Aki érti ezt a képet, az teljesen meg fogja érteni, amiről ma írok. Még pedig a barátságról ejtenék néhány szót, csak segít nekem a kép kifejezni, amit gondolok. Nem nagyon szoktam használni a barát szót semelyik ismerősömre. Többen ezt nem értik vagy zokon veszik. Pedig ennek nyomós oka van. Volt nekem sok sok barátom azelőtt. Aztán fel kellett nőni, és a barátok elmentek vagy ott hagytak, de valamilyen úton módon csalódást okoztak. Biztos én is okoztam. Azt hiszem ilyen az emberek élete, telnek a napok, és közösségenként magukra szednek alkalmi barátokat, és kevés az, aki örökre megmarad. Mindig mondom, hogy nekem Móki az egyetlen barátom, de ő már család. Vannak mások is, akit annak hívok csak így magamban. De volt sok olyan barát is, akik beraktak egy-egy téglát a falba...
Talán nem jókor veszem elő ezt a témát, mert most eléggé fel vagyok zaklatva, egy téglás "barát" által. Azt kell tudni rólam, hogy nagyon igyekszem jó ember lenni, így jó barát is. Ez nagyon nehéz feladat. Elvárom magamtól, hogy ízléses kereteken belül őszinte legyek, segítőkész, szavatartó és megbízható. Nem tudom hasonlítok-e ehhez a képhez. A gond ott kezdődik, hogy másoktól is ezt várnám el...Borzasztóan szomorú vagyok, hogy megint csalódnom kellett valakiben, akit amúgy nagyon szeretek, és akkor nem tartja meg a szavát. Sokadjára nem.
Az ember megszületik, és a családja által szerzi az első barátokat, ilyen Jóska és Ildiék is. Sokat gondolkozok Jóskáról. Vajon ő hogyan bírta ki, hogy ideje korán elment a legjobb barátja? Sokszor gondolok arra, hogy bennem Apát látja, mondja is, hogy nagyon hasonlítok rá.
Aztán vannak azok a barátok, akik iskolákból jönnek hozzád, általános, gimi, fősuli: Edinák, Kinga, Heni, Ákos. Meg aztán innen onnan jönnek egyre többen, de ugyanakkor mennek is. Kevés az az ember, aki marad.
Nekem nagy mázlim van. Itt van Móki, aki nélkül nem is nagyon tudnám elképzelni a napokat. Nem tudom, mennyire magányos, sivár és humortalan életem lenne, ha egyszer csak nem lenne többet. Igen, szoktam ilyesmin is gondolkozni. Azon is gondolkozni szoktam, hogy milyen lesz, amikor Anya se lesz. Gondolhatjátok, hogy ez hülyeség, minek gondolkozok ilyeneken? De sokszor eszembe jut, hogy talán utoljára látom őket, az életünk kiszámíthatatlan, így jobban tudom tisztelni őket, azt hiszem. Aztán ott van Miki is. Mekkora törésen vagyunk túl, te jó ég. Ő igaz barát, évek múltán is ugyanolyan minden, ha vele vagyok, ugyanott folytatjuk, ahol abba hagytuk. Ezt érzem Szax Edinánál is. Persze ott van még Márk, mennyire ott állt mellettem, amikor az történt egy éve, soha nem engedte el a kezemet azalatt.
Aztán vannak azok a barátok, akiket az idők során elvesztettem, vagy ők vesztettek el engem. Nem nevesíteném őket, de van olyan, aki most is olvassa ezeket a sorokat. Néha bánom, hogy így történtek a dolgok. Nagyon rosszul ismerem meg az embereket. Mindenkiről azt hiszem, hogy jobb vagy több annál, mint amit mutat. De igazából nem, sőt még kevesebb is. Ekkor jönnek a téglák, és lett már egy szép stabil falam.
Amikor már körülöttem van a fal, és akkor jön egy barát, akkor én megtisztelem azzal, hogy megnyílok valamennyire. Én így élem meg, hogy akkor ő kivételes, különleges, látok benne fantáziát, és kinyílok. Ő meg lehet ezt természetesnek veszi, pedig nem az. Eléggé magamra veszem és megvisel, ha ebben a zárkózott állapotban, amikor lebontok a falamból egy téglát, ő belerak kettőt viszonzásul. Rossz választások sora...Nem tudom, hogy megint hol rontottam el a dolgot. Fogok ezen is gondolkozni.
Nehezen mondom bárkire, hogy barát, főleg az új emberekre. Nem csak a fiúknál, hanem a barátokkal is már nagyon zárkózott vagyok, így látom mostanában. Nagyon kemény rostának vetem alá őket, és le kell tenniük dolgokat az asztalra, hogy bizalmat kapjanak. Régen adtam egyből bizalmat, és vagy bejött vagy nem, mostmár nem adok bizalmat, vagy kivívja vagy nem. Szerencsésnek tartom magam, hogy többnyire jó emberekkel vagyok körülvéve, és jó barátok jöttek az utamba. Azok a téglák, amiket ők kiütöttek, már nem kerülnek vissza senki más által.