Keresés


Elérhetőség

Hercegnő védelmi program

E-mail: horvathorsolya87@citromail.hu

Blog

Démonok

2017.07.20 11:35

A napok körforgásában tesszük amit tennünk kell. Elrejtjük amit valójában szeretnénk, és készek vagyunk arra az életre, amelyet mindenki helyesnek vél. De ebben az elátkozott mókuskerékben fel kell ismernünk azokat a pillanatokat is, amelyek szívből jönnek, akkor is, ha beleszakad a szívünk. A legnagyobb magabiztossággal mondhatom, hogy megéri, bár jelen állapotom nem ezt mutatja. Ha általunk könnyebb annak, akit szeretünk, akkor érdemes áldozatot hozni. De a betartott ígéretem mellett előjöttek sajnos a démonjaim is. Azok a szörnyek, amelyekről jobb hallgatni és igyekszem is elhallgattatni őket. Viszont ma reggel tisztán hallottam az egyiküket, és nem tudom, ha az értelem alszik, igazán előjönnek-e a szörmyek?...

Képes vagyok mindent elfojtani, elbújtatni mások elől, sokszor magam elől is. De ez a legnehezebb. Saját magunk elől az igazságot talán kár is rejtegetni. A sors annyira kegyes volt velünk, hogy egymásra találhattunk. Egymásra találtunk, de egymáséi nem lehetünk., és ez egy borzasztóan rossz érzés. 

Ígértem és megtartottam. Nincs szó arra, mennyire nehéz volt. Holnap is ott leszünk a villamoson, víz és hegyek...és csak arra tudok majd gondolni, hogy bár fogná a kezemet, és csókolna meg, de nem teszi, és én sem tehetem. Félreértés ne essék, nincs olyan dolog, amit meg ne tennék azért, hogy neki könnyebb legyen, boldogabb legyen. Akkor is, ha ez elszomorít engem. 

Nem is tudtam a szemébe nézni, mikor elköszöntünk. Próbáltam elrejteni a valóságot, így biztonságban tudhattam őt. Nem akartam rosszat neki, és nem is akartam cserben hagyni. A kocsiig tartottam is magam, de ott már nem bírtam és elszakadt a cérna. 

Nem érintett meg. Nem akart engem. Ésszel megértem, és tudom miért nem történt semmi. De lélekkel meg nagyon rosszul érzem magam. Én olyan vagyok, mint a pokla tornácán valami fenevad, és nem tudom meddig tudom ezt rejtegetni. Mert ott az a démon, amely ma megszólalt a fejemben. Mi lesz, ha elhatalmasodnak ezek a rossz gondolatok rajtam? Talán nem is egy démon mondatta velem, hanem egyszerűen csak egy belső sugallat volt, ami eszembe jutott. Van megoldás, hogy jót tegyek vele, de képtelen vagyok megtenni. Még nem tudok kiszállni. 

Azért sírok ennyire, mert talán soha többet nem érint meg és én sem érinthetem őt. Félek, hogy nem szeret. Félek, hogy nem akar. Félek, hogy elvesztem. Félek, hogy nélküle elveszek. Tudom én, hogy optimistán álltam eddig mindenhez, és jobb is volt úgy. Csak már tudom milyen nélküle. És nem akarok olyan napot és életet, amikor nem vagyunk együtt. Az olyan mintha félig halott volnék. 

Nálam talán az értelem ez ügyben elég rég alszik. A szörnyek pedig sokszor előjönnek, néha legyőzöm őket, más napokon nem. Ma épp veszteni kényszerültem, és a démonok nyertek. De még náluk is erősebb az a szeretet, amit érzek. Hiába törtek meg a könnyeim, a szeretet sokkal erősebb. Az a szeretet, amivel bármit megtennék érte. Még akkor is, ha előjönnek a szörnyek...

www.youtube.com/watch?v=eZqHH2Ln8B8

Egykor álmomban...

2017.07.12 14:59

Akinek van egy kis képzelőereje, az meg tudja álmodni magának a világot. Azt a világot, amelyben élni szeretne. Megálmodja a lehetőségeket, a kis ajtókat, a kapcsolatokat, a szerelmeket. Sokak szerint az én álmodott világomnak nincs köze a valósághoz. Nem jól látom a dolgokat, és a realitások talaján kellene mozogjak. De miért is hiheti azt bárki, hogy amit meg tudunk álmodni, abból nem születhet valóság? Az én világom olyan, mint egy kis tündérmese. Vannak benne tündérek, gonoszok, palota, királyok, királynők és varázslat is. Talán láthatnék a fejemben szürke valóságot is, de ha bárki el tudná venni tőlem ezt a fantasztikus világot, ami a fejemben él, akkor halálra ítélne vele. Néha jól esik álmodni, és még jobb, amikor egy álom életre tud kelni és a valóság részeként kísér tovább...

Egykor álmomban elképzeltem egy olyan foglalkozást, amellyel tudok tenni valamit másokért. Tudok adni nekik valamit, valamit, ami beépül a személyiségükbe. Talán ezt már el is értem, de mégis úgy éreztem, hogy nem teljes a kép. Így hát felkerekedtem és változtattam. Sokak aggodalmára. Persze, nem értenek meg engem szerintem. Eleget fogok tenni az elvárásaiknak, de kell nekem valami, amivel ugyanúgy tudok adni valamit másoknak, de mégis szabaddá tesz. Alkotó munka. Időről időre gondolkozom azon, hogy nem vagyok képes egy könyvet megírni. De a másik felem azt mondja, hogy sikerülne. És akkor csak úgy jött a felkérés, hogy írjak meg egy könyvet. Olyan, mintha egy ajtót kaptam volna, és csak a betűimmel találnám meg a kulcsot. Izgulok. Magamnak meg akarok felelni, be akarom bizonyítani, hogy képes vagyok rá. Amikor elhagy a hitem, és úgy érzem, hogy nem tudok megküzdeni a feladattal, akkor arra gondolok, hogy ha már a lehetőséget megkaptam, akkor annak oka kellett legyen. Talán egy tündér megérintett a varázspálcájával, hogy ilyen szerencsés lehetek. 

