Keresés


Elérhetőség

Hercegnő védelmi program

E-mail: horvathorsolya87@citromail.hu

Blog

Csak mosolyogj :)

2017.03.26 19:04

Elég rég nem írtam. Próbáltam rendbe tenni azokat a gondolatokat, amik a fejemben forognak folyamatosan. Elég nagy nyomást érzek mostanában. De arra gondoltam, hogy most épp a "kapcsolat" van rendben, és így a többi dolog megy lefelé a lejtőn. Hiszen sosincs egyensúlyban minden egyszerre. Aztán tegnap jött egy hangya a fejemben, és olyasmire gondoltam, ami a jövőben némi távolléttel járhat, de megérné. Megoldaná sok problémámat. Még mindig úgy érzem, hogy az ajtók száma végtelen, és nem tudok dönteni, ami sokkal jobb annál, mintha nem lenne ajtó. Aztán van az az ajtó, amit nagyon nehezen engedek el, de el kell, mert úgy tűnik még sem opció. Hát igen...én magam alkottam a mondást..."A szerelem önmagában lóf*szt nem ér"...

Mióta Mókival beszélgettem Erdőkertesen, elég furán érzem magam. Sok igazság volt abban, amit mondott, csak eddig ezek a zavaró dolgok nem foglalkoztattak, rózsaszín köd volt/van és kész. De elkezdtem erre figyelni, és tényleg igaza van. Most Nagyon elbizonytalanodtam. Mert ezen a héten több olyan dolog is történt, ami nagyon nem esett jól Tomival kapcsolatban. A tegnapi napon, amit nagyon nagyra értékelek, történt három olyan dolog, amikor egyszerűen fel kellett ébredjek a rózsaszín ködből. Mérlegelve helyzetemet, döntenem kellett. Nagyon szeretem, jobban is, mint el tudja képzelni, épp ezért azt fogom tenni, amitől boldogabb lesz, mert általam nem az. Mindezt igyekszem mosolyogva és méltósággal egy alkalmas pillanatban. Számomra egyik pilanat sem az. 

Aztán közeleg az a nap, amikor színt kell valljak. Nem számítok megdöbbenésre, inkább hitetlen tekintetekre. Sokat gondolkodtam ezen, mikor vagy hogy. Onnantól olyan lesz az az idő, mint valami kis homokóra. Ezt is eldöntöttem, nagyon rég már. Beindulnak majd az agytekervények, elkezdődik a logikázás. 

Ha viszont arra gondolok, hogy jelenlegi helyzetem mennyire labilissá vált magamban, akkor a döntésem nem csak önmagam miatt született, hanem a jövőképem is ezt követeli. Hát nem lesz könnyű mosolyogni, de erősnek kell lennem. 

Magunk mögött tudunk egy sikeres bált. A mi gyerekünk Zulival ez, és tök jó, hogy ennyien eljöttek, és támogattak minket ebben. Végül azt kell mondjam, hogy nagyon jól éreztem magam. De mennyire látszik rajtam, hogy nem vagyok jól lelkileg, hihetetlen. Komolyan ez a legalja mostanában, kínszenvedés önmagamban lenni. Persze jó volt, sikerült jót tenni emberekkel, meg a körülmények ellenére magammal is, bár ha ezt most mindenki értené, sokan kiakadnának. Azért voltak érdekes fordulatok. Jó lenne még néhány ilyen alkalom! A fiúk is nagyon aranyosak voltak, nagyon megemelték a színvonalat szerintem. 

Nem panaszkodom. Mindig van fent is, lent is. Most sok volt a fent, és tudtam is, hogy lesz böjtje. Így az eszembe ötlött, hogy akár kicsit el is utazhatnék nyáron. Van az a mód, ami ezt lehetővé teszi. Olyan sokszor jön mostanában szembe ez az utazás téma. Nem lehet véletlen. Nem is ártana egy kis környezetváltás szerintem. Mindig kitisztítja a fejemet. Lesz egy pár dolog, amit most el kell engednem, de próbálom mosolyogva :)

www.youtube.com/watch?v=5bZxamUU0x4

Hétköznapi csodák

2017.03.12 20:34

Sokan nem hisznek a csodákban. De azt kell mondjam, hogy velem rengeteg csoda történik mostanában. Van, amit én magam engedek vagy teszek meg, de olyan is van, amit talán isteni gondviselésnek hívnak. Olyan sok dologért tudnék hálát mondani, meg még rengeteget tudnék kérni is. De ugyan minek? Talán megkaptam végül is azt, ami kellett nekem. A bizonyosságot, hogy még nőként is labdába tudok rúgni, bár ez már teljesen jelentéktelen. Azonban meg kell említsem a kiindulást tekintve....

Kellett egy hős. Nem mondanám, hogy egy hőst kaptam, de nekem mégis az. Nagyon megszerettem, és el se tudnék most egy másik embert képzelni mellettem. Egyre jobb, ahogyan telnek a hetek. Én már tökre nem is stresszelek, mint ahogyan kb két hónapja. Nem tudom meddig haladunk egymás mellett, de jelenleg nem is érdekel. Most csak simán boldog vagyok, és ennek nagyon örülök. Mert már nem görcsölök azon, hogy a boldogságom 2 nap alatt összeomlik, mint általában, csak élvezem az együtt eltöltött időt. Tudom én is, hogy nem lesz mindig könnyű. De látom, hogy tesz értem, és én is próbálok érte. Nem merem azt mondani még, hogy talán elindult egy kapcsolatom, inkább azt mondom, hogy nem tartom kizártnak. Szeretném is :) Épp ezért minden egyéb útvonalat lezártam. 

