Keresés


Elérhetőség

Hercegnő védelmi program

E-mail: horvathorsolya87@citromail.hu

Blog

A 12 apostol

2017.10.24 16:57

Csupán csak 12 sziklaképződmény, amely ma nem véletlenül került központba nálam. 12 szilárd kő, amelyek először barlangokként szeltek át mindent, olyan titkos utakat mutatva ezzel, amimegrendíthetetlennek látszott. Hittük talán, hogy ez a védett útvonal olyan helyre vezet, amelyet isteni boldogságnak tekintünk. De a boldogságot csak egy illuzionista képes megteremteni önmaga és mások fejében is. Semmi sem örök, és a rejtett barlangokon is fogott az idő és a folyamatos tengervíz körforgása. A barlangok kapukká porladva még lehetőséget adtak arra, hogy átmenjünk rajtuk, de sajnos úgy fest a dolog, hogy egyedül voltam csak képes átmenni az összes ijesztő, felénk tornyosuló kőkeretek alatt félelmet nem ismerve, elég vakmerően. Talán az elsőkön nem, de már egyedül kell. Mivel a tengervíz folyton rongálja a sziklákat, így a kapuk leomlottak és kőtömbökké érve mutatják ma már, hogy ez valaha egy isteni mennyország földi leképeződése volt, ahol a szerelem egykor szabaddá tett. 

Talán valóban a víz csak rombolni képes a hegyet. Pedig azt gondolná a magam fajta, hogy a szikla réseibe beszivárgó vízcseppek pontosan kitöltik azt a hiányt, ami a hegyet egyre inkább elcsorbítja. De a víz a még a monumentális égimeszelőket is megterheli. Ahelyett, hogy kitöltené a bennük rejlő ürességet, a hasadékokba érve csak pusztítani képes. Idő kell hozzá, hogy a víz is megfáradjon és a barlangokból született 12 apostolt hátrahagyva képes legyen visszalépni saját medrébe. 

Hihetetlenül sok erő kellett ahhoz, hogy vízként kapcsolat teremtődjék az apostolokkal. Még több kell, hogy realizálva feladjam azt a magabiztos hitet, ami eddig vezérelt. Két kezemmel nem rombolni, hanem építeni szeretnék. De történt valami. Megtört a hitem, és most nem tudom, hogy ez így kell-e nekem. A tenger, az óceán olyan végtelen szabadságot ad, de mégsem érzem magam szabadnak. Behatárolnak a szárazföld hangjai, amikor azt mondják nekem folyton folyvást, hogy a sziklák nem szeretik a vizet, és a víznek nem szabadna simogatni a sziklákat. Hiába küld az óceán rájuk egyre nagyobb hullámokat, sosem hallgatnak el. A víz pedig csak viszi a hangot az óceán szívéhez. És ez folyton csak gyengít. 

Ahogyan az apostolok is gyengítenek. Mivel a víz is gyengítette őket, és egy nagyon nehéz helyzetbe hozta talán ideje volna hátat fordítani nekik. Bár a szívemet meghazudtolni nem tudom, hiszen hozzájuk húz, mégis van az a hordalék, amit az óceán sem bír el. Túl sok a lemondás és nem érzem hogy fontos vagyok. 

Egyik nap ezt olvastam...Egy erős ember abbahagyja a próbálkozást, ha nem érzi fontosnak magát. Nem erőlködik, nem könyörög, hanem megérti, hogy ott nincs helye, és elsétál. Eddig ezen nem gondolkodtam, de már eszembe jutott, hogy elsétálok. Mennyivel könnyebb lenne mindenkinek. 

Az óceán hiába tűnik végtelennek és titkokkal telinek, mégsem válik soha parttalanná. Ha a 12 apostol egy napon összeomlik, más szemszögből kell nézni a világot. Vagy inkább már most hátra kellene hagyni azokat a sziklaoszlopokat, amelyek egykor egy biztonságos utat mutattak, valamint egyértelműen az igaz szerelemhez vezettek. 

Hiszen az óceán erős, nagyon erős, és képes mindig megújulni, akárhová el tud jutni egyedül is, talán épp Haitira. Ahogy a Pink Floyd megénekelte..A víz folyik....mindörökké és örökké. Csak az a baj, hogy az óceán szíve is örök marad...mindig....jobban. 

 

Szerelmi leckék hitetleneknek...

2017.10.15 22:54

Meglepő tény annak ellenére, hogy láttam egy rakás romantikus filmet meg ugyanennyi latin amerikai sorozatot arról, hogy milyen szerelmesnek lenni...meg kell állapítsam, hogy én sosem voltam az szerintem. Vagyis én sokszor azt hittem, de azért valahol mindig tudtam, hogy ez nem az. Általában viszonzatlan volt, vagy épp én nem éreztem. Nagyon könnyen átsiklottam a lényegi kérdéseken, és ugyanilyen könnyedén mentem bele mindenféle kapcsolatba, amiből persze kijönni már nem volt ennyire egyszerű. Aztán történt, és most is épp történik ez a szavakkal leírhatatlan érzelmi hullámvasút. Már értem, hogy miért remeg az ember lányának a lába ha a szerelme ránéz, és miért érzi, hogy menten kiugrik a szíve, amikor a választottja üzen neki. Azt is értem már, honnan a lábfellibenős csók érzése, és az a furcsa gondolkodásmód, amikor nem tudsz másra gondolni, amikor elér a végzet..... csak tüzijátékra...:)

Biztosan állíthatom, hogyy ez az. Azt is állíthatom, hogy nagyon félelmetes ennyire szeretni valakit. Amikor tudod, hogyha hirtelen nem lenne, akkor egy világ omlana össze benned úgy, hogy ezt senki nem veszi észre rajtad. Ezt nem tudom elképzelni, egyszerűen nem, és nem is akarom. Ezzel ráérek akkor foglalkozni, ha bekövetkezik. 

Nagyon nehéz. Ő is ezt mondaná szerintem. Nagyon nehéz együtt lenni, mindkettőnknek. Sokkal könnyebb lenne, ha valaki benyögné, hogy nem bírja és kiszáll. De én ezt nem akarom. Hihetetlen, de végre egyszer nem akarok elfutni, és nem akarom megvédeni magam. Ilyen még sosem történt. Amikor az ember talál valakit, aki egy igazi kincs, akkor hogyan is tudná elengedni azt? Ha a szeretet vagy a szerelem igaz, szívből jövő, akkor mindent ki kell bírnia és képtelen az elengedésre. 