Egykor álmomban elképzeltem magamban, hogy egy napon, amikor már pár békát megcsókoltam, az egyik olyan herceggé változik, amilyenre vágytam. Udvarias lesz, tisztelettudó, udvarol majd, szépeket mond, és támogat majd, ki tudjuk egészíteni egymást, és lebontja a palota körüli tüskés bokrokat. Egyszer csak megjelent ez a herceg, és annyira a szívembe zártam, hogy félelem nélkül beengedtem a palotám összes szobájába. Egyáltalán nem bánom, vakon bízom benne, nincs titkom előtte. Sosem hittem, hogy egyszer valakire ezt tudom mondani. De talán én tévedtem, és nem is békákat csókoltam, hanem én magam voltam az a béka, aki általa hercegnővé vált. Azzá tett, segített ragyogni nekem, megtanított szeretni engem, és főként tiszta szeretettel elérte, hogy tudjak bízni benne, feltétel nélkül. Ez annyira csodálatos érzés, és olyan boldoggá tesz engem, hogy nem is tudom szavakkal leírni. 

Most, álmomban, csak sodródom az árral. Örülök a lehetőségeimnek és azoknak, akik támogatják az utamat. Mert van, aki látja ugyanazt a világot, amit én, vagy annak csak egy részét, és képes megérteni hogyan álmodtam meg. 

Ezt pedig őszintén remélem, szóról szóra : 

www.youtube.com/watch?v=qUqLxbaaOhY

Megváltás

2017.06.28 15:14

Amikor már azt hinné az ember, hogy nem érheti több meglepetés, és a szavai süket fülekre találnak odafent is, akkor eljön egy pillanat, amikor eldobja az összes haragját és bánatát. Fejben átértékeli, hogy muszáj lesz kilépnie abból a vegetatív állapotból, amelyben csak lélegezni meg fagyit enni képes és bámulni a falat. Eljön egy nap, ami a végítélet napja, és tudja, hogy az Isten jól kicseszett vele, mégis arra az egy napra erejét összeszedve mégis felkel az ágyból, és elindul útjára. Az útra, amely valószínűleg bizonyos szempontból az utolsó, és bár próbál erős lenni, maga sem érti miért potyognak a könnyei. A kocsi megy magától a kerekein, és az ember benne pedig egy teljesen más világban van. Amikor aztán már temetni kényszerül az álmait, egyszer csak a jó Isten megszánja, és ad neki valamit, valamit amire nem számított, egy csodát. Igazából több csodát is egyszerre....

Bizony halkan teltek az elmúlt napok. Igazából folyton volt hangom, csak nem mindenki hallotta. Gyötrelmes néhány nap áll mögöttem. Én sose hittem, hogy egyszer lesz valaki, akit jobban szeretek saját magamnál. Tudom, ez milyen hozzáállás, milyen önző. De mivel én nagyjából 15 éve egyedül tengetem a napjaimat, így érthetőbb, hogy nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy átöleljem a világot. Bennem sok szeretet van alapvetően, de nem mindig tudom kimutatni. Mindig tartom a falat belülről. 

Aztán jött valaki, akiről már rengeteget írtam. Jött, és megtanított lebontani a falat, nem taktikázni, hanem csak tenni és mondani, ami jön. Megtanított arra, hogy feltétel nélkül lehet szeretni, nagyon szeretni. Olyan szeretettel, ami túlnő saját önzőségünkön. Igen, ez a képesség nem velem született, meg kellett tanulnom. De valahol itt bent, mindig szerettem volna ezt érezni valaki iránt. 

A sors kegyeltje voltam, hogy megismertem. Talán elmondhatom, hogy abban a pillanatban valaki nekem megadta az életem legnagyobb szerencséjét. De mint tudjuk a szerencse forgandó. Ezért nem lehetett felhőtlen a rózsaszín ég, amire attól a naptól nézek. Az életben mindig választani kell, döntéseket meghozni. Miképp én eldöntöttem, hogy bármit megtennék ezért az emberért, le is mondanék róla, ha kell, így neki is választania kellett. Minden választásnak van egy következménye. Nem tehettem semmit, és megvallom azt hittem napokig, hogy lélekben innen már nem tudok felállni soha többet. 

Olyan mélyponton voltam, ahonnan már a szavak is alig tudtak kihúzni. Néha az embernek nem marad több szava. De az utolsó erőt összeszedve harcba indultam ma, hiszen ennyit ért azért a mi kapcsolatunk, hogy elköszönjünk egymástól. Számomra sokkal többet is ér. Úgy éreztem nem maradt szavam, csak könnyeim. Aztán rám mosolygott az ég...

Kaptam egy ajándékot, egy nagyon megható ajándékot. Olyasmit, ami megvéd engem. Át is alakítottam nyaklánccá, hogy mindig viselhessem. Ez az ajándék két szempontból is érdekes volt. Egyrészt ahogyan, amilyen szövegkörnyezetben, amilyen eredettel kaptam, az már önmagában is csak még nagyobb szerelemre lobbantott. Másrészt isteni jelkép van rajta. Mivel mostanában magamhoz hűtlenül rengeteget szóltam a Istenhez, egyből tudtam, hogy ez egy égi jel. Nem tudom mi végre, de meghallgattattam. Azonnal tudtam.

Utána eljött az a pillanat. A pillanat, amiért megérte 30 évet eltöltenem ezen az embertelen világon.  Egy pici pillanat, amiről sosem hittem, hogy megkaphatom. A pillanat, amit minden ember szeretne megélni az életében. A kínt egyszerre felváltotta az eufórikus boldogság. Nincs az az ésszerű gondolat, nincs az az erős fal, nincs az az ember, aki ezt elveheti tőlem, ezt a boldogságot. Ez már az enyém, ez a pillanat a miénk. Boldog vagyok. Még akkor is, ha ilyen pillanat nem lesz többet, vagy ha valóban el kell válnunk. 