Van valaki, aki mindig akkor jön, amikor rá gondolok. Jön, és mond nekem valami okosat. Most épp kreatív írás tanfolyamot ajánlott nekem. Elgondolkodtatott nagyon ezzel. Megbeszéltük Tomival is, ő is mondta már korábban is ezt. Végülis vesztenivalóm nincs, csak még nem hiszem el magamról, hogy megállnám ott a helyemet. Minden esetre ideje elhinnem, hogy képes vagyok rá, hiszen évek óta ezzel tartom magamban a lelket, az írással. 

Most sok változásra számítok. Nagyon nyögve nyelős nekem már ez a tavaszi időszak, szeretnék túl lenni a sulin. Tudom is mit szeretnék tanulni, de egyelőre most pihenek egy évet mindenképp, nem folytatom azonnal. Most új ötletek jutottak eszembe így magammal kapcsolatban. Ez is egy olyan csodás dolog egyébként. Hogy végre látok egy fix irányt, amit szeretnék kipróbálni, vagy gondolkodni rajta, hogyan tudnék elérni egy újabb célt. Azért sokat elértem már, most ahogyan így visszatekintek. 

Nem tudom még hogyan fogom elérni, amit a fejembe vettem, de már azért kezd összeállni az egész. Most először várom a változásokat, és nagyon optimista vagyok a jövővel kapcsolatban minden tekintetben. 

www.youtube.com/watch?v=bHNKB1E6wOI

 

Fekete vitorlák

2017.03.06 15:14

Egyszer mind itt hagyjuk ezt a világot. Talán elmondhatjuk, hogy jól éltünk, talán azt, hogy nem éltünk. Az életben mindig választhatunk. Viszont mikor elmegyünk, akkor nincs választás. Nem tudhatjuk. hogy hogyan, nem tudhatjuk, hogy miként, de el kell mennünk, mert elfogyott az időnk. Nincs búcsú, nincs több perc, csak az itt maradtak emlékeznek egyszer ránk aként, amiként jól éltünk, vagy ahogyan nem éltünk, míg tehettük volna. 

Mindig a jó emberek mennek el méltatlan módon. Akik által többek lettünk, akik tanítottak, neveltek, szerettek. Most egy közeli családi barátunktól búcsúzunk, aki nem várt hirtelenséggel távozott remélem egy jobb világba.

Az ember nem választhatja meg a családját, sokszor halljuk. De mégis vannak azok az emberek, akiket mi választunk és családunkként szeretjük. Nekem Boross Emil ilyen volt. Kis korom óta a szűk családi programjaink egyik alappillére volt. Különcsége tette igazán szerethetővé. Ő értette meg legjobban, hogy miért érdekel az utazás ennyire, illetve sok dolgot együtt gyűjtöttünk. Távozása felfoghatatlan, megrendülve állunk a történtek előtt. 

Most újra változnak a családi összejövetelek. Először Apa nélkül ültünk le ugyanahhoz az asztalhoz évről évre, aztán Kati nélkül, és most ismét megváltozott a mi kis egyszerű, választott, szűk családunk. 

Nincsenek szavak amelyekkel kifejezhetném azt a szomorúságot, amelyet az általa hagyott űr miatt érzek. Nincs könny sem, mert képtelen vagyok még felfogni és elhinni azt, hogy ismét egy értékes emberrel lettünk kevesebbek. Szeretettel emlékszünk rá, és sosem felejtjük el. 

 

Labirintus

2017.03.01 20:12

Mindenki bélyegeket aggat a másik emberre, kis cimkéket, amelyek ráégnek az áldozatra, és onnantól azzal a tulajdonsággal azomnosítjuk az illetőt. Én az utóbbi napokban már sok kis cimkét megkaptam. Voltam már : "Keménynek nézel ki, de "érzelmes" lány vagy" meg olyat is, hogy "rohadt kemény" vagyok. Amúgy szerintem annyira nem is. Persze van, aki teljes mértékben falakba ütközik velem kapcsolatban. Nem is szívesen mutatom meg neki milyen vagyok, mert csak félrevezetem a labirintusban. Hogy miért? Mert elég nehezen mutatom ki, amit érzek. Akit szeretek, azzal poénkodok. Akit nem szeretek, vele udvarias és kimért vagyok, abszolút ne közelíts üzemmód. De a falak csak védenek engem, mert láttam már olyat, hogy túl könnyen engedtem át valakit a hozzám vezető úton...

A jó hír, hogy van kiút, ami hozzám vezet. A rossz hír meg az, hogy kell bolyongani is. Hogy nehéz-e ezt megtalálni? Annyira nem, csak ész kell hozzá. Aki kicsit gondolkodik, az hamar ráérez a kis elrejtett jelekre, amik segítenek. Például a 3-7 éves gyerekek kérdés nélkül tudják az egyetlen utat. Persze egyértelmű, hogy okosabbak ebben, mint mi felnőttek, az érzelmi intelligenciájuk jóval több. 

