A napi jó hír, hogy megmaradt bennem az étel. Ez azóta a nap óta, azóta a péntek este óta rendkívül nehéz volt. A fizikai állapotom olyan, mint a lelki: mint akin az úthenger ment át.

Tomival kapcsolatban sok dolog kavarog bennem: bizalmatlanság, félelem, szomorúság, üresség. Itt van velem a fejemben, és biztosan tudom, hogy én is neki. Ő azt írta, hogy megváltozik és a legközelebb jövőnek ad lehetőséget-én így értelmeztem. Ez nem vigasztal, de én választottam a különlétet. Már nem volt értelme, sokat bántottuk egymást. Hogy hiányzik-e? Szeretném, ha nem így volna.

Aztán ma, amint reggel felébredtem valami megváltozott. A szokásos „Tomi kell” reggel, kiabálással meg mindennel. Aztán annyira nagyon fájt a fejem, hogy képtelen voltam magamhoz térni. Gyógyszerek be, visszaalvás. De nem aludtam el, hanem lebegtem. Ez az az átmeneti stádium, amikor nem alszol, de mégis álmodsz, tehát tudatosan tudod irányítani az álmodat. Nagyon rég nem történt már ilyen.

Ahogy 20 percen keresztül félálomban voltam régi ismerősöket láttam. A kardszárnyú delfinjeimet. Ez egy egészen különleges dolog. Egyszer egy füzetbe beleírtam melyik nap mit álmodok, rengeteg oldala a kardszárnyú delfinekről szólt. Nem tudom miért áll hozzám ilyen közel ez az állatfaj. Tehát álmomban orkákkal úsztam. Leírhatatlan volt, láttam a nagyságukat, megérintettem őket és éreztem mindent. Itt maradt a fejemben, amikor magamhoz tértem. Megnyugodtam tőle.

Tegnap egy eszmefuttatás során elköltöttem a nem létező milliárdjaimat. Olyan sok alternatívája van a gazdag embereknek. Ha megkérdezel akárkit: „Ha lenne pénzem kifizetném a hitelemet, a tartozásaimat. Vennék házakat, autót. Utaznék. És nem foglalkoznék semmivel” Nekem ha lenne pénzem elutaznék egy olyan helyre, ahol nincs akkora városi élet. A tengerhez költöznék a delfinjeimhez. Egy időre így lenne. Minden nap megnézném őket. Most ne egy pálmafás,napsütéses luxus riviérára gondoljatok, hanem egy egyszerű kis házikóra, amiben eléldegélek.

Amúgy meg jól vagyok, nem kell aggódni :) Jövőhéten már megyek oviba!

Tudjátok, amikor elkezditek a kártyavárat felépíteni hogyan működik a dolog. Ha kezdő vagy hamar eldől. Épp csak 2-3 lapot raksz fel, és kezdheted előlről. De amikor már megvan a rutin, megtanulod megfejteni a technikáját képes vagy akár 100 lapból összerakni egy komplett kis városkát. Aztán jön az a fuvallat, ami elviszi az egész remekművedet, amire időt, energiát, odafigyelést szántál.

Összedőlt a kártyavár, igazán össze. Fogod a darabokat, pakliba rendezed,már amit össze tudtál szedni. Egyedül vagy a pakliddal, utálod azt a fuvallatod. De ha már kártya, bűvészkedsz kicsit. Próbálsz a semmiből varázsolni. Előrántani az ingujjadból kör ászokat, nagy lapokat.

És ahogy egyre több lap előkerül, rájössz, pokerezhetnél is. Találsz társakat hozzá, hogy neked lesz-e nyerő lapjárásod még kiderül. Vannak alternatívák előtted, a texas holdem nem rossz szabályzat. Addig van jó helyzeted, amíg osztó vagy. Turn, river és showdown /showtime/, mindenki megmutatja a lapjait, aki játékban maradt. Nem bízhatod el magad, amíg ki nem jött minden lap,mert van az a lap, amit ha más kijátszik, elbukhatsz mindent. Ez nem csak egy kártyajáték. Itt nem a lapokon van a hangsúly, itt az embereket kell figyelni, ki hogyan viselkedik. Aztán megismered ki hogyan játszik, és rájössz, van az az asztal, ahonnan csak vesztesként tudsz felállni, túl jól játszanak a többiek (vagy te túl rosszul). Van, aki csal, és kijátssza a hamis kártyáit, mégis az a játékszellem az atyaúristen egyeseknek.

