Aki kicsit is ismer, az tudja, hogy van, vagy legalábbis volt nagyon sokáig egy hosszú fal körülöttem. A fal mögött sok dolog volt, ami a köz számára el volt zárva. A fal egy kis biztonságot adott nekem. Aztán egy nap elkezdtem kilökni a téglákat, és bár sokáig én magam nem törtem át ezt a falat, akkor is legalább be lehetett látni annak, aki megtalálta ezeket a réseket a pajzson. Egy újabb nap kijöttem a fal mögül, magam mögött hagytam. Nagyon büszke is voltam magamra, mert ez rengeteg időbe telt, években mérve. De az ember nem változik alapjaiban. Világ életemben a fájó dolgokat deffenzív taktikával kezeltem, és elzártam a kíváncsi tekintetek és saját magam elöl is. Én erős embernek tartom magam, nagyon hamar visszateszem a téglákat egyesével...

Nem minden szinten épül a fal. Csak mintegy elzáró jelleggel a rossz érzések miatt. Kizárom, ami negatívan hat rám. Persze ettől nem tűnik el, csak beépítem magam köré. Ezért is örülök, hogy ma szembe találkoztam ezzel a  kis Pink Floyd dallal, mert ez mégis csak a Run like hell...

Szeretem ezt a dalt, mert valamiképp értem a saját nyelvemen, amit mond: "A harc az idegeké, ahogy reped a héj, mikor az ajtót a balták épp verik szét". Hasonló a helyzet, itt bent nagyon is dolgoznak azok a balták, de ilyenkor mondja azt a dal, hogy jobb ha futsz. És én meglepő, de elég gyorsan tudok futni saját magam elöl. Így gyorsan megalkottam a falat megint, ami mögé be tudom zárni, amire nem akarok gondolni. Így maradnak a szép és csodás napok, melyeket családi körben, szeretetben tölt az ember :) A szart meg lenyomjuk a saját torkunkon. 

Viszont mivel optimisták vagyunk, és a rosszat elzártuk, így bejöttek új emberek a kis világomba. Vagyis szert tettem új ismerettségekre fiúkkal. Akik írnak, és kitöltik azokat a perceimet, amikor jöhetnének a rossz gondolatok. Azért vannak határok, szigorúan a falon kívül kell maradniuk. Egyelőre fontos, hogy amíg még a történtek emésztés alatt vannak, addig mindenki maradjon kint. Így újvilágrend lépett életbe egy régebbi ismerettséggel is. 

Ha meg már régebbi ismerettség. Talán a sors egy furcsa fintora (mily meglepő, mostanában csak furcsa fintora van), hogy előkerült a múltamból valaki, akire nem is számítottam. A célt értem, a miértet is értem, csak azt nem, hogy ezt most komolyan gondolta-e. De ő is a falon kívül marad, fel sem merülne bennem soha, hogy visszatapsoljam. 

Talán nem is jó visszatapsolni kapcsolatokat. De az újak meg...halálhörgés,siralom eddig. Ez meg valószínűleg azért ilyen kínlódás nekem, mert épül a fal. Vagyis annyira nem is kínlódok ha jobban belegondolok, csak hitetlenkedek kicsit, hogy ennyi új embert megismerek itt közbe, olyanokat, akikről nem is gondolnám, hogy ez előfordulhat. Ez még kicsit kusza. Ahogy a  Pink Floyd mondja: "Vigyázz, nehogy nagyon szem előtt legyél, mert a haverok ha akkor rátok találnak, dobozban küldenek haza anyádnak". 

Na meg ha már Run like hell....Imádom :)

www.youtube.com/watch?v=ySO-gryuO-c

Itt az ideje átgondolni pár dolgot. Jelen helyzetemben csak egy dolgot tehetek. A sok tanács és látószög, jóindulat és támogatás összerendezésére le kell hántanom a rétegeket, és egy kicsit kívülről nézni, ami mostanában történik. Kicsit felpörögtek a dolgok. Teljesen felborítottam mindent, amit eddig az utamnak hittem. Mintha egy nagyot kanyarodott volna az egész történet. Emberek állnak az út két szélén, akik néha felbukkanak és talán lecseszerintve is, de ott figyelnek és terelgetnek. Vannak, akik kísérnek és folyton ott vannak, ha megbotlok. Meg vannak elszáradt növények, amik között keresem a szép virágokat. Ami megijeszt, az a köd, a tudat, hogy nem tudom hová is tartok. Viszont mindezzel együtt mégis nyugodt vagyok, aggasztóan nyugodt...

