A mérföldkövek úgy közelednek életünkben, hogy néha nem is látjuk az előjeleket. Amikor itt vannak előttünk döntenünk kell, hogyan indulunk tovább. Sok ehhez hasonló döntést kell meghoznunk, amelyek néha nem is olyan könnyűek, mint mások látják. Hallod a jóakaró szavakat a füledben, ott vannak, amikor felkelsz, és rájuk kell gondolnod, amikor lefekszel. Próbálkozunk. Próbálkozunk összeszedni a legjobb eszünket, és mérlegre tenni azt, amit elértünk eddig. Mert ahol bezárunk egy ajtót, ott kinyílik egy másik....
Van, amiről nem fogok ezentúl beszélni, nem érzem szükségességét. Megoldom egyedül a gondokat, felnőttként kell viselkedjek már. Nagyjából 14 éves korom óta.
Volt egy kis tündérvilág, amit elképzeltem emberekről, életekről. Amiben mindenki olyan volt, amilyen, de láttam a fantáziát, a lehetőséget a jobbra mindenkiben. Mindig ezt mondtam: " Ő nem ilyen, csak ezt mutatja kifelé" Talán tévedtem, és mégis ilyenek. Én meg nagyképű vagyok, mint utóbb megtudtam. Ami amúgy igaz is, de vannak dolgok, amikben nem igazán erre billen a mérleg nyelve. De egyesek a nünüke énemben is megtalálták a nagyképűt, ezek a nagy dolgok ;)
Ha már lehetek nagyképű, mert belefér a keretbe, akkor azt is elmondom, hogy ma volt is mire annak lennem. A főnököm ma azt mondta nekem, hogy jó hozzánk bejönni a csoportba. Nekem ez annyira jól esett! Végre egy pozitív megerősítés. Egy visszaigazolás, hogy jól csináljuk a dolgunkat. Mindig megdícsér, ha jól csinálunk valamit, csak ez most nagyon kellett nekem. Kinyílt még inkább egy ajtó, ha már másikat becsuktam.
A gyerekek egészen fantasztikusak. Szemrebbenés nélkül mondhatom, hogy ők ismerik azt az énem, amit sokan nem. Olyan felszabadult vagyok, amikor dolgozok, szeretek dolgozni. Igazán ez a mai elismerés nem a mi érdemünk, hanem az övék. Mi csak összedolgozzuk azt a sok jót, amit kapunk nap, mint nap. Pedagógusok vagyunk, fontos a szakmai munkánk, a fejlesztések orrvérzésig. De nekem nem ez a legfontosabb egy napban. Hanem ha vannak pillanatok. Ma Ádiékkal jót játszottunk, csak örültünk egymásnak. Vagy amikor ebédnél Luca és Zozo közé ülök le, az is egy olyan közös jó, ami nekünk hármunknak sokat jelent. Vagy pl Bence az utóbbi napokban annyira nyílt lett, és ennek örülni tudunk. Még sorolhatnám milyen tökéletesek, de nem teszem, mert sose lenne vége a bejegyzésemnek.
Próbálom most jobban beosztani a napjaimat túlóra szempontjából. Teszek a lelki egészségem helyrebillentése érdekében is, szinte minden nap. Napi vicc, ez a kulcsa! Na jó, persze rengeteg minden még.
Megint van egy rosta a fejemben azokról, akikkel szívesen beszélgetek, és akikkel sajnos nem.Az utóbbi elég hosszú lajstrom. De végsősoron arra jutottam, hogy aki rombol, azt már nem engedhetem be. Pedig volt egy pillanat hétvégén, amikor Andrissal beszélgettem, és akkor olyasmit is mondtam, ami engem is meglepett. Ikrek kettősség. Sajnálom a kettős jegyek szülötteit, komolyan, ezzel együtt élni olyan, mintha két ember lenne benned. De ha már kettős jegy... Dávidot holnap meglátogatom. Elég lepukkant állapotban voltam legutoljára, amikor találkoztunk. Nagyon jól vág az esze, kedvelem a társaságát. Meg én vagyok a védőangyala, ahogy mondaná. Az a rohadt kettes szám, ami kijött....A segítő. Újraszámolást kérek Emese :)
Vannak mérföldkövek. Kőbe vésett sorssal éldegélünk, és elhisszük, hogy mégis változtathatunk egy-egy kőnél. Pedig olykor a kőrakás tetejéről nagyképűen szóljuk le a világot, máskor meg a kőrakás aljáról várjuk, hogy valaki kihúzzon. Néhány kőműves megmunkál minket, talán jobbá is tesz. De az igazi kőfaragás időtlen időkig belevésődik jellemünkbe. És ha már kövek...
www.youtube.com/watch?v=SGyOaCXr8Lw