"Life is a mystery, everyone must stand alone.
I hear you call my name and it feels like
Home. "
Madonna szavai. Az élet egy rejtély, ahol mindenkinek egyedül kell helyt állnia. Ez tényleg így van. Akármerre nézek mindenki csak a saját erejére és józan eszére számíthat. Nincs mankó, nincs másik, nincs megváltás, csak egyedül vagyunk, és csak magunkat válthatjuk meg. Akármennyi imát elmormolhatunk magunkért vagy másokért, de ez nem segít semmin, csak olyan, mintha lenne egy kapaszkodó, amiben hihetünk még. Érdekes egy hétvége volt, a sírás volt a legdurvább benne, amit én tudok miért volt. Meg a mondat, amiről nem gondoltam, hogy ilyen élesen vissza tud még köszönni: "Erről nem beszélünk." Néha az ima sem ad megnyugvást, főleg nem feloldozást dolgok alól. Meglehet nem szeretitek olvasni, ha ostorozom magam valamiért, de Isten ostora mindenkit mostanában meglátogat, ahogyan elnézem. A kereszt ott van mindegyikünk hátán, és ezzel együtt a lelki stigmák is...Az én stigmáim jól el vannak rejtve álarcban és csendben...
Ez a kép pontosan én is lehetnék. Sommindenről nem beszélünk, vagy rébuszokban beszélünk. A hallgatás sokszor jó barátom, máskor meg a legesküdtem ellenségem. Ha jól megnézzük a képet, akkor egyből az álarc tűnik szembe. Igen, nekem is van, nagyon is. de ugyanakkor mindenkinek ott van a lehetősége, hogy észrevegyen még egy fontos dolgot a képen. Hiába van a csend meg az álarc, van ott valami, amit tisztán látni, de általában sosem látják meg bennem sem, hiába néznek. Pedig nyitott könyv vagyok annak, aki tudja mit kell nézni. Móki a tesóm, ő mindent tud :) Tomi tudta még mit kell nézni. Nem ő hiányzik, hanem az, hogy valaki ne csak nézzen, hanem lásson is.
No úgy adódott, hogy ledobtam az álarcot egy pár percre véletlenül Udvarromba. Megírtam egy bejegyzést magamról, amit magamnak írtam. Nagyon nyílt volt. Megmutattam Dávidnak, aki a felénél becsukta a laptopom. Nekem ez annyira rosszul esett. Tudom, miért csukta be. De az én fejemben az volt, hogy meg mertem mutatni végre valakinek azt, ami igazi én vagyok, maszk meg csend nélkül és nem akarta látni, nem akarta tudni. Nekem ez borzasztóan fájt, mert sose mutattam volna meg senkinek ezt így. Egyszerűen nem bírtam tartani magam abban a pillanatban. Összerombolta a lelkem egy pillanat alatt, aztán úgy gondolom, hogy gyorsan megértette, hogy miért is sírok. Móki megmondhatná nektek, hogy a laza 20 év alatt hányszor látott sírni, szerintem egy kezén le tudja számolni. De annyira tudtam, hogy nem tudom majd könnyen abbahagyni. Ez a srác tényleg határfeszegető, nem tudom miért került bele így az életembe, de félelmetes, amit kihoz belőlem. Megnyitott, és közel áll hozzám, mert egyébként gondolom soha az életben nem sírtam volna el magam, még lányruhába is látott. Azt mondta nekem: én izgalmasan rejtélyes vagyok. Ha tudná, hogy mostanában pedig szinte ő tud rólam a legtöbbet, asszem kicsit megdöbbenne. Nem érzem magam rejtélyesnek, csak nehezen lehet megismerni jól. Nem kell félreérteni azt, hogy én itt sztárolom őt, csak ilyen még nem történt velem, hogy valaki elsőre kihozza az igazit belőlem és én még hagyom is.
