A tegnapi bejegyzésem nagyon gyatra lett, így ki is töröltem, nem tetszett, nyomás alatt írni nehéz, és ha anyátok közbe beszél hozzátok, az elég nagy kihatással lehet alkotói munkátokra :)
Tehát új nap, új élet....
„A munkának vége, kijössz a gyárból, egy vodkától, erős vagy és bátor...” Hát Nagy Feró valami rosszat is dolgozhatott, mert nálam nem így működik. Amint bemegyek a gyárba már remek minden, ajtó becsuk, probléma kinn marad. Ma külön jól esett, hogy együtt vagyok a gyerekekkel. Mentával és Sárival kicsit elbeszélgettem, célzott beszélgetés volt, a témát most nem kívánom feltárni, de lényegében célt értem. Menta megértette miről beszélek, és teljesen furcsa, mert tett is az ügy érdekében egyből. Nagyon lekötelezett ezzel. Ilyenkor azt látom, hogy igen, nagyon nagyon megéri ez a feltétel nélküli szeretettel, őszinteséggel nevelés. Menta teljességgel ráérzett a problémakörre, tudta, hogy ez nekem egy aggasztó dolog, stresszelek rajta, és SEGÍTETT. Annyira furcsa, amikor egy hullámon vagyunk a srácokkal. Nem kell kimondani, és tudják a dolgokat. Amúgy jó hét volt, kellett is már. Nagyon nagyon nagyon hiányoztak. Olyan jó volt Ervinnel az a nagy nevetés. Az is, hogy Auréllal egyre több az a közös perc, olyan, mint kicsinek. Sára ma megharapta véletlen az orrom, de még ezen is nevettünk :) Kaptam szívószál karkötőt, most is rajtam van. De ahogy Bálintot, Zsófit és Márkot elnézegettem, csak egy szomorú gondolat volt bennem: Mindjárt itt a vége. De nem sírunk, csak érzékenyen érint. Zsófival olyan különleges kapcsolat van köztünk, nagyon erősen kötődünk egymáshoz. Márk, hát fél év volt, mire beszoktattuk, és mennyire vagány kis legényke lett, ő már nagyon érzi a végét, sok az a kimondatlan búcsúölelés, amiben mindketten tudjuk az összes érzést így magunkban. Bálint...Őt egy hatalmas dolog volt kinyitni, nosztalgiáztunk, hogy az Angyalkertben a markoló szoktatta be. Ma együtt hintáztunk úgy, ahogy csak mi szoktunk, ez az élmény a miénk, aztán egymásra néztük és tudtuk, hogy egyre gondolunk, mindjárt itt a vége. Na de hagyjuk is ezt, mert pityorgás lesz, meg Szilvinél is az lesz :) Nem tudom elképzelni még nélkülük, de nem is szeretném. Az első csoportom, szívemben örökké benne lesznek, fognak kapni külön írást, mert megérdemelnének egy egész könyvet is, annyira sokat megtanultam tőlük.
Valaki hozott egy döntést, ami rám is kihat. Csalódott vagyok, nagyon nagyon. De ettől a személytől elfogadom ezt a döntést, mert sokat köszönhetek neki, szó nélkül fejet hajtok a kívánsága felett, csak félek mellényúlt ezzel. Nagyon elvesztettem a magamban való hitet, amikor szembesültem ezzel a ténnyel. Az egyik szemem sírt, mert nem én lettem az. A másik szemem nevetett, mert egy általam is nagyon elismert ember kapta a pozíció egy részét. Van hova fejlődni, „kicsi” vagyok még. Akarok bizonyítani, teljesíteni. Töretlen a lendületem, de bizony kedden elmorzsoltam pár könnycseppet emiatt.
Tomi. Hát persze, hogy is maradhatna ki. Küzd, akar, tesz és mellettem van, de én mégsem ugyanazt érzem már. Most ez a hét jó volt így nagyon. Bármit kiejtek a számon, az egyből itt van (lelki dolgok). De ugyanakkor nagy bennem a félsz. Még nem tudom, hogyan fogom végigcsinálni megint ezt az elválást, ami már a nyakunkon van. Csak rágondolok és...de nem sírunk. De égő vagyok, a mindenit, hogy mindenen tudnék sírni. 2 Anglia, 2 Svájc lesz mögöttünk. Ő szeretné, ha aztán is így lehetnénk, de én nem tudom mi lesz. Remélem nem jön vissza, mert az azt jelentené, hogy nem boldog. Persze úgy szeretnék elköszönni tőle, ahogy neki is elmondtam (mit, hogy szeretnék), de ez lehetetlen :) Hiszen realitás is van, mondja Ő.
Ma igen rosszul indult a reggel. Megint emberhátrány, hiszen Erika elment, Pupi van a helyén. Szeretem Pupit is, kedves a lelkemnek, de az eljárás nem tetszik. Miért nem lehet egy helyen mindenki, akit szeretek? Ezt Márktól is megkérdeztem, azt mondta, hogy akkor 80 pultos és 20 pohárszedő lenne. Hahaha...:) Majd szembesített azzal, hogy ő is elmegy Kárpitba, amit nem szeretnék, mert szeretem Őt. De Marci meg visszajön, aminek örülök, csak nem merek hozzászólni. Mert nyúl vagyok és félek, hogy lenyel keresztbe, nagyon szorongok előtte. Viktor meg hiányzik nekem :(
Mindig utáltam a változásokat. Ha valamit megszoktam és nekem jó volt, mindig a változás letört egy darabot a lelkemből. Persze a változás lehet jó, csak nem mindig könnyű. Ma a daduskám rávilágított a dolgokra, amiket tudtam már, csak nem sejtettem :P Mondta, hogy már akár mehetnék családozós gondolkodás felé is...Palántaprogram. Nekem van 28 palántám, akik teljesen kitöltik a lelkem. Megbeszéltük, hogy neki is elvonási tünetei vannak, ha nem ovizunk. Az óvoda nem munka, hanem életforma, család, otthon, legalábbis nekem.
A friss hírek közé tartozik, hogy azt hiszem tetszem egy fiúnak. Ez nem biztos, de van valaki, aki a néha néha rajtam felejti a szemét. A nevét nem szeretném megmondani, mert sok leggjobbkocsmás zavarba hozna :) De a lényeg az, hogy vannak összenézések, amiket lehet csak én látok többnek. Nem esküszöm meg rá, csak olyan furi. Az a B verzióm, hogy maszatos vagyok, de csak nem lehetek minden nap maszatos vagy kócos, vagy fogkrémes. Bár ki tudja, amennyit a tükör előtt töltök :D
Na mára ennyi, várom a témákat, ha valaki tud javasolni, és szívesen elolvasná a véleményem valamiről :) Legyetek jók <3