Mondják, a kaméleon sokszínű. Mondják a kaméleon elrejti önmagát. Mondják a kaméleon magányos állat. De én ismerek egy olyan Kaméleont is, amire ezek a tények igazak, de ugyanakkor egyáltalán nem. Sokszínű Kaméleon ez, és nem könnyű egységként működtetni, de nem lehetetlen. Elrejti önmagát, de ha együtt létezel vele, akkor megérted, hogy van mit rejtegetnie, és megérted, hogy kivételesnek kell lenned ahhoz, hogy igazán lásd. Ez a Kaméleon magányosnak tűnik, de nem az, csak nagyon zárt. A benne lévő sokszínűség maga a teljesség, ezért nem kerülhet bele akárki. Ez a Kaméleon az én csoportom, és én nagyon büszke vagyok rájuk, mert hiába vagyunk sokan benne, a sok szív mindig egyszerre dobog...
Az életünk nem mindig könnyű. Vannak pocsék napok. Vannak hullámvölgyek. Vannak viták. Van sírás is. Meg vannak azok a dolgok is, amelyektől félünk, és csak az segít át minket a nehézségeken, ha egy emberként gondolkodunk. Történt tegnap valami. Sárit baleset érte az oviban, és eltört a keze. Késő délután tudtam meg, az eset után néhány perccel. Nagyon idegesek voltunk, mi óvónénik. Tudom, hogy nagyképű vagyok, de ezek a gyerekek kicsit az enyémek is, nagyon sokat vagyunk együtt. Szóval eléggé megzuhantam, de Évi és Enikő is. Aztán eljött a reggel, és tudtam, hogy beszélnem kell a srácokkal...
Nem volt olyan könnyű. Próbáltam megnyugtatni őket úgy, hogy én is ideges voltam közben. Ákombákom körben elmondtam mi történt, és ezzel kapcsolatban a balesetvédelmi szabályokat újra átbeszéltük. A Kaméleonokon a sokk jeleit véltem felfedezni, mintha nem is hallanák, hogy átvesszük a szabályokat. Szóval elküldtem mindenki mást onnan, és csak mi maradtunk, az a Kaméleon, akinek egységként kell gondolkoznia. Felálltunk egy körben, de nem fogtuk egymás kezét. Mondtam nekik, hogy küldhetnénk erőt Sárinak a fejünkben, és aki úgy érzi ez jó ötlet, az fogja meg a mellette álló kezét. Egyszerre fogta mindenki mindenkiét :) Becsuktuk a szemünket, és próbáltunk neki jókívánságokat küldeni és erőt. Reméljük eljutott, és érezte, hogy vele vagyunk.
Kérdezgették tőlem, hogy mikor lesz újra itt velünk, de nem tudtam még megmondani. Egy emberként mondták, hogy vigyáznak rá és segítenek neki, csak legyen itt. Ezen nagyon megdöbbentem én is. Nem is tudtam mit mondani, csak azt, hogy ebédnél felhívjuk az anyukáját és beszélünk vele.
Szóval ebéd után leültünk. Megbeszéltük, hogy kihangosítom őket. De ezt ismerték már, ha korábban pl Piroska néni volt beteg, őt is sokszor felhívtuk, amikor kérték. Komolyan aggódtak, láttam rajtuk. Megnyugodtak, amikor hallották, hogy minden rendben, és Sári hazamehetett már a kórházból. Elmondták, amit akartak. Én nem nagyon tudtam tartani magam, és megkönnyeztem Sárit meg azt is, hogy ennyire érzik ezt az összetartozás dolgot. Úgy kijött a stressz azt hiszem. Megölelgettek nagyon :) Pontosan tudták, hogy ez kell.
Folyt tovább a napunk, elmentünk a mosdóba alvás előtt, de persze én még mindig az események hatása alatt voltam, de nem könnyeztem már. Ekkor odalépett elém Brüni, és ezt mondta: " Ne legyél szomorú, tudod, hogy vissza fog jönni, nem lesz semmi baj!". És ezzel annyira megnyugtatott, hogy magam is megdöbbentem. Szerintem a gyerekek rengeteg dolgot jobban látnak, mint mi felnőttek, ezért nem is kételkedtem abban, hogy igaza lesz. Megölelt, én pedig megköszöntem, hogy megnyugtatott.
Nem hittem, hogy ezt a Kaméleonok közti belsőséges kapcsolatot lehet fokozni tovább is, mert hát tanubizonyságot tettek arról, hogy egyek vagyunk, de akkor történt még valami. Zoé kiment a mosdóból már, de visszajött, megállt előttem, és olyan nagyon furcsán nézett rám, sose láttam még ilyennek. Nem nagy lelkizős típus így kifelé,magában szokta elintézni a lelki dolgokat. Nem is szólt egy szót sem, de tudtam, hogy mit akar. Mintha azt kérdezné hogy rendben vagyok-e, nem tudom elmondani nektek érthetően, csak tudtam. Mondtam is neki, hogy rendben vagyok. Ellépett egyet, de visszafordult és újra rám nézett. Mintha azt kérdezné: biztos? Akkor azt mondtam: Tényleg. Csekkolta a lelki állapotom :) Így mentünk aludni.
Igazából én teljesen megnyugodtam, és úgy érzem a srácok is. Simi mondta, hogy ő is beszélni akart anyával telefonon. Nem is jutott az eszembe, és bocsánatot kértem tőle, hogy elfeledkeztem róla. Ez olyan Kaméleon dolog volt, csak ezzel tudtam megmagyarázni. Ezt nekünk kellett intézni a magunk módján. Mert a kaméleon sokszínű, elrejti önmagát, és magányos típus. De igazából ez a Kaméleon olyan, akiben elfér a sokszínűség mégis egy. Elrejti önmagát, mert a kincseket is nehéz megtalálni, ezért csak annak mutatja, aki megérdemli. És magányos típusnak tűnhet, pedig igazából egy erős család. És a családtagok vigyáznak egymásra és szeretik egymást...:)
Visszavárunk Cinci babám! <3