Mindenkinek vannak falai. Falak, amelyeket a körülmények hatására alkotott meg. A benne lévő téglákat kilökni bátor tett, vagy épp átgondolatlan merészség. Attól függ, hogy van-e értelme. Minden tégla egy darab azért, hogy ne lássák a gyengeségeink vagy a fájdalmainkat. Az egyes részeket csak mit tudjuk kilökni, vagy visszaépíteni. A környezetünk tagjai csak sokáig kopogtathatják, kapargathatják azt a bizonyos téglát, de csak akkor szedhetik ki, ha mi is úgy akarjuk. Talán gyáva dolog falat építeni. Még gyávább emögé elbújni. Viszont kényelmes. Nekem sok téglám volt. "Van, hogy az embernek nincs elég köve". Nem feltétlen jól építkeztem, de az nyugtat, hogy egyik fal sem áttörhetetlen belülről, és kívülről sem...
Én nem szeretek téglákkal építeni, már nem. Jobb szeretek hullámokat alkotni.Van amit egészen közel tudok engedni magamhoz, és csak kicsit válok vizessé tőle. Persze van olyan is, ami felér egy szökőárral, ha túl közel engedem magamhoz. Képes vagyok mozgatni a hullámokat, nem olyan kötött a fal így. Amikor kőfalam volt, akkor nagyon erősen toltam kifelé minden újat, vagy ami nem tetszett, és nehéz munka volt. Most a hullámokat rugalmasabban tudom kezelni. Tudom közelíteni és távolítani is. Van hová fejlődnöm még, mert nem mindig veszem észre időben, hogy nem minden hullám közelsége tesz jót nekem.
Itt nem csak arra kell gondolni, hogy nem akarok átengedni dolgokat, hanem igazán nem is szívesen megyek bele önként a hullámokba addig, amíg nem vagyok 100%-ig meggyőződve, hogy biztonságos helyzetbe kerülök kockázattal. Teljes bizonyosság soha nincs. Tehát ez nem minősül kockázatnak.
Azt is el kell mondjam, hogy időnként úgy látom megéri elémenni egy-egy új helyzetnek, várom is. Van az a szépség, vagy békesség, pillanatnyi boldogság, amiért megéri rugalmassá tenni a falat. Nem vagyok bátor, nagyon meggondolom mikor közelítek. Gyakran távolítok. Ilyenkor nem azt tolom el, ami bánt, hanem a tényt, hogy beszélni kell róla.
Van egy nagyon érdekes egyenletes hullámzás, csak egy ív ezen a falon. Egy visszatérő, mindig jelen lévő hullám. Általában közel van, de sokszor próbálom eltolni, mert már hoz magával egy kisebb és egy nagyobb hullámot is. Viszont még biztonságot ad, mert ismerem. Érdekes, hogy párszor figyelmetlen voltam, és majdnem megfullasztott, mégis ennyire ragaszkodom hozzá.
A falon kívülre meggondolatlanul, szinte ösztönszerűen csak egy esetben lépek. Van az a néhány ember, akiért akkor is képes vagyok átlépni saját magamon, ha az veszélyes lehet. Nagyon kevés emberről beszélünk. Van benne olyan is, aki nem tenné meg ugyanezt. És biztosan nincs benne olyan, aki viszont lehet megtenné...
Ezt meg csak erős idegzetűeknek:
www.youtube.com/watch?v=txgmudo9LMo