Most úgy érzem magam, mint a purgatóriumban, várok, hogy ítélkezzenek felettem. Innen nagyon egyszerű alászállni a pokolba, és  a jó szerencsémen múlik csak, hogy a mennybe juthatok-e. Bár, ha jobban meggondolom, én már így is odakerültem, csak nem tudom mennyi időre. Földöntúli boldogsággal telnek a napok már három és fél hónapja :) Szóval mindenképpen megérte, és sosem fogom megbánni. Tudom, ez örökre szól. Sosem lesz olyan, hogy semmit nem érzek iránta. 

Persze ez nem egy rózsaszín felhő. Vannak problémák. Most számomra nagyon küzdelmes. Kicsit hátra kell dőljek, és visszafognom magam a kommunikációban, olyannyira, hogy most arra várok, hogy írjon és mondja, hogy találkozzunk. Hogy amikor reggel találkozunk egyből úgy csókoljon meg, mintha az élete múlna rajta, mint aki nem akar elengedni. Talán arra várok, hogy hiányozzak neki. De ésszel meg csak szeretnék időt adni neki, hogy átgondolhassa a dolgokat.

Külön nehezítés, hogy egy hét múlva szombaton névnapom lesz, rá egy hétre pedig hónapfordulónk. Nekem annyira jól esne, ha most a napokban sokat írna, magától akarna látni engem. Meg akarna csókolni, meg akarna érinteni. Érezném, hogy fontos vagyok, bár ezt most is tudom. Piszok nagy mázlista vagyok. De amit meg mindennél jobban szeretnék, ha elhívna randizni. Szeretném azt az izgalmat, azt az együtt töltött időt, ami tutira tartalmas lenne, szeretném, ha megfogná a kezemet és úgy sétálnánk, és igen, ez részletkérdés, de rózsát is szeretnék. Nem fehéret, hanem vöröset. De nem a tárgyi ajándék miatt, ezt nem kell félre érteni, csak a gesztus. Szeretnénk nagyon nő lenni mellette, és szereteném éreztetni vele, hogy Ő számomra mennyire igazi férfi. Ez a névnapi kívánságom. Gondoltam leírom, csak így magamnak. Hátha teljesül. 

Mindig jobban.

Streets of Philadelphia

2017.10.01 21:01

Éreztétek már úgy, hogy be vagytok zárva saját magatokba? Hogy létezik egy láthatatlan ketrec, ahonnan képtelennek tűnik kitörni? Hogy nemhogy a világot, hanem saját magatokat sem tudjátok megváltani? Hogy betemeti a por az utatokat, és elvesztetek? Bizton állíthatom, hogy amikor réeszméltek, hogy ez történik, hiába halljátok csorogni a vért az ereitekben, hiába dobog a szívetek és hiába vagytok képesek lélegzetet venni, ez semmit nem jelent, mert szinte halottak vagytok. Annyira, de annyira könnyű innen feladni, meg is fordul a fejetekben párszor. Hiszen maradhattok ebben a katatón állapotban is, és majd lesz valahogyan, vagy akár harcolhattok is ellene. Én harcolni kezdtem, és még mindig harcolok. Harcolok magammal és a környezetemmel is. Mondják, végtelenül agresszív és önfejű vagyok...mondják, erős és bátor  vagyok..mondják, gyenge és könnyen sebezhető vagyok. Talán mindben van igazság, de leginkább önmagam vagyok, vagy az, akivé válni szeretnék. Nem az, akit Ti szeretnétek. Magamban "ezer mérföldet jártam le, csak hogy kilépjek a bőrömből"...ezer mérföldet talán épp Philadelphia utcáin...

Ahogyan a dal is kezdődik, fel sem ismertem már önmagam. Nem is néztem tükörbe, mert nem akartam láni, hogy egy problémával állok szembe, amit nem jól oldottam meg korábban. Amikor jöttek a pánikszerű rohamok, már nem volt menekvés. Tudtam mi bajom van, tudtam, hogy mit kell tennem, és amikor már elhatalmasodott rajtam a bénító félelem, akkor választhattam. Vagy fekve maradok, vagy küzdök. Hát küzdöttem. Nem volt könnyű, sokszor fel akartam adni, és nem folytatni a küzdelmet. Aki szeretett, az támogatott, akkor is, ha nem azt kapta, amit várt volna. 

Egyedül akartam lenni. Kellett egy olyan állapot, amikor átgondolhattam, hogy mit szeretnék. Ami volt előtte, azt nem akartam már, nem akartam járni a sétányokon, amelyeken a lábaim elnehezedtek. Kellett egy kis idő, és a legnagyobb nyugalom, hogy megtaláljam magam. Még nem sikerült teljesen, de sokkal jobban vagyok. Nincsenek rohamaim. Ellenben rengeteg elfojtott harag dől elő belőlem. Mindig csak szabad akarok lenni, látni akarom a világot. Azt hittem utaznom kell, de nem kell sehova se menjek ahhoz, hogy lássam a lehetőségeimet.

Megtapasztaltam a szerelmet. Azt a szerelmet, amely talán kölcsönös is. Persze nem könnyű, bizonytalanok vagyunk, csak az biztos, hogy nagyon erősen kötődünk egymáshoz. Volt nem egyszer, amikor azt hittem, nem bírom már tovább. Nem bírom a lemondásokat, azt, hogy nincs itt velem. De küzdöttem, nagyon sokat küzdöttem magammal. Leküzdöttem a bénító félelmet, és nem választottam a könnyebb utat. Őt választottam. Mert tudjátok van egy olyan érzés, amit előtte nem ismertem. Amikor vele vagyok vagy beszélek vele, akkor megszűnik minden rossz, eltűnik a dermesztő félelem, és megbénult nyelvem szavakra hajlik,elmondva legbelsőbb érzéseim, melyeket hét lakat alatt őriztem,  túlnőve saját ketrecemen. Hiszen mindketten ketrecben ülünk, de már olyan közel vagyunk egymáshoz, hogy fogjuk egymás kezét. És ez boldoggá tesz. Érzem mellette lányból lassan nővé érek. És az áldozatok, amiket meghozok, már nem áldozatok, hanem tiszta szeretet. Már nem félek, tudom, hogy biztonságban vagyok. Tudom, nem fog angyal üdvözölni bennünket, csak mi vagyunk ketten. Minden mérföld, amit együtt teszünk meg, csak szorosabbra fűzi a minket összekötő szálakat, és minden mérföldkő, amin nehéz tovább jutni, megéri a szenvedést. Érte nagyon hálás vagyok, valaki fent rám mosolygott. 