Na a póker nem jött be. Kent kupé. Páros játék, ahol a párod mondja be ha győztél. Most elég sok párt keresünk ehhez a játékhoz, nyúlsz, akiért tudsz. Kiderül milyen lesz. Örülsz, hogy megtanultál építeni, bűvészkedni és ellested hogyan lehet a pókerben csalni. Jó kentezést ;)

Mókival egy kedvenc mondásunk: Mindig van lejjebb. Tegnap azt hiszem tényleg szembesültem a ténnyel: van még sokkal lejjebb is.

Megtudtam valamit, amire hasonló arcot vágtam. Mókikám ez az az arc. Az én kezem ugyan senki nem fogta abban a pillanatban (Móki a telefonon keresztül), de Márkhoz nagyon nagyon odabújtam sokszor (bocsi és köszi) és Ati meg asszisztált a magamhoz téréshez.

Kicsit kusza ez a bejegyzés, de nem szeretném leírni mi is történt. Jól vagyok, meg vannak nagyobb dolgok is az életben, csak az ajkam lehullt. Nagyon nagyon nagyon szeretném holnap Márkot. Fáradt lesz, mondta is, hogy lehetséges, hogy nem jön Atika szülinapjára, de én imádnám, ha ott volna. Mondott nekem tegnap valamit, valami baj van körülötte, de azt ígérte vasárnap elmondja nekem. Már ha jól emlékszem erre a részre.

Ezt meg Mókinak küldöm, ő igazán nagyon nevetni fog ezen a dalon:

www.youtube.com/watch?v=ZBR2G-iI3-I

Pasik. Az örök téma, kinek mi /ki tetszik, mi az esetünk, mit nézünk először, milyenről álmodunk...Modernkori tündérmesé amit még emellé képzelünk...pénzt, egzisztenciát, családcentrikus gondolkodást és mamutbundát adjon ajándékba, amit ő maga ejtett el és nyúzott meg és főzzön is meg minden rossz napon tudjon kezelni(minden másnap). Legyen fehér lova, de beéred a fehér luxusautóval és arany palástja és korona a fején, csak csillogjon. Hát vannak elvárások.

Meg fogom próbálni megalkotni a számomra tökéletest. Legyen esze meg jófajta humora.

Az meg hogy én tesztelgetni meg próbák elé állítani fogom. Aki nem oda való, úgyis hamar elvérzik :) Lehet, hogy ez tündérmesés lenne és nem sétál be Richard Gere vagy George Clooney (erről a Muti féle Solarisos tv nézés jut az eszembe :D), de adjunk lehetőséget.

Léptem ma előre, jó nagyot. Fáj mindenem, a hátam főleg. de nem baj egy nap pihenés jön ;) Jó találmány ez a kötél, ki tudom adni rajta a feszültséget és most nem az akasztófára gondolok :P Texet be kell szervezni Csillához!

A napi végeredmény: fáj levegőt venni, várjuk a mamutvadász Cabrio lovagot, és a próbák...bizalom. Amúgy meg mindenki fűnyíróját üdvözlöm :)

A nyuszika szeretné a kertjében lenyírni a füvet, de nincs fűnyírója. Eszébe jut, hogy elkérhetné a medvéét. Igen ám, de emlékei szerint a medve nem túl barátságos, segítőkész. Nem baj, azért elindul, hátha kölcsönkaphatja. Útközben elgondolkodik:

"Végülis a medve tényleg egy szemét állat. Szinte sosem segít senkinek. Na de mindegy, ha már elindultam, legalább megpróbálom, hátha most jó napja lesz."