Nekem ez a blog mindenem. Ha ez a sok gondolat a fejembe maradna, akkor biztos szétrobbanna. Próbálom itt hétvége után összeszedni a gondolataimat. És tartozom egy bocsánatkéréssel Hajninak, mert azt mondtam, hogy erről nem beszélünk. Az Apa téma. Én azt már helyreraktam magamban, hogy meghalt, nehezen, de helyreraktam. De kétlem, hogy bárki segíthetne azon, ami miatt igazán ostorozom magam emiatt. Én próbálok jó ember lenni, jó értékeket hordozni magamban, de tudom, hogy voltak olyan dolgok, amiket tettem, vagyis inkább nem tettem helyesen. Nem tudom, hogy ez a temetőzés is miért lett ennyire rossz mostanában. Azt gondolom, hogy ott kellene álljon mellettem valaki, aki nem engedi, hogy visszaforduljak, de ugyanakkor csendben van és szorongatja a kezemet. Csak én tudom mi lenne, kőkeményen bemennék nagyon nagy tartással, ledobnám a virágot és azt mondanám menjünk azonnal. Nem tudok olyan nyílt lenni, hogy bárki bejöjjön az érzéseimbe ezzel kapcsolatban. Én nagyon szerettem az Apámat, mindig meg akartam neki felelni. Tudom, hogy nagyon hasonlítok rá belül. Tudom, hogy mindenképp ez lett volna a vége, nem rajtam múlt, ezt elmondta nekem. De ott voltak dolgok, ami miatt emberileg nagyon csalódtam magamban. Na én azon nem tudom túl tenni magam.
Nagy köszönettel tartozom Nektek, sok felnőtt, nálam sokkal érettebb nő olvassa ezt a blogot, és csak remélem, hogy pár sorban magatokra találtok benne.Ugyanakkor jönnek tőletek a szebbnél szebb, büszkeségfalas dícséretek, hogy Ti mennyire örültetek volna, ha azokat a dolgokat, amiket én itt leírok a világlátásomról tudtátok volna 26 évesen. Nem tudom, hogy kiemelkedő-e, bölcs-e a ti szavaitokkal élve az, amit ide leírok, és azt sem tudom eljutok-e vele valameddig a világban. Hajni azt kérdezte, hogyan képzelem el magam 5 év múlva, egy szavam volt rá. Ugyanakkor mennyire vicces, hogy a családtervezés meg sem fordult az agyamban, vagy az, hogy addigra nem leszek egyedül. Azt is kérdezte, hogyha 65 évesen majd visszanézek mit akarok látni? Hogy túlságosan féltem egy kapcsolatba vagy házasságba belemenni vagy azt hogy megpróbáltam, de maximum kudarc lett. Nem tudtam eldönteni. Én nem tudom azt mondani, hogy mondjuk 5 év boldogság megéri, hogy aztán egy újabb lelki stigma legyen rajtam egy életre. Tudom, hogy pesszimista vagyok, de inkább realista is, mert körülöttem sok a nem jókapcsolat, a bonyolúlt kapcsolat, a zsákbamacska. Mondják, hogy nagyon magasra teszem a mércét a fiúkkal. Pártolják, hogy kivárok, de lehet, hogy nincs is kire várni :) Tudjátok ez a fekete-fehér világ, amiről beszélek sokszor. Számomra vagy szeret valaki és szeretne megismerni, együtt lenni velem, vagy nem. Nincsen olyan, hogy bonyolúlt, vagy összetett, vagy ilyesmi. Olyan van, hogy megérint valamit bennem, ami miatt úgy tudom érezni, hogy bízok benne feltétel nélkül, rá merem bízni magam. Ez azt jelenti hogy már nem volnék titokzatos, csak nagyon másmilyen embert ismerne, mint amit addig látott. Ha visszakanyarodok a mai képemhez, azt tudom csak mondani, hogy csak arra kell rájönni, hogy mit kell nézni, és akkor már mindent lehet látni...