Így most csak hálát tudok adni. Hálás vagyok, hogy ennyire szerethetek, és ennyire szeretve vagyok. Most egy ember vagyok, aki az utolsó erejét összeszedve minden szeretetét szavakra váltja, és elindul útjára. Az útra, amelyet valószínűleg bizonyos szempontból nem egyedül fog megtenni. Próbál erős lenni, de tudja, hogy nem kell mindig annak lennie, mert van, aki vigyáz rá. A kocsi megy magától a kerekein, és az ember benne pedig egy teljes más világban van. Amikor aztán már boldog és szerelmes, egyszer csak tudja, hogy a jó Isten rámosolygott, és adott neki valamit, egy csodát. Igazából a legnagyobb csodát...

www.youtube.com/watch?v=8N-qO3sPMjc

Elhullajtott levelek

2017.06.26 14:38

Minden fa érzi magában, hogy egy napon eljön az ideje, amikor igazán kivirágozhat, tündöklően erőssé, teljessé válhat, és látványával minden tekintetet rabul ejthet. De mint tudjuk a boldogság is csak egy állapot, a fák is tudják, hogy tündöklésük és erejük nem örök. Hisz a változások szele rajtuk is fog. Egy napon vesztenek magabiztosságukból, és őket is megérinti a kegyetlen valóság. Leveleiket elhullajtják, virágaikat ledobják, és azt hiszik már sohasem jön el az új tavasz. Megszűnik a fény, a remény, a meleg, az élet. De mint minden ezen a világon, ez is elmúlik egyszer. Csak egy állapot, amikor aludnia kell a kivirágzás vágyainak. Szomorú látni, de a fa ugyanúgy fa marad a reményeitől megfosztva is. Csak egy törzs, de a törzs erős, ellenáll a zord szeleknek, kapaszkodik gyökereivel az életbe, csak ebben bízhat...hogy képes lesz átaludni a nehéz napokat.  Túlélni, miközben belülről titkos férgek foga lelkét fájdalommá rágja. De elviseli a fájdalmat a maga módján, megerősíti. Ugyanott áll majd, miközben magatehetlenül nézi, ahogyan elhullik az összes levele, elszárad az összes virága, megkínozza a rideg tél, törzse réseibe beissza magát a faggyá vált eső. De életben marad. Ágaival tartja magasan és büszkén a terheket. Bár sok ágát is elveszti, mégis csak az a bizonyosság engedi remélni, amely halkan súgja, hogy egyszer eljön az új tavasz.

Az új tavasz. Sosem jön már el. Olyan békétlen és erőtlen lett a törzs, mint már nagyon régen. Csak behunyja a szemét, és próbál elaludni, nem gondolkodni. Nincs föld, amely képes lenne alapot adni makacs gyökereinek. De semmit nem tehet.Csak áll egy helyben miközben végig kell néznie, hogy minden levele elvész. Talán ez a legborzasztóbb. Csak bízik, hogy levelei egy másik fát meg tudnak védeni. Avarként temetik be, hogy ne érezze a rá váró hideg szeleket. Ezért megéri elveszteni a reményteli lombkoronát, hogy más boldog lehessen óvó védelmük alatt. 

Ahogy egy pillanatra felébred, máris eső mossa távolba révedő tekintetét. Így inkább próbál bódultságban maradni, folyton csak aludni. De még bódultságában is ledobja, aki fel akar mászni ágaira. Tudja, hogy nem száradhat el, állva kell maradnia, kapaszkodia kell a többiekért. Azt is tudja, hogy hosszú tél vár rá csendes magányban, amíg újra képes lesz rügyeket bontani és ezzel rámosolyogni az életre. 

Most csak csendben szenved, nagyon szenved. Némasága nem az erdő ellen szól, hanem próbál lélegezni levelek nélkül is, ehhez az utolsó erejére is szüksége van. Kopár ágait most kedve szerint hajlítgathatja a viharos szél. De a törzs erős, akkor is, ha a természet könnyei folynak végig rajta folyamatosan. 

A mai pirkadat is hozott egy csodát, egy apró kis levelet. Ez a kis levél reménnyel töltötte meg a törzset, de nyomban le is kellett dobnia magáról. Hiszen eme fa gyenge levelei és virágai nem írhatnak felül egy sokkal erősebb, igaz szerelmet. Ez a fa ékeitől megfosztott, magányos, de hiszi, hogy elhullajtott levelei képesek megvédeni, virágba borítani és tündöklőként megtartani boldogságban a számára legkedvesebb fát az erdőben. Elhullajtott könnyei pedig felszáradtatnak, mihely képes lesz köszönteni az új tavaszt. 

www.youtube.com/watch?v=qKL2_ysdnEY

Possibility

2017.06.25 19:29

Úgy érzem könnyítenem kell a lelkemen, és leírnom a tiszta igazat, hogy valamelyest erőre kaphassak, és lezárjak egy fejezetet önmagamban. Most semmi nincs. Nincs lélegzet, nincs szó, nincs magyarázat, amely könnyítene a lelkemen. Csak ez van, ez az írás, amely nem lesz tökéletes ma, de legalább segít nekem. Egyfajta könyörgés, hogy túléljem ezt az ürességet. Képes vagyok létezni benne, de élni nem. Azt hittem felkészültem erre a döntésre, készítettem magam folyamatosan. Nem vagyok méltóságteljes, csak....csak valami ami meghalt belül. Döntések. Ez az, amit mondtam. A tőlem kívül állókat nem tudom kezelni. De ahol egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik. Ezek a lehetőségek. Csak rajtam múlik észre tudom-e venni. De most még vak szeretnék maradni, sokáig.

Megértem, és én is így döntöttem volna. Az ember ha dönt a sorsáról, annak minden következményével együtt kell élnie. Nem kell ezt túlragozni talán ésszel, egyértelmű volt, hogy nem vagyok annyira erős hatással, hogy felülírjak egy szerelmet egy másikkal. Egy sokkal másabbal...Bár mit hívunk szerelemnek?  Azon a kiránduláson, azokat a megvető mondatokat, amelyeket a párunkról mondunk szerelemnek nevezhetjük? Hallottam a saját fülemmel, hisz nekem meséltek eképp, de nem hittem el. Hallgattam, nem tehettem mást, aztán elhallgattam. Sosem tudtam volna azt mondani róla, amit nekem mondott a szerelme. Mivel ezt én tudom, azt is tudom, hogy rá fog jönni, de azt kívánom inkább sose tudja ezt meg, mert nagyon nagyot csalódna.

Lehetőségek. De mennyi volt, csak nem vehettem fel a kesztyűt. Hallottuk azokat az érzéketlen mondatokat nap, mint nap együtt. Meg is beszéltük, hisz egy gyerek mindig őszinte, és ha bízik, akkor elmondja, amit gondol. Nem állt módomban megvétózni azokat a szavakat. Hiába mondták annyian, de annyian, hogy csináljak valamit. Azt tettem, amit kellett, ott voltam mindig. Ezért olyan nehéz elszakadnia tőlem, mert mi ketten tudtuk, hogy akármit hallunk, akkor is ott vagyunk egymásnak. Nem mondhattam el a kapusnak, ez bizalom. Mint ahogy azt sem, amit ő erről az egészről mondott vagy gondolt. 

