Akinek van egy kis képzelőereje, az meg tudja álmodni magának a világot. Azt a világot, amelyben élni szeretne. Megálmodja a lehetőségeket, a kis ajtókat, a kapcsolatokat, a szerelmeket. Sokak szerint az én álmodott világomnak nincs köze a valósághoz. Nem jól látom a dolgokat, és a realitások talaján kellene mozogjak. De miért is hiheti azt bárki, hogy amit meg tudunk álmodni, abból nem születhet valóság? Az én világom olyan, mint egy kis tündérmese. Vannak benne tündérek, gonoszok, palota, királyok, királynők és varázslat is. Talán láthatnék a fejemben szürke valóságot is, de ha bárki el tudná venni tőlem ezt a fantasztikus világot, ami a fejemben él, akkor halálra ítélne vele. Néha jól esik álmodni, és még jobb, amikor egy álom életre tud kelni és a valóság részeként kísér tovább...
Egykor álmomban elképzeltem egy olyan foglalkozást, amellyel tudok tenni valamit másokért. Tudok adni nekik valamit, valamit, ami beépül a személyiségükbe. Talán ezt már el is értem, de mégis úgy éreztem, hogy nem teljes a kép. Így hát felkerekedtem és változtattam. Sokak aggodalmára. Persze, nem értenek meg engem szerintem. Eleget fogok tenni az elvárásaiknak, de kell nekem valami, amivel ugyanúgy tudok adni valamit másoknak, de mégis szabaddá tesz. Alkotó munka. Időről időre gondolkozom azon, hogy nem vagyok képes egy könyvet megírni. De a másik felem azt mondja, hogy sikerülne. És akkor csak úgy jött a felkérés, hogy írjak meg egy könyvet. Olyan, mintha egy ajtót kaptam volna, és csak a betűimmel találnám meg a kulcsot. Izgulok. Magamnak meg akarok felelni, be akarom bizonyítani, hogy képes vagyok rá. Amikor elhagy a hitem, és úgy érzem, hogy nem tudok megküzdeni a feladattal, akkor arra gondolok, hogy ha már a lehetőséget megkaptam, akkor annak oka kellett legyen. Talán egy tündér megérintett a varázspálcájával, hogy ilyen szerencsés lehetek.
Egykor álmomban elképzeltem magamban, hogy egy napon, amikor már pár békát megcsókoltam, az egyik olyan herceggé változik, amilyenre vágytam. Udvarias lesz, tisztelettudó, udvarol majd, szépeket mond, és támogat majd, ki tudjuk egészíteni egymást, és lebontja a palota körüli tüskés bokrokat. Egyszer csak megjelent ez a herceg, és annyira a szívembe zártam, hogy félelem nélkül beengedtem a palotám összes szobájába. Egyáltalán nem bánom, vakon bízom benne, nincs titkom előtte. Sosem hittem, hogy egyszer valakire ezt tudom mondani. De talán én tévedtem, és nem is békákat csókoltam, hanem én magam voltam az a béka, aki általa hercegnővé vált. Azzá tett, segített ragyogni nekem, megtanított szeretni engem, és főként tiszta szeretettel elérte, hogy tudjak bízni benne, feltétel nélkül. Ez annyira csodálatos érzés, és olyan boldoggá tesz engem, hogy nem is tudom szavakkal leírni.
Most, álmomban, csak sodródom az árral. Örülök a lehetőségeimnek és azoknak, akik támogatják az utamat. Mert van, aki látja ugyanazt a világot, amit én, vagy annak csak egy részét, és képes megérteni hogyan álmodtam meg.
Ezt pedig őszintén remélem, szóról szóra :