Sokszor érezzük azt, hogy el kell engednünk valamit vagy valakit. Valamit, amihez foggal-körömmel ragaszkodunk.Egy elvet, egy gondolatot, egy ötletet, egy állapotot, legrosszabb esetben akár egy álmot is. Valakit, aki fontos nekünk. Igazságtalannak tartjuk, hogy el kell veszítsük, amikor jobbnak tartjuk magunknál. Ragaszkodunk ahhoz, ami a miénk, a mi gondolatunk, a mi világunk, a mi emberünk. De közel sem biztos, hogy az elengedés gyötrelme végigkíséri életünket. Elengedni annyi, mint változást hozni. A változás az egyetlen állandó ebben az életben. Változik a gondolat, az elv, az ötlet, az állapot, az álom, az ember is. A ragaszkodás mindig biztonság, az elengedés mindig kockázat. De a ragaszkodás meg is betegíthet, és nem engedni látni a folytonos változás apró örömeit...Elengedni egy rossz szokást, egy félelmet, és beengedni a helyére valami vagy valaki mást. Az életben folyton elengedünk az anyukánk kezétől kezdve az életünk utolsó napjáig. De lássuk meg, hogy amit elúsztatunk, az még nem múlik el nyomtalanul...
Minden elengedett gyertyáért kapunk valami újat. Valami mást, mint ami addig volt. Néha ez jól is elsülhet, csak hinni nehéz Miért kell engedni ahhoz,hogy kapjunk is? Mert így működik a világ. Változik, és változunk vele mi is.
Én egy jó ideje elengedtem valamit. Valamit, ami minden nőnek a lételeme. Elengedtem, mert ragaszkodni hozzá már nagyon fájdalamas volt. Néha inkább választjuk a rosszat, minthogy semmi se legyen, ugye ismerős? Persze nem nyilvánosan engedtem el, de magamban tudtam, hogy ha már a folyóra tettem, el fog aludni. A dolog most kezd érdekessé válni, mivel a gyertyát visszakaptam. Sose hinné az ember, hogy a folyó nem csak a hordalékot hordja vissza neki. Ez a gyertya újra meggyulladt, de nem én adtam a gyufát hozzá, hanem így kaptam meg.
Rengeteg gyertyát engedtem el azért, hogy ezt az egyet visszakapjam. Elúsztattam kínkeservesen sok valakit, és sok valamit is. Bizalmatlanságot, hitetlenséget, téglákat, félelmet főként. Ezeken változtatni nehéz. Kockáztatni kell, hogy a helyére, amit beengedek, az lehet, hogy nem lesz jó. Törékeny a hit, a bizalom, és a védtelenség is.
Tudom én is, hogy egyik gyertya sem éghet örökké, ahogy az életünk sem tart örökké. De meg kell látni azt, hogy amíg tart addig el-és beengedni is kell. Ritka az a pillanat, csak egy állapot igazán, amikor ezt a konkrét gyertyát remegő kézzel ugyan, de én tartom, az enyém. Igaza van Mókinak abban, hogy nyugalmat árasztunk. Éreztem én is, hogy teljesen meg vagyok nyugodva, hogy a tűzgyújtó ott van velem. Abban is igaza van, hogy kell nekem. Sok gyertyát segített elengedni velem, és segített meggyújtani az újakat is.
Mindenszentek révén csak utalnék egy gyertyára, amelyet sose hagyok kialudni :) Aki kicsit is ismer, tudja kié ez. A tűzgyújtónak meg csak megköszönhetem, hogy ott állt mellettem, amikor nagyon nehéz volt tartani ezt a gyertyát.
Persze, nehogy lemaradjon a dal! Próbáljátok meglátni, hogy néha a gyertya is boldogabbá válik attól, ha elengedjük :)