Nem vagyok részrehajló a következő mondataimmal, de nem tudja mit választott. Nem mintha én jobb lettem volna. De legalább tényleg szeretni tudtam. Bár az én oldalamon csak ennyi volt. De néha ez többre elég minden másnál. Nekem is volt vesztenivalóm, nekem is szembe kellett volna fordulni sokakkal. Megtettem volna, meglepő,de tényleg. Tény, hogy túl nagyot álmodtam, de álmok nélkül hogyan tudnék lehetőségeket teremteni?

Most felébredtem. Kezdődnek a sírva kelős és fekvős napok, az éjjeli felriadások, amikor csak  sötétség fog válaszolni arémálmaimra. Azért kaptam ezt az életet, mert elég erős vagyok, hogy megéljem. Ismerem magam. Kifelé boldog és magabiztos leszek, mert nem tudom gyengének mutatni magam, de itt bent...Itt bent nagyon fáj, és összetörtem. Sajnálom, hogy tudom, amit ő még nem. De nem én leszek az, aki visszaadja azokat a mondatokat, amelyeket az igaz szerelme mondott ki róla. Én nagyon másmilyen vagyok, nem rideg és tárgyias, erre büszke vagyok. Megmutattam, hogy másképp is lehet. 

Álmok nélkül nincsenek lehetőségek. Én azt szeretném, ha nem ébredne rá arra, amire nekem rá kellett. Mert nem lesz akkor lehetősége boldognak lenni a választásával. Ha kívánhatnék, akkor erőt kérnék. Nagy szükségem lesz rá, mert lyukat ütött a szívemen ez az eset. Már nincs bennem remény, talán csak egy kicsi, hogy nem fog tudni elengedni. De ez megint csak egy álomkép, segít lélegezni. Csak azért nem kívánom, hogy erre rájöjjön, mert akkor tudom, hogy nagyon szenvedne. Jobban szeretem annál, mintsem ezt hagyjam. Így megtartom magamnak azt, amit tudok, és kérem a lehetőséget, hogy sose tudja meg, mit választott. 

Most így érzem magam. Mint aki csak egy testben él, de lélekben nem. Hiszen ha elmegy, akkor én is semmivé válok. 

www.youtube.com/watch?v=IDdWrrUvnV0

 

Ha hiszel...

2017.06.23 22:32

Nem fogom nagy dobra verni ezt a bejegyzést, talán ki is törlöm innen. De el kell mondanom, amiképp el tudom, hogy mi a véleményem Rólad meg a módszereidről. Végtére is Te volnál az Isten, és én ajánlottam Neked egy alkut. Tudom, hogy hallottad, hallanod kellett, mert ilyesmit nem ígérek meg csak úgy. Nem részletezném mit adtál meg, és mit vettél el tőlem. Tudjuk mi azt ketten, Te és én. Azt is tudjuk, hogy nem alkottál tökéletessé, csak egy emberré, persze kell a szenvedés is, egyébként nem lehetnék ezen a világon. Ez a mi dolgunk, a Tiéd és az enyém. És nem nagyon értem hogyan tehetted ezt velem....

Sok egyezségünk volt már, és én igyekeztem beváltani a rám eső részt. Tudom, hogy nem mindig sikerült. Azt is tudom, hogy lehetnék sokkal jobb ember is, mint amit sikerül magamból kihoznom. Sokat adtál, engedted, hogy mindig a magam ura legyek, akármi történik. Segítettél megugrani az akadályokat. És bár nekem mindig csak egy hitre volt szükségem, a saját magamban valóra, mégis néha, amikor elgyengültem, szóltam hozzád. 

Tán az volt a baj, hogy nem dicsőítettelek, amikor boldog voltam? Nem, valóban nem, csak hálás voltam, ahogyan most is vagyok. De pontosan tudtad, mit ajánlottam neked újévkor. A szavamat adtam, hogy a szerelem eléréséért lebontom önként az engem mindenkitől megvédő falaimat, és megtanulok bízni másokban, hogy ne csak létezzek, hanem élhessek is. Cserébe kapok valakit, akit szerethetek. Ez volt az egyezség, a szülinapomig. Olyan könnyedén ideadtad Tomit, és tisztában vagy azzal, hogy mindent megtettem érte, de nem ment. 

Bevallom feladtam azon a napon, amikor a buli volt. Láttam milyen, és annyira megrtörtté váltam, hogy azonnal tudtam, hogy tovább kell mennem. Jóllehet gyenge voltam és feladtam. Elkönyveltem, hogy nem teszel csodát velem 2 hónap alatt. Ehhez képest kaptam már aznap egy királyfit. Nem tehetted ezt véletlenül, hogy úgy ért hozzám, úgy ölelt át mint egy hercegnőt szokás, és én minden falamat áttörve egyből ezt hagytam. Te tudod mennyire óvatos vagyok, és milyen hosszú időre van szükségem ahhoz, hogy csak így hagyjam ezeket a dolgokat. 

Elviseltem a terhet, az egész pakkot, úgy, ahogyan van. Vívódtam, kínlódtam, de rá kellett jönnöm, hogy nem véletlen, amit tettél. Adtál egy másik felet nekem. Egy olyan felet, ami ellen a magam módján küzdöttem, és rettentően féltem. Az egyetlen helyzet, amikor elhagy a hitem, ha fiúkról van szó. Mivel a szülinapom előtt kaptam, és így alakítottad ahogyan, hát hagytam magam. Most pedig szeretem. 

Csak tudod azt nem értem, hogy minek tettél ki minket egy ilyen gyötrő kínnak? Legalább Őt kímélted volna meg! Haragszom, nagyon haragszom Rád. Mintha ezer darabra cincálnál szét. Pedig esküt tettem Neked. Mindent megtettem volna, megváltoztam volna. Komolyan vettem volna, ott lettem volna mindig, gondolkodás nélkül fogtam volna a kezét, felkészültem rá. Erre az egészre, és Te is tudod, hogy mennyire nem könnyű nekem elköteleződni ezen a szinten valaki mellett. De ezen nem is kellett gondolkodnom. Ezt az egyet kértem, mindennél jobban szerettem volna, tudtam, hogy sikerülne, ez egyszer tényleg hittem magamban. 

