Élünk napról napra. Felkelünk és tesszük a dolgunkat. Eleget teszünk kötelezettségeinknek, felvesszük a muszáj dolgokat, igyekszünk jók lenni mindenkihez. Aztán eljön egy olyan pont, amikor bizonyos idő elteltével ez unalmas. Minden nap ugyanaz. Egyszer csak felébred valami, ami képtelen elviselni a korlátokat, az egyformaságot, az idő eredménytelen múlását. Főleg az eredménytelenséget. Csak egy kósza gondolat először...aztán már tudatos felismerés, ez bizony egy börtön. Egy olyan homokóra, aminek az alján állsz, és folyik rád lassan, de biztosan a fojtó homok. Fullasztóan telnek az órák, napok, hetek, de a kötelezettségeknek eleget kell tenni. Végül egy nap, a mélyponton túl, a tükörbe nézve, nem az néz vissza, aki eddig. Hanem valami sokkal erősebb, ami ki akar törni. Nincs választás, nincs maradása, nem nyugodhat tovább...
Átlendültem a mályponton talán. Még nem teljesen, de sokkal jobb, mint volt. Inkább optimistán tekintek a dolgok elé, mint negatívan. Kezd letisztulni a zavar a fejemben.
Menni kell, ez nem kérdés. A merre az még nem kialakult. Meg a mikor is az. Van az a kötelezettség, ami belső késztetésre jön, és vannak emberek, akiket nem akarok cserben hagyni.
Gondolkoztam a fiúkon is. Főleg a Szöszin, sokat jár a fejemben mostanában. Kellett, hogy külön legyünk, kellett az idő. Meg az is kellett, hogy elmenjen messze. Szóval ezt csak megköszönhetem neki, de nagyon hiányzik. Amit csak ő ért meg belőlem, azt most nem érti meg senki. Volt egy időszakunk közösen, amikor egy évig talán én is segítettem felépíteni újra magát. Most nekem is jól jönne, ha segítene. De ezzel kapcsolatban meg arra jutottam, hogy én mindent megpróbáltam, és úgy gondoltam, hogy biztos szeret még ő is. Aztán arra gondolok most, hogy azt csinálom amit Vele egykor. Lehet, hogy tökre el is felejtett, sose jutok eszébe stb. Néha fáj, hogy nincs velem, egyszerűen olyan, mintha nem létezne már. Ez nagyon rossz érzés. A leveleim is csak repülnek a semmibe talán. Azt sem tudom értő fülekre talál-e. Olyan, mint egy bölcs Rafiki...Kell nekem.
Tomival is átgondoltam a dolgot. Pont most fog jönni hozzám :) Ezt nagyon helyre kell tennem magamban. Most átfordult a gondolkodásom vele kapcsolatban. Eddig nagyon szerettem volna vele lenni. Nyilván féltem, hogy ez borul, ha jön egy 3. szereplő. Szóval átálltam a Hakuna Matata elvre. Boldogok vagyunk, amíg van, aztán nyitott szemmel járunk. Barátság, béke....baromság.
Mókival sokat beszélgettem mostanában. Próbálja nekem elmagyarázni a dolgait úgy. hogy megértsem. Szerintem sikerült is. Ez is Ő. Mint az oroszlán is én vagyok. Nagyon jót tett, hogy átjött salit csinálni meg palacsintát enni. Külön örülök, hogy támogatja a törekvéseimet. Nem olyan könnyű ezeket megfogalmazni, és jó, hogy ő érti, amit nehezen tudok elmondani. Biztonságérzetet ad. Ő egy kis Timon :)
Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy mi ez a dolog bennem, ami ennyire szabadulni akar. Először az emberektől akartam szabadulni, aztán a kötelezettségektől, a nemszeretem feladatoktól. De rá kellett jönnöm, hogy ez valami másfajta szabadságvágy. Tényleg egy oroszlán, ami néha felébred, és mennie kell az útján. Nem tudom elmondani jobban. A saját falkámnak a vezérévé kell válnom, mert bennem van az Oroszlánkirály. De amíg nem jutok dűlöre teljesen, és várjuk valaminek a születését, egy dal nektek :)
www.youtube.com/watch?v=GibiNy4d4gc