Érdemel egy bejegyzést. Velem van minden nap a vállamon, benne tartom minden vagyonomat, de még sosem írtam róla. Audrey Hepburn egy igazi ikon. Hogy miért is ez a nagy kötődés hozzá? Nem tudom megmondani. Szerintem gyönyörű volt, pontosan az egyszerűsége miatt. Színésznő, de nem mesterkélt, hanem olyan nagyon igazi. Kevés nagyon igazi van az életünkben. Ma Anikóval beszélgettem arról, hogy ki hogyan látja a világot. Felvetette, hogy nem lehet minden egyértelműen fekete vagy fehér. Én mégis így akarom látni a dolgokat: jó vagy rossz. Nincs átmenet, mert az bonyodalmat szül. Van egy kép Audreyról, ami nagyon tetszik nekem (több is van, de ez most nagyon). Pontosan kifejezi azt, amire vágyom, amit tennem kellene ahhoz, hogy jobban legyek...
El kellene mennem gondolkodni. Erre egy alkalmas helyet tudok, ahol maximálisan csak önmagammal vagyok: Apánál. De az utóbbi időben képtelen vagyok odamenni, nem igazán értem miért. Pedig egyre többször dobja mostanában a játékgép az emlékeztetőket. Ma a körmösöm azt mondta, hogyha olyan férje lenne, aki saját maga miatt válik rokkanttá, konkrétan féllábúvá, akkor ott hagyná, mert az az ő döntése. Nem Apáról beszéltünk, de nagyon beletalált abba, amibe nem kellett volna. Nem tudok túllépni ezen az egészen, mert nem. Nem akarom elmondani miért. Ott kellene eltöltenem egy kicsi időt, hogy kitisztuljon a fejem. De halottak napja előtt is mi volt ott, amikor odamentem, na azt nem szeretném, nem kerültem túl jó állapotba.
Nagyon várom már a nyári szünetet. Imádok dolgozni és a srácokat meg mindennél jobban, de egy kicsit el kell mennem, ki kell szabaduljak, környezetváltozásra van szükségem. Ez is lehetőség átértékelni a dolgokat. Most értem meg Mókit igazán, amiért elment Tökölre pár éve. Hosszú hetekig nem jött haza. Szüksége volt arra, hogy rendbe rakja a lelkét. Most nekem is erre van szükségem. Olyan sok nehézség, fájdalom meg bánat van a környezetemben. Nem tehetek róla, de rajtam is nyomot hagy.
Semmi sincs rendben, nagyon nincs. Írtam tegnap, hogy sok dolgot nem tudok megérteni, és ezért elfogadni sem. Sok a változás, sok a nehézség. Ma megkérdezték tőlem, hogy szerintem miért házasodik meg valaki. Csak abból tudtam kiindulni, amiért én is házasodnék. Szerintem az emberek azért házasodnak, mert tudnak úgy szeretni egy másik embert, ahogyan van, és képesek rábízni magukat lelkileg, testileg, mindenhogyan. feltétel nélküli bizalommal egy életen át. Annyira szépen körberöhögtek az idősebb, tapasztaltabb nők, hogy még én szégyelltem el magam. Komolyan velem van a baj?
"Életem legnagyobb eredményének azt tartom, hogy összhangban tudok élni önmagammal, hogy képes vagyok elfogadni magam és a mások hiányosságait. Távolról sem vagyok az az ember, aki szeretnék lenni, de beláttam, hogy nem is vagyok olyan nagyon "hibás"."- Audrey Hepburn
Na igen, én is szeretnék eddig eljutni. Hogy elfogadjam: nem is vagyok olyan nagyon hibás.