Hogy kemény vagyok-e? Ez egy nagyon jó kérdés. Nyilván mindig adom a keményet, de ha nem így lenne, nem én lennék. Tudok kemény is lenni, igen sokszor szükségem volt már rá. Ha ez bárkit megnyugtat a szüleim elé állítottam mindig is a legmagasabb falakat. Olyannyira, hogy ez egyik ugyebár hirtelen végleg el is ment. Nemsokára megyek a temetőbe, mert édesapám 61. születésnapja közeleg. Hihetetlen, hogy lassan 12 éve meghalt. 

Meg én vagyok az "érzelmes lány" is. Aki nagyon nehezen enged valakit sebezhető közelségbe, mert akkor céltáblának érzi magát. De ha már valaki addig eljut, hogy olyan közel áll hozzám, akkor az bizalomból meg szeretetből van. Nyilván Móki életem leghosszabb kapcsolata, aki majd egyszer rám szórja a földet, ha eljön az idő. De ez is cirka 3-4 évembe került, hogy egyáltalán egy fiúra is komolyabb szemmel rá tudjak nézni. És lám, ha egy kicsit nem figyelünk, már meg is valljuk, amit érzünk. Tomi nagyon könnyen végigment a labirintuson, és megtalálta az utat hozzám. Persze előnnyel indult, mivel ismer kb 15 éve. Nagyon nehéz, rohadt kemény vele. Az a nem kívánt önismereti tréning is, amin én átmegyek közben. Még várok, adok időt ennek. Most lazább voltam kicsit én is. De meg kell mondjam, hogy saját magam elé is állítok falakat a labirintusban, mert annyira jól ismerem már a történetet, hogy vannak emberek, akik csak úgy mást választanak. Nem akarok akkorát koppanni. Főleg most nem, hogy felfedeztem a spanyol viaszt. 

Közben telik az idő ugye. Én is mászkálok a labirintusban ide-oda, és igyekszem keményen tartani magam ahhoz, amit eldöntöttem. Jól döntöttem, érzem is. Még a konkrét helyzetet nem tudom elképzelni, de azt tudom, hogy erre a döntésre szükségem van. Meg még a döntésem fogadtatását sem tudom elképzelni. De ez végül is olyan, mint amikor felültem egy repülőre, és elmentem Izlandra. Tudtam, és kész. Idén is menni szeretnék nyáron, most kilátásban is van egy út talán, de nem vagyok túl biztos abban, hogy összejön. 

Szóval nem igazán tudom milyen vagyok. Mondjátok meg ti, milyen vagyok? Végülis minden ismerősöm járt már a labirintusban, és vagy eljutott hozzám, vagy nem :)

www.youtube.com/watch?v=k0BWlvnBmIE

 

 

Halj meg máskor!

2017.02.19 14:12

Sokat gyötrődtem mostanában magamban az elmúlt időszakban. Minden olyan zavarossá vált, dönteni kellett. Rengeteg rossz gondolatom volt (és még van is) azzal kapcsolatban, hogy nem vagyok elég bizonyos dolgokhoz. Az utóbbi két hét különösen kemény volt több szempontból. Ezért hát a szombati buli helyett vezetni mentünk, és ma is mentem. Ilyenkor valahogy jobban át tudom gondolni a lehetőségeimet. Úgy érzem van sok olyan is, ami megfelel a körülöttem élőknek. Meg van olyan út is, amelyik nem szokványos, és nagyjából minden másfeledik embernek nem tetszene, természetesen én ebben látok kihívást. Végső soron már tényleg nincs mit vesztenem.

Az éjszakai vezetés mindig meg tud nyugtatni, nyáron is sokat csináltam ezt. Olyankor csak az számít én merre akarok menni, és ez hatalmas szabadságot ad nekem. Most nem vagyok még a legjobb állapotban, de ha kicsit felszívtam magam, akkor tudom mit szeretnék kezdeni magammal. Tegnap andragógia órán hangzottak el olyan életvezetési tanácsok, amelyeken érdemes elgondolkodnunk mindannyiunknak. Nikinek igaza volt abban, hogy én még semmit nem rontottam el, amiért felelősséggel tartoznék, bármit kezdhetek, amit akarok. 

Azt még nem tudom, hogy ezt a lehetőséget hogyan fogom beadagolni a hozzám közel állóknak, de majd csak sikerül valamiképp. Mindenki hülyének fog nézni, de ugyanakkor mindenki tudni akarja, hogyan lehet ez. Végtére is nem olyan érdekes ki mit gondol, az ember használja ki a tehetségét, már ha valóban van neki. Még ezt sem tudom eldönteni. Persze érzem, hogy történnek nem teljesen megmagyarázható események. Véghez is vittem, amit kitaláltam, egyedül is, nem kellett ehhez sem senki, pedig szerettem volna, ha nem egyedül vagyok. 

Egyedüllét. Álltam már fel sokkal nagyobb esésből is. Ha szereted, engedd el, szokták mondani, hát elengedtem. Nem is igen volt más választásom. Pedig ezt most tényleg nagyon szerettem volna, voltaképp nem is gondoltam, hogy mennyire. Felmerült bennem a gondolat, hogy milyen jó kis életünk lehetne, így királyi többessel. Nekem...ilyen gondolat...amikor nagyon nehezen adnám már fel a csendes magányt. Megdöbbentő, hogy ezt valaki ki tudta hozni belőlem. Gondolkodás nélkül ugrottam volna. "Én nem is tudom mi az a boldogság." Azért mert ott állt előtted, de képtelen voltál élni vele, de csak reménykedek, hogy Neked jobb így. 