Azt is tudod, mit ígértem, ha nem engeded ezt nekem. Visszaépítem a falakat, és esküszöm, hogy soha rá nem nézek többet ilyen szemmel senkire. Nem kell más. Remélem az a szenvedés, amit ezzel okoztál, legalább hosszú távon Neki javára válik. Éreztem, hogy ott kell hagynom. Miatta megteszem, de szégyeld el magad, hogy ezt tetted velünk. Hogyan üthettél ekkora lyukat a mellkasomon? Hogyan fogok tudni mosolyogva ránézni, amikor nem áll el a könnyem? Pedig tudod, hogy csak akkor csordul ki így, ha nagyon fáj valami. 

Nyilván más emberek sokkal nagyobb szenvedést élnek át, mint mi. Tudod csalódtam benned. Te vagy a mindenható, de mégsem kíméltél meg minket. Ha már engem nem is, legalább Őt védhetted volna. Vagy ez is túl nagy kérés lett volna? Nyertél, belátom. Alkalmatlan vagyok a szerelemre és arra, hogy viszont szeressenek, és boldogságban élhessek. De akkor mondd meg mit akarsz tőlem? Mi a szándékod velem? Megteremtettél, hogy gyötörhess? Ennyit tudtál felmutatni? Rendben hát gyötörj, de Őt ne! Nem érsz annyit, hogy ne tudjak innen is felállni! Nem lesz nap, amikor ne gondolnék rá, és arra, hogy legyen boldog, ezt az egyet nem veheted el tőlem. Még Te sem.

Tudod hiába döngöntél ezzel a földbe, nem vagy akkora jelentősségű, hogy miattad adjam fel, csakis az ő boldogsága érdekében megyek el. Nem az volt a baj, hogy én nem hittem magamban. Te nem hittél bennem. Rosszul tetted. Mégsem vagy tévedhetetlen...

De ha már leckét kellett vennem Tőled, akkor itt van az én leckém neked:

www.youtube.com/watch?v=Np8YRaj4Zes

 

Út a mennybe

2017.06.18 19:53

Mostanában sok veszteség érte azokat az embereket, akiket szeretek. Elveszteni valakit mindig mély sebet ejt rajtunk. Talán a jó Isten sem tévedhetetlen, és érezhetjük, hogy elnézte a ház számot, amikor tudva csalatkozásunk mégis elvisz magával egy számunkra értékes embert. De hiába hisszük, hogy hibát vétett, a vélt hibái előtt mégis mindig úgy intézi, hogy legyen időnk felismerni az elkövetkezendőt, és a szerencsésebbeknek lehetőséget is ad, hogy feladják az utolsó kenetet. Ilyenkor igazán szerintem amellett, hogy nem értjük miért kellett a világnak szegényebbnek lennie, mégis inkább magunkat sajnáljuk. Hová lesznek azok a kezek, akik megtartottak bennünket? Eztán pedig ki fog minket ringatni? Én azt gondolom, hogy a kéz a vállunkon nem szűnik meg létezni, csak átalakul. Magasabb szintre lép, ahol már nem érzi a földi szenvedést, csak lelke fényével kísér minket tovább az úton, amelyet ő maga már régen bejárt...

Talán nem én vagyok a megfelelő ember, hogy gyászterapeutaként közreműködjek a szeretteim fájdalmában, de mégis jó példával járok előttük, egy jó negatív példával. Mert amikor ott állunk, ott, ahol már nincs szó és tett, amely változást hozhat, akkor az idő, a szeretteink és a könnyek segítenek túlélni. Bizony nem lehet meggyógyulni, csak együtt élni vele. Érdekes, hogy épp ma születik ez a bejegyzés, apák napján. Egy nap, amikor nem tudom elfelejteni mit nem tettem meg. Illetve azt is tudom,hogy a néma rezignált tartást csak a gyógyszerek törték meg. De erről ma csak Neki meséltem. Egy kicsit. 

Én nem hiszem, hogy azok a lelkek, akik földi létük alatt a maguk útját járták, végső számadásuk közben elkárhoznának. Én abban hiszek, hogy levetkőzik ezeket az emberi, semmitmondó problémákat, és egy más formában vigyáznak ránk és egymásra. Ez a változás a szemnek észrevétlen, de mégis, ha nem csak nézünk valamit, hanem látunk is, akkor érezhetjük jelenlétüket. 

Ránk törnek a gondolatok, hogy mit éltünk meg együtt, mikor hogyan cselekedtünk, mire tanított minket az adott személy. Ez egy természetes folyamat. Aztán jön a rengeteg kétely, hisz nem látta velünk ezt vagy azt, nem tudtuk elmondani, amit el kellett volna. Akik elmentek, mindent tudnak, szavak nélkül is. A szó csak egy formája a beszédnek, ahogyan az írás is az, üres frázis abban a világban. Az eltávozott lelkek olvasnak bennünk, látnak minket, pontosan tudják mire gondolunk, és bár hihetetlennek hat az állításom, amikor tudják, hogy bajban vagyunk mégis adnak egy jelet és megsegítenek. 

Szerintem ha valakit elszólítanak, az megtisztul. Látja a hibáit és az erényeit. Látja mit tett le az asztalra, és milyen életet élt. Nem maradnak benne tüskék és félelmek, csak az a késztetés hajtja őt, hogy beléphet egy szebb világba, viszont érezheti azt, akit már elvesztett, és egy sokkal tisztább úton maradhat itt velünk. Talán légiesen kényelmes ebben hinnem, de végtére is az embernek kell egy bizonyosság, amiben hihet ahhoz, hogy túléljen egy nehéz szakaszt. 

Én nem tudok segíteni sajnos, nincs eszközöm, hogy változtathassak a soroson, és megszűntessem a fájdalmat. Itt tudok lenni, ennyi telik tőlem gyarló emberként. Csak szavaim vannak, mint mindig. Szavak, amellyekkel elmondhatom, hogy a halál nem kín, hanem megváltás is lehet annak, aki távozik. Mert talán visszanézve látja meg azokat az isteni értékeket, amelyeket emberi mivoltában képviselt itt a Földön. Ha pedig már számadást adott és megtisztult, büszkén és magabiztosan léphet a mennyek országába :)

www.youtube.com/watch?v=KhvLm9nx2_c

Mosolyog rám az ég...