Ha egy kicsit jobban megnézem a dolgokat, mióta újra találkoztunk egy mérföldkőnél egy erdei remetével, azóta azt érzem, hogy élek. Pontosan kirántott onnan, ahol nem voltam jó helyen. Mivel körülöttem mindig mindenki eltűnik egy ponton az erdőbe, és gyakorta egyedül maradok, fel sem merült, hogy ennyire bízni tudok még emberekben.Tudtam, hogy akármerre megyek, ott van a háttérben, és vigyázni fog rám, mert szeret engem. A maga módján nagyon szeret, ebben teljesen biztos vagyok. Ott volt, amikor féltem, ott volt, amikor szomorú voltam, és rengeteg szép napot és sok mosolyt köszönhetek neki. Ma gondolkoztam ezen, bennem csak jó érzés és nagyon mély szeretet van felé.Örülök, hogy van, és támogatni fogom abban, amit szeretne elérni, mert neki is van kiútja az erdőből :) A legnagyobb tisztelettel ott fogok állni mellette, ha szüksége lesz rá. De ő nagyon erős.

A köd felé sétálgatva megtorpanok, de nem  félek, inkább teljesen meg vagyok nyugodva. Ezt tegnap részleteztem két erdőjárónak is. Dönteni kellett, hogy melyik erdei csapást választom, és én magamat választottam. Igazán ez egy nagy döntés volt. Nem hirtelen hoztam meg, de felszabadított, hogy megtettem. Sokszor eszembe jut mi lesz majd ezután, de nem izgulok. Egy erdőben rengeteg érdekes dolog van, és ha nyitott szemmel járok egyszer csak rábukkanok a helyre, ahol most kicsit lennem kell.

Az erdő azért nem mindig csodás. Este, amikor lemegy a Nap, és beköszönt az éjszaka, akkor elég félelmetes tud lenni időnként. Az erdő rémei jönnek a békésen alvókhoz és rájuk hozzák a frászt. Nem is szeretek egyedül lenni benne. Mert igaz sokan nem hisznek ebben, de az erdőben járnak szellemek, amik el akarnak mondani valamit. Ez a szituáció megbénít és megijeszt. Pedig nem bántanak. 

Az erdő pedig nyugodt, váltja a színeit. Néha meglepően színpompás, máskor kivirul és mindent virágba borít maga körül. Néha szürke és sötét, a benne lévő utak homályosak és kietlenek. De legtöbbször van benne élet, és talán ez a legfontosabb :)

www.youtube.com/watch?v=s0B27CH4vow

Van, amikor egyszerűen nem jön be a számításunk. Beleállunk egy elhatározásba, egy döntésbe, de valahogy nem jól jövünk ki belőle. Talán, mert túlságosan akarjuk? Vagy mert egy pillanatra van annyi önbizalmunk, hogy hiszünk önmagunkban, csak az univerzum ezt nem nézi jó szemmel? Ez velem is megesett, pontosan pénteken. Olyannyira biztos voltam magamban, hogy eszembe se jutott, hogy ember tervez...De én sosem voltam szerencsés, csak a kártyában. Így miután összetört minden kis reménységem egy pillanat alatt a jövőmmel kapcsolatban, elkezdtem egy száguldást,amelyben nem igazán érdekel semmi már. Hogy ez megoldás-e jelen helyzetemben? Nyilván nem, én is tudom, hogy fejjel megyek a falnak. Csak már egyáltalán nem izgat...

Felépült egy új jövőkép a fejemben. Idealista, tiniket meghazudtoló áhítattal néztem egy emberre, aki nem ugyanígy néz rám. Ma többen megkérdezték, hogy milyen volt a nagy találkozás. Megmondjam? Mint egy orosz rulett, amiben vesztettem. Szánalmas egy lénynek érzem magam, amiért nem voltam elővigyázatosabb, és hagytam ezt a dolgot eddig fajulni. Én, aki háromszor meggondolja mennyire adja ki magát.  A vicc az, hogy a hős nem is tehet róla. Ő még mindig hős, csak én voltam megint a félresikerült. 

Na de minden nehézséget lenyelve nagyon tartottam magam. Egészen szombat délig, amikor is kitört belőlem az a csalódottság könnyek formájában, és még rosszabbul éreztem magam. Egyszerűen ezt nem akartam, rágondolni se akarok arra, hogy megint egy elbaltázott kapcsolatépítési próbálkozásom tört kicsi darabokra. Nagyon rég engedtem ennyire közel valakit magamhoz, és engedtem, hogy értse is, ami vagyok. Túl magabiztos voltam...a semmire.

Aztán beültem a kocsiba, és meghallottam ezt a jó kis Cardigans számot. Elég dühös lettem magamra, hogy eddig süllyedtem, hogy sírva fakadtam. Így némi vezetés után a harag uralkodott el rajtam. Haragból vezettem, és haragból elindultam arra, amerre nem vezet út.