Megy tovább, közeledik a medve házához, de megint csak eszébe jut:

"A múltkor a borz is mondta, hogy a medve hogy kiszúrt vele a patakparton; de igazán mástól sem hallottam még róla semmi jót. Kár volt eljönni, csak pocsékolom az időmet. De azért innen már mégsem fordulok vissza, ha már eljöttem, csak sikerül szót érteni ezzel a barommal."

Közben odaér a medve házához, a szép, pázsitos kert közepén, és bekopog. Míg várakozik, megint csak elgondolkodik:

"Tulajdonképpen a francnak jöttem el. Úgysem fogja kölcsönadni, örülhetek, ha ki nem hajít ez a rohadék, meg aztán..."

- Szia Nyuszika, miben segíthetek?

- Baszd meg a fűnyíródat!

És igen, ez az a vicc, amin jót nevettünk, de Móki szerint én is ilyen nyuszika típus vagyok. Előre eldöntöm, hogy a másik biztosan utál, és ezért már eleve nem jól, nyitok. Hát igaza van, Márk, Tamás, Gergő is.

Sokat beszélgettünk tegnap. Igaz nem ismertük meg a famous bajuszt, de Móki nagy bánatára igazat kellett adnia Tamásnak: nem jó, ha csak feketét és fehéret látok. Nem tudok másmilyen lenni. Beleépült a viselkedésembe ez a védekezési mechanizmus.

Tamás boldoggá tett, majdnem egy napig. Örülök, hogy leírta a dolgokat. /Retrobarbi, ne sírjon a szád, te cseszted el :) / Meg írt nekem smst, tegnap a messzi távolból. Egy pár órára azt feltételeztem, hogy igen, tényleg fontos vagyok neki, nekem mondja el izibe, hiányzom is neki. Aztán ma reggel elolvastam a blogját....Fűnyíró-.-

Péntek van, utóbbi időben nem szoktam menni ezen a napon Fügébe, sok az ember ezen a napon. De kitaláltam, ha már így nem jól alakult Márkkal, nem megyek szombaton, mert nem bírnám ki, hogy ne menjek be hozzá Udvarromba vagy Kárpitba. Ezért fogtam magam és bementem ma, hát az első ember, aki a Fügében szembe jött....na kitaláljátok? :) Tudtam, hogy ma találkozunk mélyen belül(+inga).

Bennem nem múlt el az az érzés. Fecót is sokszor megölelem és Lacit és Pistit és Atikát is lefogdosom, de Márk más. Őt azért szeretném mindig megölelni, mert teljesen rám érez, mintha belém látna és ezáltal közel áll hozzám. Hiányzott-e a héten? Igen. Jó lett volna beszélgetni kicsit. Persze hamar leléptem, nem bírtam viselkedni, szegény pedig jött és kérdezgetett, én meg megint milyen hülyén viselkedtem plussz külön frusztrált, hogy annyian hallanak minket. Aztán kiböktem mi a baj. Persze a lényeget nem. Még az ölelésnél tartottunk, de én meg fejben teljesen máson gondolkoztam.

És akkor bevillant. Márktól azt szeretném, ha pótolná Tomit. Hülyén hangzik igaz? Tudom több okból is valószerűtlen a dolog. Csak benne van valami, amin lehidaltam /nem tudom szebben elmondani/. Nem Tomit, mint személyt szeretném ha pótolná, hanem azt a törődést, amit Tomi adott. Végre itt egy ember, aki tényleg odafigyel rám, nem tudom miért, mi vitte erre, de odafigyel rám. Én meg olyan vagyok vele, mint egy hisztis idióta. Nem akarok vele találkozni /de, de nagyon is akarok vele találkozni/. Szóval ésszel nem akarok vele találkozni, mert nem tud törődni velem mindig, még kisgyerek, van iskolája, kis barátai meg cuki barátnője. Szívvel meg jobban örülnék, ha többet tudnánk beszélgetni, találkozni. Elcseszett egy nő vagyok :D Ő nem tudja, hogy ez mekkora dolog, hogy aznap visszamentem. De ma is mondta nekem, hogy nem olvasta a levelem, de holnap ír/megnézi majd (remélem), mert tudja, hogy velem ilyenekről írásban jobban lehet beszélni. És tényleg. Odafigyel rám basszus és meg ilyen kedves ember taszító szörnyeteg vagyok. Azt mondta, Ő meg itt van, én meg el szeretném hinni.