2017.06.14 18:22

Miután már szinte mindent megtettem, amit mások elvártak tőlem, ideje volt kicsit befelé is figyelnem. Mindenkinek eljön időről időre az a szakasz az életében, amikor individualista szemléletre kell váltania, és önmagát kell megfejtenie, kitalálnia. Meg kell találni a saját napfényünket, amely a rossz napokon is átsegít minket, és megvilágítja az utunkat. Azt az utat, amit magunkénak érzünk, és képesek vagyunk megálmodni. Mert ha már sikerül megálmodni, akkor el is tudjuk érni. Meg vannak azok a pillanatok, amikor csak a napfénybe tudunk kapaszkodni, mert reményt ad nekünk, hogy a dolgok jobb mederbe terelődnek. Ilyenkor csak az segit, hogy "Mosolyog rám az ég, csak egy szín van felettem: a kék..."

Tegnap, amikor lefeküdtem aludni, akkor hirtelen nagyon egyedül éreztem magam. Előjöttek a rossz gondolataim, amik nagyrészt arról szólnak, hogy nem túl sokra tartom magam bizonyos szempontból. Ahogy ezen tépelődtem, és a kétségek már könnyekre késztettek, arra jutottam, hogy itt az ideje egy újabb alkunak az Istennel. Elmondtam, hogy mit szeretnék, de nem volt előtte semmi vallásos hülyeség, nem tudok egy imát se. Inkább üzleti ajánlat volt. Ha meghallgatja a kérésem, akkor rengeteg dolgot tudok adni valakinek, változni is tudok érte. De ha nem adja meg, akkor engedem, hogy elkárhoztassa a lelkem, és fogadom, hogy sosem hagyom ellágyítani a szívemet. 

Miután reggel felébredtem, elég üresen indult a nap sajnos. Nem együtt keltünk. Csak vártam és vártam reménytelve, de a remény okozza a legnagyobb pofára eséseket. Így a kocsiban már végig sírtam az utat. Tudtam, hogy ez így nem lesz jó, így átváltottam arra, hogy amikor sírnom kellett, akkor mindig mosolyogtam. A nap további részét végig mosolyogtam. Voltak nagyon kemény mélypontok, de szerencsére nem vette észre senki, akkor mosolyogtam a legjobban. Arra gondoltam: "... A bús napoknak immár vége, enyém az ég minden kékje". Be kell valljam, hogy a mai állatkerti sétán az ormányos medvék előtt már elfáradt az arcom mosolyogni, és akkor férfiatlanul megöleltem Piki nénit :P Így hát icipici rókaprémmé váltunk. Persze megint próbálom elviccelni, de másképp nem bírnám most ki.

Voltak ma is pszichikailag nagyon nehéz beszélgetések, főleg a gyerekekkel. Mi vigyázunk egymásra. Én érzem őket, és ők is éreznek engem. Eleve ez az időszak nagyon nehéz, mert búcsúzunk, úgy a magunk kis egyszerű módján, de búcsúzunk. Mindenkivel másképp, máshogyan, de mindegyikük megtalál. Van aki, szó szerint őriz engem (ezen a világon...:) ), többen is szerencsére. De érzem, hogy engem hívnak, hívnak a harangok. Ez ilyen Kamis szleng. Na gyerekek, ahogy Mókikám mondaná, ez a kemény, nem a kád széle. 

Aztán, amikor hazafelé vezettem, akkor teljesen kikapcsolt az agyam. Rég vezettem ennyire jót. Melegített a napfény, de nem frusztrált a meleg, hanem inkább olyan volt, mintha rám ragyogott volna az utat mutató fény. Olyan volt, mintha az üzleti ajánlatom megértő fülekre talált volna. Persze nem tudom ez lehetséges-e, hogy valaki tényleg meghallja, amit mondunk, de nagyon megnyugtató volt így hazajönni. 

Végül a mai szösszenetet Johny Cash-el zárom. Sajnos megmutatni nem tudom, hogy mennyire, de nagyon. Talán így mégis meghallja valaki a kívánságom a mennyorszég kapujában, és megszán egy halandó lelket, nem engedi elillanni a napfényt. Remélem, hogy "Mosolyog rám az ég, csak egy szín van felettem: a kék. Pacsirta dala szól, Hangja a szívemig hatol, A bús napoknak immár vége"...és talán az enyém lehet az ég minden kékje. 

www.youtube.com/watch?v=ZgT0JTXIxMo

 

 

 

Boys are back in town

2017.06.12 19:17

Mostanában makacs és önfejű lettem sokak nemtetszésére. Én csak szabad akarok lenni, és azt tenni, amit elhiszek magamról. Már nem próbálom elmagyarázni senkinek mit miért teszek, vagy hogy vagyok ennyire "vagány". Szerintem nem vagyok egyébként. Egyszerűen csak élni akarok, élni úgy, ahogy én megálmodtam. Tudom, sokan aggódnak miattam, és ezért nagyon hálás is vagyok. Egy lélektani váltás történt. Nagyon nehezen bírtam a láncokat az életem minden területén. Így a fiúkkal is. Miután fogadtam az Istennel, és mégsem küldött hőst a szülinapomig, így rájöttem, hogy nekem nem való, hogy megmentsenek. Így én is álltam a fogadás rám eső részét, és elengedtem akiket el kellett. De mi van akkor, amikor a fiúk visszatérnek a városba? És üres kis létezésem első napjainak hajnalán fenekestül felfordítják az új világképemet?....

Nekem Tomi egy utolsó reménysugaram volt. Tudtam mindig hogy nem múlt el az a vonzalom, ami köztünk volt, és arra gondoltam, ha már találkozgatunk egy ideje, akkor meg is próbálhatnánk újra. Mókikám mondta mindig, hogy ugye tudom, hogy mennyi mindenből le kell adnom ahhoz, hogy egy kapcsolatban tudjak létezni Tomival. Mert mi egyébként teljesen másképp látjuk a világot. Neki elég nehéz bárkivel, mert szereti a kiszámítható, rendezett életet. És akkor most nézzetek rám :) Velem nagyjából csak a baj van, mindent szenvedélyből, érzelemből teszek és nem megfontolt logikai alapokon nyugvó racionális döntésekből. Amennyire engem bosszantott ez a rideg nyugalom, őt annyira dühítette az én impulzív vibrálásom. Nem véletlen hív engem Trollnak. 