Alapvetően ez egy szánalmas kísérlet volt a figyelmem elterelésére, csak aztán beleakadtam valakibe. Legalább tényleg elterelődtek kicsit a gondolataim. A vicc, hogy olyan emberrel akadtam össze, aki alapvetően szóba sem állna egy magamfajta csajjal, de mivel mindketten ikrek csillagjegyűek vagyunk, néhány dologban egy húron pendülünk. Nem adok nagy hitelt, de ha csak még pár napig itt van velem, az is jó nekem. Ma pedig kaptam egy olyan megerősítést a messzi távolból, hogy képes leszek kikapcsolni egy kicsit. 

Tudom én, hogy nem ezt kellene tennem. De elengedtem ezt a történetet. Eddig mindig óvatoskodtam, odafigyeltem arra hogyan viselkedek. Az óra pedig ketyeg, nemsokára itt van a szülinapom. Jelenleg úgy gondolom, hogy a nulla alatt van az esélyeim száma. De beültem abba a kocsiba, és csak nyomom azt a gázt, amennyire csak lehet. Most ész nélkül. Végül is eddig a taktikám annyit ért, mint egy marék molylepke. Csak nem akarok gondolkodni többet ezen. 

Adhatnátok egy nagy követ nekem...Akkor is, ha a végén visszaüt....

www.youtube.com/watch?v=u9WgtlgGAgs

Minden embernek van egy példaképe. Valaki, aki inspirálja, akire hasonlítani szeretne. Számomra Audrey Hepburn az. Nekem ő az eleganciát és a nőiességet jelenti. Minden, ami én nem vagyok, de szeretnék. Mindig azt hittem, hogy a szép alakja, vagy a nagy szemei azok, amik miatt gyönyörűnek látom őt, de nem. Arra kellett rájönnöm, hogy azért olyan érdekes számomra, mert a szemei nagyon beszédesek. Látszik, hogy van benne élet. Ezt nagyon sokszor én nem éreztem magamban. Főleg a fiúkkal szemben. Azt mondják erős egyéniség vagyok, célokkal, amiket előbb vagy utóbb el is érek, de nőként az önbizalmam nagyjából pontosan olyan mélyen van, mint a Marianna-árok. Emelje fel az a nő a kezét, aki hasonlóan érez...Csak őszintén. Hogy mikor éreztem magam csak önmagamtól Audreynak? Nem is tudom már megmondani. De arra jöttem rá, hogyha belenézek a tükörbe, igenis azért nem a nulláról kéne indulni magammal szemben, főleg nem most...

Ugyanis történt valami. Valami, ami felülírja a kis beletörődésemet abba, hogy alkalmatlan vagyok normális emberi kapcsolatokra. Vagy talán azt is mondhatnám, hogy jött valaki. Valaki, aki érdekes, és nem közömbös számomra. Persze, rég tudjuk mindannyian, hogy nekem fontos. De tegnap Mókival elbeszélgettem erről...

Azt mondta ő már rég látta a jeleket. Persze, én is láttam. Csak ez olyan valószerűtlen. Az ember elképzel egy életet valakivel, aki hatást gyakorol rá. Aztán az a valaki ilyen-olyan okokból kizárja magát a jövőképből, mert mondjuk mással alapít inkább családot. Aztán amikor túl vagyunk a felocsudáson, akkor elengedjük az egészet. Ott volt, őt akartam, vele képzeltem, és esélytelenné válik. Esélytelenek nyugalmával hátradőlve jegelem a "majd egyszer" kérdést. 

Majd hirtelen harminchoz közelítek, és nem nevezném kapuzárási pániknak, de azért mégse vénlányként képzeltem hátralévő napjaim. Szóval felébredtem az "úgyismindegy"-ből, és lássatok csodát! Nem is akármire ébredtem. Van valaki, aki csak úgy csendesen beúszott a az "egyedülhalokmeg" napfényes égen, és elkezdtem érezni iránta valamit. Rengeteget gondolok rá, és megvallom nem nagyon értem, hogy ez hogyan történhetett. Én mindig vigyáztam arra, hogy amit el akarok rejteni mások elöl, az rejtve is maradjon, ahogy és ameddig én így gondolom. Neki pedig csak úgy kijöttek a szavak. Olyan gondolatok, amik eddig csak az én fejemben keltek életre. Ez ijesztő.

Ami pedig még jobban megrémít az az, hogy amit érzek, az már túl van a félelem fázison. Jobban érzem, mint amennyire félek. Vannak dolgok, amik előtérbe kerültek számomra emiatt, és nem tudom, hogy ez normális-e. Meg mi az a fura érzés, amikor beszélek vele vagy ha meglátom?Jó tudom, de Ti ne mondjátok ki légyszi. 