Így maradt a szenvedés és a kínok, meg az, hogy egyelőre nem nagyon tudom kezelni a kitöréseimet. Nagyon nagyon erősen tartom magam így is. Most ez a maximum. Eközben pedig szembe jött egy olyan mondat velem, ami igazán betalált, jó értelemben. Mindig segíteni akartam másoknak valahogyan. Numerológiai szempontból is a 2-es az én számom, a segítő. Ezzel az újonnan jött fejlődési lehetőséggel tudok segíteni másoknak. Muti szerint ez így van. De Mókinak is igaza van, mi van, ha nem vagyok elég erős ehhez lelkileg? Bár én nem vagyok besz*rva egyáltalán ettől az egész dologtól, de ha ebből a veronai kis szösszenetből indulok ki, akkor igen kemény lesz. Nem mindenkinek természetes ez a folyamat, mint nekem is. 

Még mindig ott van, hogy ezt hogyan fogom lenyomni a köz torkán. Vagy ez az-e, amit választanom érdemes. Arra is gondolok, hogy többet kellene Gyulán legyek, hogy segítsek a lányokkal Petrának. Sokkal többet szeretnék neki, nekik segíteni. Most ugye még a suli nagyon korlátozza a szabadidőmet, de nyáron sokat leszek ott. 

Azért igazából mekkora nyerő helyzet ez nekem? Akármit tehetek, amihez kedvem van, nincs ami visszatart. Nem megcsömörlöttem, hanem nem tudom merre vezessem a kocsim, a mozgó kocsim. Egy irány biztos...előre :)

www.youtube.com/watch?v=QXXEpNa3CqQ

 

Dzsungel

2017.02.17 18:34

Amikor már mindent életre keltettél magad körül, akkor az a sok kis szál önálló életre kel, és egyszerűen elkezd körbenőni téged. A rengeteg növény, amit magad neveltél önálló életre kell, és eltakarja az utat előtted. Az átláthatatlan sűrűségű növényzet pedig nem engedi látni és láttatni az igazán fontos dolgokat. Pedig vannak itt meglepetések. Titkok, amelyek napvilágot láttak vagy még nem. Képtelenség átlátni a dzsungel sűrűjét, és felkészülni az útra,amely egyre beljebb és beljebb hív a kusza indák közé. Valósággal beszippant a rejtélyes mélység, hiába félelmetes és veszélyes, mégis csak ez az egy út maradt arra, hogy életben maradj...

Akár ülhetnék is egy kellemes kis pocsolyában sajnálva magamat, hogy ez megint nem jött be. De már ezen a perióduson túl vagyok. Elég kemény napokat élek át. De az ember néha a tápláléklánc aljára kényszerül, főleg ha gyenge. Aztán az jutott eszembe, hogy én nem giliszta, hanem tigris vagyok. Legalábbis próbálom ezt hinni magamról. 

Nézek előre, de nem látok a sok inda miatt. Két forgatókönyv is van a fejemben. Nyilván egy harmadik lesz, amelyik megvalósul, mint alternatív megoldás. Ember tervez ugyebár...

Amikor hirtelen berobban a dzsungel közepén egy Tarzan, aki azt mondja, hogy nagyon közel lesz hozzám, az úgy erősen meg tud lepni. Legalább most elvetődött egy lehetőség egy időre a költözésemmel kapcsolatban. Tehát Tarzanunk elmondta, hogy itt lesz hamarosan. Ami először nem öntött el boldogsággal. Aztán ugye túl lettünk egy Valentin napon, amikor a sors rám gondolt, így nekem is át kellett rágjam magam újra ezen a lehetőségen is. Nem etikus ez, de most muszáj önzőnek lennem, és örülnöm, hogy eltereli a figyelmem arról, ami igazán bánt engem. 

Valószínűleg folyamatosan csak magamat bántom ezzel, de képtelen vagyok elvonatkoztatni attól, hogy valami véletlen folytán nagyon szerelmes lettem, és Tomi inkább elmenekült, mintsem beleállt volna. Aztán olyan volt minden, mint egy földcsuszamlás, kapaszkodtam mindenbe, amit elérhettem még. Bujkába, apába, Mókiba, Tarzanba, a nagy Ő-be, meg mindenféle díszkíséretbe, ami azóta az utamba került, de hiába. Akármit teszek, akárhova megyek, nem tudok még tovább lépni. Ehhez elég sok idő kell majd. De az óra ketyeg, és mindjárt itt a május vége, hogy megjelenjen a nagy igazi. 

A kérdések, na az az, amit nem bírok megemészteni. Nincs rá olyan válaszom, amely emberi ésszel felfogható. Sokszor megkérdezik hogy vagyok vagy mi újság. Ha az igazat mondanám, akkor nyilván tömeghisztéria lenne. Így csak szorítom össze a fogaim, és azt mondom...de büszkén. Nem csak Tomi miatt, hanem vannak azok a dolgok, amiket nem írhatok ide le,mert még nagyobb tömeghisztéria lenne belőle. Voltak jobb napok is. Lesznek is még. 