Aznap, amikor én a szívemben ezt az ajtót becsuktam, hirtelen egy elcsúszott este folytán kinyílt egy másik. Tarthattam volna a szám, és akkor most mindenki nyugodt és boldog volna, de ez persze nem az én stílusom. Egyszerűen nem tudtam elhallgatni. És akkor már újra benne voltam egy szövevényes, bonyolult történetben, aminek látszólag nem volt értelme. Hányszor lepörgettem ezt én a fejemben. Aztán meggyőztem magam, és mivel az idő is szorított a szülinapomig, kifelé nem mutattam, de lemondtam erről a lehetőségről. Már készültem lelkileg, hogy közöljem ezt a döntésem, ha már őt is teljesen összezavartam. Viszont már szegény annyi magas labdát kapott tőlem, amivel egy focicsapat sem bírt volna el. Azért nem küldtem el, mert nem tudtam megtenni. Túl közel került hozzám. Minden volt, amire vágytam, de sajnos nem csak a képet kellett néznem, hanem a keretet is. A keret annyira kötött, hogy nem szedhetem ki csak úgy a képet. 

Az esélytelenek nyugalmával képzeltem el magam vénlányként egy idősek otthonában, ahol Móki néha meglátogat egy lábas levessel, miközben a távolba révedve írom az emlékirataimat arról, milyen szép is lehetett volna....Amikor is kicsit felpörögtek az események.

Egy hét leforgása alatt, amikor az államvizsgán is túl voltam, egyszer csak randira hívtak. De ki volt a szerencsés( vagy szerencsétlen)? Tomi? Nem,nem, ő sose hívna randira. A zárt ajtó mögötti titkos idegen? Nem,nem, ő sose hívhat randira. Hanem egy harmadik fiú, aki régóta érdeklődik irántam, és nagyon kedvesen elhívott találkozni. Alapvetően méltányolnám, hogy rám gondolt, szerintem ez fantasztikus, hogy valakinek egyáltalán eszébe jut. De nekem meg az jutott eszembe, hogy így is olyan vagyok, mint egy galaxisba csapódó aszteroida, és nem  szeretnék egy újabb embert ebbe a kirakóba belekeverni. Szeretek kirakózni, csak nehéz ha a kép folyton változik. 

Ha ez még nem volna elég, akkor Tomi visszatért hamvaiból. Én meg csak pislogtam, és értetlenül álltam a kedves gesztusai előtt. Nem történt semmi eget rengető, de egy kis időre felmerült bennem, hogy itt valami olyan egyedfejlődésnek vagyok a szemtanúja, amit talán 3 hónappal ezelőtt kellett volna tapasztaljak. Ahogy az évfordulónkon (ami szerinte nincs) viselkedett, ahhoz képest most olyan volt, mint mikor újra közünk lett egymáshoz. Csak persze amíg én elkerekedett szemekkel sodródtam az ő hullámain így nagy hirtelen, bevillant, hogy nekem a kapus kell. Ezt a spanyol viaszt természetesen megint a legrosszabbkor találtam fel.

Mert még azt nem tudjátok, hogy a titkom, akit reményvesztetten próbáltam elengedni magamban, új színt hozott a mesébe. Ezzel az új színnel pedig újra teljes mértékben el tudtam hinni magamról, hogy képes volnék boldoggá tenni, és hosszútávon kitartani, beleállni a legcinkesebb helyzetekbe, és támogatni mindenben. Eddig nem hittem el, hogy lehet esélyem, de most már biztosan tudom, hogy van. Egyszerűen csak el tudom hinni magamról. Tudom, ha úgy alakulna, nagyon jó lenne, egy kicsit sem félnék. Bár ő már tudja, hogy olyan vagyok, mint egy zúgó orkán, amikor bekerülök a gépezetbe, de talán azt is tudja, hogy nagyon erős is vagyok, és képes vagyok küzdeni. Nem csak rombolok, hanem építek is. Sok a labda, mert bennem rettentően nagy tűz lángol. Nem csak forrong és éget, hanem meleget is ad annak, aki igaz szívvel szereti. 

A már így is lángokban álló városba pedig visszatértek a fiúk. Bizony vissza, nem is akárhogyan. Hogy mit fogok tenni? Ki tudja. Ahogy magamat ismerem, a sok szék közül a pad alatt fogok szúnyokálni. Egy biztos, talán új alkut kell kössek az Istennel, de addig is...Boys are back in town :)

www.youtube.com/watch?v=hQo1HIcSVtg

Aranyhaj

2017.06.08 20:33

Tudvalevő tény, hogy minden titok kiderül egyszer. Amíg őrizünk kell, addig nyomasztó lakatokkal a szívünkön és a szánkon kell elteljenek a napjaink. Van az a titok, amelyet mi választunk, és mégis gyötrelmes együtt élni vele. Ám tartanunk kell magunkat, mert rengeteg helyzetben addig helyt kell állnunk. Kifelé büszke sziklafalként erőt kell adjunk, és hiába nincs aranyhajunk, a szívünkben ott van az a képesség, amellyel gyógyítani tudunk. Odaadjuk az aranytincseinket annak, akinek nagyobb szüksége van rá, de végül nekünk nem marad semmi. Én még nem tehetem meg, hogy levágjam a varázshajam, szükségem van rá, hogy magamat is tudjam vele gyógyítani.

Kemény héten vagyok túl. Nem felkészülten, de magabiztosan mentem államvizsgázni. Szerencsés kézzel húztam, megint. Ötöst kaptam, megint. Büszke voltam, megint. Nem volt mindig könnyű munka mellett suliba járni, és dolgozatokat írni, vizsgázni. A szakdolgozatnál már nagyon elfáradtam, és ha nem volna kenyerem egyébként is az írás, akkor talán nem tudtam volna végigvinni. De muszáj volt, másképp hogyan néztem volna a tükörbe? Meg akartam csinálni, tudni akartam, hogy megálmodtam, és ha már a fejemben láttam, akkor el is tudom érni. Bizonyítottam, megküzdöttem és megmérettettem, megcsináltam, én egyedül. Mert képes voltam megálmodni. Ez az én aranyhajam, képes vagyok álmodni.

