Péntek van, utóbbi időben nem szoktam menni ezen a napon Fügébe, sok az ember ezen a napon. De kitaláltam, ha már így nem jól alakult Márkkal, nem megyek szombaton, mert nem bírnám ki, hogy ne menjek be hozzá Udvarromba vagy Kárpitba. Ezért fogtam magam és bementem ma, hát az első ember, aki a Fügében szembe jött....na kitaláljátok? :) Tudtam, hogy ma találkozunk mélyen belül(+inga).
Bennem nem múlt el az az érzés. Fecót is sokszor megölelem és Lacit és Pistit és Atikát is lefogdosom, de Márk más. Őt azért szeretném mindig megölelni, mert teljesen rám érez, mintha belém látna és ezáltal közel áll hozzám. Hiányzott-e a héten? Igen. Jó lett volna beszélgetni kicsit. Persze hamar leléptem, nem bírtam viselkedni, szegény pedig jött és kérdezgetett, én meg megint milyen hülyén viselkedtem plussz külön frusztrált, hogy annyian hallanak minket. Aztán kiböktem mi a baj. Persze a lényeget nem. Még az ölelésnél tartottunk, de én meg fejben teljesen máson gondolkoztam.
És akkor bevillant. Márktól azt szeretném, ha pótolná Tomit. Hülyén hangzik igaz? Tudom több okból is valószerűtlen a dolog. Csak benne van valami, amin lehidaltam /nem tudom szebben elmondani/. Nem Tomit, mint személyt szeretném ha pótolná, hanem azt a törődést, amit Tomi adott. Végre itt egy ember, aki tényleg odafigyel rám, nem tudom miért, mi vitte erre, de odafigyel rám. Én meg olyan vagyok vele, mint egy hisztis idióta. Nem akarok vele találkozni /de, de nagyon is akarok vele találkozni/. Szóval ésszel nem akarok vele találkozni, mert nem tud törődni velem mindig, még kisgyerek, van iskolája, kis barátai meg cuki barátnője. Szívvel meg jobban örülnék, ha többet tudnánk beszélgetni, találkozni. Elcseszett egy nő vagyok :D Ő nem tudja, hogy ez mekkora dolog, hogy aznap visszamentem. De ma is mondta nekem, hogy nem olvasta a levelem, de holnap ír/megnézi majd (remélem), mert tudja, hogy velem ilyenekről írásban jobban lehet beszélni. És tényleg. Odafigyel rám basszus és meg ilyen kedves ember taszító szörnyeteg vagyok. Azt mondta, Ő meg itt van, én meg el szeretném hinni.
A következő villanás hazafele ért, ahogy Orsika kitalálta milyen jó lesz 4-6ossal elmenni a Nyugatiig a Blahától. Ott volt a közös lámpánk, ahol találkoztunk sokszor, Gong, Gong2, a bolt helye...Nagyon rossz volt. Hiányzik nekem. Talán most fogtam fel mennyire. Tegnap jött este a nagy vallomás. Körmönfont körítés, hogy mennyire vele vagyok ott is , és szeret engem és fontos vagyok / Jesszusom, mit csináltál már megint? /, én meg bólogattam. És akkor előszedtük megint Andit /huhh, azt hittem az a hír jön, amitől félek/, megvallom megkönnyebbültem, jó, hogy elmondta.
Éhes lettem, ezért bementem újpesten enni, és ahogy a 120as megálló felöli ajtón kiléptem, megcsapott a hűvös őszi este levegője. Erről is bevillant valami...Egyszer ilyen hideg időben Mókival álltunk a Burger King előtt, amikor is Móki egykor kedvelt színészének alteregoját pillantottuk meg :D Sajnos a helyzet viccességét nem írhatom le, mert örök életemre őriznem kell a titkot, de annyit elmondhatok, hogy egyszer Timike randiját ennek a színészesdinek a kezdetével tettük tönkre. Életem legjobb röhögése volt aznap este, és azóta is ezen röhögök, ha eszembe jut :P
Hazaértem, leszálltam a buszról. Egy teljesen másfajta hűvös levegő egy novemberi napot idézett föl bennem. Egy furcsa estét a kosárlabdapályán Gyulán. Erről nem írok többet, az illetékes vágja a történetet, Móki pedig a színészes emlegetés után megérdemli, hogy ő is nevessen egyet.
Este pedig a film...Szakíts, ha bírsz. Ez egy különleges film számomra, hiszen itt született meg Csimbi, a házi kedvencünk, a pattogatott kukoricánk. Egy kísérletnek indult...de már családtag lett!
Hát nem nagyon tudom elképzelni hogy lesz tovább Tamással, Márkkal vagy akárkivel. Én nyitott vagyok sok mindenre, de magamtól nem tudok, csak engedni.
A villanások pedig....milyen jó, hogy vannak emlékeim, ilyen intenzíven benne a fejemben :)