Van, amikor egyszerűen nem jön be a számításunk. Beleállunk egy elhatározásba, egy döntésbe, de valahogy nem jól jövünk ki belőle. Talán, mert túlságosan akarjuk? Vagy mert egy pillanatra van annyi önbizalmunk, hogy hiszünk önmagunkban, csak az univerzum ezt nem nézi jó szemmel? Ez velem is megesett, pontosan pénteken. Olyannyira biztos voltam magamban, hogy eszembe se jutott, hogy ember tervez...De én sosem voltam szerencsés, csak a kártyában. Így miután összetört minden kis reménységem egy pillanat alatt a jövőmmel kapcsolatban, elkezdtem egy száguldást,amelyben nem igazán érdekel semmi már. Hogy ez megoldás-e jelen helyzetemben? Nyilván nem, én is tudom, hogy fejjel megyek a falnak. Csak már egyáltalán nem izgat...
Felépült egy új jövőkép a fejemben. Idealista, tiniket meghazudtoló áhítattal néztem egy emberre, aki nem ugyanígy néz rám. Ma többen megkérdezték, hogy milyen volt a nagy találkozás. Megmondjam? Mint egy orosz rulett, amiben vesztettem. Szánalmas egy lénynek érzem magam, amiért nem voltam elővigyázatosabb, és hagytam ezt a dolgot eddig fajulni. Én, aki háromszor meggondolja mennyire adja ki magát. A vicc az, hogy a hős nem is tehet róla. Ő még mindig hős, csak én voltam megint a félresikerült.
Na de minden nehézséget lenyelve nagyon tartottam magam. Egészen szombat délig, amikor is kitört belőlem az a csalódottság könnyek formájában, és még rosszabbul éreztem magam. Egyszerűen ezt nem akartam, rágondolni se akarok arra, hogy megint egy elbaltázott kapcsolatépítési próbálkozásom tört kicsi darabokra. Nagyon rég engedtem ennyire közel valakit magamhoz, és engedtem, hogy értse is, ami vagyok. Túl magabiztos voltam...a semmire.
Aztán beültem a kocsiba, és meghallottam ezt a jó kis Cardigans számot. Elég dühös lettem magamra, hogy eddig süllyedtem, hogy sírva fakadtam. Így némi vezetés után a harag uralkodott el rajtam. Haragból vezettem, és haragból elindultam arra, amerre nem vezet út.
Alapvetően ez egy szánalmas kísérlet volt a figyelmem elterelésére, csak aztán beleakadtam valakibe. Legalább tényleg elterelődtek kicsit a gondolataim. A vicc, hogy olyan emberrel akadtam össze, aki alapvetően szóba sem állna egy magamfajta csajjal, de mivel mindketten ikrek csillagjegyűek vagyunk, néhány dologban egy húron pendülünk. Nem adok nagy hitelt, de ha csak még pár napig itt van velem, az is jó nekem. Ma pedig kaptam egy olyan megerősítést a messzi távolból, hogy képes leszek kikapcsolni egy kicsit.
Tudom én, hogy nem ezt kellene tennem. De elengedtem ezt a történetet. Eddig mindig óvatoskodtam, odafigyeltem arra hogyan viselkedek. Az óra pedig ketyeg, nemsokára itt van a szülinapom. Jelenleg úgy gondolom, hogy a nulla alatt van az esélyeim száma. De beültem abba a kocsiba, és csak nyomom azt a gázt, amennyire csak lehet. Most ész nélkül. Végül is eddig a taktikám annyit ért, mint egy marék molylepke. Csak nem akarok gondolkodni többet ezen.
Adhatnátok egy nagy követ nekem...Akkor is, ha a végén visszaüt....