Vannak időszakok, amikor csak napról napra a sötétségben járunk. Hagyjuk a dolgokat a saját útjukon menni, elengedve az irányítást, és úgy gondoljuk: Ember tervez, Isten végez. De valóban jó az, ha elengedjük a kormányt, és csak megyünk amerre visz az út? Elég az, ami csak úgy szembe jön anélkül, hogy befolyásolnánk? Én annak vagyok a híve, hogy Isten ide vagy oda, mindig vannak terveim, és teszek dolgokért, én szeretem eldönteni a saját sorsom. Persze ez nem ilyen egyszerű, és az akaratom előfordul, hogy sokkal erősebb, mint én vagyok. Ezért ami a fejemben van eléggé kusza, ide-oda cikáznak a gondolataim, és néha még én sem tudom lekövetni, nemhogy másik ember. Ebben a dzsungelben eléggé el vagyok veszve, nem találom a kiutat, de megtanultam, hogy igazából semmi sem az, aminek látszik és meg kell tanulnom a sötét kuszaságban is uralni a vadont...
Rám igazából csak két veszély leselkedik a dzsungelben, de ezek megjelenhetnek a legszebb virág és a legijesztőbb állat képében is: A félelmek és az akarat. Akarat erősnek lenni, akarat elfojtani, akarat megfelelni, akarat teljesíteni, akarat előrébb jutni, akarat sebezhetetlennek lenni, akarat kizárni másokat. Félelem gyengének lenni, félelem nyitottnak lenni, félelem a sebektől, félelem a nem megfeleléstől. Végsősoron mindenki azt vallja, hogy nem számít mások véleménye, de nekem igenis számít sok ember véleménye. Nem mindenkié, és nem mindenben, de vannak olyan emberek, akik véleménye számomra meghatározó, a tanácsaik megfontolandók. Ilyen Móki. Többen mondják, hogy barátok velem, ami nekem nagyon jól esik, de azt is mondják, hogy tudják, hogy ők nem Mókik. Nem tudom elmagyarázni a dolgot, nem lesz másik Móki, mert ő pisis korunk óta terelget engem, fogjuk egymás kezét, és az életünk nagy részét eddig együtt csináltuk végig. Ebbe nem csak a szép dolgok tartoznak bele, hanem sok szart is végigcsináltunk együtt.
Pár hete helyretette a gondalataimat az apás témával kapcsolatban, új perspektívát mutatott, és sokat gondolkoztam rajta. Aztán szembejött velem egy idézet egyik nap: "Mindenki hibázik,de az nem azt jelenti ,hogy életünk végéig meg kell fizetniük érte.Van,hogy a jó emberek rossz döntést hoznak.Attól ők még nem rosszak ,csak emberek. " Végül Anikó erősített még rá a dologra a Lackós álmával, felidézte bennem azt az álmot, amikor Apa azt mondta, hogy nem rajtam múlt. Én tudom mit csináltam rosszul, és ezzel együtt kell élnem, változtatni már nem tudok rajta. De igaza van Mókinak, nem büntethetem magam egész életemben. Még nehéz szembe néznem ezzel, pedig ha túl lennék rajta megnyugodnék, én is tudom, de képtelen vagyok elmenni addig egyenlőre. Sok jel jött, hogy ezt az egészet el kell intéznem, nem hagyhatom csak úgy menni a maga útján.
Mint ahogy arra is jönnek a jelek, hogy legyek nyitottabb. Mókinak ebben is igaza van. Bizonyos szintig tök jó, aztán begörcsölök, azért futok a dolgok elöl. De mitől görcsölök be? A dzsungelben sosem tudni, hogy melyik ág, levél, bokor mit rejt. Sosem tudhatod, hogy Balu vagy Sir Kán jön elő, esetleg Ká. Sokáig úgy éreztem, hogy nem bírnám ki, ha most még valaki csalódást okozna. Tomi utálná ezt a mondatot, mert szerinte ez a baj, hogy elvárásaink vannak, ezért csalódunk. Azt is mondja, hogy én hagytam ott. Igaza van. Az egyetlen dolog, amit sosem tudtam megbocsátani, ha nem tudom valamiről az igazat. Még mindig nem az infon vagyok kiakadva, hanem azon, hogy nem mondta el az elején.
Lezárult ez is és Gergő is. Megdöbbentő, hogy mennyire nem maradt bennem feléjük semmilyen érzés. Annak ellenére, hogy ilyen üressé váltam, mégis örülök, mert ebből a szempontból jobb: más betöltheti az űrt. Noha ez nem lesz egyszerű. A jó hír, hogy szereztem új barátokat, azon kell sokat dolgozni, hogy engedjem, hogy a barátaim legyenek. Bízni, na ezt nem tudok. Van mit tanulnom Dávidéktól. Olyanok mint a meglepis doboz, az öledbe hullanak, és nagyon örülsz, amikor meglátod mit rejtenek, és csak hálás vagy. Én meg sokszor vele is olyan vagyok, mint a leláncolt doboz, nagy nehezen leműti a láncokat, de nem veheti ki a tartalmat, csak belenézhet. De ezen változtatni fogok, mert barátok lettünk. Ugyanígy Diával is és szerintem Gerivel és Zsoltival is. Márkkal nem ment jól, szegény. Ilyen már régen történt velem, nem dühsírás (mint szegény Dávidnak), hanem olyan krokodilkönnyek. Tegnap pedig még egy bónusz jó élményem is volt, egy jó beszélgetés, de ezt itt nem részletezhetem, a szavamat adtam, és meg is tartom. Amúgy egészen vicces, hogy olyan valaki is olvassa a blogomat, akiről sose gondoltam volna :)
Nohát ezért a dzsungel. Sosem tudhatjuk, hogy honnan jönnek a váratlan dolgok. Megeszed a szép bogyót a bokorról, anélkül, hogy tudnád mérgező. Nem látod a tigrist a fák közt, pedig les rád. Megijesztenek az ismeretlen hangok, pedig lehet, hogy jót rejtenek. Nem látod meg a jót, mert nem akarod észrevenni. Csak egy a lényeg, hogy önmagad maradj, ne veszítsd el az irányítást a dolgok felett. Túlélheted, csak tudnod kell, ki vagy...
www.youtube.com/watch?v=cvzu3bKgt5Y