A következő villanás hazafele ért, ahogy Orsika kitalálta milyen jó lesz 4-6ossal elmenni a Nyugatiig a Blahától. Ott volt a közös lámpánk, ahol találkoztunk sokszor, Gong, Gong2, a bolt helye...Nagyon rossz volt. Hiányzik nekem. Talán most fogtam fel mennyire. Tegnap jött este a nagy vallomás. Körmönfont körítés, hogy mennyire vele vagyok ott is , és szeret engem és fontos vagyok / Jesszusom, mit csináltál már megint? /, én meg bólogattam. És akkor előszedtük megint Andit /huhh, azt hittem az a hír jön, amitől félek/, megvallom megkönnyebbültem, jó, hogy elmondta.

Éhes lettem, ezért bementem újpesten enni, és ahogy a 120as megálló felöli ajtón kiléptem, megcsapott a hűvös őszi este levegője. Erről is bevillant valami...Egyszer ilyen hideg időben Mókival álltunk a Burger King előtt, amikor is Móki egykor kedvelt színészének alteregoját pillantottuk meg :D Sajnos a helyzet viccességét nem írhatom le, mert örök életemre őriznem kell a titkot, de annyit elmondhatok, hogy egyszer Timike randiját ennek a színészesdinek a kezdetével tettük tönkre. Életem legjobb röhögése volt aznap este, és azóta is ezen röhögök, ha eszembe jut :P

Hazaértem, leszálltam a buszról. Egy teljesen másfajta hűvös levegő egy novemberi napot idézett föl bennem. Egy furcsa estét a kosárlabdapályán Gyulán. Erről nem írok többet, az illetékes vágja a történetet, Móki pedig a színészes emlegetés után megérdemli, hogy ő is nevessen egyet.

Este pedig a film...Szakíts, ha bírsz. Ez egy különleges film számomra, hiszen itt született meg Csimbi, a házi kedvencünk, a pattogatott kukoricánk. Egy kísérletnek indult...de már családtag lett!

Hát nem nagyon tudom elképzelni hogy lesz tovább Tamással, Márkkal vagy akárkivel. Én nyitott vagyok sok mindenre, de magamtól nem tudok, csak engedni.

A villanások pedig....milyen jó, hogy vannak emlékeim, ilyen intenzíven benne a fejemben :)

Néha nem látjuk tisztán hogyan találhatunk utat felfelé, a csillagok felé. Mi a jó megoldás, amikor lent vagyunk? Másokra rátámaszkodni? Vagy mindenkit elküldeni, amíg jobb lesz?

Én a magam részéről megpróbáltam élni az első verzióval. De az érintett már nagylánynak tart. Az érintett semmit nem tud, nem látja, amit én.

Móki szerint uwe lettem / kemény- az uwe szó eredetét ne firtassuk :P /. Az lettem, mert nekem elegem volt abból, hogy mindenkinek a kedvére tegyek. Gergőből volt elegem elsőként. Nyit felém, aztán meg épp nincs kedve beszélni. Nekem épp irányba tenni volt kedvem. Így nem voltam rest, és ki is mondtam hová kívánom. Ezt úgy utálom egyébként, minek kell kinyitni a kaput, ha nem lehet bemenni rajta? Nem bánt a dolog, hanem dühít. Nagyon nagyon mérges lettem egy pillanat alatt. Amilyen határozottan megmutattam a hangulatharcosnak merre kell mennie, megnyugodtam. Végre elküldtem magamtól. Pedig nem ártott volna, ha most megfogja a kezem, de ilyen áron nem kell. Sőt ama 12 éves eszmét is elvetettem, miszerint....hát ezt ide se merem írni.

Aztán jött Márk. Ott én voltam a nem normális. Még nem olvasta el a szombati napunkat követő helyes kis levelem, de gondolom nem fog nagyon örülni neki. A helyzet az, hogy beijedtem. És igen Móki „ Medve, ***** meg a fűnyíród” helyzet állt elő. Annyira cuki meg kedves meg minden, én meg olyan kripli tudok lenni vele. Már nem merek megbízni másokban, ezért elküldtem, mert megijedtem attól, hogy fontos lesz nekem és majd ő is elmegy.

