Keresés


Elérhetőség

Hercegnő védelmi program

E-mail: horvathorsolya87@citromail.hu

Séta a múltba

2014.03.10 20:03

Vannak az életben olyan dolgok, amikre nincs magyarázat. Nincs olyan magyarázat, ami másoknak ésszel felfogható lenne, vagy amire mi magunk is tudunk elméletet gyártani, egyszerűen csak megtörténnek. Ma egy olyan dolgot boncolgatnék igazából magamnak, amire nincs magyarázatom. Nem olyan könnyű leírnom, hogy a Szőkével/ Tomival hogyan jutottunk ideáig. Hiszen egy bejegyzésben lehetetlen 8 évet leírni. Elöljáróban elég azt tudni, hogy ő az, akit nálam jobban kevesen ismernek, és ő az, aki bizonyos szempontból a legjobban ismer engem...

18 éves koromban kerültünk egymás látószögébe. Ha tetszik, ha nem, az életünk egy jelentős részét egymás mellett töltöttük el. Őt nem lehet megismerni. Őt ki kell találni. Ez nagyon izgalmas dolog, és nagy győzelmet jelent, ha megérted az agya működését. Legfőképp amikor előtte tudsz járni, mert sokszor ő maga sem tudja milyen igazából. Néhányszor sikerült, többször nem...

 

Nem akarom tömjénezni őt. Amikor először itt hagyott, és elment Angliába a Héjanász az avaron verset kaptam tőle. Igaza volt, sokszor nagyon csúnyán „Egymás húsába beletéptünk”. Rengeteg hegünk mellé adtunk egymásnak még jó párat.

 

Az is az igazsághoz tartozik, hogy Apa halála előtt kerültünk össze. Ő ismert engem előtte, tudta, hogy az akkori világképemben nagyon erősen hittem magamban. Mindent megkaptam, amire csak rágondoltam. Aztán minden megváltozott. Többször írtam már róla, hogy nagyon nehezen tettem túl (?) magam Apán. Megbetegítettem magam a sok stressz miatt, voltak kemény napjaim. De kevesen tudják, hogy Apáról Tominak kezdtem először beszélni. Úgy igazán kioldani a kéziféket. Teltek az évek és egyre többet tudtunk meg egymásról.

 

Lehúztunk itt a finishbe egy évet. Úgy igazán együtt. Valahogy sosem voltunk boldogok, semmi sem működött. Mint egy menedékház jelleggel működtem, mindig jöhetett, ha nehéz helyzetben volt. Nem bánom, mert nagyon szerettem. Ez sokkal több, sokkal másabb annál, mint mikor szerelmes az ember, mert akkor elsötétül a világ. Én viszont ésszel is szerettem.

 

Voltak nagyon durva dolgok is, hatalmas veszekedések. Ő bunkó volt, én hisztis. Volt olyan is, amikor csak egymásra számíthattunk bizonyos helyzetekben. És olyan is, amikor semmire nem volt elég, hogy szerettük egymást.

 

Nagyon kemény hónapokon vagyok megint túl vele kapcsolatban. És én komolyan elfáradtam benne, az egészben. Mindent igyekeztem megtenni az évek alatt, vért izzadtam vele, de mégis ott tartunk, hogy nem is igazán beszélünk.

 

Hogy hiányzik-e? NEM! Férfiként nagyon kicsi lett a szememben. Sokat tett azért, hogy rosszul érezzem magam nőként, övön alul ütött többször is.

 

Hogy hiányzik-e? IGEN. Az hiányzik, hogy nem kellett megszólalnom ahhoz, hogy tudja a gondolatomat. A jó dolgok is hiányoznak, az ember is nagyon hiányzik. De bármennyire van „nagyon bent” nekem már nincs motivációm újra betörni az utat. Egyszerűen nem nekem kell ezt újra végigcsinálni. Szomorú, hogy ennyire egyoldalú volt ez az egész. De „túl vagyunk rajta”. Már csak emlék a múltból, hogy volt egyszer valaki a fák mögött, aki végigkísért titokban sokszor az erdei csapáson. Csak amikor véget ért a séta, ő inkább a ködbe veszett :) Szép volt, jó volt, talán igaz sem volt :)