Sokszor, amikor beesteledik, ébren fekszem, néha azt érzem elenyészek, néha azt, hogy sokkal több is lehetnék. Hiszen hallom csorogni a vért az ereimben,érzem, ahogyan dobog a szívem, képes vagyok lélegezni, és tudom, hogy ettől sokkal többre is képes vagyok. Mert talán a világot meg nem válthatom, de saját magamat igen. És meg is fogom. Azoknak, akik másmilyennek szeretnének, csak ezt tudom mondani...: "Tehát fogadj egy hitetlen csókkal, testvér, vagy egyszerűen magunkra hagyjuk egymást Philadelphia utcáin? "

www.youtube.com/watch?v=4z2DtNW79sQ

Philadelphia utcáin

 

Sebzett és összetört voltam,

És kimondhatatlan volt amit éreztem.

Fel sem ismertem önmagam,

Amikor az ablaküvegben láttam tükörképem,

Nem ismertem meg a saját arcom.

Ó testvér, hagyod majd, hogy elsorvadjak,

Philadelphia utcáin?

 

Jártam a sétányon, míg a lábaim elnehezedtek,

Barátok hangját hallottam elveszni, elhalni,

Éjjelente hallani véltem az ereimben a vért,

Ami ugyanolyan fekete és suttogó, mint az eső,

Philadelphia utcáin.

 

Nem fog angyal üdvözölni engem,

Csak te és én vagyunk barátom,

És nem jók már a ruháim,

Ezer mérföldet jártam le, csak hogy kilépjek a bőrömből.

 

Beesteledett, én meg ébren fekszek,

Érzem, amint elenyészek,

Tehát fogadj egy hitetlen csókkal testvér,

Vagy egyszerűen magunkra hagyjuk egymást

Philadelphia utcáin?

 

Fekete szárnyak

2017.08.11 18:24

A hattyúk tava...Ez a mű azért olyan varázslatos, mert semmi nem az, aminek látszik. Akárcsak a való világban sem. Senki nem azt mutatja, ami igazán önmaga. Mutat valamit, amit láttatni kíván. Próbálja fehér hattyúként betáncolni azt az Istenadta teret, amelyre befolyást tud gyakorolni. De valójában a tér befolyásolja a hattyút. A körülötte élők szavai és tettei. Képes-e elengedni? Igen, képes rá, de nagyon kemény küzdelem árán. Így mindenki megnyugodna és elégedett volna? Igen, mert nem tudják, hogy a fehér hattyúban rejtőzik egy fekete is. Míg a fehér, fáradt, itt-ott megkopasztott szárnyak igyekeznek mindenkit felrepíteni a magasba, addig a fekete erős tollak mindenkit elsöpörve ki akarnak törni, minden nehézséget és fájdalmat sebesen a sötétben elnyelni....

Bennem mindkét hattyú él, és mindkettő másképp látja a saját sorsát és a körülöttük élőkét. Nem egyszerű vívódni közöttük, hiszen mennyivel boldogabb volna mindenki, ha fehér lehetnék, és milyen sok keserűséget okoznak a fekete tollaim azoknak, akiket igazán szeretek, hiszen őket tolják a szárnyaim a legtávolabbra. 

Fehér hattyúként igyekeztem tökéletesen teljesíteni. Persze ez legtöbbször nem sikerült, de volt, hogy közel jártam hozzá. Hogy boldoggá tett-e? Nem, nem igazán. De boldoggá tette azokat, akik hittek bennem. Egyetlen egy élethelyzet hozott fehér szárnyaimnak igazi boldogságot. 

De nem hagyhattam figyelmen kívül, hogy tollaim lassan kezdtek elhullani, és úgy éreztem nem maradt elég, hogy más is velem repülhessen. Végül már én is csak egyre kevesebbet, szinte egyáltalán nem tudtam repülni. Ekkortájt történt, hogy kiserkentek fekete pihéim, melyek nem bírtak el semmit és senkit, hiába is voltak százszor erősebbek, mint korábban. Ahogy nőttek, készek voltak engem szabaddá tenni, és idővel arra is, hogy másokat is magukkal vigyenek. Nem mindenkit. Rengeteg embert ledobtak, és csak azokat hagyták magukkal az égbe jutni, akikben megrendíthetetlen maradt a bizalmuk. Akik nem bírálták vagy próbálták irányítani, hanem képesek voltak megszelídíteni az éjfekete szárnyakat. 

Rá kellett jönnöm, hogy vannak olyanok körülöttem, akik tudják kezelni a bennem lakó feketeséget is. Láncok közötti kínlódásaimnak szemtanúi, de nem bírái. Fájdalmas kitartaniuk mellettem most, én is tudom, hiszen látják, hogy szinte senki sem jöhet közel, akkor sem, ha a földön vergődök. Egyedül akarom megoldani, egyedül akarok egyensúlyt teremteni, mert egykor hittem, hogy erre képes vagyok. 

Bár sokan vitatkoznának azzal a tündérmesével, ami az én fejemben lakik vilégkép címén, mégis engem mindig ez a töretlen hit tudott éberen tartani és előre vinni. Hiszen akár fehér., akár fekete voltam, képes voltam betáncolni a teret a fürkésző arcok, a félresikló tekintetek és a segítő kezek kereszttüzében is. 

Én is tudom, hogy nem holmi árnyékokként feketén vagy fehéren kellene látnom önmagam, de csak akkor tudok jól lenni, ha képes vagyok újra méltósággal középre állni. Idő kell és türelem. Meg még sok más, amit nem tudok ide írni, pontosan ezért üldözöm saját árnyékaim. 

Talán mostanában keményebb vagyok és megváltoztam, mint többen mondják. De igazán nem vagyok keményebb, inkább egyre gyengébb. De sosem tartottam magam butának, most is pontosan tudom, hogy mit hogyan kell tennem, hogy visszataláljak önmagamhoz. 

