Döntések

Minden nap döntéseket hozunk. Eldöntjük, hogy mit vegyünk fdel reggel, eldöntjük mit együnk vagy igyunk, eldöntjük mit tervezünk arra a napra. Bizony, tudat alatt folyton tervezünk, tehát döntünk is. De mi van azokkal a döntésekkel, amelyeket felettünk hoznak meg, és nincs beleszólásunk? Vagy azokkal, amelyeket nem akarunk meghozni, mert nem lehet jól kijönni belőle? Ezek nehéz helyzetek, amelyekkel valamilyen formában szinte nap, mint nap szembe nézünk. Várjuk az ítéleteket, és közben mi is ítélünk,határozunk...döntünk. Ám legfőképp mit kezdjünk akkor, amikor magunkban harcolunk egy döntés mellett vagy ellen? Hogyan találjuk ki, hogy a kecske is jól lakjon, de a káposzta is megmaradjon? Talán erre nincs kézenfekvő válasz, minden esetre nem könnyű harcolni magunkkal....Nagyon nem.

Rengeteg dolog történt az elmúlt napokban. Voltak mélypontok. Úgy igazán nem jött ki sehogy, de én tudtam magamról. Nem volt nagy zokogás, kitörés, felharsanás,még a műanyag poharaim sem kerültek elő, amik stresszlevezető célra vannak. Csak tudtam. Dönteni kellett. Hát elfojtottam. Most több nehéz helyzet elé kerültem. Nem is elfojtottam, hanem inkább kizártam őket.

Elballagtak a nagyok. Ennek alapvetően örülök, rengeteg munka volt benne, hogy ennyire összekapják magukat néhányan. De meg kell említenem, hogy azért megzuhantam, mert itt olyan családoktól való válásról van szó, akiknek 6 éve tanítom a gyerekeit. Velük nőttem fel én is valahol. Most felnéztem a polcomra, és kicsit el is érzékenyültem, mert ott áll egy levél, amit egy ilyen nehéz, "köldökzsinór" válásra kaptam. Nem is tudok még írni róla.Csontig hatolt, feldolgozás alatt van. Ez is egy döntés, egy döntés, hogy nem tudom és nem is akarom elengedni még őket, mert általuk is lettem az, aki ma lehetek, jobb ember, mint 6 éve. Szóval van bennem fájdalom, nagyon nagy. De még nem akarok belegondolni.

Mint ahogyan abba sem, hogy Enikővel ma dolgoztam együtt utoljára. Na ezt nagyon lenyomtam. Ezt is eldöntöttem, hogy kizárom. Küzdöttem magammal rendesen.Mert ugye semmit nem szabadna elfojtanom,de most nem éreztem úgy, hogy elengedhetném ezt a dolgot szabadjára.Hát sokat tanultam. Szakmailag is persze, de ez semmi ahhoz képest, amit emberileg mutatott mindannyiunknak. Nem is lehet tárgyiasítani azt egy ajándékban, amit erről gondolok. Apukám miatt még közelebb is áll hozzám, mint egy kollega, meg persze barátilag is. A félelem is egy döntés. Én félek, hogy tudok-e segíteni majd a gyerekeknek ebben. Nagyon ingerülten nyilatkoztam az elmúlt napokban erről az Enikő témáról.Nem is akartam hallani.És Niki annyira hiányzott.Ő biztos mondott volna egy olyat, hogy jobban érezzem magam. Egyszer ki fogom írni magamból ezt az egészet, de nem most, nem megy még.

De amikor ennyire lent vagyok úgy magamban, akkor arra gondolok, hogy Móki milyen erős. Ilyenkor azt érzem méltónak kell lennem hozzá, és ettől erősebbnek érzem magam én is. Egy kis jó hír is megérkezett a minap: "Lesz házunk!". Már nagyon nagyon várom. Nagyon ránk fér már egy rendes átdumcsizott hétvége. Eldöntöttük a sok viszontagság közben, hogy majd ott nyaralunk, meg néha elmegyünk Gárdonyba. Majd lesz egy családi napunk kint, ahol Mutitalálkozót is tartunk. Már nagyon utálom, hogy ilyen életet élünk, egyszerűen nincs időnk semmire, nem hogy egymásra. Persze, néha hozzávágok egy filantróp tesztet, ő meg vicces képeket vagy közérdekű cikkeket, de az nem ugyanaz :( Néha komolyan nem értem, hogy van annyi lélekjelenléte, mint amennyi. Kis Eliza Duskhu :)

Vívódom.A szakmai előmenetelemmel kapcsolatban is. Kijött a tesztben, hogy ezt a falat bezzeg lezúzom simán. Én már fejben túl vagyok a minősítésemen, nem is érdekel igazán. Én már ott tartok, hogyan tudnám 6 évnél kevesebbel megütni a mesterfokozatot. Mert az egyéb feltételeket előteremtem, csak az idő az én nagy ellenségem. Nincs belőle elég nekem.Véges.Valamit erre ki kell találnom, mert elvileg az még 8 év szakmai gyakorlat az egyéb kritériumok teljesítése mellett. Én 4 max 5 év alatt készen állok. Időpocsékolás az a plussz 3...Erre ki kell találnom valami kiskaput.

Ami meg nagyon gáz, és ebben megyek magammal a legjobban szembe, azok a Tomis dolgok. Tényleg a két énem összefeszülése jelenleg. Na tegnap ebben is jött egy mélypont, amikor dönteni kellett. Pörgettem rajta az agyam, hogy mit csinálok rosszul. Vicces, hogy a fent leírtak mellett én mondom neki, hogy ne a félelmet válassza. Én is mindig azt választom. Tegnap este nagyon hiányzott. Annyira rossz érzés volt, egy csomó dolgot elmeséltem volna neki a héten. És még a kocsim is prüttyögött...Na mindegy, tehát döntöttem a dologban. Elfojtom ezt is, még egy dolog a listán...juhu...Megígértem, hogy megértem a dolgokat, és el is fogadom. Szavatartó ember igyekszek lenni mindig. Nagy a csata magamban, de próbálok túlnőni önmagamon, és megfeleni. Ez egy megváltozott helyzet. Mostmár el van cseszve, akárhogy nézem :) Emellett még valaki más meg ostromol a napokban...ebben a kérdésben is döntöttem. Na ez meg még gázabb, hogy így gondolom, ahogy...Nagy bajok vannak az én fejemben, ezért verem ennyiszer a falba :)

Így hozzuk a döntéseket nap, mint nap. Nem a külvilággal küzdünk igazán,hanem csak a külvilág reakcióival. A döntés mi vagyunk, mi saját magunknak. Ha eléggé belevalóak lennénk, akkor mindig könnyen menne...

Még egy napi zene, amit én szeretek:)

www.youtube.com/watch?v=2vjPBrBU-TM