A suliban is jöttek ma a kérdések. Csak már tartanánk ott, hogy levizsgáztunk, és akkor tudnék sok dologra választ adni. Az utóbbi hónapokban azért bennem kialakult mit szeretnék igazán, de mivel ez nem opció, így kezdhetem elölről az építkezést. Addig meg vágom el az ide nem illő szálakat. 

Nagyon nehezen viselem ezt az időszakot. Pedig képes lettem volna rá. Fura, hogy az ember mire nem hajlandó egy másikért. Lehet mégis csak a giliszta vagyok, és sose leszek tigris. Lenne mit tanulnom méltóságból Mókitól, én mindig büszke vagyok rá. 

Addig meg éldegélek az indák közt, és ha már a dzsungel királya nem lehetek, legalább maradjak meg ilyennek a körülmények ellenére is. 

www.youtube.com/watch?v=Jaha10-onPE

Ha eljön a vég kezdete

2017.02.11 10:23

Van az a pont, amikor egymás után történnek olyan dolgok, amelyek a vég felé vezetnek. Amikor már nem bírjuk a terheket, és úgy érezzük, hogy nem az öngyújtó, hanem az eldobott cigicsikk vagyunk. Nem olyan könnyű talpon maradni, és emelt fővel lépni akár egyet is. De az ember mindig csak magára számíthat. Ezt sikerült megtanulni, végülis Anya is erre tanított mindig. A legtöbb ember élő holtként folytatja ilyenkor az útját, a szájuk mozog, de az elméjük halott egy darabig. Én más vagyok, nekem nem mozog a szám, de az elmém él, rengeteg gondolattal benne. Van mit átgondolni, ez az utóbbi 2-3 hét nem kevés fordulattal tett más vágányra. De a vég eljövetele nem feltétlenül rossz, mert minden végzet egy új kezdet egyben...

Rákényszerültem, hogy másképp lássam a világot magam körül. Felépíteni egy kapcsolatot évtizedeken át, és ezt egy fél mondattal lerombolni. Erre mondják, hogy a bizalmat megnyerni hosszú és nehéz, de elveszteni egy szemvillanás alatt lehet. Nem most vesztettük el, csak most még jobban. Egy nem kívánt pillanatban arra kellett ébrednem, hogy az üres szobába ülök tök egyedül. Az a fél mondat, az úgy helyre tette a lelki világomat. Amit az egyik elrontott, azt elmondom a másiknak, ez nem tűnt rossz megoldásnak.

Így megbeszéltem Apával. Enélkül a fél mondat nélkül ezt sosem tettem volna. Lényegtelen hol és hogyan tudtam vele beszélni, de beszéltünk, és rengeteg dologban megerősített a múltjával kapcsolatban. Választ kaptam olyan kérdésekre, amelyek eddig üres feltételezések voltak. Szükségem volt rá. Nem a válaszokra, hanem csak úgy Apára. Ilyenkor jön rá az ember, hogy mennyire hiányzik az, aki már nem lehet velünk. Akkor is, ha neki "jobb volt így". 

Azt hittem megtaláltam a hősömet, és ha még Apa szerint így is van, akkor is nagyon rossz nekem ez az egész. Folyamatosan látom azt, hogy miért nem. De nem az eszemmel választottam sajnos. Így ez a reménytelen szerelem kicsit felőrölt az utóbbi időben. Túl régóta húzódik a dolog, és már sok olyat tapasztaltam, amikor nem állt mellettem, pedig szükségem volt rá. De nem az a baj, hogy engem nem szeret, hanem az, hogy magát sem. Ezen meg én nem tudok segíteni. Viszont megvisel nagyon lelkileg. Ez is csak egy vég, amit nekem ki kell mondanom, mert addig belülről rombol. Nagyon nehéz lesz, és nem tudom hogyan leszek képes rá. De ő a fájdalom és a félelem irgalmában él, míg én most az egyszer ezt el tudtam engedni. Hát igen, gyenge vagyok, most is könnybe lábadt a szemem. 

Tudom, hogy mostanában teszek olyan dolgokat, amik nem megszokottak tőlem. Próbálok továbblépni, és összerakni a széthullott darabokat. Forgatom magamban a döntéseket, de mindig arra jutok, hogy helyesek. Nagyon köszönöm azoknak, akik támogatnak, annak ellenére is, hogy nem mindig rájuk kedvezőek a döntéseim. Szeretem a főnixmadarat. Remélem vetted :)

Mókival sokszor nevetünk azon, hogy ideje kimennünk a rétre. Ez olyan viccféle közöttünk. A poént félre téve, néha tényleg azt kívánom mostanában, hogy az egy lépéses programmal kerüljünk jobb helyzetbe. Ezt most nem részletezem, mert sokan félreértelmeznék. Mi lenne velem Móki nélkül? Annyira sajnálom, hogy még neki se tudom elmondani vagy kimutatni, hogy mit okoznak bennem a történtek. 

