Minden ami én vagyok be van zárva egy kis dobozba. Mintha csak egy múzeumban járnál, mindent láthatsz, de nem érintheted meg, és nem is értheted meg soha igazán. Minden kép fontos, de nem érted, hogy miért vannak egy teremben. Megalkottam, de nem bírom elmondani miért, pedig tudom az okát. Tárlatvezetők...elmondják nektek, hogy hogyan éltem, mit hagytam itt, mikor hagytam itt. De nem tudják elmondani miért hagytam itt. Nem tudják visszaadni azt az érzést, amit a megalkotáskor éreztem. Olyan ez, mint egy börtön. Rengeteg szavam van, rengeteg lehetőségem van elmondani, de mégsem megy. Mintha megnémulnék, ha magamról kell beszélnem. Be vagyok zárva egy antik tükörbe, és kívülről, ahogy belenéznek, nem azt látják, ami a valóság.
Fojtó kezek mindenfelé." Legyél nő, legyél jó, legyél nyílt, legyél más, mint ami vagy". Komolyan nekem kell megváltoznom teljesen ahhoz, hogy elérjem, amilyennek mások látni akarnak? Darabokra szaggatnak az elvárások. Nem kell csodálkozni rajta, hogy zárkózott vagyok, vagy azon, hogy nem lehet kiismerni engem. Pontosan az elvárásokkal és azzal, hogy be akarnak állítani egy arc nélküli gyártósorba, elveszik azt tőlem, ami az egyetlen dolog az életemben, ami számít még: A hitemet önmagamban.
Persze, ne foglalkozzak senkivel és semmivel, de aki ezt mondja nézzen már magába. Hány és hány feltételhez köti a szeretetét mások felé? Mennyi elvárásnak kell megfelelni ahhoz, hogy szeressünk valakit?
Én sokra értékeltem magam, és most is próbálom. Én nem vagyok olyan, mint ti, bennem van tűz és szenvedély, akarat, hogy jobb legyek. Én másmilyen vagyok, sokkal erősebb. Minél inkább keretek közé akar valaki szorítani, annál inkább lázadok. Nem tudjátok elképzelni, hogy mekkora erő és bátorság kell ahhoz, hogy saját magamat kihúzzam a gödörből. Amit én itt leírok művészet, művészet a szavakkal és életművészet is. Nem sokan képesek egyedül felállni az elnyomásból, a rá rótt terhekből úgy, hogy önmaga maradjon.
Nem vagyok tökéletes. Rengeteg hibám van, és ha valaki a gyenge pontom találja el, az nagyon eltalálja. Nagyon büszke vagyok rá hogy nem egysíkű az érzésvilágom, meg tudom élni a jót és a rosszat is. Hiába szorítják mind erősebben és erősebben a nyakamat, akkor is az utolsó erőmig büszke leszek arra, hogy megmentettem magam úgy, ahogy másoknak sosem sikerülne, és nem egy lecsúszott ember köszön vissza a tükörből.
Nem akarok sem gazdag lenni, sem szép, sem hatalommal bíró. Egy jó ember szeretnék lenni, aki mindent megtett önmagáért és képes nyomot hagyni a világban, másoknak segíteni. Pontosan tudom, hogy mit szeretnék elérni az életben, és én nem leszek szürke arcú nép a korán reggeli metrofergetegben, aki már csak kötelezettségből kel fel. Fogok minden egyes napon egy olyan jó dolgot találni, amiért érdemes hinnem magamban. Ez az egy, amit nem engedem, hogy bárki elvegyen tőlem.
Zárkózott vagyok a fojtó kezek között, de attól, hogy szorongatnak, még nem fulladtam meg. Csak megválogatom, hogy ki melyik terembe mehet be a múzeumban. És ha valaki , szeret engem (engem szeret és nem azt amivé tenni szeretne), akkor nagyon erősen kell hinnie bennem, ahhoz, hogy megismerhessen. Cserébe azt tudom ígérni, hogy nagyon erősen fogok küzdeni azért, hogy kinyissam a múzeum összes termét.