"Jól van, mehet, koncentrálj....Sebesség, Én, a sebesség...Egy győztes,negyvenegy vesztes....Én veszteseket reggelizek!"
Ez a mondat kicsit helyretette a lelkem. Emlékeztetett, hogy ki vagyok. Kissé elveszettnek éreztem magam az utóbbi időben. Úgy éreztem elvesztettem magamból megint egy kis részt. Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt. Tudom, hogy mennyi mindenki fordul elvárásokkal felém, és én győztes típus vagyok, ez felelősséggel jár. Teljesítési kényszerem van, meg akarom mutatni, hogy nincs olyan, ami ne menne, csak egy kicsit elfáradtam....
Vesztesnek éreztem magam, mert nem tudok olyan lenni mindenben, amilyennek mások látni szeretnének. Próbálom ezt úgy felfogni, hogy le van sz*rva más, de ez nem igaz. Bizonyos dolgokban nekem fontos más véleménye.
Arra jutottam, hogy nekem Mókin kívül (meg Anya még), nincs senkim. Móki pisis korunk óta terelget, mióta megvertünk egy lány a mosdóban. Jó, én is terelgetem néha. Egymás csapata vagyunk, aztán nagy csend. Amikor így megzuhanok, akkor ő emlékeztet arra, hogy mi veszteseket reggelizünk.
Csak nem tudom...valahogy olyan kátyús úton mentem mostanában, hogy ezt még a versenyautó kerekeimmel is nehéz volt sérülések nélkül megúszni. Egyre távolabb kerültem a versenyzéstől (a céljaimtól). Aztán egyszer csak arra ébredtem, hogy nem maradt semmi.
Annyira sok változás következett be, amit nagyon nehéz kezelnem. Próbálom mondogatni én is a megpróbáltatások előtt, hogy én vagyok a sebesség, de ez néha nem elég. Kicsúsztak a dolgok a kerekeim alól. Tudom, hogy hová szeretnék eljutni, de nem tudom hogyan. Persze, türelmetlen is vagyok, a fiatal versenyautók rendszerint. Azonnal akarok mindent, de be kell látni, hogy bizonyos dolgokhoz nem elég az én akaratom, hiába nagyon erős.
Szóval most nem vagyok túl jól. Homokba dugom a motorháztetőmet olyasmiben, amiben nem érzem magam győztesnek: pl a fiúk. De most sok mást is idesorolhatnék.
Próbálom magam vigasztalni, hogy elég kevesen mondhatják el magukról, hogy 27 évesen van egy gyönyörű keresztlányuk. Egy olyan Tesójuk, akivel már pisis koruk óta együtt vannak. Egy olyan munkájuk, amit szerelemmel végeznek. És elég rossznak érzem magam, amiért ez nekem nem elég.
Annyi minden jó van az életemben, és én mégis olyan rohadt üresnek érzem magam. Hudson Hornet is megmondta: A Szelep kupa csak egy üres edény, semmit nem bizonyít....Nem baj, látunk még jobb napokat is.