Ahol bezárul egy ajtó, ott kinyílik egy másik. Most, hogy Apával beszéltem úgy, hogy válaszolni is tudott, új kis ajtó nyílt ki, több is, mint reméltem. De talán nem is az ajtó nyílt ki igazán, hanem én. Talán ez jó alap az újrakezdéshez....

www.youtube.com/watch?v=5qF_qbaWt3Q

Ördögöd van

2017.02.05 11:01

Mindenki annyira igyekszik, hogy jó emberként tekintsenek rá. Ez velem sincs másképp, a törekvés teljes mértékben megvan, de az ember nem tudja levetkőzni saját magát, ahogyan a rossz tulajdonságait sem. Néha nem is vesszük észre, hogy a tükörből egy angyal néz vissza, miközben mások szeméből egy igazi ördög. Pradát ugyan nem viselünk, de vannak helyzetek, amikor megdöbbenve kell elkönyvelnünk a tényt, hogy valakire nem igazán jó hatással vagyunk. Vagy talán nem is akarunk jó hatással lenni rá. Lehet, hogy adott helyzetben nem érdekel bennünket, hogy milyen hatással vagyunk valakire. Van egy pont egy kapcsolatban, amikor meg kell ismerni a rossz zsarut is, mert az is mi vagyunk, a részünk. Sokáig úgy sem lehet rejtegetni, még akkor sem, ha ezzel megkísértünk másokat....

Vegyünk például egy nagyon kedves. konzervatív embert, aki az elveinek él. Mindent ésszel kell csinálni, logikai alapon. Aztán jön valaki, aki nemes egyszerűséggel megkísérti, és kibillenti minden komfortzónájából azzal, hogy önmagát adja titkok nélkül. Vajon kiszolgáltathatunk-e valakit magunknak a saját ösztöneink, gondolataink hangos kimondásával? Hát fogalmam sincs, de valami ilyesmi történik jelenleg...

Ez olyan, mintha elrontanék valakit. Alapvetően ellenkezik az elveimmel, hogy ilyet tegyek. De nem is akarok mindent én eldönteni. Én vagyok az angyal is meg az ördög is egy személyben. Szegényt szerintem teljesen kiborítom ezzel, ahogy magamat is. Nem is beszélve ugye arról, hogy közben keresem a hősömet is, ami egészen jól ment tegnapig, amíg nem találkoztunk. 

Ha meg már a nagy találkozásoknál tartunk, szóba került az alapítványi bál is, amire elhívtam magammal. Ezt a titkot őrizgettem eddig magamban, mert nem adok nagy hitelt annak, hogy működni fog a dolog. Bár nagyon vicces volt, hogy szerinte leéget engem, és emiatt izgul. Mondtam neki, hogy mondhat nemet is, nincs kiborulás, ha nem akar jönni, nem kell. De igazából miattam aggódik...Ezt meg már végleg nem is tudom hova tenni. Barátok vagyunk, ha jön, örülünk, ha nem, akkor meg így jártunk. 

Azért valószínűleg ördögi munkálkodásom nagyban fejlődött a kis háttérinfo által, amit két hete kaptam. Most is kaptam egy fülest a jövőhéttel kapcsolatban. Próbálom elengedni a dolgot, mert én aztán végképp nem akadhatok ki ezen, de mégis. Pedig tudom, hogy nincs jelentőssége, de zavar. Van, amit a nők csak egymás közt tudnak megoldani, ilyen a dominancia harc is. Nem izgulok, csak nem szeretném, ha váratlan meglepetés érne. Bár ugye akkor sem lehetne egyetlen szavam sem. 

A legördögibb az egészben, hogy ez engem ennyire foglalkoztat. Még mindig, vagy már megint. Próbálom ezt jól csinálni, de mehetne jobban is. A bocsánatkérés már nagyon szuperül megy. Ha azt veszem, ő sincs rám jó hatással. Talán egymás ördögei vagyunk valahogyan, és csak tapogatózunk a sötétben, miközben egymás elöl álljuk el a fényt...

www.youtube.com/watch?v=n9mTcPKlwrM

Múltbéli séta

2017.01.29 11:03

Mindenki tudja már, hogy várok egy hősre. Egy olyan emberre, aki majd fényt hoz a sötétségbe, és méltó lesz arra, hogy felnézzek rá. De mi van azokkal, akik a sötétségből jönnek vissza, és úgy gondolják, hogy pillanatnyi hősök lehetnének a napjaimban megkopott fényükkel? Mi van mostanában a fiúkkal, hogy egyik a másik után kerül elő a temetetlen múltból különböző módokon? Miért olyan magabiztos mindegyik velem szemben? Mivel a napokban elég sokszor kellett nemet mondanom a sötétség lovagjainak, előszeretettel bélyegeztek szánalmasnak. Hiszen attól, hogy nemet mondok, attól nem nemesebb, csak szánalmasabb leszek. Nos hát ilyen szép szavakat kaptam, de tudjátok mit? Ez tesz igazán nemessé, és őket szánalmassá. El kell mondanom egy titkot, ez nem a jó út, ha valaki hozzám szeretne közelebb kerülni...

Nem is értem hogy lehet, hogy a múltam nem kívánt darabkái újra előtűnnek. Nem olyan könnyű eltűntetni őket, mert ez olyan, mintha a port mindig visszafújná a szél a házad elé. Poros házba meg ki akarna bemenni? Ez valami isteni színjáték lehet körülöttem. Eddig észre se vett senki, ha eltűntem volna, akkor egy fiú sem hiányolt volna. Most pedig valami megváltozott. Egy hét alatt ketten is feldobták, hogy találkozhatnánk. Az egyiküket értem, kétségbe van esve, de a másik gyakorlatilag üzleti elemként kezelne engem. Na ez az amit nem hagyok senkinek sem. 