Nem kell szánalom, nem kell aggodalom, kész vagyok mindenki elé odaállni, akit érdekel, hogy milyen nehézségbe csúsztam bele. Két dolgot kérek: 1. Tőlem lehet kérdezni :) 2. Hagyjátok, hogy repülhessek. Ha ez megvan később képes leszek újra felvenni mindenkit. Én még mindig rendíthetetlenül középen állok. 

Ezt a videot pedig mindenkinek ajánlom, aki meg akar érteni :)

www.youtube.com/watch?v=mCmY7Q8wwts

Démonok

2017.07.20 11:35

A napok körforgásában tesszük amit tennünk kell. Elrejtjük amit valójában szeretnénk, és készek vagyunk arra az életre, amelyet mindenki helyesnek vél. De ebben az elátkozott mókuskerékben fel kell ismernünk azokat a pillanatokat is, amelyek szívből jönnek, akkor is, ha beleszakad a szívünk. A legnagyobb magabiztossággal mondhatom, hogy megéri, bár jelen állapotom nem ezt mutatja. Ha általunk könnyebb annak, akit szeretünk, akkor érdemes áldozatot hozni. De a betartott ígéretem mellett előjöttek sajnos a démonjaim is. Azok a szörnyek, amelyekről jobb hallgatni és igyekszem is elhallgattatni őket. Viszont ma reggel tisztán hallottam az egyiküket, és nem tudom, ha az értelem alszik, igazán előjönnek-e a szörmyek?...

Képes vagyok mindent elfojtani, elbújtatni mások elől, sokszor magam elől is. De ez a legnehezebb. Saját magunk elől az igazságot talán kár is rejtegetni. A sors annyira kegyes volt velünk, hogy egymásra találhattunk. Egymásra találtunk, de egymáséi nem lehetünk., és ez egy borzasztóan rossz érzés. 

Ígértem és megtartottam. Nincs szó arra, mennyire nehéz volt. Holnap is ott leszünk a villamoson, víz és hegyek...és csak arra tudok majd gondolni, hogy bár fogná a kezemet, és csókolna meg, de nem teszi, és én sem tehetem. Félreértés ne essék, nincs olyan dolog, amit meg ne tennék azért, hogy neki könnyebb legyen, boldogabb legyen. Akkor is, ha ez elszomorít engem. 

Nem is tudtam a szemébe nézni, mikor elköszöntünk. Próbáltam elrejteni a valóságot, így biztonságban tudhattam őt. Nem akartam rosszat neki, és nem is akartam cserben hagyni. A kocsiig tartottam is magam, de ott már nem bírtam és elszakadt a cérna. 

Nem érintett meg. Nem akart engem. Ésszel megértem, és tudom miért nem történt semmi. De lélekkel meg nagyon rosszul érzem magam. Én olyan vagyok, mint a pokla tornácán valami fenevad, és nem tudom meddig tudom ezt rejtegetni. Mert ott az a démon, amely ma megszólalt a fejemben. Mi lesz, ha elhatalmasodnak ezek a rossz gondolatok rajtam? Talán nem is egy démon mondatta velem, hanem egyszerűen csak egy belső sugallat volt, ami eszembe jutott. Van megoldás, hogy jót tegyek vele, de képtelen vagyok megtenni. Még nem tudok kiszállni. 

Azért sírok ennyire, mert talán soha többet nem érint meg és én sem érinthetem őt. Félek, hogy nem szeret. Félek, hogy nem akar. Félek, hogy elvesztem. Félek, hogy nélküle elveszek. Tudom én, hogy optimistán álltam eddig mindenhez, és jobb is volt úgy. Csak már tudom milyen nélküle. És nem akarok olyan napot és életet, amikor nem vagyunk együtt. Az olyan mintha félig halott volnék. 

Nálam talán az értelem ez ügyben elég rég alszik. A szörnyek pedig sokszor előjönnek, néha legyőzöm őket, más napokon nem. Ma épp veszteni kényszerültem, és a démonok nyertek. De még náluk is erősebb az a szeretet, amit érzek. Hiába törtek meg a könnyeim, a szeretet sokkal erősebb. Az a szeretet, amivel bármit megtennék érte. Még akkor is, ha előjönnek a szörnyek...

www.youtube.com/watch?v=eZqHH2Ln8B8

Egykor álmomban...

2017.07.12 14:59

Akinek van egy kis képzelőereje, az meg tudja álmodni magának a világot. Azt a világot, amelyben élni szeretne. Megálmodja a lehetőségeket, a kis ajtókat, a kapcsolatokat, a szerelmeket. Sokak szerint az én álmodott világomnak nincs köze a valósághoz. Nem jól látom a dolgokat, és a realitások talaján kellene mozogjak. De miért is hiheti azt bárki, hogy amit meg tudunk álmodni, abból nem születhet valóság? Az én világom olyan, mint egy kis tündérmese. Vannak benne tündérek, gonoszok, palota, királyok, királynők és varázslat is. Talán láthatnék a fejemben szürke valóságot is, de ha bárki el tudná venni tőlem ezt a fantasztikus világot, ami a fejemben él, akkor halálra ítélne vele. Néha jól esik álmodni, és még jobb, amikor egy álom életre tud kelni és a valóság részeként kísér tovább...

Egykor álmomban elképzeltem egy olyan foglalkozást, amellyel tudok tenni valamit másokért. Tudok adni nekik valamit, valamit, ami beépül a személyiségükbe. Talán ezt már el is értem, de mégis úgy éreztem, hogy nem teljes a kép. Így hát felkerekedtem és változtattam. Sokak aggodalmára. Persze, nem értenek meg engem szerintem. Eleget fogok tenni az elvárásaiknak, de kell nekem valami, amivel ugyanúgy tudok adni valamit másoknak, de mégis szabaddá tesz. Alkotó munka. Időről időre gondolkozom azon, hogy nem vagyok képes egy könyvet megírni. De a másik felem azt mondja, hogy sikerülne. És akkor csak úgy jött a felkérés, hogy írjak meg egy könyvet. Olyan, mintha egy ajtót kaptam volna, és csak a betűimmel találnám meg a kulcsot. Izgulok. Magamnak meg akarok felelni, be akarom bizonyítani, hogy képes vagyok rá. Amikor elhagy a hitem, és úgy érzem, hogy nem tudok megküzdeni a feladattal, akkor arra gondolok, hogy ha már a lehetőséget megkaptam, akkor annak oka kellett legyen. Talán egy tündér megérintett a varázspálcájával, hogy ilyen szerencsés lehetek. 

