük le a jogsit. Szegény Toyota nem méltányolja a tombolásom, és a rallykat sem a fél kocsiig érő sárban az erdő közepén. De most ez van, ez tesz leginkább szabaddá a vészterhes időkben. Rock, vezetés és puszta. Hagy ne meséljem el, hogy a földutak adta örömöktől már megint mennyire szép hangja van a kocsimnak. Úgyis régen látott már szerelőt :D

Én csak egy csaj vagyok, aki nem tudja jelenleg utolérni önmagát, szó szerint napról napra létezek. Nem is értem, hogyan van meg eddig minden vizsgám, amikor egy sort se olvasok a tanulnivalómból. Jövő csütörtökön szigorlatozok. Tehát magammal is szigorúbbnak kell legyek, és talán ideje lenne tanulni. Olyan nagy arccal mondom, hogy nekem nem kell tanulni, mert én tudok. Aztán majd nehogy ráfázzak. Bár egy-két tanárunknál a hülyeséget is ötösre el lehet adni határozottsággal. Nekem ez sikerült múlt szombaton. Csak tudjátok azt érzem, hogy annyi dologra kell egyszerre foigyelnem, hogy szétrobban az agyam, és ezt a nyomást utálom.

Én csak egy csaj vagyok, aki mindig azt hiszi, hogy visszapattan róla minden, és annyira vagány, hogy mindenre képes önállóan, amikor kitalálja. Csak épp az alvással gyűlt meg a gondom, mióta a temetőben voltam. Mert ugye annyira tökös voltam, már csak dacból is, hogy egyedül mentem. A környezetem a rossz álmaim remekül kezeli, és pszichológust javasol. Gyerekek, nagyon mellényúltatok. Nem pszichológus kell nekem, hanem némi együttérzés. Így utólag végiggondolva a felvetéseket, hát nagyon, de nagyon nem ismer engem az, akit megölelek, és ő inkább egy harmadik idegenhez, egy orvoshoz küld. Aztán majd megy a csodálkozás, hogy mennyire bezárkózok. 

Én csak egy csaj vagyok, aki talált magának egy Problémát. Nem, mintha nem lett volna elég enélkül is, de ennek megoldásán gondolkozok a legtöbbet. Hazudhattam volna, mennyivel könnyebb lett volna Neki. Nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztam. De döntenie kell, mert én tele vagyok élettel, szeretettel, és igen szenvedéllyel és akarattal is. Ebben a történetben hogy, hogy nem, a negatív hőst alakítom. Aki csak úgy jött, és próbálja a világot egy másik szemüvegen keresztül láttatni, és elérni, hogy meglássa azt, mennyire értékes ő maga. Ezzel pedig tornédóként söpröm el a racionalista rendszert, nem kevés zavart és nehézséget okozva. Tudom, hogy a Probléma, ha elhagyjuk a babaszintet, akkor még több problémát szül. Ennek ellenére csak az a kis reményem maradt, amiért engem Tomi gúnyosan kinevetett, hogy egy csoda folytán mégis esélyt kaphatunk. Én legalább mertem álmodni, mertem hinni, és mertem szeretni. Ezen lehet nevetni, és lecsúszott lúzernek tartani. De én attól vagyok az, aki, hogy azt teszem, amit a szívem diktál. Akkor is, ha 10 nap múlva reményvesztetten kell továbblépnem. Legalább a tükörbe úgy nézek majd bele, hogy mindent megtettem érte. Magamat nem értve állok én is meglepetten a helyzet előtt. Sosem gondoltam, hogy lesz valaha még egy olyan ember, akit ennyire beengedek. Ez nagyon ijesztő, és vagy nagyon bátor vagyok,vagy teljesen bolond, hogy megtettem, és átléptem saját korlátaimon. 

Én csak egy csaj vagyok, aki egy hőst kívánt a szülinapjáig. Egy hőst, aki majd szeretni fogja, és átsegíti a nehézségeken, vele örül a jó dolgoknak. Az idő letelni látszik, én pedig Tomit túl csukott szemekkel szerettem. Az idő...ami csak múlik, és egyszer csak letelik. Megfogadtam, hogy nyitott leszek addig. De nagyon félek, hogy a hős egyszerűen nem jön el. Tudom kedves  racionalisták, egy olyan álomvilágban élek, ahol jó nagyot fogok koppani. Ezzel ölitek ki belőlem a hitet, hogy jobb lehet minden. 