Mindig azt gondoltam, hogy csak Mókinak van annyira erős tartása az ilyen fiú dolgokban, ő mindig keményen tartotta magát az elveihez. Én pedig mindig csak sodródtam az árral, és sokszor csak úgy mentem a saját fejem után, akkor is, ha tudtam, hogy nem célravezető. De most először azt éreztem, hogy ezek a múltbeli árnyak csak elvarratlan szálak, és igenis nemet kell mondani. Még akkor is, ha "win-win" kapcsolat lenne. 

Egyébként ha már múlt és hősök, meg kell mondjam, hogy nem mindenki egy sötét lovag. Van olyan hős is, aki egy Superman, póló nélkül is,, és mindig pont jókor kerül elő, és szól rám, hogy ne legyek ennyire nyuszi és földhözragadt. Talán ezeket a sötét árnyakat az ő szavai nélkül nem tudtam volna ilyen méltósággal kezelni. De mostmár legalább ő átlátja nagyojából az egész történetet, amit ide leírok, hogy mit miért teszek vagy nem teszek. 

Akit meg én hőssé avanzsáltam a fejemben, ő is a múltam egy darabja. Pénteken volt egy pillanat, amikor totálisan megértettem Mókit, azzal kapcsolatban, amit mostanában nekem mond. Hogy van az, amit nem lehet leküzdeni. Nem akarok erről beszélni, mert nem is tudok. De jött az a pont, amikor ki kellett húzni a fejem a hátsó felemből, és fel kellett mérnem, hogy van baj, nem kicsi. Így tipródom egyelőre, hogyan legyek erősebb, és rakjak ide is egy téglát. Mehetne jobban is...jövőhéten megint találkozunk elvileg. De erős vár a mi Istenünk...legalábbis rengeteg templomra ez van írva, így majd nagyon fogok igyekezni. Az eglszben az a vicces, hogy mivel volt, ami volt, nem is koptatom a nevét, egyből tűzoltásba kezdtem szó szerint.

Akár mehetnék is jövő hétvégén egy kicsit ellazulni, és messze lenni ettől az egész történettől, hiszen van a nyugalom szigete, és még van is ott, aki kíváncsi rám. De ugye beszéltünk, és feljött itt a hétvége. Így a nyugalom szigete elfelejtődött és inkább ezt választottam. Igen, tudom, ásétálok a piros lámpán, anélkül, hogy szétnéznék.

Most egyelőre azon vagyok, hoigy eltűntessem a baljós árnyakat, és Superman tanácsát megfogadva töröljem, amit már magam mögött hagytam. Én még mindig hiszek a hős eljövetelében, még van rá 4 hónap a szülinapomig. De addig is ne szóljatok, amíg az ördöggel táncolok...

www.youtube.com/watch?v=KDxJlW6cxRk

Run like hell

2017.01.26 19:02

Aki kicsit is ismer, az tudja, hogy van, vagy legalábbis volt nagyon sokáig egy hosszú fal körülöttem. A fal mögött sok dolog volt, ami a köz számára el volt zárva. A fal egy kis biztonságot adott nekem. Aztán egy nap elkezdtem kilökni a téglákat, és bár sokáig én magam nem törtem át ezt a falat, akkor is legalább be lehetett látni annak, aki megtalálta ezeket a réseket a pajzson. Egy újabb nap kijöttem a fal mögül, magam mögött hagytam. Nagyon büszke is voltam magamra, mert ez rengeteg időbe telt, években mérve. De az ember nem változik alapjaiban. Világ életemben a fájó dolgokat deffenzív taktikával kezeltem, és elzártam a kíváncsi tekintetek és saját magam elöl is. Én erős embernek tartom magam, nagyon hamar visszateszem a téglákat egyesével...

Nem minden szinten épül a fal. Csak mintegy elzáró jelleggel a rossz érzések miatt. Kizárom, ami negatívan hat rám. Persze ettől nem tűnik el, csak beépítem magam köré. Ezért is örülök, hogy ma szembe találkoztam ezzel a  kis Pink Floyd dallal, mert ez mégis csak a Run like hell...

Szeretem ezt a dalt, mert valamiképp értem a saját nyelvemen, amit mond: "A harc az idegeké, ahogy reped a héj, mikor az ajtót a balták épp verik szét". Hasonló a helyzet, itt bent nagyon is dolgoznak azok a balták, de ilyenkor mondja azt a dal, hogy jobb ha futsz. És én meglepő, de elég gyorsan tudok futni saját magam elöl. Így gyorsan megalkottam a falat megint, ami mögé be tudom zárni, amire nem akarok gondolni. Így maradnak a szép és csodás napok, melyeket családi körben, szeretetben tölt az ember :) A szart meg lenyomjuk a saját torkunkon. 

Viszont mivel optimisták vagyunk, és a rosszat elzártuk, így bejöttek új emberek a kis világomba. Vagyis szert tettem új ismerettségekre fiúkkal. Akik írnak, és kitöltik azokat a perceimet, amikor jöhetnének a rossz gondolatok. Azért vannak határok, szigorúan a falon kívül kell maradniuk. Egyelőre fontos, hogy amíg még a történtek emésztés alatt vannak, addig mindenki maradjon kint. Így újvilágrend lépett életbe egy régebbi ismerettséggel is. 

