Én csak egy mezei tornacsukás csajnak tartom magam, akiben nincs semmi extra. Élem a kis világomat, mint minden másik ember. Vannak nagyratörő álmaim, rengeteg tervem, amelyek folyton változnak a körülmények hatására. Egy valami állandó, és az az idő múlása. Szalad el mellettem az idő, úgy érzem, és vele szaladnak a világmegváltó gondolataim is. Mások azt mondják nekem, hogy nem úgy működik a világ, ahogyan én ebben létezni akarok, és hamar elbukok, ha így folytatom. Én meg azt mondom, hogy k*pják be :) Nem hinném, hogy boldogabb életet élnék, ha leszállnék a felhők közül, és mennék a racionalitás egysíkú talaján. Mert lehet, hogy csak egy mezei tornacipős csaj vagyok, de legalább van bennem élet, ami azokról a sok másokról nem mindig mondható el...
Én csak egy csaj vagyok, aki 10 nap múlva 30 éves lesz. Egyrészt szórom a konfettit, hogy eddig is eljutottam, másrészt meg még mindig egy fékevesztett tombolásban telnek a napjaim. Mókinak nem lehetek eléggé hálás azért a kolosszális ötletért, hogy tegyük le a jogsit. Szegény Toyota nem méltányolja a tombolásom, és a rallykat sem a fél kocsiig érő sárban az erdő közepén. De most ez van, ez tesz leginkább szabaddá a vészterhes időkben. Rock, vezetés és puszta. Hagy ne meséljem el, hogy a földutak adta örömöktől már megint mennyire szép hangja van a kocsimnak. Úgyis régen látott már szerelőt :D
Én csak egy csaj vagyok, aki nem tudja jelenleg utolérni önmagát, szó szerint napról napra létezek. Nem is értem, hogyan van meg eddig minden vizsgám, amikor egy sort se olvasok a tanulnivalómból. Jövő csütörtökön szigorlatozok. Tehát magammal is szigorúbbnak kell legyek, és talán ideje lenne tanulni. Olyan nagy arccal mondom, hogy nekem nem kell tanulni, mert én tudok. Aztán majd nehogy ráfázzak. Bár egy-két tanárunknál a hülyeséget is ötösre el lehet adni határozottsággal. Nekem ez sikerült múlt szombaton. Csak tudjátok azt érzem, hogy annyi dologra kell egyszerre foigyelnem, hogy szétrobban az agyam, és ezt a nyomást utálom.
Én csak egy csaj vagyok, aki mindig azt hiszi, hogy visszapattan róla minden, és annyira vagány, hogy mindenre képes önállóan, amikor kitalálja. Csak épp az alvással gyűlt meg a gondom, mióta a temetőben voltam. Mert ugye annyira tökös voltam, már csak dacból is, hogy egyedül mentem. A környezetem a rossz álmaim remekül kezeli, és pszichológust javasol. Gyerekek, nagyon mellényúltatok. Nem pszichológus kell nekem, hanem némi együttérzés. Így utólag végiggondolva a felvetéseket, hát nagyon, de nagyon nem ismer engem az, akit megölelek, és ő inkább egy harmadik idegenhez, egy orvoshoz küld. Aztán majd megy a csodálkozás, hogy mennyire bezárkózok.
Én csak egy csaj vagyok, aki talált magának egy Problémát. Nem, mintha nem lett volna elég enélkül is, de ennek megoldásán gondolkozok a legtöbbet. Hazudhattam volna, mennyivel könnyebb lett volna Neki. Nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztam. De döntenie kell, mert én tele vagyok élettel, szeretettel, és igen szenvedéllyel és akarattal is. Ebben a történetben hogy, hogy nem, a negatív hőst alakítom. Aki csak úgy jött, és próbálja a világot egy másik szemüvegen keresztül láttatni, és elérni, hogy meglássa azt, mennyire értékes ő maga. Ezzel pedig tornédóként söpröm el a racionalista rendszert, nem kevés zavart és nehézséget okozva. Tudom, hogy a Probléma, ha elhagyjuk a babaszintet, akkor még több problémát szül. Ennek ellenére csak az a kis reményem maradt, amiért engem Tomi gúnyosan kinevetett, hogy egy csoda folytán mégis esélyt kaphatunk. Én legalább mertem álmodni, mertem hinni, és mertem szeretni. Ezen lehet nevetni, és lecsúszott lúzernek tartani. De én attól vagyok az, aki, hogy azt teszem, amit a szívem diktál. Akkor is, ha 10 nap múlva reményvesztetten kell továbblépnem. Legalább a tükörbe úgy nézek majd bele, hogy mindent megtettem érte. Magamat nem értve állok én is meglepetten a helyzet előtt. Sosem gondoltam, hogy lesz valaha még egy olyan ember, akit ennyire beengedek. Ez nagyon ijesztő, és vagy nagyon bátor vagyok,vagy teljesen bolond, hogy megtettem, és átléptem saját korlátaimon.
Én csak egy csaj vagyok, aki egy hőst kívánt a szülinapjáig. Egy hőst, aki majd szeretni fogja, és átsegíti a nehézségeken, vele örül a jó dolgoknak. Az idő letelni látszik, én pedig Tomit túl csukott szemekkel szerettem. Az idő...ami csak múlik, és egyszer csak letelik. Megfogadtam, hogy nyitott leszek addig. De nagyon félek, hogy a hős egyszerűen nem jön el. Tudom kedves racionalisták, egy olyan álomvilágban élek, ahol jó nagyot fogok koppani. Ezzel ölitek ki belőlem a hitet, hogy jobb lehet minden.
Én csak egy csaj vagyok, egy olyan csaj, akinek a szívében az a fajta tűz ég, amely nagyon veszélyes, de mégis nagyon élő is. Rajtatok múlik, hogy meleget ad Nektek, vagy megéget Titeket. De aki képes végigsétálni a parázzsal kirakott úton, az előtt nincsenek már falak, csak az, ami legbelül lakik. Ez az igazi hősök útja :)