Aztán díszpintyünket is elküldtem. Nem a szó szoros értelemben, de mondtam Tominak, hogy nem kell nekem. Persze ez így nem volt igaz, de ha ezt sulykolom magamban, akkor tényleg nem fog már hiányozni.

Egészen vicces, mert Balázs anyukája kérdezte is a héten egyik nap, hogy hol van a karkötőm. Itthon felejtettem, fürdés után nem vettem fel, de amikor így rákérdezett már nem volt akkora hiányérzetem, de azért volt.

Anya nagy felfedezést tett. Rádöbbent, hogy nem tud sok mindent rólam. Beszélgettünk erről Mókival a múltkor, nem szeretném kifejteni miért történt így, de engem ez a „hozzuk be az időt” nem motivál. Szóval én Texet megértő vagyok a témában.

Én ezt választottam, egyedül felfelé, hátha a megfelelő pályán eljutok a csillagokig. Amíg nem számítok másra, addig nem okoznak csalódást. Márkot bánom kicsit...nagyon.

Gondoltam így, ennyi idő után írnom kellene egy bűbájt, hogy rendbe jöjjenek a dolgaim.

Móki szerint olyan programokat kellene csináljak, ahol sok emberrel találkozok. El kellene járnom más helyekre is.

Tomi szerint nem kéne önzőnek lennem, és meg kellene bocsássak másoknak.

Anya szerint van email...Anya szerint minden rendben van.

Szerintem:

- olyan nünüke lettem, hogy nem merek mások felé nyitni

- nem tudok és nem is akarok megbocsátani az illetékeseknek

- az email szart se ér, és nem sok dolog van rendben

Talán Márkot a gondviselés küldte az utamba. Hálás is vagyok érte. Próbálok kimért és laza lenni vele, de belül eléggé feszült vagyok. Amikor kedves legszívesebben megölelném, de nem lehet. Egyedül ő érez jelenleg rám nagyon. Nem értem mit szerethet, kedvelhet bennem. Jó lenne elmondani neki a kételyeimet, vagy hogy mit gondolok róla vagy magamról, de nem kerülünk olyan helyzetbe. Talán ha megint leülnénk iszogatni.

Tomi teljesen ledegradált ezzel a „lesz más” kijelentéssel. Tehát nem kellek. Mert milyen magas színvonalat nyújtott....Én meg olyan színvonalat nyújtottam, mint soha senkinek. Mindent megkapott. Persze, hogy dühös vagyok. Kimondtam mindent, amit ki akart mondatni velem. De amikor kimondtam elintézett annyival: „Ügyes vagy!”

Sose sírt a szám, mert egyedül maradtam, de most más. Most zavar, hogy a lakásban csak a 4 fal vesz körül. Elértem azt a pontot, amikor a Móki -féle elv értelmet nyert: „ Olyan sokat vagy egyedül, hogy nem fogsz tudni alkalmazkodni máshoz”. De nem tudom kit vagy mit találhatnék, ami visszahozna, mert magamtól már nem tudok újra játékba jönni.

Ezért tegnap írtam egy bűbájt a könyvembe:

Mit kívánok? Bűbájt írok!

Teljesülhet? Ebben bízok.

Szeretnék egy könnyebb lelket,

Nem cipelni ennyi terhet.

Beléphetne a képbe egy kedves fiú,

Nem nagyképű, kihasználós vagy hiú.

Csak egy olyan okos féle,

Aki sose lép majd mással félre.

Megfejt engem, nem hagy veszni,

Képes lesz majd jól szeretni.

Szeretném a jót örökölni,

Nem hagyni magam felőrölni.

Én segítek magamon, előre nézek,

Eredményt akarok, amin csak néznek.

Szeretném ha megmaradna minden jóság:

Móki, ovi , Márk meg jó srác.

Lazább, keményebb is lehetnék,

Menő dolgokat tehetnék.

