A napi jó hír, hogy megmaradt bennem az étel. Ez azóta a nap óta, azóta a péntek este óta rendkívül nehéz volt. A fizikai állapotom olyan, mint a lelki: mint akin az úthenger ment át.
Tomival kapcsolatban sok dolog kavarog bennem: bizalmatlanság, félelem, szomorúság, üresség. Itt van velem a fejemben, és biztosan tudom, hogy én is neki. Ő azt írta, hogy megváltozik és a legközelebb jövőnek ad lehetőséget-én így értelmeztem. Ez nem vigasztal, de én választottam a különlétet. Már nem volt értelme, sokat bántottuk egymást. Hogy hiányzik-e? Szeretném, ha nem így volna.
Aztán ma, amint reggel felébredtem valami megváltozott. A szokásos „Tomi kell” reggel, kiabálással meg mindennel. Aztán annyira nagyon fájt a fejem, hogy képtelen voltam magamhoz térni. Gyógyszerek be, visszaalvás. De nem aludtam el, hanem lebegtem. Ez az az átmeneti stádium, amikor nem alszol, de mégis álmodsz, tehát tudatosan tudod irányítani az álmodat. Nagyon rég nem történt már ilyen.
Ahogy 20 percen keresztül félálomban voltam régi ismerősöket láttam. A kardszárnyú delfinjeimet. Ez egy egészen különleges dolog. Egyszer egy füzetbe beleírtam melyik nap mit álmodok, rengeteg oldala a kardszárnyú delfinekről szólt. Nem tudom miért áll hozzám ilyen közel ez az állatfaj. Tehát álmomban orkákkal úsztam. Leírhatatlan volt, láttam a nagyságukat, megérintettem őket és éreztem mindent. Itt maradt a fejemben, amikor magamhoz tértem. Megnyugodtam tőle.
Tegnap egy eszmefuttatás során elköltöttem a nem létező milliárdjaimat. Olyan sok alternatívája van a gazdag embereknek. Ha megkérdezel akárkit: „Ha lenne pénzem kifizetném a hitelemet, a tartozásaimat. Vennék házakat, autót. Utaznék. És nem foglalkoznék semmivel” Nekem ha lenne pénzem elutaznék egy olyan helyre, ahol nincs akkora városi élet. A tengerhez költöznék a delfinjeimhez. Egy időre így lenne. Minden nap megnézném őket. Most ne egy pálmafás,napsütéses luxus riviérára gondoljatok, hanem egy egyszerű kis házikóra, amiben eléldegélek.
Amúgy meg jól vagyok, nem kell aggódni :) Jövőhéten már megyek oviba!