Aki kicsit is ismer, az tudja, hogy van, vagy legalábbis volt nagyon sokáig egy hosszú fal körülöttem. A fal mögött sok dolog volt, ami a köz számára el volt zárva. A fal egy kis biztonságot adott nekem. Aztán egy nap elkezdtem kilökni a téglákat, és bár sokáig én magam nem törtem át ezt a falat, akkor is legalább be lehetett látni annak, aki megtalálta ezeket a réseket a pajzson. Egy újabb nap kijöttem a fal mögül, magam mögött hagytam. Nagyon büszke is voltam magamra, mert ez rengeteg időbe telt, években mérve. De az ember nem változik alapjaiban. Világ életemben a fájó dolgokat deffenzív taktikával kezeltem, és elzártam a kíváncsi tekintetek és saját magam elöl is. Én erős embernek tartom magam, nagyon hamar visszateszem a téglákat egyesével...
Nem minden szinten épül a fal. Csak mintegy elzáró jelleggel a rossz érzések miatt. Kizárom, ami negatívan hat rám. Persze ettől nem tűnik el, csak beépítem magam köré. Ezért is örülök, hogy ma szembe találkoztam ezzel a kis Pink Floyd dallal, mert ez mégis csak a Run like hell...
Szeretem ezt a dalt, mert valamiképp értem a saját nyelvemen, amit mond: "A harc az idegeké, ahogy reped a héj, mikor az ajtót a balták épp verik szét". Hasonló a helyzet, itt bent nagyon is dolgoznak azok a balták, de ilyenkor mondja azt a dal, hogy jobb ha futsz. És én meglepő, de elég gyorsan tudok futni saját magam elöl. Így gyorsan megalkottam a falat megint, ami mögé be tudom zárni, amire nem akarok gondolni. Így maradnak a szép és csodás napok, melyeket családi körben, szeretetben tölt az ember :) A szart meg lenyomjuk a saját torkunkon.
Viszont mivel optimisták vagyunk, és a rosszat elzártuk, így bejöttek új emberek a kis világomba. Vagyis szert tettem új ismerettségekre fiúkkal. Akik írnak, és kitöltik azokat a perceimet, amikor jöhetnének a rossz gondolatok. Azért vannak határok, szigorúan a falon kívül kell maradniuk. Egyelőre fontos, hogy amíg még a történtek emésztés alatt vannak, addig mindenki maradjon kint. Így újvilágrend lépett életbe egy régebbi ismerettséggel is.
Ha meg már régebbi ismerettség. Talán a sors egy furcsa fintora (mily meglepő, mostanában csak furcsa fintora van), hogy előkerült a múltamból valaki, akire nem is számítottam. A célt értem, a miértet is értem, csak azt nem, hogy ezt most komolyan gondolta-e. De ő is a falon kívül marad, fel sem merülne bennem soha, hogy visszatapsoljam.
Talán nem is jó visszatapsolni kapcsolatokat. De az újak meg...halálhörgés,siralom eddig. Ez meg valószínűleg azért ilyen kínlódás nekem, mert épül a fal. Vagyis annyira nem is kínlódok ha jobban belegondolok, csak hitetlenkedek kicsit, hogy ennyi új embert megismerek itt közbe, olyanokat, akikről nem is gondolnám, hogy ez előfordulhat. Ez még kicsit kusza. Ahogy a Pink Floyd mondja: "Vigyázz, nehogy nagyon szem előtt legyél, mert a haverok ha akkor rátok találnak, dobozban küldenek haza anyádnak".
Na meg ha már Run like hell....Imádom :)