Kinyílni mások előtt. Merni elmondani, amit gondolunk, merni nagynak lenni, merni sebeket is kapni. Én sokáig gyáva voltam, és még most is annak érzem magam olykor. Nincs olyan közeg az életben, ahol nem ér sérelem, bántás, kritika. Megmondják a szüleink hogyan élhetnénk, megmondja a főnökünk, hogy hogyan lehetünk jobbak és jobbak, párkapcsolati cívódások sora...és még sorolhatnám.
Ma úgy esett, hogy nyitva hagytam néhány ajtót, hogy lássák valóban mit gondolok. Egy őszinte séta Mókival, egy beszélgetés Tomival, egy pár mondat Marcinak. Néztek rám érdekesen többször is, de kezdjük az elején.
Ma oviban voltam. Kaptam egy bomba jó hírt, aminek nagyon örültem. Áginak igaza van, tényleg gólya csoportnak kéne legyünk :) A gyerekek nagyon édesek voltak. Kiszúrtak felkelésnél, hát mentem is egyből hátra hozzájuk, nagyon megölelgettük egymást. Aztán Sárika és Márk odajöttek külön-külön, hogy ugye lemegyek az udvarra velük, de azt hittem indulnom kell tovább, így nemet mondtam. Már akkor megbántam, mert láttam az arcukat. Így fogtam magam és utánuk mentem. Mondtam nekik, hogy bocsi, amiért ezt mondtam :/ De hát annyira kedvesen vették ezt a dolgot, hogy aztán hazajönni is nehezen tudtam. Jól megszeretgettük egymást, aztán szóltam: Srácok, indulnom kell! Hát lefogtak rendesen, hogy nem mehetek sehova. Danival olyan párbeszédeink voltak, hogy csak na. Mondta, hogy hiányoztam neki meg megdicsért nagyon, hogy csinosan öltöztem fel. Olyan éles a szeme, hogy kiszúrta egyből a fülbevalóm, azt is dicsérte. Olyan érdekes, hogy minden apró változást észre vesznek, és szóvá is teszik. Dáviddal úgy köszöntünk el, hogy ugye holnap is jövök. Ezek a mondatok nekem annyira sokat jelentenek. Nagy szükségem lesz erre a feltétel nélküli szeretetre szeptembertől több szempontból :)
Mókival elmentünk sétálni, fagyizni. Első körben leettem magam persze 3 helyen, ennyit a csinos ruháról. Olyat beszélgettünk, amilyet már rég. Tényleg többet kellene találkoznunk, sokkal többet. Beszélgettünk a „barátnőinkről”, amiből nagy röhögés lett. Próbáltam nyitott lenni és belső dolgokról, problémákról. Szerintem sikerült. Ő is sok mindent elmondott, amivel azért nagyjából tisztában voltam, de örülök, hogy mondta. Igaza van, 10 évvel ezelőtt nem így voltunk, de akkor még nem szembesültünk a felnőttséggel. Akkor még nem döngölt senki minket a földbe, kit így, kit úgy. Összeszámoltuk, hogy hányan lennénk az idei bulinkon, kijött, hogy csak ketten :D Tesókódex :P
Este tudtam mi vár rám. Beszéltem Tomival, amit megint a tollnak és a papírnak köszönhettem. Aztán elpattant egy húr, amikor előszedte a telefonját. Onnantól kevésbé megfontoltam beszéltem hozzá. Mondtam mindent, ami eszembe jutott. Tisztáztuk a Gabis dolgokat, jól félreértettem a már-már szituációt:/ Alapvetően ugyanaz a probléma, mint eddig, csak most nem akarom már becsukni a szemem. Szerinte megoldjuk, de én tudom magamról, hogy nem tudok csak ez lenni. Én azt gondolom, hogy sok dolgot megtesz, aminek tudja, hogy örülök, azért mert nem szeretne elveszteni. Jött ám innen is a sokszívecskés gesztus, tegnap is (könyv), ma is (meghívás). Jó lenne elengedni magam teljesen vele, de ahhoz olyan körülmények kellenének, amit nem várhatok el. Én nem látom a megoldást még. Hátat fordítani? Azt még most nem tudok és nem is szeretnék. Aztán visszafele beszélgettünk arról, hogy B-vel megy kajálni csütörtökön. Ez boldogsággal töltött el, mert eszik (ez most értelmetlennek tűnik, de nagy az értéke). Aztán az ajkam lehullt, amikor mondta, hogy menjek én is ha ráérek, legalább B-t meg tudom ismerni. Ebben nincs is semmi extra, mert barátok vagyunk, és kedves, hogy elhívott. De azért mégis extra, nekem ez sokat jelent, Ő tudja is miért. Nem lehet neki könnyű mindig a kedvemben járni, nem tudom hogy bírja. Én azt tudom mondani még mindig, hogy nyolc évünk alatt egyetlen egy dolog nem változott meg. Jha és persze izgulok kicsit a csütörtöktől, de nem lesz gond, két barát be lesz mutatva egymásnak. Egyre többször eszembe jut az a nap. Egy hónap van vissza....
Néha megéri kinyitni egy-egy ajtót, hogy bejöjjön a fényesség rajta. A fény által többet láthatunk a körülöttünk lévő világból. De talán ezeken az ajtókon a fényesség kifelé sugárzik, mert minden fény bennünk lakik. Csak nagyon nehéz megtalálni.