Lelkünk mélyén mind egy hősre várunk. Olyanra, aki erős, minden bajtól megóv. Egyesek Supermanre, Batmanre, Pókemberre. Mások Macskanőre, Nyúlánykára. A furcsábbak talán Jokerre vagy Pingvinemberre. Mindenki elképzel egy saját hőst, aki kihúzza őt a legnagyobb csávákból is.
Én szétnéztem az ismeretségi körömben, és hétköznapi hősökre találtam. Nem is kellett sokat gondolkozni rajta. Hisz bárkiből lehet hős, csak nem mindig vesszük észre.
Az első hős: Móki. Barát, testvér, család. Ezzel mindent elmondtam, hogy értse, de azért Nektek elmondom, hogy ő miért lehet hétköznapi hős. Képzeljetek el egy olyan nőt, aki sosem fél (vagy nem mutatja), mindig kiáll magáért, ami a szívén az a száján. Ő az, aki nem restelli kimondani a véleményét Nekem, a párjának, a családjának vagy akár a főnökének. Persze erre azt mondhatjátok, hogy nem minden esetben hálás tulajdonság, de ha az én szememmel nézzük, éppen hősies. Én sokszor vagyok bizonytalan magamban, nem mindig merem elmondani, amit gondolok. De ha leülök Mókival beszélgetni, ő erőt ad. Azt hiszem ez kölcsönös. Ő egy olyan hős, aki bizalmat és önbizalmat ad. Hogy hétköznapi lenne? Nem, távolról sem az, különleges.
A napokban dajkáltam a család legkisebb szeme fényét: Sárcsikát. Szerintem Petra is hős, mert ilyen csodának adott életet. Minden mama egy hős. Nem tudom, hogyan kell jó mamának lenni, de azt tudom, hogy ez a kis csöppség, ahogyan meglátja Petrát, mosolyog, majd kirepül felé a babakocsiból. Szeretnék egyszer én is ilyen hős lenni...anyuka.
Minden gyerek egy hős. Az én csoportom teli van „hétköznapi hősökkel”. Olyan hősökkel, akik egyéniségek, és ezt nem félnek megmutatni. Olyan hősökkel, akik mosolyt varázsolnak az arcodra, ha rossz kedved van. Olyan hősökkel, akik nélkül nem is tudnám elképzelni a hétköznapjaimat. Minden gyerekben egy hős lakik.
Kicsit más téma: hétvége. Jó lett volna ma ezt mondani: „ Igen, gondoltam rád. Nagyon sokat. Szombatunk kimaradt úgy, ahogy van, egy sor sem, nagyon hiányoztál. Aztán folyton az jutott eszembe, hogy más ül melletted. Próbáltam erőszakkal elterelni a gondolataimat, de nem ment. Ránéztem a könyvedre és már fojtogatott a sírás, hogy amit Te nekem lapokon, betűkben odaadtál, azt szavakkal, tettekkel másnak adod. Jó, nem, mert a lelki dolgokat nem. Egy világ dőlt össze pénteken, megint leromboltad. És innen csak egyetlen mondattal tudsz visszajönni, amit sosem fogsz kimondani vagy megtenni.”
Ehelyett fogtam magam és sakkoztam. Ésszel játszom. Így védem meg magam. Sok nem szép mondat lesz itt még, ami nekem még jobban fáj, kimondani is. De tudok kemény, rideg, rezignált lenni, addig a mondatig, ami sosem jön már el.
A legtöbb hős nem is tudja, hogy életet ment. Hiszen csak olyanok, amilyenek, önmagukat adják. Önmagukat odaadják másoknak. Mindig rajtunk múlik, hogy hagyjuk-e magunkat megmenteni. Én sokszor hagyom magam, mert jó érzés.
Minden nap szükségünk van egy hősre, aki segít továbblépni önmagunk kicsinyességén. Nekem is kell egy ilyen hős. Az én tündérmese agyamban ez így néz ki: Jön egy Richard Gere egy rózsával, aztán egy megfelelő mondattal rendbe tesz minden borút.
https://www.youtube.com/watch?v=hybrtMDvwaY