Mindennek megvan a maga ideje a világban. Időben kell felkelnünk, időben kell kapcsolatokat építenünk, időben kell családot alaptíanunk, időben kell döntéseket hoznunk, időben kell jó helyen lennünk, időben kell lehetőségeket megragadnunk, és időben kell nyugovóra térnünk. Az idő fogságában kevés az a pillanat, amikor időt fordítunk önmagunkra.Nem a hétköznapi dolgokra gondolok, hanem arra, amikor megállítjuk az időt, és akár csak pár percre is,de önmagunk fölé kerekedve tudjuk kívülről elmondani magunknak azt, amit hallanunk kell. Hallanunk kell, hogy visszataláljunk és tisztán lássunk. Ilyenkor nekem nincs szükségem senkire, csak a kietlenségre és a csendre. Egyre többször jut eszembe, hogy ezt a kietlenséget megtaláltam már....Izlandon...
Elfáradtam. Az idegrendszerem pihenni akar. De nekem az alvás ezt nem adja meg, főleg az érti ezt, aki tudja hogyan szoktam aludni.Kipróbáltam, hogy bejön-e ha egész nap fekszek az ágyamban. Persze egyből szólt a telefon, anya meg csak mondta a magáét, és eközben ezer més dolgon kattogtam. Nagyon kevesen értik meg, hogy nekem fontos az egyedüllét, felszabadít.
Én szoktam egyedül utazni. Szeretem is. Ilyenkor érzem, hogy építő jellegű időt töltök el magammal, magamért. Izland egy más világ. Nincsenek fák, csak hegyek és víz mindenfelé.Ez engem pihentet és megnyugtat.Főleg az, hogy nincsenek emberek körülöttem. Utálom most a telefont is. Már rosszul vagyok, ha csörög.Nagyon szeretnék már kiszabadulni innen. Olyanok a napok, mint egy börtön, egy ketrec, dolog dolog után, program program után, időhöz vagyok láncolva.
Időből pedig kevés van, nagyon kevés. Nekem kevésnek tűnik. Szeretnék már előrébb tartani, vagy csak találni valamit,ami előrébb lendít. Tudom, hogy türelmetlen vagyok sokmindenben. Már sokkal előrébb tervezek fejben, mint ahol most tartok. Ez a folytonos agyalás fárasztó. Izland olyan végtelennek tűnik.A gondolatok egyértelműen és letisztultan jönnek más környezetben.Hiányzik ez az érzés.
Ugyanakkor van aki kikéri magának ezt a fajta viselkedésemet. Csak mondja a magáét, osztja a feladatokat, egy dolgot elmond 125-ször, és nem érti, hogy fáj a hang, a fény is most, és nem gyógyszer gyógyítja ezt, hanem ez csak egy állapot. Egy állapot, ez is én vagyok. Ilyenkor nem tudom tolerálni a külső ingereket, a zajokat. Túl sok zaj van egyébként is a fejemben. Ezeket rendszerezném, de kell erre pár nap, meg egy olyan helyzet, ahol erre van lehetőségem. Amikor egy kicsit mindenki leszáll rólam, és hagyja, hogy átgondoljam az elmúlt időszakot.Nincs telefon, nincs internet, és én sem vagyok.
El fogok utazni, amint felszabadulok a kötelezettségeim alól. Nem Izlandra, bár nagyon vágyom rá, hanem csak a Balatonra pl. El kell mennem itthonról egy kicsit.Aludnom kell, de nem itthon.Ilyenkor 2-3 napig csak alszom, de utána kezdenek összeállni a gondolatok a fejemben. Olyan, mintha aksira raknám magam.Felépítem újra a dolgokat magamban.
Izlandra nem jutok el, viszont Szerbiába igen, és ezt nagyon várom. Tündérkeresztanyával áldott meg a sors, szó szerint. Szóval köszi Kylie, hogy elintézted nekem :) És a lányok, az unokahugaim, már nagyon hiányoznak.
Már kezdem látni a fényt az alagút végén, amikor megcsináljuk Móki névnapi buliját. De addig is jó érzéssel töt el, amikor tudom, én is jártam itt, és még pontosan emlékszem milyen volt. Biztos vagyok abban, hogy nem utoljára sétáltam erre....
www.youtube.com/watch?v=TWcyIpul8OE