Egykor álmomban elképzeltem magamban, hogy egy napon, amikor már pár békát megcsókoltam, az egyik olyan herceggé változik, amilyenre vágytam. Udvarias lesz, tisztelettudó, udvarol majd, szépeket mond, és támogat majd, ki tudjuk egészíteni egymást, és lebontja a palota körüli tüskés bokrokat. Egyszer csak megjelent ez a herceg, és annyira a szívembe zártam, hogy félelem nélkül beengedtem a palotám összes szobájába. Egyáltalán nem bánom, vakon bízom benne, nincs titkom előtte. Sosem hittem, hogy egyszer valakire ezt tudom mondani. De talán én tévedtem, és nem is békákat csókoltam, hanem én magam voltam az a béka, aki általa hercegnővé vált. Azzá tett, segített ragyogni nekem, megtanított szeretni engem, és főként tiszta szeretettel elérte, hogy tudjak bízni benne, feltétel nélkül. Ez annyira csodálatos érzés, és olyan boldoggá tesz engem, hogy nem is tudom szavakkal leírni. 

Most, álmomban, csak sodródom az árral. Örülök a lehetőségeimnek és azoknak, akik támogatják az utamat. Mert van, aki látja ugyanazt a világot, amit én, vagy annak csak egy részét, és képes megérteni hogyan álmodtam meg. 

Ezt pedig őszintén remélem, szóról szóra : 

www.youtube.com/watch?v=qUqLxbaaOhY

Megváltás

2017.06.28 15:14

Amikor már azt hinné az ember, hogy nem érheti több meglepetés, és a szavai süket fülekre találnak odafent is, akkor eljön egy pillanat, amikor eldobja az összes haragját és bánatát. Fejben átértékeli, hogy muszáj lesz kilépnie abból a vegetatív állapotból, amelyben csak lélegezni meg fagyit enni képes és bámulni a falat. Eljön egy nap, ami a végítélet napja, és tudja, hogy az Isten jól kicseszett vele, mégis arra az egy napra erejét összeszedve mégis felkel az ágyból, és elindul útjára. Az útra, amely valószínűleg bizonyos szempontból az utolsó, és bár próbál erős lenni, maga sem érti miért potyognak a könnyei. A kocsi megy magától a kerekein, és az ember benne pedig egy teljesen más világban van. Amikor aztán már temetni kényszerül az álmait, egyszer csak a jó Isten megszánja, és ad neki valamit, valamit amire nem számított, egy csodát. Igazából több csodát is egyszerre....

Bizony halkan teltek az elmúlt napok. Igazából folyton volt hangom, csak nem mindenki hallotta. Gyötrelmes néhány nap áll mögöttem. Én sose hittem, hogy egyszer lesz valaki, akit jobban szeretek saját magamnál. Tudom, ez milyen hozzáállás, milyen önző. De mivel én nagyjából 15 éve egyedül tengetem a napjaimat, így érthetőbb, hogy nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy átöleljem a világot. Bennem sok szeretet van alapvetően, de nem mindig tudom kimutatni. Mindig tartom a falat belülről. 

Aztán jött valaki, akiről már rengeteget írtam. Jött, és megtanított lebontani a falat, nem taktikázni, hanem csak tenni és mondani, ami jön. Megtanított arra, hogy feltétel nélkül lehet szeretni, nagyon szeretni. Olyan szeretettel, ami túlnő saját önzőségünkön. Igen, ez a képesség nem velem született, meg kellett tanulnom. De valahol itt bent, mindig szerettem volna ezt érezni valaki iránt. 

A sors kegyeltje voltam, hogy megismertem. Talán elmondhatom, hogy abban a pillanatban valaki nekem megadta az életem legnagyobb szerencséjét. De mint tudjuk a szerencse forgandó. Ezért nem lehetett felhőtlen a rózsaszín ég, amire attól a naptól nézek. Az életben mindig választani kell, döntéseket meghozni. Miképp én eldöntöttem, hogy bármit megtennék ezért az emberért, le is mondanék róla, ha kell, így neki is választania kellett. Minden választásnak van egy következménye. Nem tehettem semmit, és megvallom azt hittem napokig, hogy lélekben innen már nem tudok felállni soha többet. 

Olyan mélyponton voltam, ahonnan már a szavak is alig tudtak kihúzni. Néha az embernek nem marad több szava. De az utolsó erőt összeszedve harcba indultam ma, hiszen ennyit ért azért a mi kapcsolatunk, hogy elköszönjünk egymástól. Számomra sokkal többet is ér. Úgy éreztem nem maradt szavam, csak könnyeim. Aztán rám mosolygott az ég...

Kaptam egy ajándékot, egy nagyon megható ajándékot. Olyasmit, ami megvéd engem. Át is alakítottam nyaklánccá, hogy mindig viselhessem. Ez az ajándék két szempontból is érdekes volt. Egyrészt ahogyan, amilyen szövegkörnyezetben, amilyen eredettel kaptam, az már önmagában is csak még nagyobb szerelemre lobbantott. Másrészt isteni jelkép van rajta. Mivel mostanában magamhoz hűtlenül rengeteget szóltam a Istenhez, egyből tudtam, hogy ez egy égi jel. Nem tudom mi végre, de meghallgattattam. Azonnal tudtam.

Utána eljött az a pillanat. A pillanat, amiért megérte 30 évet eltöltenem ezen az embertelen világon.  Egy pici pillanat, amiről sosem hittem, hogy megkaphatom. A pillanat, amit minden ember szeretne megélni az életében. A kínt egyszerre felváltotta az eufórikus boldogság. Nincs az az ésszerű gondolat, nincs az az erős fal, nincs az az ember, aki ezt elveheti tőlem, ezt a boldogságot. Ez már az enyém, ez a pillanat a miénk. Boldog vagyok. Még akkor is, ha ilyen pillanat nem lesz többet, vagy ha valóban el kell válnunk. 

