Csak egy pillanat műve, amikor elmosódik a határ álom és éberség között. Egyetlen tudattalan átkapcsolás az agyunkban, hogy az aznapra jutó kavargó gondolatrok közepette átlépjünk egy másik világba. Egy más világ, ahol következmények nélkül dönthetünk, megadatik minden, amire vágyunk, hacsak pirkadatig is. Ez az ideális világ, egy hely, ahová elmenekülhetünk a rideg valóságok elől. Egy hely, amire felébredve jó érzéssel gondolunk, és sokszor visszavágyunk. Persze nincs tökéletes világ. Néha előjönnek a szörnyek, a rémálmok, a lidércek. Sötétség, zuhanás, halál, veszteség, valamilyen az agyunknak elfogadható alakot öltve, és amikor felébredünk, feloldozást jelent, hogy csak álmodtunk, mert ez nem létezik, csak a tudatalattinkban. Igen, ezek a szörnyeink, amelyek kísértenek. De mit tennétek akkor, ha a szörnyeitek a valóságban is előjönnének? Ha ezek nem csak felismerhetetlen álomképek lennének, nem furcsa alakot öltött szerzemények, hanem a valóságban is létező gondolatok? Ha hallanátok mások gondolatait, amikor álmodtok? Hogyan űznétek el azokat a szörnyeket, amelyek köteleikkel nem akarnak elengedni?...
Ez az egész elalvás egy tortúra nekem, vontatott folyamat, sosem megy azonnal. Mindig kattognak a kerekek a fejemben. Gondolom ez természetes, hogy az emberek gondolnak valamire elalvás előtt. A következő napra, vagy az aznap történtekre, munkára, személyekre. helyzetekre. Engem mostanában megnyugvással tölt el, hogy mióta kész az új szobám, jól alszom. Bár persze már vártam mikor lesz vége ennek a jólétnek. Kényelmes az ágyam, még a piros falat is szeretem. De mint midnenkinek, nekem is megvannak a szörnyeim.
Emlékszem jó néhány hete álmomban egy üvegajtóra kirajzolódott egy piros pentagramma. Egy hang megszólalt a fejemben, és azt mondta, hogy halál, mindezt franciául.Nem is tudok franciául, de értettem mégis.De csak annyit tudtam megkérdezni, hogy én, de nemmel válaszolt, aztán megkérdeztem, hogy anya? De erre is nemmel felelt. Szerintem ott elértem egy olyan pontot, amikor úgy gondolták fent, hogy nem terhelnek ilyesmivel, mert ez túl sok volt, főleg az előtte lévők fényében...És az a baj, hogy nem került kimondásra, de tudom ki fog meghalni. Ez benne a leghátborzongatóbb. De nem mondhatom meg.
Ha meg már halál. Ott volt a jel végig az élő rémálommal kapcsolatban. Hányszor álmodtam, hogy meghalt, napokon keresztül, a lehető leggroteszkebb módokon. Akkor nem értettük, de hamar kiderült, hogy számomra olyat cselekedett a "nagy Ő", amivel kiírta magát az életemből. Persze túráztattam magam rajta a szeptemberi Pépis tali után is, pedig akkor aztán All in módon megmondtam a véleményem kendőzetlenül. És az a pillantás...az bevésődött a fejembe, akármi is történt előtte vagy utána. Sok munkám volt abban, hogy elfelejtsem. Erre mit ad Isten? Hát megszólalt a fejemben múlt éjjel álmomban.
Pedig nem értem ezt a kapcsolódást most, mert mindig éreztem, ha történik vele valami. De egy ideje nem. Most pedig véletlen megláttam róla egy képet, és egyből létrejött a kontakt, és beszélt a fejemben. Olyat mondott, amit sosem tenne, de inkább azon borultam ki, amit erre reagáltam. Pedig nincs már út, nincs már esély.
Nagy nehezen felébresztettem magam, akarattal, éjjel egykor, hogy elmenjen. A feloldozás...Vagy mégsem, mert újra róla álmodtam, beszélt a fejemben. Akkor a realitást mondta.Megnéztem az alvásfigyelőmön, hogy az első álomnál mélyalvás fázisban voltam, így kész csoda, hogy fel tudtam kelteni magam. Míg a második álomnál meg éberalvás fázisban voltam. Ezek után remek volt az éjszaka. Reggel pedig kialvatlanul keltem, ami akkor van, amikor igazat álmodom.
Vannak azok a kötelek, amelyeket képtelen vagyok letépni magamról, hiába ésszel elvágtam őket. Vannak azok az álmok, amikor boldogan és elégedetten kelek fel, meg azok, amikből felébredve napokig nem merek elaludni rendesen. Olyan vagyok, mint valami ijedős kis gyerek, csak nem a sötéttől, hanem az elalvástól félek. Nagyon vékony a határ álom és valóság között, össze is modsódik időnként a kettő. Tudom, megértitek álmodók, hogy miről beszélek. Álmodni ajándék, álmodni hatalom, és az álmokat életre hívni meg művészet. Az én álmaim többsége csapás, de hatalom, amelyeket ki nem mondani és álomképbe szögelve kiiktatni a valóságból nagyon nehéz.De itt az idő, el kell aludnom...megint...
www.youtube.com/watch?v=etAIpkdhU9Q