Mind ismerjük azt a helyzetet, amikor kénytelenek vagyunk mást mutatni, mint amit valójában gondolunk. Ne legyünk álszentek, sok esetben szükségünk van egy jó álcára ahhoz, hogy kivágjuk magunkat egyes szitukból. Ez lehet egy kínos mosoly vagy egy viccel való elütés is. De nőként elmondhatom, hogy rengetegszer kell mosolyognom, amikor igazából nem szeretnék. Taktikus embernek gondolom magam, persze sokszor hirtelen cselekszem, vagy így tűnhet, pedig az esetek 98%-ban átgondolt, amit teszek. Még akkor is, ha orosz rulett az egész. Mostanában elég sokszor éreztem magam megfeszítve, és támaszkodnom kellett a pókerarcomra, mert nem mondhattam el mit gondolok igazából...
Alapvetően szerencsés embernek érzem magam. Nem igazán félek már kockáztatni. Igazából mostanában teljesen csak a saját fejem után megyek, és tudom, hogy ezzel okozok bánatot azoknak, akik engem szeretnek. De ez nem ellenük van, hanem saját magamért.
Ma még egy nagyon nehéz menet áll előttem. Tomit eldöntöttem, meg is tudtuk beszélni nagyjából, de ma találkozunk, és ténylegesen leülünk ezzel kapcsolatban. Jól döntöttem? Igen, érzem. Jól kezelem? Hát mehetne jobban is. A tény az, hogy nagyon szeretem, őszintén. Nem vagyok hajlandó elveszíteni még egyszer, ezt nem hagyom. Szükségem van rá, nagyon biztonságban érzem magam mellette. Tudom, hogy ő is szeret engem, nagyon is. Egyszerűen nem működött, mert nagyon más elképzeléseink vannak. Amíg ő visszafogott és a logika embere, addig én nagyon azt csinálom, ami éppen kipattan az agyamból. Próbáltam ezt jól kezelni, és próbálom előtte is. De őszinte leszek, csak nem mutatom, hogy megvisel, mert ez a mások előtt való pityergés, na ez nem igazán az én asztalom. Ha én elsírom magam, akkor ott már nagyon fáj valami. Apám temetésén nem sírtam, csak hogy tudjatok viszonyítani, pedig imádtam őt. Így majd mutatom a racionális megfontoltat, aki beleáll ebbe a döntésbe. Nagyon tartom majd magam.
Mostanában egyre többször nehéz pókerarcot vágnom. Én nem vagyok tartópillér senki számára, nélkülem is megy az élete tovább mindenkinek. Ez most nem egy érvágós írás, hanem van az, amikor egy életszakasz véget ér, és kezdődik egy másik. Most szerencsére nagyon leterhel az iskola, és nem gondolok még bele, hogy mit hogyan fogok tenni, de forgatok folyamatosan az agyamban egy helyzetet, ahol illene pókerarcot vágnom, de nem akarok. Mert ez hiteltelenné tenne olyan emberek előtt, akik nélkül nem lett volna belőlem az, ami. Ezt pár hét múlva megmagyarázom.
Ha ez még nem lenne elég, hogy, hogy nem előállt egy probléma, egy elég nagy probléma. Mondhatnám, hogy visszanyalt kicsit a fagyi, akkor is ha Mókitól tanultam ;) Történt valami, amire nem számítottam. Tudom, hogy miért történt. Roppant kellemetlen, de nem a kész szitu miatt, hanem amiatt, amit én erről igazából gondolok. El is mondhatnám az őszinte véleményem, de csak magamat égetném vele, és nem is lenne értelme. Ezt át fogom gondolni, és bízom benne, hogy egy jó taktikával és távolságtartással helyre áll a dolog. Nagyon vékony mezsgyén sérálok, én is tudom. De ez megint az, hogy csinálok, amit akarok, és ez tényleg orosz rulett. Mindegy, azt szoktam mondani, hogy minden problémának van legalább egy megoldása. Látom is a megoldást már, csak ehhez össze kell szednem jobban magamat, és akkor vissza tudom fojtani ezt az egész katyvaszt.
Hogy jó-e a pókerarcom? Hát egyáltalán nem. Nagyon gyenge vagyok ebben a játékban, így meg se lepődnék, ha ezen csúsznának el dolgok. Most még optimista vagyok, és ha már fejlődnöm kell, akkor tanulok kicsit attól, aki az álcázás nagymestere....