Mondják, ha bezárul előttünk egy ajtó, akkor kinyílik azonnal egy másik. Mondják, hiába kopogtatunk, ha zárt ajtókat döngetünk. Mondják, ha nyitott ajtóhoz érünk, eldönthetjük bemegyünk-e rajta. Szerintem mindenki be akart már jutni zárt ajtón, és mindenki talált már nyitott ajtókat is az életében. Mindig csak dönteni kell, aki okos, az mérlegel előtte, aki merész, az kockázatot vállal. De mi van azzal, aki még csak addig jutott, hogy az ajtófélfában álldogál, és lehet be kell menni érte....?
Azért büszke vagyok magamra. Legalább az ajtófélfáig eljutottam, és nem üldögélek a szobában. Magamhoz képest ez is nagy teljesítmény. Eddig tudjátok bent ücsörögtem, és vártam, hogy valaki majd értem jön és magával visz. Tudom, tudom, ne nézzek annyi romantikus filmet. Meg ez nem is csak a kapcsolatokról szól. Tényleg néha jó lenne egy segítőt kapni, aki segít a nehéz döntéseket meghozni, segít kibillenteni a mélypontokról. Nem panaszkodom, Móki itt van nekem.
Ha mindenki választhatna egy ajtót, minden embernek saját ajtaja lenne, mindegyik másmilyen lenne. MInt a Szörny Rt.-ben, más más szobába mennek a szörnyek. Én is beengedtem sok szörnyet, nem mindig kedves szörnyeket. Nem ttudom miért csináltam így, talán csak nem akartam éppen egyedül lenni. Ilyenkor mindig eszembe jut Móki Lindája. De aztán arra gondolok, hogy nem elég az. A végszó mindig ugyanaz. Igen, magas az a mérce sokmindenben.
Na hogy valami értelme is legyen a mai firkának...Jelenleg a küszöbön álldigálok, és bizonytalansággal tölt el,ami kint érhet.Mindezzel együtt már kevés, ami a szobában van. Számomra nem az a kérdés, hogy melyik ajtót válasszam, hanem az, hogy a sajátomon ki merek-e menni. Ez nekem sokszor nehézséget okoz. Tudom, hogy megint ezzel jövök, de a teljes képet a Szőke látta át. 10 év alatt. Azon gondolkoztam egyik nap, hogy Tomi se látja, nagyon nem.
Hogy van-e értelme várni arra, aki majd kiránt a küszöbről a folyosóra? Vagy legyen annyi elég, hogy Móki lökdös kifele a szobámból...Még nem tudom. De mindenképp jó, hogy lökdösnek. És emellett vannak a saját szobámból nyíló ajtók, amiket magam tártam ki, hogy belássak rajtuk, mint a suli vagy a jogsi, amik persze szépen csorognak tovább.
Én ragaszkodó vagyok, félek a változásoktól, de megesett már, hogy pozitívan csalódtam. Nem vagyok mérlegelős, nem vagyok kockázatot vállaló, én csak fogom két kézzel az ajtófélfámat a küszöbön....még :)
És ha már ajtó....www.youtube.com/watch?v=y7GKblttlMY