Az égieket sem értem. Eddig teljesen kiábrándító dolgokkal bombáztak fiúk terén, de tényleg. Teljesen meggyőztek, hogy ez nem nekem való, és remeteként előrébb jutok, mint egy rosszal. Ezt továbbra is tartom. De akkor ez hogy lehet? Mellesleg, ha kívánhatnék, kívánnám, hogy ez most jó legyen. Persze ilyenkor van az, hogy azt érzem, hogy hopp, aztán meg jön a kopp. 

Ha arra gondolok, hogy Audrey mennyire szép és természetes, azt szeretném, ha én is ilyen lehetnék egy kicsit. Tudom, elfogult barátaim, én is szép vagyok...éjjel, hátulról, 200 méterről. A gúnyos önostorozást félre téve, egészen vicces, hogy ez a valaki úgy tűnik tényleg szépnek tart. Rossz a szeme, de igazán, szemüveget is kell hordjon. 

Azért azt meg kell kérdeznem egy kis angyaltól vagy akárki mástól, hogy jól ítélem-e meg azt, hogy azért lát szépnek, vagy úgy lát szépnek, hogy szinte ismeri a kerek egész történetet? Tehát engem megfejtett? 

Ha most Audrey lehetnék, azt tanácsolnám magamnak, hogy csak legyek önmagam, annál igazibbat úgysem tudok adni senkinek. Hogy ez jó tanács-e, nem tudom. Hétvégén kiderül, megírom mi lett a történet vége...

www.youtube.com/watch?v=DHgvzDvi7o4

Sajnos sok dolog elromlik életünk során. Elrontott dolgozatok,, szavak, élethelyzetek. Néha csak rosszkor rosszul választunk. Mi magunk idézzük elő a romlást. A dolgokat sokkal könnyebb kidobni, és újra cserélni, mint megjavítani. Ez jelen helyzetben nem csak az emberi kapcsolatokra igaz (de gáz, hogy ez a trend), hanem a modern technológia csodáira is. Én a megjavítás híve vagyok, de be kell látni egyszer, hogy semmi sem tart örökké, így a kapcsolatom se tartott a végtelenségig a régi laptopommal. Mint öntudatos felnőtt nő, gondoltam megoldom egyedül, és vettem egy új gépet...De mint utóbb kiderült nem csak én hittem azt magamról, hogy nem vagyok elég okos egy megbízható gép vásárlásához, hanem valóban csak egy sötét felhő vagyok a Microsoft egén...

Talán a névtelen gép szerencsétleséggel jár. Az első gépem, amit nem kereszteltem el. Így hamar el is romlott, egy hónap használat után. Aztán javítás alatt állt egy további hónapot. Most szintén egy hónapja  élvezzük egymás társaságát, és egy apró hiba megint felütötte fejét, ami elég nagy bosszúságot okozott. 

Na ez egy tipikusan olyan pillanat, amikor olyan jó lenne, ha ott lenne egy hős, és elmondaná hogyan kell elektronikai cikkeket vásárolni. Úgy éreztem magam, mint Dorothy az Ózban. Akármit mondtak csak tátott szájjal bámultam, meg próbáltam úgy tenni, mintha érteném miről beszélgetünk...Jó igen, a régit jobban szerettem. 

 Egy kedves hősnő felajánlotta, hogy lízingel egy hőst, aki megjavítja a gépem hétvégén, így rövid időre el kell válnom a megnyugtató billentyűzetemtől. Jelen helyzetemben a válás nem olyan könnyű, mert szerintem lenne miről írnom a hétvégén. Kicsit izgulok egy találkozás miatt. 

Mostanában olyan nagyon sokat kell választanom régi és új dolgok közül. Van, ahol egyértelmű a válasz, de a legtöbbször hosszas agyalás előzi meg a döntéseket. De egyszer mindent el kell dönteni, nem lóghat a levegőben. Egy kedves ismerősöm azt mondta, hogy egy döntésen sokat agyalni, az energiát vesz el tőlem, leköti azt, amit másra is fordíthatnék, és ebben nagyon igaza volt. A gépen nem is gondolkoztam sokáig. Tudtam, hogy az új lesz a nyerő, aztán meg mennyi baj van vele. Ismerkedési fázisban vagyunk egymással, de ha a Microsoft logo ölni tudna, akkor már halott lennék szerintem.

