Odasétálsz a hazai bázisra... Ráállsz, megfogod az ütődet, megkezdődik a te köröd. Hallod magad mögött az ellenfél piszkálódását, aki pezsgőt bontana, ha eltévesztenéd az ütést. Markolod az ütődet, és koncentrálsz. Utoljára még végigfuttatod a szemedet a csapattársaidon, akik hisznek benned. De egy pillanat múlva már csak a dobó létezik a labdával. Látod, hogy azon gondolkozik, hogyan fogja megcsavarni a labdát. Próbálod kiszámítani a labda útját, az ütés szögét. Beugrik egy emlék, elég halvány már, arra gondolsz, hogyan jutottál el eddig, mi késztetett arra, hogy újra pályára állj. Tudod, hogy magadért csinálod, nyerned kell, nem lehet másképp. Érzed, hogy ez az a labda, amit tökéletesen kell eltalálnod, hogy megfelelj a csapattársaid hitének, hogy tegyél valamit magadért...
Nincs sok időd taktikát választani. Gyorsnak és eszesnek kell lenned ahhoz, hogy érdekessé tedd a játékot. Hirtelen felébredsz a merengésből, repül a labda feléd. Nagyon félsz tőle, emlékszel, hogy kis idővel ezelőtt csúnyán eltalált ez a kis labda. Sok labda nem a te labdád volt, de ez az lesz, csak tudod. Elütöd, nem is látod igazán, mert egy pillanatra lehunyod a szemed, csak hallod a hangját, ütőt ért...
Az emberek hangja kelt fel a stadionban, megtetted az első lépést a siker felé. Nincs más hátra, futnod kell. Ismered az érzést, menekültél már eleget a rossz labdák elöl. Ha nem voltál elég gyors, keményen eltaláltak, és még most is látod a hegeket magadon. El kell indulnod, de nem menekülhetsz. Hallod saját magad: "Ne félj a kudarctól, játszd végig a játékot!". Sokszor hallod még a saját köröd alatt magadtól...
El is indultál, közeleg az első bázis. Eszedbe jut, hogy már meddig eljutottál, már nem léphetsz vissza. Az első bázisban benne van egy ígéret, egy ígéret arra, hogy képes vagy eljutni a második bázisig. Annyira el akarod érni a célt, hogy nem veszed észre, hogy ez a játék nem csak rajtad múlik. Ez egy csapatjáték, többen kellenek hozzá. Tudod hogy ez nem az erősséged, nincs más választásod, hinned kell magadban. Elbotlottál az első bázison, az ígéret nem vált valóra. Látod mi zajlik körülötted, de nem akarod látni, csak el akarsz sétálni, láthatatlanná akarsz válni, de nem lehet. Érzed, hogy nem adhatod fel ilyen könnyen. A labda kézről kézre kerül, de nem fogod fel. Csak mész előre a második bázisig...
Félsz tőle, hisz az első bázis sem váltotta be az ígéretét. Minek tovább menni? De még mindig hallod magadban: "Ne félj a kudractól, játszd végig a játékot!". Sokkal óvatosabb vagy, jobban odafigyelsz, megvéded magad az eséstől, és eljutsz a második bázisra. Újra vár egy ígéret, az ígéret, hogy helyed van itt. Ekkor már nincs időd félni a kudarctól. Bevetted a második bázist. Körülnézel kik is állnak körülötted. A csapatod, de vannak más színű mezben is emberek. Olyan hasonló a mezetek színe, hogy a sok fehérség elvakít, nem látod rendesen ki hová tartozik. Dobják a labdát ide-oda, gyorsan cikázik a levegőben, de nem látod ki az, aki nem csak bábként tekint rád, hanem azt akarja, hogy sikeres légy. A második bázishoz ér a lábad. Lenézel rá, nem botlottál el, de mégis olyat látsz, amit nem akarsz. Megkopott a bázis, alig látszik ki a földből. Tele van salakkal, és talán a csapattársaid saját sikerük hajszolásánál rugdosták össze ennyire, mert nem is látták mennyire fontos neked. Megláttad a bázisod egy másik arcát, és elbizonytalanodtál, hogy tovább menj-e. Mi lesz, ha a következő bázis is csaldást okoz?
