Mindenki annyira igyekszik, hogy jó emberként tekintsenek rá. Ez velem sincs másképp, a törekvés teljes mértékben megvan, de az ember nem tudja levetkőzni saját magát, ahogyan a rossz tulajdonságait sem. Néha nem is vesszük észre, hogy a tükörből egy angyal néz vissza, miközben mások szeméből egy igazi ördög. Pradát ugyan nem viselünk, de vannak helyzetek, amikor megdöbbenve kell elkönyvelnünk a tényt, hogy valakire nem igazán jó hatással vagyunk. Vagy talán nem is akarunk jó hatással lenni rá. Lehet, hogy adott helyzetben nem érdekel bennünket, hogy milyen hatással vagyunk valakire. Van egy pont egy kapcsolatban, amikor meg kell ismerni a rossz zsarut is, mert az is mi vagyunk, a részünk. Sokáig úgy sem lehet rejtegetni, még akkor sem, ha ezzel megkísértünk másokat....
Vegyünk például egy nagyon kedves. konzervatív embert, aki az elveinek él. Mindent ésszel kell csinálni, logikai alapon. Aztán jön valaki, aki nemes egyszerűséggel megkísérti, és kibillenti minden komfortzónájából azzal, hogy önmagát adja titkok nélkül. Vajon kiszolgáltathatunk-e valakit magunknak a saját ösztöneink, gondolataink hangos kimondásával? Hát fogalmam sincs, de valami ilyesmi történik jelenleg...
Ez olyan, mintha elrontanék valakit. Alapvetően ellenkezik az elveimmel, hogy ilyet tegyek. De nem is akarok mindent én eldönteni. Én vagyok az angyal is meg az ördög is egy személyben. Szegényt szerintem teljesen kiborítom ezzel, ahogy magamat is. Nem is beszélve ugye arról, hogy közben keresem a hősömet is, ami egészen jól ment tegnapig, amíg nem találkoztunk.
Ha meg már a nagy találkozásoknál tartunk, szóba került az alapítványi bál is, amire elhívtam magammal. Ezt a titkot őrizgettem eddig magamban, mert nem adok nagy hitelt annak, hogy működni fog a dolog. Bár nagyon vicces volt, hogy szerinte leéget engem, és emiatt izgul. Mondtam neki, hogy mondhat nemet is, nincs kiborulás, ha nem akar jönni, nem kell. De igazából miattam aggódik...Ezt meg már végleg nem is tudom hova tenni. Barátok vagyunk, ha jön, örülünk, ha nem, akkor meg így jártunk.
Azért valószínűleg ördögi munkálkodásom nagyban fejlődött a kis háttérinfo által, amit két hete kaptam. Most is kaptam egy fülest a jövőhéttel kapcsolatban. Próbálom elengedni a dolgot, mert én aztán végképp nem akadhatok ki ezen, de mégis. Pedig tudom, hogy nincs jelentőssége, de zavar. Van, amit a nők csak egymás közt tudnak megoldani, ilyen a dominancia harc is. Nem izgulok, csak nem szeretném, ha váratlan meglepetés érne. Bár ugye akkor sem lehetne egyetlen szavam sem.
A legördögibb az egészben, hogy ez engem ennyire foglalkoztat. Még mindig, vagy már megint. Próbálom ezt jól csinálni, de mehetne jobban is. A bocsánatkérés már nagyon szuperül megy. Ha azt veszem, ő sincs rám jó hatással. Talán egymás ördögei vagyunk valahogyan, és csak tapogatózunk a sötétben, miközben egymás elöl álljuk el a fényt...