Nem tudom ki hogy van vele, de én ragaszkodom a régi dolgokhoz, nehezen változtatok általában. Csak akkor lépek ténylegesen, amikor eljön egy utolsó utáni csepp, amit már nem tudok megbeszélni senkivel, magammal sem. A problémákat oldjuk meg, hisz minden problémának van legalább egy  megoldása. De be kell látnom, hogy a gépek elavulnak, már nem azt adják egy idő után, amit szeretnénk. Talán az emberi érzések is elavulttá válhatnak? Egy kapcsolat is annyira el tud idegenedni, hogy csak az egyik  fél akarja életben tartani? 

Mindig mindenben dönteni kell, és a döntés felelősséggel és következménnyel jár. A kimondott szavak, a ködbe veszett vallomások, a régihez való ragaszkodás, a nyitás egy új dolog felé. Higgyétek el nem olyan könnyű. Nagyon nehéz jól dönteni, mert abban a pillanatban nem tudhatjuk, amikor meghozzuk, csak utána derül ki, hogy mi vagyunk a felhő vagy mi vagyunk a napfény...akár a Microsoft egén. 

Hello Bill Gates, goodbye!

www.youtube.com/watch?v=uDxDW9jEjHg&list=PLa6Uy9FmBR9FI4IHtO5kcN3TcHKQTXpT4&index=14

Ui: Ez nem az új gépemről szólt ;) 

Minden lány álma egy hős. Egy olyan ember, aki megvédi. Megvédi legtöbbször önmagától és a rossz gondolataitól. Hogy miért is tudnánk rátok felnézni álruhás hősök? Talán az izmaitok miatt? Meg mert mindenki ilyet szeretne maga mellett tudni? Mert sok pénzetek van? Vagy mert hagytok minket elepedni csak egy pillantásért is? Esetleg jó kocsival jártok? Vagy mert kifogástalan fogsort villantotok a lányok felé? Talán akad, akinek ez fontos, de valószínűleg bennem van a hiba, ha azt mondom, hogy nekem nem ilyen hős kell. Nem a külsőségek. Hogy kire tudnék igazán felnézni? Arra, aki figyel rám. Arra, aki törődik velem. Ha létezik ilyen, az azonnal keressen meg...

Elárulom, hogy a nők mindig erről csacsognak, rólatok pasikról. Hogy mennyire nem értitek, hogy egyes dolgok mennyire fontosak, vagy épp nem fontosak nekünk. Mindennek van értelme számunkra, amikor velünk törődtök, és figyeltek ránk. Az én hősöm is ilyennek kell legyen. 

Talán azért nehéz ismerkedni ebben a világban, mert mindenki el akarja rejteni a testi hibáit, és ezzel együtt a lelkieket is. Így hogyan lehet megismerni valakit? Nem lehet. Csak ki lehet találni. Nekem tetszik, ha egy hős kitalál. Mert akkor gondolkodik azon, hogyan közelíthetne jobban felém, tehát már tödődik velem. Én is szeretek kitalálni, de nem szeretem a hangulatingadozásokat. Ez nem egy nő dolga lenne? 

Olyat szeretnék, aki éjjel ott van, ha rosszat álmodok. Egyszerűen csak ott van, akkor is, ha fizikailag éppen nem. Olyat szeretnék, aki nem csak néz, hanem lát is. Hallja a hangomból is, ha bánt valami. A nők ilyenek...elvárjuk, hogy megfejtsetek. Tudom, ti meg azt szeretnétek, ha mindent a szátokba rágnánk, de akkor eltűnne az a varázslat, ami miatt megszeretünk benneteket. 

Egy hős mindig tudja, hogy az ereje nem az izmaiban rejlik legfőképp, hanem az agyában. Ha már a kockás hasad a legfőbb értéked, akkor egy értelmes nőnél halott vagy. De ha van eszed, akkor a kocka hasad csak egy plussz, de nem ez tesz téged férfivá, hanem az, ahogyan gondolkozol. ahogyan másokkal viselkedsz. Szeretem, ha valaki kedves, és rugalmas és ötletes. Hogyan lehetne egy csőlátású emberrel leélni akár egy hetet is? Nekem nem menne. 

Adtam időt magamnak, és mint tudjátok itt a projekt 30 éves koromig, hogy besétál valaki, aki azért szeret, aki tényleg vagyok. Hogy ki is vagyok? Fejtsen meg...Ez idő és sok sok energia, amit a mai pasik többsége (tisztelet a kivételnek) nem hajlandó belefektetni. Kérdezzen sokat, és adjon egyenes választ az én kérdéseimre is. Ne felejtsen el engem. Ha meg mégis hibát követ el, akkor legalább ismerje el. Egy bocsánatkérés is hőssé tehet valakit az én szememben...

Teljesen mindegy mennyi pénzed van, és milyen kocsival jársz. Ezek csak materiális dolgok, szükségtelen kiegészítők, enélkül is szeretnélek, ha rászolgálsz a bizalmamra. 

