Vannak azok az intenetes játékok, amikben 50-100 pályán át próbálunk egy golyóval leütni minden téglát, hogy új szintre lépjünk, majd nyertessé váljunk. Imádom ezeket a játékokat, színes téglák, mindegyik pálya más alakzat, más kihívás, mindegyikben vannak könnyítések és nehezítések. Mi is ilyenek vagyunk, emberek. Mindegyikünk másik pálya, más színű, alakú, mennyiségű téglával. Mindünkhöz más a célravezető út. Hogy lebontsuk a falat, és eltűnjön az összes akadály, ahhoz rengeteget kell dolgozni. Egy pálya talán tizedjére sikerül csak, de ez mindössze a kitartásunkon múlik és az érdeklődésünkön. Megéri a pálya az energiát?
Ati ma olyan dolgot tett, ami nekem rengeteget jelent. Természetes kedvességgel lépett ki egy helyzeletből miattam, hogy ne menjek haza. Ezt Ő nem is értheti igazán, de annyira jól esett ez a gesztus, hogy kedvem lett volna megölelni. Köszönöm szépen, hogy fontos voltam neked!
Márk próbált helyrehozni, felvidítani. Vele minden olyan könnyű, nagyon egy húron pendül a gondolkodásunk. Fog hiányozni két héten át. Nagyon szerettem azt a beszélgetős estét. Külön tetszik, amikor rossz napom van, odajön hozzám és néz rám, aztán kimondja amit gondol, de ezt olyan kedvesen, hogy csak pislogok. Marci meg az a pálya, ami teljesíthetetlen. Tudjátok, amin azok a szép színes téglák vannak, amik másodpercenként fémtéglákká változnak és nem lehet labdával leütni, csak ha épp jókor ér hozzájuk a golyó. Én rendszeresen a fémtéglákba ütközök. Szerintem alapvetően nem érti miért ragaszkodom hozzá ennyire. Nagyon zavar, hogy nem kedves, az is, hogy utál engem, nem tudok belőle kihúzni egy mosolyt sem vagy egy kedves mondatot. Pedig én csak ennyit szeretnék elérni.
Aztán vannak azok a pályák, amiket a játék végén rengetegszer próbálunk teljesíteni, hogy kiírja a monitor: Winner. Tomi ma segített nekem teljesíteni egy ilyen pályát. Beszélgettünk, szívecskés gumicukrot ettünk, és bizony belementünk olyan dolgokba, amikről sosem beszélek, mert tabuk számomra. Olyasmiket mondtam el Neki, amit nem is gondoltam, hogy így el tudok mondani. Hogy kijönnek a szémon ilyen szavak a megfelelési vágyammal, a görcsösségemmel kapcsolatban. Nagyon vicces, amit egymással csinálunk, mert néha azt érzem, hogy jobban próbáljuk a másikat szeretni, mint magunkat, ezért vergődünk ennyit az utóbbi hetekben. Nem látom hová jutunk még egy hónap alatt, jutunk-e előbbre. Ma boldoggá tett, mert képes volt annyira szeretni, olyan erős bizalmat kelteni bennem, hogy kimondtam a dolgokat. És Ő ott volt. Nem ijedt meg, hanem érteni próbált. Ott volt. Ilyen még nem történt velem.
Azt hiszem az én falaimat nekem kell ledönteni, ahogyan Tomi is mindig mondja. De ugyanakkor az én falaimat sokszor a gyerekek döntik le. Egyszerűen érzik, hogy mikor mire van szükségem. Nem értem ez hogyan lehet, de érzik. És amikor ledőlnek a falak, akkor ott vannak velem és csak ennyit mondanak: "Szeretlek". Ez az ami felbecsülhetetlen. Soha senki nem tudna annyit fizetni, hogy ezt elengedjem.
Ma felcsillant a remény, hogy képes vagyok végigvinni a játékot. " Soha ne félj a kudarctól, játszd végig a játékot."