Mindenki tudja már, hogy várok egy hősre. Egy olyan emberre, aki majd fényt hoz a sötétségbe, és méltó lesz arra, hogy felnézzek rá. De mi van azokkal, akik a sötétségből jönnek vissza, és úgy gondolják, hogy pillanatnyi hősök lehetnének a napjaimban megkopott fényükkel? Mi van mostanában a fiúkkal, hogy egyik a másik után kerül elő a temetetlen múltból különböző módokon? Miért olyan magabiztos mindegyik velem szemben? Mivel a napokban elég sokszor kellett nemet mondanom a sötétség lovagjainak, előszeretettel bélyegeztek szánalmasnak. Hiszen attól, hogy nemet mondok, attól nem nemesebb, csak szánalmasabb leszek. Nos hát ilyen szép szavakat kaptam, de tudjátok mit? Ez tesz igazán nemessé, és őket szánalmassá. El kell mondanom egy titkot, ez nem a jó út, ha valaki hozzám szeretne közelebb kerülni...
Nem is értem hogy lehet, hogy a múltam nem kívánt darabkái újra előtűnnek. Nem olyan könnyű eltűntetni őket, mert ez olyan, mintha a port mindig visszafújná a szél a házad elé. Poros házba meg ki akarna bemenni? Ez valami isteni színjáték lehet körülöttem. Eddig észre se vett senki, ha eltűntem volna, akkor egy fiú sem hiányolt volna. Most pedig valami megváltozott. Egy hét alatt ketten is feldobták, hogy találkozhatnánk. Az egyiküket értem, kétségbe van esve, de a másik gyakorlatilag üzleti elemként kezelne engem. Na ez az amit nem hagyok senkinek sem.
Mindig azt gondoltam, hogy csak Mókinak van annyira erős tartása az ilyen fiú dolgokban, ő mindig keményen tartotta magát az elveihez. Én pedig mindig csak sodródtam az árral, és sokszor csak úgy mentem a saját fejem után, akkor is, ha tudtam, hogy nem célravezető. De most először azt éreztem, hogy ezek a múltbeli árnyak csak elvarratlan szálak, és igenis nemet kell mondani. Még akkor is, ha "win-win" kapcsolat lenne.
Egyébként ha már múlt és hősök, meg kell mondjam, hogy nem mindenki egy sötét lovag. Van olyan hős is, aki egy Superman, póló nélkül is,, és mindig pont jókor kerül elő, és szól rám, hogy ne legyek ennyire nyuszi és földhözragadt. Talán ezeket a sötét árnyakat az ő szavai nélkül nem tudtam volna ilyen méltósággal kezelni. De mostmár legalább ő átlátja nagyojából az egész történetet, amit ide leírok, hogy mit miért teszek vagy nem teszek.
Akit meg én hőssé avanzsáltam a fejemben, ő is a múltam egy darabja. Pénteken volt egy pillanat, amikor totálisan megértettem Mókit, azzal kapcsolatban, amit mostanában nekem mond. Hogy van az, amit nem lehet leküzdeni. Nem akarok erről beszélni, mert nem is tudok. De jött az a pont, amikor ki kellett húzni a fejem a hátsó felemből, és fel kellett mérnem, hogy van baj, nem kicsi. Így tipródom egyelőre, hogyan legyek erősebb, és rakjak ide is egy téglát. Mehetne jobban is...jövőhéten megint találkozunk elvileg. De erős vár a mi Istenünk...legalábbis rengeteg templomra ez van írva, így majd nagyon fogok igyekezni. Az eglszben az a vicces, hogy mivel volt, ami volt, nem is koptatom a nevét, egyből tűzoltásba kezdtem szó szerint.
Akár mehetnék is jövő hétvégén egy kicsit ellazulni, és messze lenni ettől az egész történettől, hiszen van a nyugalom szigete, és még van is ott, aki kíváncsi rám. De ugye beszéltünk, és feljött itt a hétvége. Így a nyugalom szigete elfelejtődött és inkább ezt választottam. Igen, tudom, ásétálok a piros lámpán, anélkül, hogy szétnéznék.
Most egyelőre azon vagyok, hoigy eltűntessem a baljós árnyakat, és Superman tanácsát megfogadva töröljem, amit már magam mögött hagytam. Én még mindig hiszek a hős eljövetelében, még van rá 4 hónap a szülinapomig. De addig is ne szóljatok, amíg az ördöggel táncolok...