Így most csak hálát tudok adni. Hálás vagyok, hogy ennyire szerethetek, és ennyire szeretve vagyok. Most egy ember vagyok, aki az utolsó erejét összeszedve minden szeretetét szavakra váltja, és elindul útjára. Az útra, amelyet valószínűleg bizonyos szempontból nem egyedül fog megtenni. Próbál erős lenni, de tudja, hogy nem kell mindig annak lennie, mert van, aki vigyáz rá. A kocsi megy magától a kerekein, és az ember benne pedig egy teljes más világban van. Amikor aztán már boldog és szerelmes, egyszer csak tudja, hogy a jó Isten rámosolygott, és adott neki valamit, egy csodát. Igazából a legnagyobb csodát...

www.youtube.com/watch?v=8N-qO3sPMjc

Elhullajtott levelek

2017.06.26 14:38

Minden fa érzi magában, hogy egy napon eljön az ideje, amikor igazán kivirágozhat, tündöklően erőssé, teljessé válhat, és látványával minden tekintetet rabul ejthet. De mint tudjuk a boldogság is csak egy állapot, a fák is tudják, hogy tündöklésük és erejük nem örök. Hisz a változások szele rajtuk is fog. Egy napon vesztenek magabiztosságukból, és őket is megérinti a kegyetlen valóság. Leveleiket elhullajtják, virágaikat ledobják, és azt hiszik már sohasem jön el az új tavasz. Megszűnik a fény, a remény, a meleg, az élet. De mint minden ezen a világon, ez is elmúlik egyszer. Csak egy állapot, amikor aludnia kell a kivirágzás vágyainak. Szomorú látni, de a fa ugyanúgy fa marad a reményeitől megfosztva is. Csak egy törzs, de a törzs erős, ellenáll a zord szeleknek, kapaszkodik gyökereivel az életbe, csak ebben bízhat...hogy képes lesz átaludni a nehéz napokat.  Túlélni, miközben belülről titkos férgek foga lelkét fájdalommá rágja. De elviseli a fájdalmat a maga módján, megerősíti. Ugyanott áll majd, miközben magatehetlenül nézi, ahogyan elhullik az összes levele, elszárad az összes virága, megkínozza a rideg tél, törzse réseibe beissza magát a faggyá vált eső. De életben marad. Ágaival tartja magasan és büszkén a terheket. Bár sok ágát is elveszti, mégis csak az a bizonyosság engedi remélni, amely halkan súgja, hogy egyszer eljön az új tavasz.

Az új tavasz. Sosem jön már el. Olyan békétlen és erőtlen lett a törzs, mint már nagyon régen. Csak behunyja a szemét, és próbál elaludni, nem gondolkodni. Nincs föld, amely képes lenne alapot adni makacs gyökereinek. De semmit nem tehet.Csak áll egy helyben miközben végig kell néznie, hogy minden levele elvész. Talán ez a legborzasztóbb. Csak bízik, hogy levelei egy másik fát meg tudnak védeni. Avarként temetik be, hogy ne érezze a rá váró hideg szeleket. Ezért megéri elveszteni a reményteli lombkoronát, hogy más boldog lehessen óvó védelmük alatt. 

Ahogy egy pillanatra felébred, máris eső mossa távolba révedő tekintetét. Így inkább próbál bódultságban maradni, folyton csak aludni. De még bódultságában is ledobja, aki fel akar mászni ágaira. Tudja, hogy nem száradhat el, állva kell maradnia, kapaszkodia kell a többiekért. Azt is tudja, hogy hosszú tél vár rá csendes magányban, amíg újra képes lesz rügyeket bontani és ezzel rámosolyogni az életre. 

Most csak csendben szenved, nagyon szenved. Némasága nem az erdő ellen szól, hanem próbál lélegezni levelek nélkül is, ehhez az utolsó erejére is szüksége van. Kopár ágait most kedve szerint hajlítgathatja a viharos szél. De a törzs erős, akkor is, ha a természet könnyei folynak végig rajta folyamatosan. 

A mai pirkadat is hozott egy csodát, egy apró kis levelet. Ez a kis levél reménnyel töltötte meg a törzset, de nyomban le is kellett dobnia magáról. Hiszen eme fa gyenge levelei és virágai nem írhatnak felül egy sokkal erősebb, igaz szerelmet. Ez a fa ékeitől megfosztott, magányos, de hiszi, hogy elhullajtott levelei képesek megvédeni, virágba borítani és tündöklőként megtartani boldogságban a számára legkedvesebb fát az erdőben. Elhullajtott könnyei pedig felszáradtatnak, mihely képes lesz köszönteni az új tavaszt. 

www.youtube.com/watch?v=qKL2_ysdnEY

Possibility

2017.06.25 19:29

Úgy érzem könnyítenem kell a lelkemen, és leírnom a tiszta igazat, hogy valamelyest erőre kaphassak, és lezárjak egy fejezetet önmagamban. Most semmi nincs. Nincs lélegzet, nincs szó, nincs magyarázat, amely könnyítene a lelkemen. Csak ez van, ez az írás, amely nem lesz tökéletes ma, de legalább segít nekem. Egyfajta könyörgés, hogy túléljem ezt az ürességet. Képes vagyok létezni benne, de élni nem. Azt hittem felkészültem erre a döntésre, készítettem magam folyamatosan. Nem vagyok méltóságteljes, csak....csak valami ami meghalt belül. Döntések. Ez az, amit mondtam. A tőlem kívül állókat nem tudom kezelni. De ahol egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik. Ezek a lehetőségek. Csak rajtam múlik észre tudom-e venni. De most még vak szeretnék maradni, sokáig.

Megértem, és én is így döntöttem volna. Az ember ha dönt a sorsáról, annak minden következményével együtt kell élnie. Nem kell ezt túlragozni talán ésszel, egyértelmű volt, hogy nem vagyok annyira erős hatással, hogy felülírjak egy szerelmet egy másikkal. Egy sokkal másabbal...Bár mit hívunk szerelemnek?  Azon a kiránduláson, azokat a megvető mondatokat, amelyeket a párunkról mondunk szerelemnek nevezhetjük? Hallottam a saját fülemmel, hisz nekem meséltek eképp, de nem hittem el. Hallgattam, nem tehettem mást, aztán elhallgattam. Sosem tudtam volna azt mondani róla, amit nekem mondott a szerelme. Mivel ezt én tudom, azt is tudom, hogy rá fog jönni, de azt kívánom inkább sose tudja ezt meg, mert nagyon nagyot csalódna.