Szeretnék sokkal okosabb lenni,

Ezért tanulni, küzdeni, menni.

Végső soron felállni a földről,

A rosszat mosolyogva nézni egy felhőről.

Elengedni minden stresszt,

Magamra venni a csatár mezt.

Atlantisz. Szép sziget, tele élettel, fejlődéssel, törekvéssel. Majd elöntötte a víz egy mozdulattal és mára csak legenda maradt.

Változások egy pillanat alatt. Az, amit sosem szerettem.

Ma úgy jöttem haza a munkából, hogy nem akarok egyedül lenni a négy fal között. Persze nincs itt senki, csak a gondolataim.

Nagyon várom már az edzéseket. Azt hiszem most ebben van minden reményem. Meg Mókiban, csak már annyira nem akarom minden nap traktálni azzal, hogy nem akarok egyedül lenni.

Tegnap nagyon hiányzott. Nagyon nagyon. Mondtam is Márknak, hogy kezdem megérezni, hogy nincs itt, és most nem jó így, mert szeretném Tomit. Márk mondta nekem, hogy ő meg itt van és természetes, hogy időt szán rám. De hát végül is idegenek vagyunk szerintem, csak hetente egyszer váltunk pár szót, most hogyan is támaszkodhatnék rá vagy bízhatnék benne? Nagyon aranyos meg minden, de kicsit zavarban vagyok néha, hogy mennyire avassam be vagy mi az, ami még nem terhes neki.

Aztán elég stresszes vagyok mostanában egyéb dolgok miatt is, naponta visszatérő gondok, amiket görgetek magam előtt, de nem látok megoldást.

Olyan nem igazi semmi sem mostanában.

Tegnap késő este megcsörrent a telefonom. Anya volt. Petrát kórházba vitték, a kicsik meg Klári mamával vannak. Kicsi Sári babám, kis keresztlányom. Nagyon megijedt az egész család, mert komoly a baj, talán fertőző betegsége van, ami megbetegítheti a kicsiket is. Ezen felül epekő, epehólyag-gyulladás. Sokat stresszeltem ma emiatt is, Sárika még anyatejes. Nem is úgy sikerült a nap, ahogy szerettem volna.

Egy pillanat alatt elboríthatnak mindent a hullámok a fejünk fölött, aztán csak megcsodálhatjuk az elveszett romjainkat.

Nagyon fáradt vagyok ma. De a testem nem, csak a fejemben van több dolog, mint kellene. Teli van heti tervvel, csoportnaplóval, papíron táncoló betűkkel, Tomihiánnyal, meg agyalással. Nagyon stresszes vagyok az utóbbi 2-3 hétben, azt hiszem nagyon kihajtom magam szellemileg. Most úgy érzem, bárki szólna hozzám, mintha csak kínai nyelven szólna, amit nem értek....és ha már kínai........

Vennem kellett volna ovis papucsot, jó téma a kínaihoz...de nem vettem, mert elfelejtettem, hogy kell. Ez már a vég, és a Cavinton világának kezdete.

Tomi olyan messze van lélekben mint Kína. Nagyon kellett volna reggel, de már nem mondhatom, hogy hahó, bocs, gyere már át este és keljünk együtt....Szóval kezdődnek megint a kifacsart, egykedvű reggelek, amikor az az első gondolat, hogy Szöszi kell.

És Kína...Mit ad isten, Zoliról álmodtam. Móki, hogy eloszlassam kételyeidet, Ivo di Carloval :D Így hát levelet írtam a messzi Kínába, hogy megkérdezzem, hogy van.

És még törjem is át a kínai nagy falam. Nyissak mások felé és bízzak másokban. Egyelőre ez Mókin kívül részben Márkkal megy. Ő valahogy ért a nyelvemen egyből.

Alig várom már azt a fegyvervizsgát, ha lesz rá keretünk, a kínai piacon majd vehetünk felszerelést :P

Tök rég ettem már kínai kaját, olyan rendeset, nem Saru utcait.

A kínai horoszkóp szerint a nyúl jegyében születtem, hát úgy is érzem magam, mint egy nünüke nyúl...