Isten útjai kifürkészhetetlenek, ugyanakkor minden út Rómába vezet. Nincs olyan hosszú út, amelynek vége ne lenne.De hiába egyenes az út, ha mindenki félrelép.Ha járatlan úton rogysz le, nem lesz, ki felemeljen. A pokolba vezető út mégis jószándékkal van kirakva. Ezekkel a magyar közmondásokkal az általunk járt út tökéletesen leírható. Van az az út, amely végtelennek tűnik, egyszer mégis véget ér. Még akkor is, ha közben néha letérünk róla, mégis magunkénak mondhatjuk. Én nem ismerem az utamat, de a következő állomás már nagyon közel van hozzám.
Számomra minden út Rómába vezet. Az én Rómám a főiskola, megint. Eljött az idő, érzem magamban a nyughatatlan vágyat a tanulás iránt. Mennem kell idén szeptembertől. Megértem egy szakvizsgára, biztosan tudom. És megértem egy pedagógus 2 minősítésre is. Ahogy egy kedvező elbírálású szakmai pályázatra is. Nehéz szavakkal leírni milyen érzés ez, egyszerűen egy belső tűz, nem tudom szebben mondani. Sokszor úgy érzem, hogy mind amelett, hogy imádom a munkámat, nem használom ki még teljesen az egész agyamat. Persze, ott van AZ a szakmai vágy is, amely sokszor talán csak karnyújtásnyira van, máskor egy egész maraton távnyira. De attól, hogy csendben várok éppen rá, ez nem jelenti, hogy elfelejtettem volna.
Viszont van egy út a pokolba, amely csupa jószándékkal volt kirakva. Bizony előkerült a Szőke. Csupa nyitottsággal és jószándékkal felém. Elmentünk találkozni egymással. Csak két kérdés volt fontos. Miért így? Mit akar tőlem? Nem voltak face to face válaszok. Szó volt a kötődésről, amit Móki szerint csak ő lát. Szó volt a megértésről, amelyet ő megkapott sokáig, amíg azt hittem már nem lephet meg. Elbeszélgettünk. Nem mondom azt, hogy hidegen hagyott a látványa, mert sok dolog eszembe jutott akkor. De én igazából már ott kimondtam egy fontos dolgot, amit szerintem tudat alatt sikerült így kimondani...Ahogy azt is kimondtam, hogy hiába egyenes lett volna az utunk, volt aki félrelépett.
Isten útjai kifürkészhetetlenek. Mert beszélgettem Vass Tomival is, aki olyasmiket mondott, amik nagyon fájtak nekem. Vicces mennyire átlát dolgokat. Belementünk egy olyan beszélgetésbe, ahol kitörtem pár téglát a a falamból felé. Móki nagyon örült, amikor elmondtam neki. Örült, hogy végre valaki hatott rám a Szőkés dolgokkal kapcsolatban, akkor is, ha ő már rég mondja ezeket a dolgokat.
Alapvetően azt vallom, hogy az én utam elkövetkezendő része járatlan általam, ezért ha lerogyok, nem lesz, aki felemeljen. Emiatt nem aggódom. Elton John énekelte: "I'm still standing". Előfordulnak lerogyások, de próbálok arra gondolni, hogy mindenből fel tudok állni, akár így, akár úgy.
Nincs olyan hosszú út, amelynek vége ne lenne. Amíg nincs vége próbálok összpontosítani. Mert ott a következő állomás márciusban a jogsival, májusban a pályázattal, és szeptemberben az iskolakezdéssel. Olvastam ma egy cikket a horoszkópomról 2015-ben. Azt írták tanuljak meg megbocsátani magamnak és másoknak is. Elgondolkodtató....Ahogyan az a dal is, amit ma Nektek szántam :) Érdemes meghallgatni.
www.youtube.com/watch?v=KhvLm9nx2_c