Sokáig nem értettem, hogy egyes emberek miért állítanak rácsokat maguk köré? Miért nem engedik, hogy segítsünk, amikor képesek vagyunk rá? Miért kell néznünk, hogy egy hozzánk közel álló harcol magával, és miért hagyjuk némán, hogy megkérdőjelezze érdemes-e küzdeni? Bizony, sokáig azt gondoltam, hogy azért nem tudunk segíteni, mert nem feltételezik rólunk, hogy végig tudjuk csinálni. Azért mennek el jó emberek, mert nem voltunk elég erőszakosak, hogy megmentsük őket. "Mert mindenki olyan rohadt különlegesnek érzi magát, de senki nem az". Már másképp látom a dolgot. Félreértelmezzük néha a mások által állított rácsokat. Az én rácsaim nem azért vannak, mert nem akarok kijönni, hanem mert nem akarom, hogy bárki bejöjjön. Vannak küzdelmek, amelyek csak ránk tartoznak. Ez nem jelenti, hogy vesztesek vagyunk, csak azt, hogy itt egyedül kell nyernünk. Nem azért nem engedünk be senkit, mert olyan erősek vagyunk, hanem mert így tudunk megvédeni benneteket attól, amit nem lennétek képesek nézni...
Mindenki fél valamitől, mindenki elrejt valamit. Gondolkoztatok már azon, hogy mennyire mély bizalom kell ahhoz hogy a leggyengébb pontjainkat engedtessük látni valaki másnak? És nem az a leggyengébb bennünk, amikor sírunk, vagy amikor kiabálunk, vagy amikor csendben vagyunk, és nyomaszt valami. Nem számít mit látunk gyengeségnek, sosem ez a lényeg...Hanem, hogy miért sírunk, miért kiabálunk, miért vagyunk csendben? Én a csendben örlődő típus vagyok, így belülről nézve szerintem ez a legrosszabb. Ennek ellenére vannak azok a dolgok, amiket egyedül kell végigvinni. Akkor is, ha ennek vannak mellékhatásai.
Van az a helyzet, amit fejben el lehet dönteni. Én is el tudom dönteni, meg már rutinom is van ebben. Pedig inkább emocionális, mint racionális embernek tartom magam. Megfordult a fejemben, hogy fussak. Fussak előletek...de igazán csak magam elől futnék. Folyamatosan forognak a fejemben a lehetőségeim. A jó hír, hogy vannak, a rossz, hogy nem tudom melyiket válasszam.
Ez nem jelenti, hogy aggódni kellene. Nincs semmi baj, csak maradjatok távol. Nem ellöklek, hanem megvédelek. Próbálom átgondolni honnan hová akarok eljutni, de ehhez először magamat kell megacéloznom. Most erre igyekszem figyelni a legjobban, így előfordulhat, hogy hallgatok.
Sokszor a Szőkét sem értettem, miért ilyen acélos kívülről, hát most értem. Nem ellök, hanem megvéd. Ez csak így eszembe jutott.
Egyébként azt kell mondjam, meglepő módon van pár ember, aki bejöhet a rácson belülre, csak nem találják a kulcsot. Pedig ez csak egy mondat, meg rengeteg energia és idő.
De nem baj. Elég az hozzá, hogy ha már esetleg senki másnak, de magamnak különleges vagyok, és már álltam fel nagyobb gödörből is egyedül. Vicces, hogy sokan azt mondják nem értik a logikámat, pedig annyira egyszerű a kulcs...Folyamatosan felkínálom...
"Az otthon itt van, ha jössz mellettem, még ha nem is nézel rám..."
www.youtube.com/watch?v=XN62nWv-tqc