De ez egy pálya. Ez az a pálya, amit te választottál magadnak. Az a pont, ami kell neked, mert nem akármilyen pont. Tudod, hogy ez a hazafutás nem csak egy pontot ér a többi mellett. Ez a te pontod, ezt te taktikáztad ki, ezt te akartad így. Mégis lelassulsz, már-már megállsz egy helyben. Azt mondod, hogy nem tudod tovább csinálni. Mindent megpróbáltál, de hiába te választottad ezt a pályát, ezt a taktikát, ezt a labdát...Talán a játék nem akar téged. Béna vagy és nem neked való. Talán te nem érdekled a játékot. Csalódsz magadban. Tudod, hogy megpróbáltál teljesíteni, megpróbáltad a pontot megszerezni, mindent megtettél, amit lehetett, de nem kellesz a játéknak. Elmélázol a harmadik bázis felé...
A véletlen mégis a harmadik bázishoz küld. Hát itt van megint, és még te is itt vagy. Ez a bázis nagyon tiszta, így érzed. Ránézel, és hiába próbálsz random lenni, érzéketlen. Mégis érzel valamit, még mindig fontos neked ez a játék. Szeretnéd tisztelni a játékot, hogy a játék is tiszteljen téged. Szeretnéd, ha tudná a játék, hogy mennyire szeretnéd megismerni minden rejtett titkát. Csak valahogy még nem vagy rá méltó. Nem tudod abbahagyni a harmadik bázisnál, menned kell. Láttad már a célt, sokszor végigmentél a képzeletedben a pályán, és megszerezted a pontot. Elhitted magadról, hogy jó játékos vagy, és tudtad, hogy a pont után is tiszteled majd a játékot. Meg kell győznöd a pályát arról, hogy méltó vagy rá. Tovább kell menned...
Ott van a végső cél, és még nem ért vissza a labda. Még van esélyed befutni, becsúszni az utolsó bázisra. Az utolsó esély, amit adtál a játéknak, és az utolsó esély, amit magadnak adsz játékosként. "Ez egy játék"- Hallod a labda susogását. Tudod te is, hogy "túl komplikált vagy!",de ez egy nehéz játék. Ésszel kell játszani, nem elég, ha gyorsan tudsz futni. Mert megígérted, még a hazai bázison: "Nem futok el előled".
Már majdnem beértél, csúszol a cél felé. Közben koszos lettél és megizzadtál, talán vért is izzadtál, hogy képes legyél ennyire akarni valamit és kitartani mellette. Szeretted a játék minden pillanatát, mert izgalmas, mert erőt próbáló. Mert tudod, hogy ez nem csak baseball, hanem attól sokkal több. Be akarod bizonyítani a pontoddal a játéknak, hogy igazából sokkal fontosabb neked, mintsem csak egy játék legyen.
Harsog a tömeg, hallod a labdát a füled mellett elsuhanni. Hallod, ahogy az ellenfél kezében landol a cél előtt. De már csak a hitedet látod. A hitet, hogy meg tudod csinálni: "Ne félj a kudarctól, játszd végig a játékot!". Pillanatokon belül kiderül, hogy megérte-e hinned. Becsúszol a célba, hallod a tömeg morajlását, de nem látod még hogy képes voltál-e nyerni. Odapillantasz, de még csak porfelhőt látsz. Ez az utolsó nagy lélegzet, amikor képes vagy még hinni magadban, lassan eloszlik a porfelhő, és a bizonytalanság utolsó lélegzete tartja benned a reményt, hogy jól választottál pályát...