Rengeteg fejtörést okozok mostanában saját magamnak. Persze nőből vagyok, ikrek vagyok, még eszem is van elvileg, de ami most történik velem azt nagyon nehezen veszi be a gyomrom. Olyan, mintha teljesen átalakulnék. Volt a "jókislány", tette, amit mások szerettek volna, olyan volt, kedves volt, mosolygott ha kellett, és szanaszét stresszelte magát mindenen injekciókig menően, csak hogy megfeleljen. Meg van most ez, amivé nem tudom miért váltam. Semmi nem érdekli, csak azt csinálja, ami épp eszébe jut, és magasról tesz rá ki mit gondol. Vad és féktelen, irányíthatatlan. Mindenen átmegy és vagy vele mész vagy mehetsz amerre látsz....
Nem tudom megmondani, hogy mi vagy mikor történt. Egyszerűen csak megváltozott valami bennem. Olyan mint egy tűz, ami feléledt, és nem lehet eloltani. Világ életemben stresszeltem mindenen, akkor is, ha adtam a lazát kifelé. Voltak nagyon nagy hullámvasutak is. Fogalmam sincs hogy álltam fel belőlük. Néha azt hittem, hogy megszűnik a világ. De mindig tovább kellett menni valamiért, fel kellett állni. Valamivé mindig válnom kellett, valami többé, mint annak előtte, talán ez vitt előre. Ha meg tudnám számolni hányan mondták nekem, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni... De én meg akartam, mert úgy gondolom, a mai napig is, hogy az emberek addig vagy akkor szeretnek, ha megfelelek nekik.
Az egyedülléttől rettegtem. Hogy egy napon tök egyedül maradok, amikor nem lesz, aki hazavezet. Teljesen letargiába estem, ha egy embert elvesztettem, önhibámból vagy önhibámon kívül. Próbáltam megjavítani, küzdeni, küzdeni mindenkiért, aki fontos nekem. Aztán már egyre kevesebben lettek fontosak. Már olyan emberek sem fontosak, akiknek alapvetően ittam minden szavát.
Először arra gondoltam, hgy talán felnőttem, és megerősödtem, és már nincs szükségem kapaszkodókra, mert mindig azt gondoltam magamról, hogy nagyon erős vagyok célokkal, tervekkel. A tervek...minden meg volt tervezve. Mit akarok elérni, mikor akarom elérni, hogyan fogom elérni. Csak amikor már nem a mit, hanem a kit vált fontossá, rá kellett jönnöm, hogy alkalmatlan vagyok elérni, amit szeretnék, ahogy szeretném, ha nem csak rajtam múlik.
Ami most van az ész nélkül és céltalanul tombol bennem. Folymatosan tépi le a láncokat, és átgázol majd mindenen. Már nem érdekel ki milyennek szeretne, csak szabad akarok lenni. Most ez az énem jött elő úgy tűnik. Nem olyan könnyű, sokkal több ultimátum és konfliktus, saját magammal is. Harcol bennem a "jókislány" meg ez a féktelen tűz. Borzasztóan nehéz nagyon sokszor, bár tehetném azt, amit a tűz akar, de nem lehet. Itt jön az, hogy az ember ésszel vagy szívvel döntsön? Fajtája válogatja. Esetemben szívvel döntök legtöbbször. Bár A probléma kapcsán megerőszakoltam magam, és ésszel választottam. Nem volt egy könnyű választás felülkerekedni a tűzön. Mert a tűz nem fél semmitől, nem fél a következményektől.
Mivel elemezni nem tudom, hogy pontosan mi vagy miért történik velem, csak próbálom elhinni, hogy ez is én vagyok, így csak bizonytalanságomban azzal nyugtatom magan, hogy ilyennek születtem...Mondjuk ösztönből létezni lehet, hogy csak egy kifutó a semmibe....
www.youtube.com/watch?v=rAT8qF4ItgM