Én csak egy csaj vagyok, egy olyan csaj, akinek a szívében az a fajta tűz ég, amely nagyon veszélyes, de mégis nagyon élő is. Rajtatok múlik, hogy meleget ad Nektek, vagy megéget Titeket. De aki képes végigsétálni a parázzsal kirakott úton, az előtt nincsenek már falak, csak az, ami legbelül lakik. Ez az igazi hősök útja :)

www.youtube.com/watch?v=PHzOOQfhPFg

Volt már úgy veletek, hogy abba az időszakba léptetek, amikor tornyosulnak a vállatokon a terhek? Ezt is meg kell oldani, ott is jól kell teljesíteni, amott is helyt kell állni. Nekem ez a május ilyen lesz. A boldog szülinap...ami úgy tűnik most, hogy sosem jön el. Egy hónap van vissza, és a vizsgaidősuck közepén egy boldog harmincassá válok. Hahaha...Valószínűleg nem ez lesz életem legjobb napja, de legalább kapok egy koronát, a kollégáim megígérték. Próbálok  nagyon laza lenni, de egyáltalán nem vagyok az. Ha még nem lenne elég gondom, csinálok is magamnak. Napról napra létezem most, próbálom visszafogni a kitöréseimet. Ahogy Sia énekli...Lengeni fogok a csillárról, úgy fogok élni, mintha a holnap nem léteznie, repülni fogok, mint a madár át az éjszakán...

Legszívesebben tombolnék. Pont most beszéltük Mókival, hogyha vége mindennek, akkor egyszerűen kell egy olyan buli, egy olyan este, amikor kiadhatom azt a sok elfojtást, ami most van bennem. Nagyon nagyon visszafogom magam most mindenhol. Persze ez nem látszik mindig, mert teljesen nem tudom elrejteni, aki vagyok. Ez sokszor elég nagy baj. 

Ha csak egyszer megmondhatnám mindenkinek, amit gondolok, és szabadon tehetném, amit szeretnék, akkor sok ember nem kedvelne, de annyira szabad volnék, mintha egy tündérmesében ébrednék. Olyan volnék mint egy vonat, ami végigszáguld sebesen mindenen. csakhogy a száguldó vonatok előbb utóbb kisiklanak, én is tudom. 

Tomin sokat gondolkoztam mióta szétmentünk. Ő olyan nekem, mint egy volt férj lehet. Mindig a részem lesz, a családom is, mondhatom így. Még mindig nagyon kötődöm hozzá, várom, hogy lássam, és ha valami bajom van,akkor ő az elsők közt van akinek szólok. Ez meg milyen kapcsolat? Olyan Orsi féle. Nincs eleje meg vége, csak megy az útján. De ez nem az égő szerelemről szól, hanem ez attól sokkal mélyebb. Tisztelet és szeretet van köztünk. Tényleg olyan, mintha a családom lenne. 

Mindennek ellenére persze nekem ez nem elég. Mert engem hajt a vérem, nekem kell, hogy nőként lássanak. Nagy hirtelenségemben meg is feledkeztem rengeteg etikai normáról. De nem gondokkozok, csak megyek, mint egy tank. Mint a kisgyerek a boltba, ami tetszik, azt leveszi a polcról ész nélkül. Nem baj, erre is találtam egy megoldást, kipakoltam a kosarat. Akármilyen nehéz volt ott hagyni, ami tetszik. Nem magam miatt tettem, nekem nincs veszélyérzetem, semmi. Hanem miatta, tiszteletből. Persze, nem tettem volna meg akárkiért, ez is jelent valamit. Mindegy, ez legyen már az én nyomorultságom. Jelen állapotomban nagyon nehéz elfojtanom, de megteszem. Ez is csak egy új tégla bennem, vele az első, egy muszáj dolog. 

Nagyon nehéz, tényleg. Ez a napról napra ébredés, ez borzasztó. Olyan mintha saját magamat nyomnám le a víz alá. " De én kitartok a drága életem árán is, nem fogok lenézni, nem fogom kinyitni a szemeimet."...Erre a kis időre már talán elég lesz ez a taktika, aztán felvirrad egy szebb holnap.

Pont így éezem magam, minden szava ott van. Szabad akarok lenni. Ezt adjátok meg nekem valahogy, valamiképp.

www.youtube.com/watch?v=2b6Ocj0-bAQ