A hősök tudják, hogy a kis részletekben rejlik a siker kulcsa. Csak odafigyelés kérdése, hogy egy ember eljusson a másik bizalmi köréhez, viszont egy kis lépéssel el lehet törni egy átlagos csaj álmait. 

Persze, egy átlagos csajnak ne legyen annál nagyobb álma, mint amit hozzá tudnának rendelni, hiszen felborulna a világ rendje. De minden átlagos és átlag feletti nőnek csak egy hős kell. Egy hős, akire felnézhet :) Ha ismertek ilyet, akkor adjátok meg a számom <3

www.youtube.com/watch?v=Tgcc5V9Hu3g

Éreztétek már úgy, hogy a napok egymásutánisága olyan színtelen és semmitmondó, hogy fel sem tűnik, hogy telik az idő? Voltatok már úgy, hogy annyira erőlködtök, hogy jól teljesítsetek és megfeleljetek, hogy nem is emlékeztek miért hittetek abban, amit tesztek? Álltatok már karnyújtsányira egy másoknak tetsző élet kapujában, és majdnem ugyanezen mások kedvéért besétáltatok rajta? Vívtatok már csatát magatokkal, mert minden egyes tettetekkel adóssá vagy behajtóvá változtatok? Mondták már nektek azt, hogy a világ nem olyan, mint elképzeltétek, és esélyetek sincs átformálni azt? Nekem már mind megvolt, és elmondhatom, hogy ez olyan, mint egy ketrecben éldegélni, aminek hagytam, hogy eldobják a kulcsát. Szar volt, higgyétek el. Az egyetlen dolog, ami alapvetően kisegített: "Minden problémának van megoldása". Sőt, ha hiszitek, ha nem, egy problémának több megoldása is lehet....

Én gyűjtögető vagyok. Gyűjtögetem a stresszt magamban mindig. Amikor meg már elégedett vagyok azzal, hogy milyen jól lenyomtam a saját torkomon a problémákat, akkor jön egy újabb probléma, ami már nem fér le, és akkor kiborul a bili. De nem, nem vagyok az a hisztizős fajta, én a belebetegedős fajta vagyok. De nyomás alatt nő a pálma...

De mint minden jó pap, holtig kell tanulni. Ha meg már úgyis minden problémának van megoldása, akkor elő is vehettem ezt a jó kis Queen számot. Hiszen ez is egy megoldás, hogy az ember vaknak teteti magát, és egyszerűen elfordul. De mint Freddie Mercury is énekelte, ez nem jött be, tényleg nem. Aztán az is eszembe jutott, hogy akik azt mondják nekem, hogy nem vagyok tisztában a világ rendjével, és naív módon azt hiszem én alakíthatom a sorsomat, azoknak talán nem is az a baja, hogy hülyének néznek, hanem inkább saját magukban nem hittek eléggé, amikor kellett volna. Én sem hiszek, sokszor nem, de igyekszem. Talán igaz amit a  dalban üzennek, a nyomás alatt megtörünk. Én is megtörtem idővel. Magammal szemben sikerült megtörni. Nemrég azt mondta nekem valaki, hogy felejtsem el a megfelelést, és csak azt csináljam, ami nekem jó. De ez azért elég önző dolog,nem? Végülis én az a csaj vagyok, akinek se férje, se gyereke, se kisállata.De azért mégis tartozom felelősséggel emberek felé, akik megtartottak engem a gondterhes időkben, nem kevesen voltatok, szerencsére. Nem is értem mit láttatok bennem, hogy felkaroltatok.

Aztán egy nap jött a felismerés,  Freddie ezt is tudta: "Nem adhatnánk magunknak még egy esélyt?" Így elkezdtem összerakni a kis darabokat a kirakóban. Dönteni kellett, sok dologról. Igazából már rég eldöntöttem, csak  nem voltam biztos abban, hogy jól teszem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy 100%ig meg vagyok győződve arról, hogy ugyanilyen jó és tiszta esélyeket kaphatnék még egyszer bárhol, bárkitől. Ha meg már esélyek....