Lehetőségek. De mennyi volt, csak nem vehettem fel a kesztyűt. Hallottuk azokat az érzéketlen mondatokat nap, mint nap együtt. Meg is beszéltük, hisz egy gyerek mindig őszinte, és ha bízik, akkor elmondja, amit gondol. Nem állt módomban megvétózni azokat a szavakat. Hiába mondták annyian, de annyian, hogy csináljak valamit. Azt tettem, amit kellett, ott voltam mindig. Ezért olyan nehéz elszakadnia tőlem, mert mi ketten tudtuk, hogy akármit hallunk, akkor is ott vagyunk egymásnak. Nem mondhattam el a kapusnak, ez bizalom. Mint ahogy azt sem, amit ő erről az egészről mondott vagy gondolt. 

Nem vagyok részrehajló a következő mondataimmal, de nem tudja mit választott. Nem mintha én jobb lettem volna. De legalább tényleg szeretni tudtam. Bár az én oldalamon csak ennyi volt. De néha ez többre elég minden másnál. Nekem is volt vesztenivalóm, nekem is szembe kellett volna fordulni sokakkal. Megtettem volna, meglepő,de tényleg. Tény, hogy túl nagyot álmodtam, de álmok nélkül hogyan tudnék lehetőségeket teremteni?

Most felébredtem. Kezdődnek a sírva kelős és fekvős napok, az éjjeli felriadások, amikor csak  sötétség fog válaszolni arémálmaimra. Azért kaptam ezt az életet, mert elég erős vagyok, hogy megéljem. Ismerem magam. Kifelé boldog és magabiztos leszek, mert nem tudom gyengének mutatni magam, de itt bent...Itt bent nagyon fáj, és összetörtem. Sajnálom, hogy tudom, amit ő még nem. De nem én leszek az, aki visszaadja azokat a mondatokat, amelyeket az igaz szerelme mondott ki róla. Én nagyon másmilyen vagyok, nem rideg és tárgyias, erre büszke vagyok. Megmutattam, hogy másképp is lehet. 

Álmok nélkül nincsenek lehetőségek. Én azt szeretném, ha nem ébredne rá arra, amire nekem rá kellett. Mert nem lesz akkor lehetősége boldognak lenni a választásával. Ha kívánhatnék, akkor erőt kérnék. Nagy szükségem lesz rá, mert lyukat ütött a szívemen ez az eset. Már nincs bennem remény, talán csak egy kicsi, hogy nem fog tudni elengedni. De ez megint csak egy álomkép, segít lélegezni. Csak azért nem kívánom, hogy erre rájöjjön, mert akkor tudom, hogy nagyon szenvedne. Jobban szeretem annál, mintsem ezt hagyjam. Így megtartom magamnak azt, amit tudok, és kérem a lehetőséget, hogy sose tudja meg, mit választott. 

Most így érzem magam. Mint aki csak egy testben él, de lélekben nem. Hiszen ha elmegy, akkor én is semmivé válok. 

www.youtube.com/watch?v=IDdWrrUvnV0

 

Ha hiszel...

2017.06.23 22:32

Nem fogom nagy dobra verni ezt a bejegyzést, talán ki is törlöm innen. De el kell mondanom, amiképp el tudom, hogy mi a véleményem Rólad meg a módszereidről. Végtére is Te volnál az Isten, és én ajánlottam Neked egy alkut. Tudom, hogy hallottad, hallanod kellett, mert ilyesmit nem ígérek meg csak úgy. Nem részletezném mit adtál meg, és mit vettél el tőlem. Tudjuk mi azt ketten, Te és én. Azt is tudjuk, hogy nem alkottál tökéletessé, csak egy emberré, persze kell a szenvedés is, egyébként nem lehetnék ezen a világon. Ez a mi dolgunk, a Tiéd és az enyém. És nem nagyon értem hogyan tehetted ezt velem....

Sok egyezségünk volt már, és én igyekeztem beváltani a rám eső részt. Tudom, hogy nem mindig sikerült. Azt is tudom, hogy lehetnék sokkal jobb ember is, mint amit sikerül magamból kihoznom. Sokat adtál, engedted, hogy mindig a magam ura legyek, akármi történik. Segítettél megugrani az akadályokat. És bár nekem mindig csak egy hitre volt szükségem, a saját magamban valóra, mégis néha, amikor elgyengültem, szóltam hozzád. 

Tán az volt a baj, hogy nem dicsőítettelek, amikor boldog voltam? Nem, valóban nem, csak hálás voltam, ahogyan most is vagyok. De pontosan tudtad, mit ajánlottam neked újévkor. A szavamat adtam, hogy a szerelem eléréséért lebontom önként az engem mindenkitől megvédő falaimat, és megtanulok bízni másokban, hogy ne csak létezzek, hanem élhessek is. Cserébe kapok valakit, akit szerethetek. Ez volt az egyezség, a szülinapomig. Olyan könnyedén ideadtad Tomit, és tisztában vagy azzal, hogy mindent megtettem érte, de nem ment. 

Bevallom feladtam azon a napon, amikor a buli volt. Láttam milyen, és annyira megrtörtté váltam, hogy azonnal tudtam, hogy tovább kell mennem. Jóllehet gyenge voltam és feladtam. Elkönyveltem, hogy nem teszel csodát velem 2 hónap alatt. Ehhez képest kaptam már aznap egy királyfit. Nem tehetted ezt véletlenül, hogy úgy ért hozzám, úgy ölelt át mint egy hercegnőt szokás, és én minden falamat áttörve egyből ezt hagytam. Te tudod mennyire óvatos vagyok, és milyen hosszú időre van szükségem ahhoz, hogy csak így hagyjam ezeket a dolgokat. 

Elviseltem a terhet, az egész pakkot, úgy, ahogyan van. Vívódtam, kínlódtam, de rá kellett jönnöm, hogy nem véletlen, amit tettél. Adtál egy másik felet nekem. Egy olyan felet, ami ellen a magam módján küzdöttem, és rettentően féltem. Az egyetlen helyzet, amikor elhagy a hitem, ha fiúkról van szó. Mivel a szülinapom előtt kaptam, és így alakítottad ahogyan, hát hagytam magam. Most pedig szeretem. 

Csak tudod azt nem értem, hogy minek tettél ki minket egy ilyen gyötrő kínnak? Legalább Őt kímélted volna meg! Haragszom, nagyon haragszom Rád. Mintha ezer darabra cincálnál szét. Pedig esküt tettem Neked. Mindent megtettem volna, megváltoztam volna. Komolyan vettem volna, ott lettem volna mindig, gondolkodás nélkül fogtam volna a kezét, felkészültem rá. Erre az egészre, és Te is tudod, hogy mennyire nem könnyű nekem elköteleződni ezen a szinten valaki mellett. De ezen nem is kellett gondolkodnom. Ezt az egyet kértem, mindennél jobban szerettem volna, tudtam, hogy sikerülne, ez egyszer tényleg hittem magamban. 

