Keresés


Elérhetőség

Hercegnő védelmi program

E-mail: horvathorsolya87@citromail.hu

Fényre Ébredés

2013.11.24 19:25

Rég nem írtam. Úgy éreztem nincs mit. Rengeteg dolog történt, csak nem voltak szavak a fejemben, amik ide illettek.

November a változások hónapjává avanzsált.

Munka. Még mindig a legfontosabb. Nagyon sok pozitív inger ért az utóbbi hetekben. Az új gyerekek legtöbbjéhez találtam kulcsot, amellyel erős érzelmi kötelékek alakultak ki. Szerencsére a szülők ebben folyamatosan megerősítettek. Nagyon jó, hogy kapok visszajelzéseket. Olyankor azt érzem, hogy igen, nagyon megérte a türelmet, kísérletezést, időt, odafigyelést. És persze van a gyerekeken túl is rengeteg dolog. Sokáig nem beszéltem az oviról. Voltak dolgok, amiket nem tudtam magamban helyretenni, nem tudtam elégedetten a tükörbe nézni. Ez az én teljesítményorientáltságomnak és maximalizmusomnak köszönhető. Nagyon feszült voltam sokáig, így magamban, belül. Aztán az utóbbi hetekben új kihívás elé álltam. Az, hogy a főnököm így bízik bennem, hát az szenzációs érzés. Nagyon sokat segített nekem, hogy visszatérjek önmagamhoz. Végre egy feladat, egy út, aminek a végén remélem büszke lesz rám mindenki.

Edzések: Haladó TRX. Csilla azt szokta nekem mondani, hogy az összes vendége közül bennem van a legnagyobb akarat. És képzeljétek, erősebb vagyok, mint hitte. Sokszor úgy érzem, hogy aznap nem tudok teljesíteni, de mégis. Nagyon kellett már vissza a mozgás, sokat dobott az energiaszintemen.

Fiúk. Tomin úgy érzem túl vagyok, mint személyen. Azon nem tudok túl lenni, ahogy elváltunk. Az a dolog, amit a végén elmondott, és az ahogyan ez rám hatott, szörnyű volt. Nem a tény volt a baj, hanem ahogy én azt magamra átfordítottam. Illetve, hogy nem mondta el a legelején. Nem tudom elmondani milyen érzés. Talán ahhoz tudnám hasonlítani, amikor sétálsz egy virágos napsütötte réten és egyszer csak rád szakad az ég. Örülök, hogy vége lett, és kiírta magát a történelmemből. De annak nem örülök, hogy ennek vannak negatív hozadékai, tüskék, amik megmaradtak.

Szóval itt felocsúdásomban Márk azt ajánlotta, hogy fiúzzak. Annyira mérges lettem rá. Minek küld el engem máshoz, amikor nekem jó volt így? De mérgemben így is tettem. Megpróbáltam nyitottabb lenni, és sikerült is. Volt is olyan aki nagyon tetszett, bár valószínűleg jól lepleztem. Meglátjuk mondta a vak is. A lényeg, hogy előrébb léptem lelkileg.

Füge-Kárpit. Még mindig minden egyes hétvége. Ez is kell, ez is én vagyok. Nekem kell Márk is, Atti is, Marci is. Nagyon szeretem őket. Márkkal most épp kicsit szellősebb, de amúgy nagyon megbízok benne. Atti okos, nagyon szeretek vele beszélgetni. Marci meg, hát egy csoda az a gyerek. Szerintem akkorát léptünk előre, hogy nagyon :)

Egészen vicces egyébként milyen visszajelzéseket kapok vissza a jellememről. Egyértelműen Móki ismer a legjobban és a gyerekek, de ez eddig sem volt titok senki előtt. Anya szerint sokszor komoly vagyok, de máskor meg olyan mint egy ovis (hehe). Évi szerint kemény vagyok. Attila szerint zárkózott. Tomi azt mondaná érzékeny és empatikus, jah és hisztis is. Atti szerint olajmágnás. Márk szerint angyal (a főzés jótékony hatása). A srácok szerint szigorú. Szerintem nagyon sokféle vagyok, mind igaz egy kicsit. Mindenki másik Orsit ismer.

Összegzésképp, nagyon örülök, hogy felébredtem. Ideje volt.Köszönöm, hogy itt voltatok a hullámvölgyben is velem:

http://www.youtube.com/watch?v=jIzEEhZkthY