Ha meg már régebbi ismerettség. Talán a sors egy furcsa fintora (mily meglepő, mostanában csak furcsa fintora van), hogy előkerült a múltamból valaki, akire nem is számítottam. A célt értem, a miértet is értem, csak azt nem, hogy ezt most komolyan gondolta-e. De ő is a falon kívül marad, fel sem merülne bennem soha, hogy visszatapsoljam. 

Talán nem is jó visszatapsolni kapcsolatokat. De az újak meg...halálhörgés,siralom eddig. Ez meg valószínűleg azért ilyen kínlódás nekem, mert épül a fal. Vagyis annyira nem is kínlódok ha jobban belegondolok, csak hitetlenkedek kicsit, hogy ennyi új embert megismerek itt közbe, olyanokat, akikről nem is gondolnám, hogy ez előfordulhat. Ez még kicsit kusza. Ahogy a  Pink Floyd mondja: "Vigyázz, nehogy nagyon szem előtt legyél, mert a haverok ha akkor rátok találnak, dobozban küldenek haza anyádnak". 

Na meg ha már Run like hell....Imádom :)

www.youtube.com/watch?v=ySO-gryuO-c

1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Blog

Csak mosolyogj :)

2017.03.26 19:04
Elég rég nem írtam. Próbáltam rendbe tenni azokat a gondolatokat, amik a fejemben forognak folyamatosan. Elég nagy nyomást érzek mostanában. De arra gondoltam, hogy most épp a "kapcsolat" van rendben, és így a többi dolog megy lefelé a lejtőn. Hiszen sosincs egyensúlyban minden egyszerre. Aztán...

Hétköznapi csodák

2017.03.12 20:34
Sokan nem hisznek a csodákban. De azt kell mondjam, hogy velem rengeteg csoda történik mostanában. Van, amit én magam engedek vagy teszek meg, de olyan is van, amit talán isteni gondviselésnek hívnak. Olyan sok dologért tudnék hálát mondani, meg még rengeteget tudnék kérni is. De ugyan minek? Talán...

Fekete vitorlák

2017.03.06 15:14
Egyszer mind itt hagyjuk ezt a világot. Talán elmondhatjuk, hogy jól éltünk, talán azt, hogy nem éltünk. Az életben mindig választhatunk. Viszont mikor elmegyünk, akkor nincs választás. Nem tudhatjuk. hogy hogyan, nem tudhatjuk, hogy miként, de el kell mennünk, mert elfogyott az időnk. Nincs búcsú,...

Labirintus

2017.03.01 20:12
Mindenki bélyegeket aggat a másik emberre, kis cimkéket, amelyek ráégnek az áldozatra, és onnantól azzal a tulajdonsággal azomnosítjuk az illetőt. Én az utóbbi napokban már sok kis cimkét megkaptam. Voltam már : "Keménynek nézel ki, de "érzelmes" lány vagy" meg olyat is, hogy "rohadt kemény"...

Halj meg máskor!

2017.02.19 14:12
Sokat gyötrődtem mostanában magamban az elmúlt időszakban. Minden olyan zavarossá vált, dönteni kellett. Rengeteg rossz gondolatom volt (és még van is) azzal kapcsolatban, hogy nem vagyok elég bizonyos dolgokhoz. Az utóbbi két hét különösen kemény volt több szempontból. Ezért hát a szombati buli...

Dzsungel

2017.02.17 18:34
Amikor már mindent életre keltettél magad körül, akkor az a sok kis szál önálló életre kel, és egyszerűen elkezd körbenőni téged. A rengeteg növény, amit magad neveltél önálló életre kell, és eltakarja az utat előtted. Az átláthatatlan sűrűségű növényzet pedig nem engedi látni és láttatni az igazán...

Ha eljön a vég kezdete

2017.02.11 10:23
Van az a pont, amikor egymás után történnek olyan dolgok, amelyek a vég felé vezetnek. Amikor már nem bírjuk a terheket, és úgy érezzük, hogy nem az öngyújtó, hanem az eldobott cigicsikk vagyunk. Nem olyan könnyű talpon maradni, és emelt fővel lépni akár egyet is. De az ember mindig csak magára...

Ördögöd van

2017.02.05 11:01
Mindenki annyira igyekszik, hogy jó emberként tekintsenek rá. Ez velem sincs másképp, a törekvés teljes mértékben megvan, de az ember nem tudja levetkőzni saját magát, ahogyan a rossz tulajdonságait sem. Néha nem is vesszük észre, hogy a tükörből egy angyal néz vissza, miközben mások szeméből egy...

Múltbéli séta

2017.01.29 11:03
Mindenki tudja már, hogy várok egy hősre. Egy olyan emberre, aki majd fényt hoz a sötétségbe, és méltó lesz arra, hogy felnézzek rá. De mi van azokkal, akik a sötétségből jönnek vissza, és úgy gondolják, hogy pillanatnyi hősök lehetnének a napjaimban megkopott fényükkel? Mi van mostanában a...

Run like hell

2017.01.26 19:02
Aki kicsit is ismer, az tudja, hogy van, vagy legalábbis volt nagyon sokáig egy hosszú fal körülöttem. A fal mögött sok dolog volt, ami a köz számára el volt zárva. A fal egy kis biztonságot adott nekem. Aztán egy nap elkezdtem kilökni a téglákat, és bár sokáig én magam nem törtem át ezt a falat,...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>