Annyi mindenen görcsöltem szeptember óta...Itt hagyott a Szőke, megkaptam a nagy vallomást. Jöttek az új gyerekek az oviba, görcsöltem a szülőkön, a teljesíteni akaráson. Görcsöltem, mert nem volt időm semmire és senkire. Görcsöltem, mert amint valahol jobban teljesítettem, máshol kevésbé jobban. Görcsöltem, mert Márkkal egy jó ideig nem tudtam beszélni.Görcsöltem, mert mindenkinek meg akartam felelni, de nem tudtam. Görcsöltem, mert nagy volt a nyomás. Görcsöltem, mert változtak a közelebbi ismerőseim, a régiek elmentek vagy megváltoztak, az újakat még nem tudtam befogadni. Ez az év tele volt feszengéssel és stresszeléssel és nagyon örülök, hogy vége van. Én az évet nem januártól decemberig mérem, hanem szepembertől júniusig, igazi ovis időszámítás. Tehát megértem a felszabadulást, és azt, hogy végre elmehetek innen egy kicsit...
Olyan, mintha balról jöttem volna és jobbra mennék. Magamnak csináltam egy csomó idegeskedést. A hülye megfelelni akarásom már nem ismert határokat. De nem tudtam megállni. Rájöttem, hogy miért van ez így. Annyira be akarom bizonyítani mindenkinek, hogy vagyok valaki. Az kellett, hogy jöjjön mindenhonnan a pozitív visszacsatolás: "jól csinálod . Jött is, csak mégse lettem jobban. Én teljesen elvesztem ebben az egészben. Történt, ami történt, de tény, hogy a Szöszi óta zuhanórepülés volt. Összekapartam magam, Móki is összekapart, és most kezdek felébredni a rémálmokból. Az az oldal nem megy, nőként még a béka segge alatt érzem magam. Ezt nem lehet szebben leírni. Ha tudnátok, hogy mi volt, akkor értenétek a dolgot :)
Most megindultam felfelé, úgy egy-két hónapja. Beengedtem új embereket az életembe, fiúkat is, de nem úgy. Szépen haladok a kívánságlistámmal is. Pár dolog már teljesült róla. Újra kellett építeni a rendszert. Az önvédelmet még nem tudtam kikapcsolni. Ezért álltam úgy a temetésen, és ezért álltam úgy az esküvőn is. Még mindig az az elv működtet, hogyha nem engedek be senkit, akkor nem is tud bántani senki.Próbálok túllendülni ezen.
Úgy határoztam, hogy elmegyek egy időre. Ebben látom most a megoldást, hogy kicsit még jobban megerősítsem magam. Meg hát vannak a nagy tervek, Most két hét pihenő, aminek nagyon örülök, aztán két hetet itthon leszek, dolgozni fogok. Egyébként már ma azzal keltem, hogy mi lehet a srácokkal. Aztán négy hét :) Kitaláltam már, hogy utazgatni fogok folyamatosan. Az itthonlét nem ad most feltöltődést igazán. Fel kell dolgozni itt az utóbbi idők történéseit, annyira gyorsan pörögtek a dolgok, hogy nem is bírtam felfogni. Négy hetet elgondoltam Gyulán. Majd játszok a keresztlányommal, és kikapcsolódok. De tegnap éjjel olvastam a nagy hírt, hogy a Szőke is itthon lesz két hónapig. Mondanám, hogy meglepődtem, de nem, csak tudtam. A múlt, az múlt. Nem akarok vele összefutni. Vele kapcsolatban bizonyos tényekkel nem tudok még szembenézni, és nem az érzelmi szálakkal van a baj. Ezt csak az érti, aki tudja mi volt. Meg nekem már olyan, mint egy idegen. De nem szeretnék megint szembesülni azzal, hogy még én vagyok a rossz, mert ott hagytam. Egyébként kívánom neki, hogy találjon új lányt, de tudom, hogy nem most fog. Én megláttam már a fejemben :)
Na az, hogy én meg mit találok, az talány csak. Persze, ezt nem tudom meglátni a fejemben. Nagyon örülnék, ha önmagamat sikerülne megtalálni, aztán jöhetnek mások is. A templomban fogadtam az Istennel, csak így magamban. Sose vesztek fogadást, de üzenem, hogy ez most nem volt fair. Egyszer még meg kell köszönnöm ezt neki. Szóval fogadtunk, és ő nyert. Megadta a jelet arra, hogy van még lehetőség az életemben párkapcsolatra. És mivel vesztettem, így nyitottnak kell lennem. Meg is tartom a szavam. De sokat segítene, ha nem gyökereket tenne az utamba :)
Minden jó, ha a vége jó, most van a happy end. Aztán meglátjuk, a filmek is mindig eddig tartanak csak. Addig meg csak lazán, let's rock ;)