Úgy érzem rossz világba születtem. Úgy érzem, mintha az én kezemben is lenne varázslat, színes világ. Ebben a színes világban pedig mindenki más is színes, ha varázsolok. És én mindig varázsolok, mert képtelen lennék elviselni másképp a napokat és az embereket. Könnyebb ha varázsolok, elővarázsolok...
Aki érti ezt a képet, az teljesen meg fogja érteni, amiről ma írok. Még pedig a barátságról ejtenék néhány szót, csak segít nekem a kép kifejezni, amit gondolok. Nem nagyon szoktam használni a barát szót semelyik ismerősömre. Többen ezt nem értik vagy zokon veszik. Pedig ennek nyomós oka van. Volt...
Mindenki ismeri, mindenkinek van véleménye róla. De tagadhatatlan, hogy nagyon jó és egyedi előadóművész volt. Ma Őt hívom segítségül egy blogbejegyzés erejéig. Annyi mindent mondanak róla, az egész élete viharos volt, és a halála is vitatott, mégis, amit a világnak adott, aköré egy egész kultusz...
Tudjátok, hogy Heni esküvőjén fogadtam az Istennel. Nem igazán hiszek benne most sem, de valami tutira van, ami felettünk áll. Sokat emlegetem ezt a fogadást, de nem tudjátok mi volt a tárgya. Ahogy Heni esküvőjén ücsörögtem rengeteg dologgal nem értettem egyet. Már azon meglepődtem, hogy nem...
Bár itt ülhetnétek velem a Balaton parton a hintaágyban. De nem beszélgetnénk, csak néznénk ki a fejünkből, ahogy most én csinálom. Mintha másik élet lenne itt. Megszűniik a világ összes gondja. Nincs munka, nincs nyomás, nincs senki. És én így most jól érzem magam. Sokan nem értik mi a jó abban,...
Tegnap nagyon laza voltam itt. Aztán elkezdtem felfogni, hogy hazajön a Szőke. Estére már nem voltam olyan laza, előjöttek dolgok, és elfogott a rettegés. Tudom, hogy hogy vagyunk, hogy váltunk el, és minden ilyesmi, de képtelenségnek hittem, hogy visszajön. Megint egy országban leszünk, és ennek...
Annyi mindenen görcsöltem szeptember óta...Itt hagyott a Szőke, megkaptam a nagy vallomást. Jöttek az új gyerekek az oviba, görcsöltem a szülőkön, a teljesíteni akaráson. Görcsöltem, mert nem volt időm semmire és senkire. Görcsöltem, mert amint valahol jobban teljesítettem, máshol kevésbé jobban....
Szerintem ez az egész olyan, mint egy kártyajáték. Megszületünk, éldegélünk értékek szerint, aztán szerelmesek leszünk. Az elején azt hisszük, hogy a pókerasztalnál az egy pár birtoklása már mindenre elég. Aztán rájövünk, hogy ha elég jó játszunk, és a szerencse is mellénk áll. akkor a royal...
Vannak olyan napok, amikor nem értem, hogy a körülöttem lévőkkel miért történnek bizonyos dolgok, vagy azt, hogy nekem ebben hol a helyem, miért kell átélnem. Nem feltétlen rossz dolgok, csak olyan furcsa. Sokat gondolkoztam már azon, hogy miért lettem ilyen zárkózott. Egészen vicces, mert a...
Vajon más is így nézi kifelé a világot, mint én? Van bennem egy önkép, meg vannak azok a dolgok, amikért különlegesnek szeretem érezni magam. Nem jobbnak vagy rosszabbnak, mint másik ember, ez a különlegesség az enyém. Talán különc vagyok. Nehezen nyitok, nehezen bízok igazán. Hiszek abban, hogy az...