Azt is tudod, mit ígértem, ha nem engeded ezt nekem. Visszaépítem a falakat, és esküszöm, hogy soha rá nem nézek többet ilyen szemmel senkire. Nem kell más. Remélem az a szenvedés, amit ezzel okoztál, legalább hosszú távon Neki javára válik. Éreztem, hogy ott kell hagynom. Miatta megteszem, de szégyeld el magad, hogy ezt tetted velünk. Hogyan üthettél ekkora lyukat a mellkasomon? Hogyan fogok tudni mosolyogva ránézni, amikor nem áll el a könnyem? Pedig tudod, hogy csak akkor csordul ki így, ha nagyon fáj valami. 

Nyilván más emberek sokkal nagyobb szenvedést élnek át, mint mi. Tudod csalódtam benned. Te vagy a mindenható, de mégsem kíméltél meg minket. Ha már engem nem is, legalább Őt védhetted volna. Vagy ez is túl nagy kérés lett volna? Nyertél, belátom. Alkalmatlan vagyok a szerelemre és arra, hogy viszont szeressenek, és boldogságban élhessek. De akkor mondd meg mit akarsz tőlem? Mi a szándékod velem? Megteremtettél, hogy gyötörhess? Ennyit tudtál felmutatni? Rendben hát gyötörj, de Őt ne! Nem érsz annyit, hogy ne tudjak innen is felállni! Nem lesz nap, amikor ne gondolnék rá, és arra, hogy legyen boldog, ezt az egyet nem veheted el tőlem. Még Te sem.

Tudod hiába döngöntél ezzel a földbe, nem vagy akkora jelentősségű, hogy miattad adjam fel, csakis az ő boldogsága érdekében megyek el. Nem az volt a baj, hogy én nem hittem magamban. Te nem hittél bennem. Rosszul tetted. Mégsem vagy tévedhetetlen...

De ha már leckét kellett vennem Tőled, akkor itt van az én leckém neked:

www.youtube.com/watch?v=Np8YRaj4Zes

 

1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Blog

A 12 apostol

2017.10.24 16:57
Csupán csak 12 sziklaképződmény, amely ma nem véletlenül került központba nálam. 12 szilárd kő, amelyek először barlangokként szeltek át mindent, olyan titkos utakat mutatva ezzel, amimegrendíthetetlennek látszott. Hittük talán, hogy ez a védett útvonal olyan helyre vezet, amelyet isteni...

Szerelmi leckék hitetleneknek...

2017.10.15 22:54
Meglepő tény annak ellenére, hogy láttam egy rakás romantikus filmet meg ugyanennyi latin amerikai sorozatot arról, hogy milyen szerelmesnek lenni...meg kell állapítsam, hogy én sosem voltam az szerintem. Vagyis én sokszor azt hittem, de azért valahol mindig tudtam, hogy ez nem az. Általában...

Streets of Philadelphia

2017.10.01 21:01
Éreztétek már úgy, hogy be vagytok zárva saját magatokba? Hogy létezik egy láthatatlan ketrec, ahonnan képtelennek tűnik kitörni? Hogy nemhogy a világot, hanem saját magatokat sem tudjátok megváltani? Hogy betemeti a por az utatokat, és elvesztetek? Bizton állíthatom, hogy amikor réeszméltek, hogy...

Fekete szárnyak

2017.08.11 18:24
A hattyúk tava...Ez a mű azért olyan varázslatos, mert semmi nem az, aminek látszik. Akárcsak a való világban sem. Senki nem azt mutatja, ami igazán önmaga. Mutat valamit, amit láttatni kíván. Próbálja fehér hattyúként betáncolni azt az Istenadta teret, amelyre befolyást tud gyakorolni. De...

Démonok

2017.07.20 11:35
A napok körforgásában tesszük amit tennünk kell. Elrejtjük amit valójában szeretnénk, és készek vagyunk arra az életre, amelyet mindenki helyesnek vél. De ebben az elátkozott mókuskerékben fel kell ismernünk azokat a pillanatokat is, amelyek szívből jönnek, akkor is, ha beleszakad a szívünk. A...

Egykor álmomban...

2017.07.12 14:59
Akinek van egy kis képzelőereje, az meg tudja álmodni magának a világot. Azt a világot, amelyben élni szeretne. Megálmodja a lehetőségeket, a kis ajtókat, a kapcsolatokat, a szerelmeket. Sokak szerint az én álmodott világomnak nincs köze a valósághoz. Nem jól látom a dolgokat, és a realitások...

Megváltás

2017.06.28 15:14
Amikor már azt hinné az ember, hogy nem érheti több meglepetés, és a szavai süket fülekre találnak odafent is, akkor eljön egy pillanat, amikor eldobja az összes haragját és bánatát. Fejben átértékeli, hogy muszáj lesz kilépnie abból a vegetatív állapotból, amelyben csak lélegezni meg fagyit enni...

Elhullajtott levelek

2017.06.26 14:38
Minden fa érzi magában, hogy egy napon eljön az ideje, amikor igazán kivirágozhat, tündöklően erőssé, teljessé válhat, és látványával minden tekintetet rabul ejthet. De mint tudjuk a boldogság is csak egy állapot, a fák is tudják, hogy tündöklésük és erejük nem örök. Hisz a változások szele rajtuk...

Possibility

2017.06.25 19:29
Úgy érzem könnyítenem kell a lelkemen, és leírnom a tiszta igazat, hogy valamelyest erőre kaphassak, és lezárjak egy fejezetet önmagamban. Most semmi nincs. Nincs lélegzet, nincs szó, nincs magyarázat, amely könnyítene a lelkemen. Csak ez van, ez az írás, amely nem lesz tökéletes ma, de legalább...

Ha hiszel...

2017.06.23 22:32
Nem fogom nagy dobra verni ezt a bejegyzést, talán ki is törlöm innen. De el kell mondanom, amiképp el tudom, hogy mi a véleményem Rólad meg a módszereidről. Végtére is Te volnál az Isten, és én ajánlottam Neked egy alkut. Tudom, hogy hallottad, hallanod kellett, mert ilyesmit nem ígérek meg csak...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>