Hisztek a sorsszerűségben? Hogy valaki vagy valami, aki/ami emberi ésszel felfoghatatlan, megírta, hogy mi a dolgunk az életben? Hogy van-e értelme az életünknek, el kell-e érnünk valamit, amit fentről adtak ki? Vagy csak leszületünk és próbálunk túlélni, amíg meg nem halunk? Csak a szabad akaratunk dönti el, hogy hová jutunk? Szerintem a sorsunk meg van írva, de az utat mi választjuk meg. Ma is egy olyan klasszikust kérek, hogy segítsen kifejezni a gondolataim, aki már nem lehet köztünk, de számomra mégis mélyrehatóak a dalai...
https://www.youtube.com/watch?v=O71fetlkCZo
Na igen, kicsit kemény sorok voltak itt előzőleg. Csak már nagyon dühített, hogy olyan elvárásokat támasztanak felém, amelyeket nem akarok teljesíteni mások kedvéért. Csak ha majd én úgy érzem. Be is szűntettem ezt a "nyitott leszek" projektet a fiúk felé. Megpróbáltam és csak gyökszik jöttek szembe. Elengedtem ezt a dolgot, majd lesz valahogy. Mondhatnám, hogy innentől vért kell izzadni azért, hogy bármelyik fiú elgondolkoztasson, hogy legyen közöm hozzá, de ez nem igaz. Nagyon egyszerű a kulcs: legyen esze és türelme. Ennyi :)
Hogy mi lehet az én sorsom? Szerintem egészen jó úton botorkálok. Próbálkozom helyesen cselekedni, helyzeteket jól megoldani. Hát nem mindig sikerül. Mondjuk úgy, hogy az esetek 70%-ban megveregethetem a vállam. A maradék 30-ban pedig gondolhatom, hogy ha már ilyen hülye voltam, akkor hogy lehet rendberakni.
Persze vannak "sors-döntők" jó és rossz értelemben is, de ez gondolom olyan, amit meg kell tapasztalni. Ilyen sorsfordító Móki. Most regélhetnék arról, hogy mennyire jó nekem, hogy megismertem, de szerintem, aki rendszeresen olvas, az tudja, hogy nekem ő a családom, és azt is tudja, hogy mennyire nagyszerű személy. 6 évesen megvertünk együtt egy lányt a lány wc-ben. Az a lány mindig piszkált minket, meg szétkarmolászott ha külön voltunk. Aztán mikor Mókival true friendek lettünk, akkor kezelésbe vettük a lelkét. A vívással pedig nem vicceltünk, tényleg vívtunk, és erősítésként pengék közt kellett ugráljunk (best of testnevelés tagozat). Szóval az életben is együtt vívunk azóta is, a legtöbb helyzetben ott áll a háttérben a másik.
Számomra a legnagyobb kihívás eddig a sorstól, hogy elment az apám. Nagyon sokáig bűntettem magam emiatt. Nem gondolom MÁR, hogy közöm lett volna ahhoz, ahogyan élt, vagy miattam történt volna. De tudom, hogy nem segítettem, Szóval nekem senki ne mondja 40 éves élettapasztalattal, hogy én még olyan fiatal vagyok, hogy biztosan nem rontottam el semmit. Mindannyian hibázunk, ki így, ki úgy.
Az életem legboldogabb pillanata eddig: amikor megkaptam a diplomám. Erre vágytam már egész kiskorom óta, pontosan erre a diplomára. Végre valami, amiben kitartottam (nem az erősségem). De ezt annyira nagyon meg akartam kapni, mint mást még nem. Tudom, hogy csak egy papír, de nekem sokkal több annál.
A fiúk, akik szétromboltak...ők útakadályok voltak. Nem változtattak a sorsomon, inkább csak egy kicsit lassították a tempóm. De ezeken is tovább kellett haladni.
Freddy Mercury így kezdi a dalt...."Megfizettem az adósságaim". Hát meg, de Anya nélkül ez nem ment volna. A nem pénzbeli adósságok meg...majd az élet fogja visszafizetni azoknak, akiknek még tartozom,"Hírnevet és vagyont hoztál". Igen, és ezt én is köszönöm a sorsnak. "De ez nem volt rózsaágy, nem volt élményutazás". Hát igen, itt a lényeg, hogy semmi sem véletlenül lett. Nagyon kemény árat kellett tapasztalatokért fizetnem.
"We are the champions, no time for losers". Azt tanácsolom nektek, ha időt vesztegetnétek ti is a vesztesekre, gyorsan hagyjatok fel vele, mert nem csak az időt, hanem a saját belső értékeiteket is elvesztegáetitek. Ne feledjétek a sorsunk el van döntve, mi csak az utat választjuk meg. Válasszátok Ti is a bajnokok útját :)