Éreztétek már úgy, hogy a napok egymásutánisága olyan színtelen és semmitmondó, hogy fel sem tűnik, hogy telik az idő? Voltatok már úgy, hogy annyira erőlködtök, hogy jól teljesítsetek és megfeleljetek, hogy nem is emlékeztek miért hittetek abban, amit tesztek? Álltatok már karnyújtsányira egy másoknak tetsző élet kapujában, és majdnem ugyanezen mások kedvéért besétáltatok rajta? Vívtatok már csatát magatokkal, mert minden egyes tettetekkel adóssá vagy behajtóvá változtatok? Mondták már nektek azt, hogy a világ nem olyan, mint elképzeltétek, és esélyetek sincs átformálni azt? Nekem már mind megvolt, és elmondhatom, hogy ez olyan, mint egy ketrecben éldegélni, aminek hagytam, hogy eldobják a kulcsát. Szar volt, higgyétek el. Az egyetlen dolog, ami alapvetően kisegített: "Minden problémának van megoldása". Sőt, ha hiszitek, ha nem, egy problémának több megoldása is lehet....
Én gyűjtögető vagyok. Gyűjtögetem a stresszt magamban mindig. Amikor meg már elégedett vagyok azzal, hogy milyen jól lenyomtam a saját torkomon a problémákat, akkor jön egy újabb probléma, ami már nem fér le, és akkor kiborul a bili. De nem, nem vagyok az a hisztizős fajta, én a belebetegedős fajta vagyok. De nyomás alatt nő a pálma...
De mint minden jó pap, holtig kell tanulni. Ha meg már úgyis minden problémának van megoldása, akkor elő is vehettem ezt a jó kis Queen számot. Hiszen ez is egy megoldás, hogy az ember vaknak teteti magát, és egyszerűen elfordul. De mint Freddie Mercury is énekelte, ez nem jött be, tényleg nem. Aztán az is eszembe jutott, hogy akik azt mondják nekem, hogy nem vagyok tisztában a világ rendjével, és naív módon azt hiszem én alakíthatom a sorsomat, azoknak talán nem is az a baja, hogy hülyének néznek, hanem inkább saját magukban nem hittek eléggé, amikor kellett volna. Én sem hiszek, sokszor nem, de igyekszem. Talán igaz amit a dalban üzennek, a nyomás alatt megtörünk. Én is megtörtem idővel. Magammal szemben sikerült megtörni. Nemrég azt mondta nekem valaki, hogy felejtsem el a megfelelést, és csak azt csináljam, ami nekem jó. De ez azért elég önző dolog,nem? Végülis én az a csaj vagyok, akinek se férje, se gyereke, se kisállata.De azért mégis tartozom felelősséggel emberek felé, akik megtartottak engem a gondterhes időkben, nem kevesen voltatok, szerencsére. Nem is értem mit láttatok bennem, hogy felkaroltatok.
Aztán egy nap jött a felismerés, Freddie ezt is tudta: "Nem adhatnánk magunknak még egy esélyt?" Így elkezdtem összerakni a kis darabokat a kirakóban. Dönteni kellett, sok dologról. Igazából már rég eldöntöttem, csak nem voltam biztos abban, hogy jól teszem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy 100%ig meg vagyok győződve arról, hogy ugyanilyen jó és tiszta esélyeket kaphatnék még egyszer bárhol, bárkitől. Ha meg már esélyek....
Bírtam ezt a Mercury pasit..."Miért ne adhatjuk meg a szerelemnek azt az esélyt?". Nos itt be kell valljak valamit, magamnak is. Mindig azt gondoltam, hogy én túl elcseszett vagyok arra, hogy szeressenek. És most nem mennék bele itt a számos példába, ahol a rövidebbet húztam, nem csak párkapcsolatokban, hanem emberi és családi dolgokban is. Ültem a babérjaimon, és a szaron egyensúlyoztam, mondván, hogy legalább ennyi is van. Nyilván van, hogy nincs választása az embernek. De a szerelemben mindig van, és én a béka hátsó fele alatt választottam. Nem mintha olyan menő, gyönyörű, és okos lennék, de pontosan annyi eszem van, hogy felmérjem, mi az ami az "elmegy" és az "ezt szeretném" kategória közt áll. Ezért most komolyan megadom az esélyt 30 éves koromig annak, hogy valaki csak úgy ne csak nézzen, hanem meg is lásson. Jha igen, én az a fajta vagyok, aki várja a herceget. Ez megint vitatható a köz számára, tudom,tudom. De hé, legalább nem választok rosszabbat, mint kellene. Talán ez is valami,nem? Hozzáteszem, még kihívásokkal küszködök ezen a téren, de ezt most nem firtatnám.
David Bowie is nagyon tudott, Isten nyugosztalja, megmondta a tutit a végén. "Mert a szerelem arra ösztönöz, hogy gondoskodjunk....hogy megváltoztasd a módját annak, ahogyan magunkról gondoskodunk." Szóval most ezen vagyok, hogy rendbe tegyem, amit kell magammal. Van mit megvitatnunk, én és én...Sikerülni fog, tudom, nem lehet másként. Nem várt helyekről jönnek a szuperhősök felváltva, akik inkább hétköznapi ruhában járnak, de én tudom, hogy sokkal többek, mint az átlag emberek :)
Minden változásnak van egy következménye, főleg nyomás alatt. Hogy ez volt-e az utolsó táncunk? Nem tudom, mert az még nincs megírva...
www.youtube.com/watch?v=a01QQZyl-_I