Mindenhol folyók vesznek körül minket. Mégis a legtöbbször csak egyetlen egy folyó lehet a miénk az adott pillanatban. Egy olyan folyó, amelyet kiválaszthatunk, de a tájat hozzá nem mindig mi választjuk. Mielőtt azt hinnénk el, hogy csak át kell kelnünk egyik partról a másikra, hamar kiderül, hogy ha szerencsések vagyunk, nem csak át kell jutnunk élve a túlpartra, hanem sokkal több kihívással kell szembenéznünk. Aki keményen küzd és a szerencse is az oldalára áll, annak megadatik a lehetőség, hogy egy igazán hosszú és meglepetésekkel teli folyón ereszkedjen le csónakjával egészen a végeláthatatlan nyugodt óceánig, ahonnan visszapillantva büszkén tud visszanézni arra, amit véghez vitt...
Minden kezdet nehéz. Néhányunk erős, biztos lábakon álló felszerelést kap a nagy útra, amelyen elég sokszor magára van utalva. Ha minden adott, akkor harmadmagunkkal indulunk el, csak amíg megtanuljuk hogyan kell evezni. De nagyon hamar egyedül maradunk a csónakban.
A folyón leereszkedve érnek pozitív impulzusok. Én hamar megláttam egy másik csónakot, és el is határoztuk lassan 22 éve, hogy a mi csónakjaink együtt haladnak, egymás mellett.
Olykor tartogat váratlan fordulatokat az út. Mikor rendszerint már elvesznénk a táj szépségében, előbukkan a semmiből egy kiálló szikla, vagy egy gyorsabb folyású táv, amelynek nem egyszer vízesés a vége. De a nyugodt pillanatok mindent megérnek. Hiába vagyunk egyedül, de a nyugalom közepén nyerünk egy kis időt élvezni a kihívásokat, megpihenni a fáradalmak után, felkészülni a következő táv megtételére. Ha elég szemfülesek vagyunk, egy-egy pillanatban észrevehetjük, hogy jól választottunk-e folyót, amikor elindultunk.
Van, amikor félünk. Félünk, hogy nem érhetünk a végtelen óceánig egyedül. Útitársakat vagy csak menekülőket találunk, akikkel vagy megosztjuk a csónakot, vagy nem. Előfordul, hogy vendégeink csak egy kis szakaszon úszhatnak velünk. Ha megfelelő társra akadtunk, akkor talán az út végéig velünk lesz. Nagyon át kell gondolnunk, hogy akiket megmentünk, vagy akik megmentenek minket mennyire megbízható és teherbíró emberek. Meg kell tanulnunk kivel min érdemes osztoznunk és mennyi ideig.
A kavicsos vízfolyamban nincs idő toleranciára, nincs idő magyarázatra. Csak elfogadás és együttműködés létezik. Ha ez nem megy, akkor ki kell tennünk a partra a vendégünket, és nélküle kell folytatnunk utunkat.
A táj...Az a sok kincs, amit látunk, de talán észre sem vesszük, csak elevezünk mellette. Kell időt szakítanunk a táj megfigyelésére. Mert lehet, hogy a folyónk sokszor meseszép hegyek és völgyek között folyik, de az is meglehet, hogy csak a kopár, kietlen panoráma tekint vissza ránk. Gondolnunk kell a jóra, és építenünk a rosszra. A kietlenség is mutat egy irányt, és hiába emlékezünk arra, emi szép volt annak előtte, már nem fordulhatunk vissza.
Nincs térképünk arra, hogy melyik a helyes irány, gyakran látunk szigeteket, holtágakat is. Van, amikor rosszul döntünk, és letérünk egy-egy elágazásnál. Ez az evezés velejárója, minden csonakázóval előfordul. Arra kell vigyáznunk, hogy időben észrevegyük, amikor rossz utat választunk, mert az idő és a megfelelő reakcióidő nagyon fontos egy ilyen veszélyes vízi túra során. Talán még visszafordulhatunk, és megtalálhatjuk azt, amiért elindultunk.
Ha kegyes a sors, akkor bármi is történjék az út végéig a víz felszínén maradhatunk. Ha elég erősek vagyunk, akkor magunktól. Ha gyengébbek, talán minket mentenek ki. De egy biztos, a saját folyónkkal nekünk kell megküzdenünk, hogy elérhessük a végtelen, nyugodt óceánt.
"Sose várd a jövőtől, miként a bolond várja a folyóparton, hogy a víz lefolyjon egyszer. Mert a folyó, akárcsak az élet, örök, miközben pillanatról pillanatra más és más." Szókratész
És egy dal, amely ihletet adott :)
www.youtube.com/watch?v=6UoIO4qxJig