Kedves Mindenki! Ma nagyon nagy dolgot vittem véghez: sírtam, nagyon keservesen. Kijött a szomorúság és nem fojtottam el és nem szégyelltem. Csak hagytam, hogy kijöjjön, ami fájt. Alapvetően ezt sose szoktam így tenni. Szoktam sírni, de ilyenkor egy-két könnycseppet sajtolok ki magamból,mert nagyon tartani akarom magam. Ezt is a gyerekeknek köszönhetem, és köszönöm is :) Ez egy nagy baj velem, mindig mindent elfojtok. Megtanították ezt is, elengedni a félelmet, hogy gyengének látnak mások.
Jó napnak indult, teli tervekkel: csoport átrendezése, családlátogatások, új gyerekek. Két jó is történt velem: találkoztam Emmával, mekkorát nőtt!!! De majd erről később. Éééééééééés....bejött Zilike az oviba. Ő meglátott az udvarról én meg fentről az ablakból és rohantunk egymás felé. Ő fel a lépcsőn, én meg le, félúton meg agyon ölelgettük egymást. Már akkor majdnem sírtam, de nem, tartottam magam. Persze nem akartam sírni, mert boldogságból is sírtam volna, ezért csak annyit bírtam kinyögni, hogy szeretem, meg itt mindig itthon van, akármikor visszajöhet. De nagy lett Ő is!
Aztán a sok szép mellett ma nagyon furdalt a lelkiismeret. Zsófi ma volt utoljára, és én nem tölthettem vele a napot. Sokszor benéztem rá, meg minden, de nem voltam ott, mert "szabadnapot" kaptunk a Főnöktől családlátogatásra és pakolászásra. Úgy hozta az élet, hogy alvásnál elköszöntünk, ahogy ígértem, na már akkor megint éreztem a fojtogató sírást, de tartottam magam. Majd délután együtt vittük az utolsó ovis munkáját a szekrényéhez, amikor megláttam az anyukáját, és tudtam, tényleg itt a vége, elment az összes nagy. Na ahogy Kinga pakolta ki a ruháit Zsófinak (és pakolta be Flóriét), hát ott egyszerűen összedőlt a világ. Még picit tartottam magam. De aztán nem bírtam, elkezdtem sírni. Pár perc múlva bent a csoportban nagyon keservesen elkezdtem zokogni, Évi és Ági szinte nem is tudott megvigasztalni. Végignéztem az öltözőn, és már nem volt fent egyikük fényképe sem, egyikük neve sem. Most is szipogok :) Sosem leszünk már így együtt. Én rengeteget tanultam tőlük, a legtöbbet az életemben, mindig ott voltak velem, ha boldog voltam, ha szomorú, mindig fogták a kezemet.
Gabótól megtanultam jól kommunikálni,megnyílni. Hihetetlen az a kissrác, mindenről megmondja a frankót, mindent elmond, amit gondol, és erre megtanított engem is.
Botitól azt tanultam, hogy sose ítéljünk elsőre és mindenkiben van zsenialitás. Időt kell szentelni annak, hogy megtaláljuk a másik ember tökéletességét.
Mindenki Ábicsucsuja. Hát kulcsfontosságú abban, hogy ilyen jó csoport lettünk. Empátia, érzékenység, ragaszkodás. Nincsen olyan szó, amivel leírhatnám, hogy milyen csodálatos. Sokkal empatikusabb lettem általa, felszabadulni is tanított.
Emma nagy sikertörténet az életemben. Amilyen zárkózott volt elsőre, olyan nyílt lett a végére. Emmától a bízni tudást, akarást tanultam meg. Ez egy kimondatlan egyesség kettőnk közt, nehezen adtuk mindketten, de örökre szól.
Lilla ölelni tanított meg. Nem arra gondolok, hogy átkarolunk valakit, hanem arra, hogyan kell ezt jól, jó időben megtenni. Sokszor megöltelt, minden nap. De Lilla valahogy együtt érzett velem, átvett minden rezgést, tudta mikor nem vagyok jól, akkor teljesen másképp, vigasztalóan ölelt.
Atibogyó. Akkora egyéniség már most. Ő nagyon fontos dologra tanított meg: merjek önmagam lenni. Elvarázsolt figura, de abban a világban, ahol önmaga, és nem is érdekli más véleménye, nagyon boldog és határtalan.
Csenge mosolyogni tanított. Az a kislány teli van jósággal és boldogsággal. Mindig mosolyog, minden nap, mindenkire. Amilyen gyönyörű belül, olyan gyönyörű kívül is.
Árontól kérdezni tanultam. Imád kérdezni, minden érdekli. De nem olyan, mint mások, kicsit sem. Ő úgy kérdez, hogy biztosan megtudja, amire kíváncsi. De nem tolakodó, hanem ezt bájosan csinálja. Ha valami bántott, vagy dühös voltam képes volt úgy kérdezni, hogy minden rossz érzésem elmúlt, ahogy kiszedte belőlem a válaszokat. Ezen felül nagyon jó tanácsadónak tartom. Életre nevelt engem.
Márk egy harcos. Egyformák vagyunk. Kemény páncél, vagányság, DE nehéz bizalom, idegenektől félelem, óvatosság. Nehéz lenne meghatározni mire tanított: megélni pillanatokat. Talán ez a legjobb kifejezés. Sok nagy pillanatunk volt, amikor összenéztünk, és tudtuk, hogy ugyanarra gondolunk, egyszerűen szavak nélkül értettük egymást.
Zilike. Vele is nagyon hasonlítunk. Ziliben a megfelelni akarás nagyon erős, magamat látom benne. Ő arra tanított, hogy ezt nem szabad csinálni, sokszor próbáltuk együtt legyőzni a szorongásainkat, több-kevesebb sikerrel.
Bálinttól rengeteget tanultam, de legfőképp a kitartást. Szerinte ha félek valamitől, menjek elébe. Ha akarok valamit, küzdjek meg érte. Ábellel jól kineveltek :) Bálint azt is megtanította, hogy bízzak magamban. Nagyon érdekes, mert kis nünüke ő is, de ha rólam volt szó, mindig bizalmat szavazott nekem. Megértette velem, hogy akkor is ki kell tartani, ha valami fáj.
Levi rokonlélek. Benne partnerre találtam mindenben, nagyon összepasszol az egyéniségünk. Minden humorban benne van, a kapcsolatunk az almaevésnél kezdődött. Egyszer megettünk egy tál almát együtt úgy, hogy össze-vissza grimaszoltunk egymásnak. A végére folyt a könnyünk a röhögéstől. Ez végigkísérte a 3 évünket, minden poén a miénk volt, egymásra néztünk bármikor és kész, hangos nevetés.
Zsófit szándékosan hagytam utoljára. Ez a legfrissebb fájdalom, ami ért. Ági néni azt mondta, amikor ma elkezdtem sírni, hogy tudja: "Zsófi és köztem köldökzsinór kapcsolat van". Ez a megfogalmazás nekem nagyon tetszik, tényleg az van. Zsófi megtanított, hogy van az a kötelék, ami mindennél erősebb, ami nem múlik el soha, mindig különleges marad.
A legendás 13. 13 gyerek, akik megtanítottak óvónéninek lenni, akik megtanítottak embernek lenni. Mindig fáj a búcsú, tudom, hogy ők is félnek az újtól, de nagyon jó lesz majd nekik. Itt mindig itthon lesznek, mindig visszajöhetnek, mert egy család vagyunk, egy nagy Kaméleon család :)