Bírtam ezt a Mercury pasit..."Miért ne adhatjuk meg a szerelemnek azt az esélyt?". Nos itt be kell valljak valamit, magamnak is. Mindig azt gondoltam, hogy én túl elcseszett vagyok arra, hogy szeressenek. És most nem mennék bele itt a számos példába, ahol a rövidebbet húztam, nem csak párkapcsolatokban, hanem emberi és családi dolgokban is. Ültem a babérjaimon, és a szaron egyensúlyoztam, mondván, hogy legalább ennyi is van. Nyilván van, hogy nincs választása az embernek. De a szerelemben mindig van, és én a béka hátsó fele alatt választottam. Nem mintha olyan menő, gyönyörű, és okos lennék, de pontosan annyi eszem van, hogy felmérjem, mi az ami az "elmegy" és az "ezt szeretném" kategória közt áll. Ezért most komolyan megadom az esélyt 30 éves koromig annak, hogy valaki csak úgy ne csak nézzen, hanem meg is lásson. Jha igen, én az a fajta vagyok, aki várja a herceget. Ez megint vitatható a köz számára, tudom,tudom. De hé, legalább nem választok rosszabbat, mint kellene. Talán ez is valami,nem? Hozzáteszem, még kihívásokkal küszködök ezen a téren, de ezt most nem firtatnám. 

David Bowie is nagyon tudott, Isten nyugosztalja, megmondta a tutit a végén. "Mert a szerelem arra ösztönöz, hogy gondoskodjunk....hogy megváltoztasd a módját annak, ahogyan magunkról gondoskodunk." Szóval most ezen vagyok, hogy rendbe tegyem, amit kell magammal. Van mit megvitatnunk, én és én...Sikerülni fog, tudom, nem lehet másként. Nem várt helyekről jönnek a szuperhősök felváltva, akik inkább hétköznapi ruhában járnak, de én tudom, hogy sokkal többek, mint az átlag emberek :) 

Minden változásnak van egy következménye, főleg nyomás alatt. Hogy ez volt-e az utolsó táncunk? Nem tudom, mert az még nincs megírva...

www.youtube.com/watch?v=a01QQZyl-_I

Mindenkinek van egy álma... Énekelte Harangozó Teri anno, és milyen igaza volt. Nekem rengeteg álmom volt már az életben, volt, amit elértem, és van, amit még nem. Szeretem ha a dolgokat én irányítom, és szeretek hű lenni a terveimhez. De mint tudjuk, ember tervez...Aztán néha mást dob a gép. Persze az ember rengeteg dolgot hall és lát a hétköznapokban. Ki hogyan lett sikeres, ki mit tett le az asztalra, és ki hogyan találta meg az igazit. Szerintem nem igazit kell találnunk, hanem önmagunkat kell megtalálnunk. Cirka 29 év alatt jutottam el arra a pontra, hogy elmondani még nem tudom, de leírni igen, hogy egy mezei csajnak mi a nagy nagy ideálja ...:)

Nagyon komolyan vettem a numerológia szerinti 9-es évet. Szinte minden kört lefutottam és lezártam, amit kellett. Nem volt olyan könnyű. De arra gondoltam, hogy mivel 2017 egyes év, az újrakezdésé, nem ártana kicsit összekapni magam, és a biztonságos "nem mindig jó" helyett kockázatot vállalni. 

Elmentem Apához. Ez nagy dolog így évek után...Jobban féltem, mint amilyen rossz volt igaziból. Valahogy úgy érzem, hogy mostanra tudtam ezt helyre tenni magamban...11 év alatt. Tudom már, hogy nem tehettem volna semmit azért, hogy még most is éljen, mert ő választotta ezt. Bizony emberek, sokáig abban a hitben éltem, hogy nem tettem eleget azért, hogy segítsek rajta, sőt, semmit nem tettem. Tényleg nem tettem, de nem is tudtam volna. Meg arra is rájöttem, hogy igazán bármikor láthatom őt, amikor szeretném, csak be kell csukni a szemem, és ki kell nyitni a szívem :)

A fiúkkal is lefutottam a tiszteletköröket. Mindenkit útjára engedtem. Úgy éreztem, hogy nem kell erőltetni, ami nem megy. Vagy épp nem az, amit elképzeltem magamnak... Tudom, tudom, nem vagyok sztárszépség, és semmi extra sem, de igenis legyen egy színvonal. Legfeljebb azt mondják, hogy nem értik egy ilyen csaj mit akar. Megmondom, hogy mit. Szeretetet és tiszteletet. Sokáig úgy éreztem, hogy képtelen vagyok nyitni bárki felé. 

Nem csak fiúk felé nem nyitottam, hanem senki felé. A saját anyám felé sem. Éltem a kis cellámban és sajnáltam magam, mert bizony sokan meg tudják ám mondani, hogy mit kellene tegyél, és hol kellene tarts. Csak azt felejtik el, hogy néha talán otthon kéne sepregetni, mielőtt másnál takarítunk :) 

Nem vagyok megelégedve azzal, amit elértem. Egy percig sem. Mert ez nem a nagy nagy ideálom. Persze itt megint sokszor tisztába teszik a gyereket...mert "ez nem úgy van ahogy elképzelted". Ha éjszaka bárányok helyett azt számoltam volna össze, hogy ezt hányszor hallottam már, akkor sokkal tovább bírtam volna alvás nélkül....De a bárányok csak hallgassanak.

