Van egy hely, ahol számomra megszűnik az idő, megszűnik a tér, és megszűnik a világ létezni. Csak egy dolog van olyankor:MI. Mi együtt a Kaméleon csoportban. Történt valami ezen a héten, ami kicsit elszomorított. Alapvetően nem tűnik nagy dolognak, de számomra elgondolkodtató volt, hogy mennyire egymásra vagyunk utalva a gyerekekkel. Ez egy óvoda, ahol 28 gyerekkel él együtt minden nap az ember. Az a dolga, hogy fejlessze őket, felkészítse őket az iskolára. Nem tudom teljesen szavakba önteni, de nálunk ez sokkal többről szól....
Versmondó verseny volt az oviban. A nagyok indultak rajta, és nagyon szépen szerepeltek, de én nem voltam ott. Félig-meddig együtt szerveztük a főnökömmel, és amikor a zsűritagokat választottuk ki, akkor én egyből mondtam, hogy nem szeretnék az lenni. Arra gondoltam, hogy én nagyon elfogult zsűritag lennék kaméleon részrehajlóság miatt. Tudom, hogy Hannától mekkora dolog, hogy így kiáll verset mondani vagy az, hogy Ervin ilyen hosszú, nehéz verset elmond, és nem feszélyezi a beszédhibája. A lényeg, hogy már a verseny előtt pár perccel tudtam, hogy rosszul döntöttem, és ott lett volna a helyem.
Már nagy gyerekek. Nekem nincs gyerekem, nem tudom milyen érzés lehet, ha lenne. De akkor szükségük volt rám, és én nem voltam ott. Hiába iskolába készülő nagy gyerekek, akkor is az én kicsi babáim. Zoé és Panka odajöttek a verseny előtt. Persze megbeszéltük előre, hogy nem leszek ott. Zoé és Panka mondták nekem, hogy mennyire izgulnak. Akkor tudtam már, hogy ott kellene legyek. Én vigyáztam a kisebbekre.
Ekkor még nem is éreztem annyira rosszul magam, hogy kihagytam. Viszont a következő napon úszni mentünk. Panka szóvá tette nekem a dolgot. Kérdezte, hogy miért nem néztem meg őket...Ez így önmagában nem néz ki nagy problémának, de annyira csalódott volt az arca...Mintha kést szúrtak volna belém.
Aztán elkezdtem ezen gondolkozni. Amikor elkezdtük az évet, még jó, hogy csak kevés kicsi jött. Igazán a kicsikkel csak novembertől tudtam ragaszkodóbb kapcsoatot kialakítani, mert szeptemberben és októberben nem tudtam lépni sem a nagyoktól. Teljesen lekötötték minden figyelmem, energiám. De beindult az év, és sokszor alig találkozom velük, fejlesztésekre mennek, tornára, úszni. Még a fiúkkal is köldökzsinór kapcsolat van, nemhogy a bújós lányokkal.
Pankának igaza volt. Akárhogyan is nézem. Tudom én, hogy nekik az lenne az optmiális, ha egész ovi idő alatt ott volnék. Nekem is hiányzik a minőségi idő, amit leredukáltunk a sok program miatt. Azért ők is megértek sok változást a három év alatt. Múlt évben nagyon sokat voltak csak velem.
Találkoztam Panka anyukájával az ovi kapuban pénteken hazafelé. Ő is mondta, hogy hiányolnak a nagyok. Pedig tényleg próbálom a figyelmem teljesen megosztani. De most kitaláltam, hogy el fogom őket vinni hetente egyszer fejlesztőbe/tornaterembe stb. úgy, hogy csak mi legyünk. Nekem is kell ez a kis idő és nekik is. Jobban fogok figyelni erre, bár a versmondót már nem tudom visszacsinálni.
Most jön két hét délutánom, ami sokkal nyugodtabb lesz, és több időnk lesz együtt. De addig is, egy dalt a Kaméleonos, kicsit magányos nagyoknak :)
www.youtube.com/watch?v=sO7ums2OaNs