"Mennyivel könnyebb volna, ha két életem volna". Az egyiket feláldoznám azért, hogy olyan lehessek, amilyennek mindenki látni szeretne. Hogy sose kelljen izgulni miattam, vagy azért mi lesz velem. Hogy csak mosolyogni lássanak, és segítőként kísérjem azokat, akik fontosak nekem. Hogy minden tollam odaadhassam azért, hogy más is szállhasson. "De néha egy hang a szívemben, új útra szólít engem, talán nem érted meg sohasem, hogy"... Szabad akarok lenni. A tollaimat arra használni, hogy életem végéig repülhessek anélkül, hogy aggódnom kellene. Sosem lennék áldozata senki nyilának, mégis elfogadnák azt, hogy láncok nélkül is lehet szerethetnek és szerethetek én is. "Örök volna, és a ha a világ elpusztulna, akkor is tovább lobogna."
Előttem elég nehéz feladatok állnak, és nekem mindenhol erősnek kell lennem. A döntéseim mellett ki kell állnom, akkor is, ha bizonyos pontokon elszakad a cérna. Talán senki sem érti meg, hogy valamiért az én gondolkodásom más a világról. Én elhiszem magamról, hogy képes vagyok oda eljutni,amit kitalálok magamnak. Nekem kell a szabadság, kell az újdonság és kell, hogy megtaláljam magam. Még akkor is, ha sajnos akaratom ellenére tőrt döfök olyanok szívébe, akik igazán szeretnek és tartanak valamire engem. De arra gondolok, hogy aki szeret, az el is tud engedni. Aggódom, nem is titkolom. Most még épp azért, hogy nem adhatok tollakat, mert magamnak tartogatom őket. Ez önző dolog, de nekem sajnos nincs két életem. Ez nem jelenti, hogy hálátlan volnék, és azt sem, hogy elfelejtettem, amit kaptam. Szerintem adtam is. De ha arra gondolok, hogy el kell mondjam akkor és ott, amit nem tudok elmondani, akkor összeszorul a szívem. Hetek óta pörgetem a fejemben a szavakat, amiket majd hozzájuk intézek, de néha nekem sincsenek szavaim. Csak talán annyit tudnék mondani nekik: "Ha volna két életem, egyet örökre odaadnék neked, a másik szabad lenne, minden nap szárnyra kelne".
Nem borultam ki a változásoktól. Változtatni mindig nehéz, és nehéz elengedni a biztosat egy bizonytalanért. De erősnek érzem magam,pedig nagyon nehéz elengednem, amit eddig megteremtettem. Arra gondolok, hogy képes vagyok arra, amit elterveztem. Képes vagyok hinni magamban, még akkor is, ha a hozzám legközelebb állók nem hisznek. " Bár volna két életem, hinnék mindenkiben." Sajnos csak egy életem van, és ebben az egyben van, akiben már nem tudok hinni. Mindenki azt kapja, amit adott. Ezen nem változtat sem idő, sem tér, sem bűbánat és megbocsátás.
Még egy nagy döntés előtt állok. Ez egy közös döntés egy másik emberrel. Tudom, hogy szívből mondhatnám: "Melletted minden reggel, vidáman ébredek fel, és könnyűnek érzem mindenem". Pokolian nehéz, de nagyon igyekszem azt mutatni, hogy nem okoz vívódást és szenvedést sem fog. De felkészültem erre is, akkor egyértelműen a lehető legtávolabb fogok menni innen, hogy ne lássa, ne tudja, ne érezze, csak azt, hogy boldog vagyok, amiért ő is. Így is lesz, erre fogok gondolni, és ez fog erőt adni nekem. Nagyon furcsa ez az egész,sosem éreztem még azt, hogy ennyire rábízhatnám magam valaki másra. Nem is gondolkodnék egy percig sem ezen a történeten, mindenestül elfogadnám, annak ellenére is, hogy nagyon nehéz lenne. Rengeteg rossz gondolatom van, amiktől félek. De érzem, ha felveszem a kesztyűt és leküzdöm a félelmeimet, akkor az tesz igazán szabaddá. Ha mások lennének a körülmények én volnék a világ legszerencsésebb embere, de azt hiszem így is szerencsés vagyok. Sok sok korlátomat és gátamat átléptem azért, hogy így tudjak szeretni, és így az alku is a javamra vált, amit Istennel kötöttem. Azt érzem, hogy mellette nem volna szükségem két életre, amennyire "egyet örökre odaadnék neked", ugyanannyira "A másik szabad lenne, minden nap szárnyra kelne". Egyszerre működne a kettő. Talán ez egy ember életében csak egyszer adatik meg, legalábbis nekem most először.
"Bár volna két életem, nevetnék mindenen". De most nem vagyok a leglazább kedvemben, két nap múlva államvizsga. Nem nagyon tanultam az igazat megvallva. Tudom, hogy meglesz, ezen nem is izgulok, csak azért szeretnék megérdemelten jó jegyet kapni. De nem azért, mert magolok, hanem azért mert értek és tudok. Ez egy visszacsatolás lenne arról nekem, hogy az agyamért dolgoztam, és még mindig szinten tudom tartani. Szóval szurkoljatok :)
Hát igen, néha jó lenne máshol, másképpen lenni, bizonyos élethelyzeteket előre látni, vagy túl lenni rajta. Nem kívánok magamnak két életet, szeretem ezt az egyet is. Mégis néha "úgy fáj, hogy nincs két életem"....