Nem tudom mit írhatnék ma ide, ami heti bölcsesség vagy bátorító gondolat lehetne. Egyszerre minden olyan üressé vált. Amit magam előtt láttam, az nem is a valóság sok esetben. Mindenki kifordult önmagából, mindenki mást tesz, mint amit kellene. Nem szeretem a változásokat, biztonsági játékos vagyok, mégis kifordult a világ a négy sarkából. Amiért körülöttem megváltoztak a dolgok, ezért én is változtam, megint, és nem jó irányba. Minden amiért itt küzdök, az olyan, mintha nem is létezne, olyan, mintha én sem léteznék. Az egész egy cirkuszra emlékeztet. Mindenki végzi a dolgát. Van, aki artistaként lendül át az életen trapézról trapézra. Van, aki egy bohóc sminkje alá rejti el igazi önmagát. Van ,aki bizonyítani próbálja, hogy a legveszedelmesebb állatokat is képes irányítani. Van, aki megtévesztő trükkökkel fűrészeli szét az emberekbe vetett bizalmunkat. Van, aki nagyon vékony kötélen táncol. Van, aki porondmesterként szavakkal kápráztat el minket. A cirkusz csak szemfényvesztés, és semmi nem az, aminek látszik....
Na igen, mindenki valami más. Én sokszor így érzem magam. Mintha ki lennék téve a késdobáló mosolyának, és közben imádkozhatok, hogy elég ügyes keze legyen, és nehogy célt tévesszen. Nem szeretek cirkuszba járni, túl mesterkélt számomra. Nem becsülöm le az ott dolgozók hozzáértését, csak nem az én világom. Ahogy újabban ahol élek, az sem az én világom.
Elcsúsztak a dolgok. Valószínűleg én értékelem rosszul az életem, de képtelen vagyok olyanná válni, mint amilyen lenni szeretnék. Megteszek dolgokat, de nem is értem miért. Nem értem hogy kerültünk a tetőre, vagy minek. Nem értem Márk hogy szerethet úgy, ahogy vagyok, amikor én sem tudom milyen vagyok. Nem értem, hogy hogyan lehet az, hogy mindenem megvan, és mégis itt ülök a birodalmamban tök egyedül. Nem értem, hogy hogyan lett ilyen kicsi az önbizalmam, és hogyan kerültem ilyen messze a célomtól. Nem értem, hogy Dávidban miért bízok meg annyira, hogy kockáztassam a biztonsági játékom. Komolyan azt sem értem néha, hogy miért olvassátok még el, amit ide leírok.
Most is hiszek magamban, tudom, hogy nem vagyok egyszerű, sem átlagos. Tudom, hogy nagyon erős tudok lenni, tudom, mi az amit el tudok érni. De valahogy mégis én is csak egy báb vagyok a cirkuszban, egy elmaszkírozott idegen. Szóval olyan, mintha a cirkuszi tömegből önként jelentkeznék a késdobáló céltáblájának. Kellene találnom valamit, amitől nem olyan volnék, mint aki egy száguldó autóban elengedte a kormányt. Tudom én, hogy mi segítene rajtam, vagyis mivel segíthetnék magamon, de erre még várnom kell pár hetet. Viszont addig a száguldó cirkuszban ki kell védenem minden dobást, másképp nem tudok visszajönni.
Félreértés ne essék, nem adom fel a harcot, ilyen nem lesz. Csak próbálom nem elveszteni önmagam.És ez nagyon nehéz. Nagyon nagyon nehéz...Mert minden változás megváltoztat engem is. Pár hét még, ebben bízom most. De addig: "The show must go on..."