Annyira sok szabály, viselkedési norma és korlát közt élünk, hogy teljesen elveszítjük az elvárások következtében önmagunkat. Mindenből mindig a legjobbat akarjuk kihozni, még akkor is, ha ez lemondásokkal, öngátlással, vagy kétes kimenetellel jár. Ilyenkor láncokat teszünk magunkra, mert mások szerint ez kell, olykor saját magunk szerint is ez kell. De tényleg kell? Tényleg lélegzetvisszafojtva kell várnunk életünk nagy részében azért, hogy a saját láncainkat egy mély lélegzettel ketté szakítsuk, és végül lélegzetvisszafojtva várjuk mi következik ezután? Sokáig nem vettem levegőt, feltettem a láncokat, fel kellett. Még mindig sok van belőlük, de az utóbbi pár napban sikerült annyira mély lélegzetet venni, hogy néhány leszakadt. Ettől jobban érzem magam, szabadabbnak...
Nagyon nehéz időszak indult el év elejével. Nehéz volt a munka, kimerültem a suliban, jogsiban. Móki sem volt jó passzban. A 9-es év, ami hozza a változásokat. Ezen december 31-én még jót nevettünk. Változások...sosem szerettem, kivéve, ha én változtatok szabad akaratomból.
Régóta nem kaptam levegőt. Nyomta a lelkemet egy titok. Egy titok, amit elfogadni, felfogni és megtartani is nehéz volt. Minden nap találkoztam ezzel a titokkal.Először féltem és gyűlöltem ezt a titkot,mert Apa is így ment el, egy ilyen titokkal. Nincsenek véletlenek. Tudom miért kaptam ezt. Hogy megtudjam, másképp is végződhet ez a történet. De végre elmondhattuk. Annyira feszített már a dolog, de sokat változtam Enikő által. Hihetetlen, de sokkal erősebbé tett, életrevalóbbá. Amennyire kiborultam elsőre, annyira feloldódtam az együtt töltött idő alatt. Persze, sokat sírtunk, és én nagyon tartottam magam ahhoz, hogy erről nem beszélünk. Visszafojtottam mindent, hiszen vannak a múltamban erről a betegségről nem szép emlékképek. Nehéz volt a gyerekek előtt is.
Amikor Gergő elment a képből, kinyíltak az ajtók, bejött kisvártatva a fény és az élet is lassacskán. Láttam a fejemben, hogy így fogjuk végezni. Hiszen ez volt a legnagyobb félelmem vele kapcsolatban. Van, amikor nem veszel lélegzetet, mert ha kimondod, amire gondolsz, valóra válik. Ez is ilyen volt.Nem hiányzik már, és nem is viselt meg igazán. Violával itt jön a mondásunk...ember tervez...
Szóval újraterveztem. Jött hirtelen a rengeteg levegő. Ott álltam a sok lehetőségemmel, de a nulla eszközömmel. Megacéloztam magam, nem maradt más. Szakmailag új távlati célokkal kezdtem foglalkozni. Picit megpihentettem minden mást. Szükségem volt arra, hogy csak a saját hangomat halljam. Mókit kivéve mindenkit szinte kicsit ellöktem.
Tomit is ellöktem, de ez kölcsönös volt. Nagyon meg akartam felelni az általa alkotott szabályoknak, a logikus szabályoknak. Én is így láttam jónak. Hát elfojtottam, nagy levegő, benntart. Én is megijedtem, mégpedig a családi ebédünkön. Ez az a mélység, amibe én nagyon nehezen engedek be bárkit. Ott féltem, ott lélegzetvisszafojtva ültem. Ő is mesélt nekem, eljutottunk egy olyan pontra, ahol visszább kellett venni. De elmentünk a sörfesztiválra. És vett egy olyan levegőt, amivel áttört egy láncot saját magán. Küzdöttünk, tudom, hogy ő is. Pokolian nehéz volt befogadni ennyire (megint), elengedni is az :) Így hát a magam módján legutóbb is próbáltam visszavonulni, és támogatni az ismerkedésben. Azt hiszem ezt tesszük most, próbáljuk elhitetni egymással,hogy mindenkinek egy jobb jár. Úgy döntöttem sodródom, de nem korlátozom le magam,bár valamilyen szinten muszáj. Nem érzem jól magam emiatt, meglátjuk, mondta a vak is. Én nem félek, de ha így helyes, hát legyen így. Büszke vagyok amúgy magamra, hogy mertem bevállalni, hogy nem félek. Ezt sem véletlen kaptam. Kiengedtem a fáradt levegőt, és lett egy következménye. Szabadabbá tett.
Nagyon várom azt az igazi fellélegzést, ami csak 2-3 hét múlva jön el. Készen lesz a lakásfelújítás nagyjából. Vége lesz a tanévnek, pihenhetek egy kicsit, vége az iskolának. Lesz mit átgondolnom a jövőmmel kapcsolatban. Meg kell találnom a legegyenesebben járható utat felfelé. Nehéz lesz, de ha nincs befektetett munka, akkor nem lesz eredményes. Csak már ülnénk Erdőkertesen, szalonnát sütögetve...
Szóval ezért sem írtam sok ideig. Nyomasztottak a titkok, sokat kellett magamba fojtani. Néha nem kaptam levegőt. akárhogyan alakulnak a dolgaim, örülök, hogy a lélegzetem elfojtása helyett, merek láncokat széttépni, és akarok is. Nagyon piciben, de ott vagyok még a falaim mögött, igyekszem kitörni...Nehéz...
www.youtube.com/watch?v=4z2DtNW79sQ