Egy titok napvilágot látott. Ezerféleképpen leírtam már itt lassan egy éven keresztül, de a sorok között suttogó hangomat sokan nem hallották. Az aranyhajam erőssé tett. Bár az emberek akartak tincseket, de nem engedtem mindet levágni. Oda adtam, ahová szükséges volt. Nehéz volt azt választanom, hogy megtartok belőle, hiszen mögöttem egy egész kis Ákombákom család áll. A Kaméleonok látták a legtöbbet ezt a varázslatot, hiszen ott tudtam a legjobban kinyílni. Tudtam, hogy nem lesz könnyű. Talán nem tudtam elmagyarázni megfelelően a döntésemet, mert kivételesen nem voltak szavaim, igazán jó szavaim. De így is értették, hogy csak akkor lehetek boldog, ha szabadon engednek. Úgy hittem fogok ezen a ponton haraggal találkozni, de nem így lett. Egyszerűen csak hisznek, és ez annyira szívmelengető érzés. Elmagyarázták nekem, hogy a kicsike szabadságvágyam az nem örökre szól, mert a kicsike sosem tart örökké. Ha már egy kicsit szabad voltam, akkor vissza is jöhetnék. Másrészt azt is mondták, hogy legyek boldog. Szégyen szemre ők kapartak össze, de nem is hagytam volna senki másnak soha az életben, hogy ennyire lássa a fájdalmam. Visszaadták nekem, ami enyém volt rég. 

Egy titok mindig magában rejt egy másikat. Ott, ahol én magamtól meg akartam mutatni az aranyhajam, ott egy olyan titok lappang, amelyet hét lakat sem tud elrejteni. És bár az ő lelkét nagyon szeretném meggyógyítani, mégis úgy éreztem az utóbbi napokban, hogy a varázshajam összes tincse sem volna elég, hogy higgyen bennem és engedjen nekem. Úgy éreztem, hogy nincs már erőm és nem tudom semmiképp megmutatni, hogy különleges vagyok. Aztán történt valami, talán egy égi jel. Tudtam, hogy az én varázshajam mégis megérinthet valamit a szívében. Így újra bízok. Végülis ha meg tudom álmodni, talán el tudom érni, hogy ő is meg tudja. 

Ez a kis meserészlet magában hordoz minden titkot. Így csak azt tudom mondani, hogy igazán gyógyíthasson a hajam és a saját hitem ragyogtassa...Virág nyílj ki már...hagyd, hogy láthassam, ami enyém volt rég."

www.youtube.com/watch?v=s64L5TmBGC8

1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Blog

Démonok

2017.07.20 11:35
A napok körforgásában tesszük amit tennünk kell. Elrejtjük amit valójában szeretnénk, és készek vagyunk arra az életre, amelyet mindenki helyesnek vél. De ebben az elátkozott mókuskerékben fel kell ismernünk azokat a pillanatokat is, amelyek szívből jönnek, akkor is, ha beleszakad a szívünk. A...

Egykor álmomban...

2017.07.12 14:59
Akinek van egy kis képzelőereje, az meg tudja álmodni magának a világot. Azt a világot, amelyben élni szeretne. Megálmodja a lehetőségeket, a kis ajtókat, a kapcsolatokat, a szerelmeket. Sokak szerint az én álmodott világomnak nincs köze a valósághoz. Nem jól látom a dolgokat, és a realitások...

Megváltás

2017.06.28 15:14
Amikor már azt hinné az ember, hogy nem érheti több meglepetés, és a szavai süket fülekre találnak odafent is, akkor eljön egy pillanat, amikor eldobja az összes haragját és bánatát. Fejben átértékeli, hogy muszáj lesz kilépnie abból a vegetatív állapotból, amelyben csak lélegezni meg fagyit enni...

Elhullajtott levelek

2017.06.26 14:38
Minden fa érzi magában, hogy egy napon eljön az ideje, amikor igazán kivirágozhat, tündöklően erőssé, teljessé válhat, és látványával minden tekintetet rabul ejthet. De mint tudjuk a boldogság is csak egy állapot, a fák is tudják, hogy tündöklésük és erejük nem örök. Hisz a változások szele rajtuk...

Possibility

2017.06.25 19:29
Úgy érzem könnyítenem kell a lelkemen, és leírnom a tiszta igazat, hogy valamelyest erőre kaphassak, és lezárjak egy fejezetet önmagamban. Most semmi nincs. Nincs lélegzet, nincs szó, nincs magyarázat, amely könnyítene a lelkemen. Csak ez van, ez az írás, amely nem lesz tökéletes ma, de legalább...

Ha hiszel...

2017.06.23 22:32
Nem fogom nagy dobra verni ezt a bejegyzést, talán ki is törlöm innen. De el kell mondanom, amiképp el tudom, hogy mi a véleményem Rólad meg a módszereidről. Végtére is Te volnál az Isten, és én ajánlottam Neked egy alkut. Tudom, hogy hallottad, hallanod kellett, mert ilyesmit nem ígérek meg csak...

Út a mennybe

2017.06.18 19:53
Mostanában sok veszteség érte azokat az embereket, akiket szeretek. Elveszteni valakit mindig mély sebet ejt rajtunk. Talán a jó Isten sem tévedhetetlen, és érezhetjük, hogy elnézte a ház számot, amikor tudva csalatkozásunk mégis elvisz magával egy számunkra értékes embert. De hiába hisszük, hogy...

Mosolyog rám az ég...

2017.06.14 18:22
Miután már szinte mindent megtettem, amit mások elvártak tőlem, ideje volt kicsit befelé is figyelnem. Mindenkinek eljön időről időre az a szakasz az életében, amikor individualista szemléletre kell váltania, és önmagát kell megfejtenie, kitalálnia. Meg kell találni a saját napfényünket, amely a...

Boys are back in town

2017.06.12 19:17
Mostanában makacs és önfejű lettem sokak nemtetszésére. Én csak szabad akarok lenni, és azt tenni, amit elhiszek magamról. Már nem próbálom elmagyarázni senkinek mit miért teszek, vagy hogy vagyok ennyire "vagány". Szerintem nem vagyok egyébként. Egyszerűen csak élni akarok, élni úgy, ahogy én...

Aranyhaj

2017.06.08 20:33
Tudvalevő tény, hogy minden titok kiderül egyszer. Amíg őrizünk kell, addig nyomasztó lakatokkal a szívünkön és a szánkon kell elteljenek a napjaink. Van az a titok, amelyet mi választunk, és mégis gyötrelmes együtt élni vele. Ám tartanunk kell magunkat, mert rengeteg helyzetben addig helyt kell...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>