Nem tudom kinek mi jut eszébe erről a címről, de nekem mindenképpen egy dal :) Mint általában mindig, ha bejegyzést írok. Pink Floyd: High Hopes. Tudjátok, hogy imádom a Pink Floydot. Naná, a főiskolán is innen váltam beazonosíthatóvá, amikor a bemutatkozáson már akkor sem akartam a családomról beszélni, és elmondtam, hogy "Én meg szeretem a Pink Floydot". Hülye egy helyzet volt, mert én ezzel sokmindent elmondtam magamról, de persze mindenkinek az maradt meg, hogy tetszik ez az együttes. De mi is van Pink Floyd zenéje mögött? Szerintem ezt a zenét érteni kell, elég elvont. És ha már meg kell érteni, és nem elég csak hallani, akkor azt hiszem mindent elmondtam magamról :) Azért szeretem ezt a zenét is, mert annyira szabadértelmezést nyer a szöveg. Gondolkodásra serkent, és ez tök jó. High hopes...Sok zenéjüket kielemeztem már itt, de ezt még pont nem. Pedig mindegyikünknek vannak nagy reményei, amit még az élethez fűzünk. Csak néha talán több, talán kevesebb esélyt látunk a céljaink elérésére, néha talán kicsit elfáradunk, de ilyenkor szép meglátni a napfényt fentről...
Biztosan tudom, hogy ez a kép rajtam kívül két másik embernek is mond valamit: Vass Tominak és Koppányi Tominak.
Szeretem ezt a dalt. Számomra azt jelenti, hogy vannak nagy nagy törések az életben, ami után már nem ugyanolyan zöld a fű, és nem ragyog úgy a fény, de mégsem halnak meg a remények, még akkor sem, ha sok más meghal körülöttünk vagy bennünk. Pontosan a dal közepén egy mondatban mondja ki azt, ami nekem annyira tetszik:
"Fáradt szemeink még a látóhatárt vizslatják
Ha ezen az úton már sokszor jártunk is"
Az én fáradt szemem is próbálja a látóhatárt nézni, akkor is, ha sokszor jártam egy bizonyos úton. Csak eleinte simán nekiindultam az útnak, mostanra pedig egyre több ideig nézem azt az utat, vajon megéri-e megint megtenni?
A dal elején arról énekelnek, hogy régen még mertünk nagyot álmodni, amíg fel nem ébresztett valami, és már csak kis emberekké lettünk:
"A látóhatár mögött, a helyen ahol éltünk, mikor fiatalok voltunk
Egy vonzó és csodás világban
Folyton határ nélkül kalandoztak gondolataink
Az elválasztó harang megszólalt"
Talán ez a harang lehet az, amikortól már nem gyerekek vagyunk. Én sose akartam azt a pontot elérni, talán még nem is értem el. Szeretem a tündérvilágomat, a saját gondolataimat. Tudom én is, hogy sokkal keményebb a világ, mint ami az én fejemben létezik, de én így tudom csak túlélni, ha szebbnek próbálom látni, mint amilyen.
"A fű zöldebb volt
A fény ragyogóbb volt
Az íz édesebb volt
A csoda éjszakák
Barátokkal körbevéve
Az izzó hajnali köd
A víz folyik
A végtelen folyó"
Barátokkal körbevéve. Móki nélkül mi lenne velem, azt nem tudom. Jó, vannak más ismerősök is, akik már már barátok, de meg kell mondjam, hogy Móki, az Móki. Ő Tesó. Nem mellesleg benne a 20 év alatt egyszer se csalódtam. Meg pisis korunk óta tesók vagyunk, biológiai csoda :P
"Mindörökké és örökké"
Na igen, nem adjuk fel a reményt sose. Hiába jönnek a pofonok. Gondolom sokan nem értik miről szólt ez a mai bejegyzés, kicsit elvontra sikerült. Próbáljátok meg megérteni ezt a dalt. Szerintem tök jó szám. Bizonyos dolgokban a napokban idesüt a Nap. Hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy ne csak nézzem a látóhatárt, majd elválik....