Hogy mi az én "nagy nagy álmom"? Talán bátor szeretnék lenni. Elég bátor döntéseket hozni. Ezért fáj annyit a forgóm. Mert egy döntést folyton halogatok. De egyszerűen várom a lehetőséget. Azt, amiért érdemes váltani, változtatni. Tudom, hogy menni kell, csak még nem tudok elindulni. 

A nagy nagy ideál...:) 30 éves koromig elhatároztam, hogy nyitott leszek, és majd besétál egy kedves, humoros, okos srác az életembe, és megszeretem, ahogy ő is engem:) Képes lesz kitartani, a problémákat megoldani, és nem kihátrálni. Megtisztel majd az őszinteségével minden helyzetben, akkor is, ha megbánt vele. Szeretném, hogy törődjön velem, minden nap. Mert akkor szeretve érzem magam és biztonságban. Meg amúgy az nagyon jó lenne, ha nem nekem kéne villanykörtét cserélni :) Persze ez itt a poén helye, de értitek mire gondolok. Igenis legyen férfi, ne nekem kelljen, voltam már eleget az az évek során. Tudom, hogy nem könnyű velem. Pontosan tisztában vagyok mindennel. De mégis "van egy bolondos ideálom". Szerelmes szeretnék lenni :)

"Mindenkinek van egy tévedése". Nekem is volt sok. A lehető leggroteszkebb módon értek véget a kapcsolataim. De egyszer azt mondta valaki, hogy egy adott helyzetben mindig a tőlünk telhető legjobb döntést hozzuk. Próbálom ezzel elütni a dolgokat, ma sem tenném másképp. Akkor valamiért az kellett. 

Természetesen félek azért, mert engem nagyon hamar el lehet tántorítani attól, hogy nyissak. Előbb zárok. Ezen dolgozok sokat. Nagyon próbálom összerakni a kirakó széthullott darabjait. Kitartani amellett, hogy igenis alkalmas vagyok egy boldog, tartós párkapcsolatra, amiben nőnek és szeretettnek érezhetem magam. Közben pedig állok a tükör előtt, és meggyőzöm magam: "Vigyázz, hogy szerelmes álmaim, Ne tépje semmi szét." :)

www.youtube.com/watch?v=u4NQPeSfEoI

Egy nap azt mondták nekem, hogy páncélt tettem magamra. Olyan páncélt, amitől azt remélem, hogy mindentől megvéd. El akarom hitetni mindenkivel, hogy ez a páncél olyan kemény, amin semmi nem hatol át, minden visszapattan. De én is tudom, hogy ez nem igaz. Nem pattan minden vissza. A páncélon belül van élet, akkor is, ha jégbe zárom. Annyira meg akartam felelni Nektek, mindig ez volt az első. Jöttek a pofonok, kialakult körülöttem a buborék, aminek a belsejébe nagyon kevesen láttatok be igazán. Azt is mondták, hogy nem tudom elengedni a múltat, és félek egy lépést megtenni a jövőben. Túlságosan félek döntést hozni, mert az hatással van másokra.  Viszont azt is megkaptam, hogy magamat kell néznem, és el kell engednem a haragot, félelmet, múltat. Valamint be kell fogadnom a jó dolgokat, és kívül kell tartanom páncél nélkül is a mások rosszát. Most itt ez a buborék, még félig fagyosan...DE! "Az élet mindig utat tör magának!"

1. Egységtudat....Hát ebben igyekszem hinni. A nagy egység, ami igazán én magam vagyok. Az én döntéseim, az én bevonzásaim, ami nekem jár.

2. Megbocsátás...Hát a haraggal magamnak teszek rosszat, mondják. Igaz, mert bele is fagyott sokszor a szívem. Mindig az bánt legjobban, akit a legjobban szeretünk. Nem szeretnék nevet írni, mert újabb felkelést szülne, de ennek a személynek nagyon nehezen tudok megbocsátani. Nem volt fair. Most, hogy felnőtt vagyok, én sem vagyok az vele, ezt is tudom. Megbocsátok, de fagyasztok a kezemmel, nincs bizalom, nem felejtek. Sajnálom.

3. Elfogadás...Egy valamit kell megtanulnom elfogadni, magamat. Jó szeretnék lenni, még mindig. Jó ember. De most még csak ember vagyok.

4. Jóvátétel...Van, amit nem tudok már jóvá tenni. Meg kell keresni mindig a jóvátétel lehetőségét, és tudni kell bocsánatot kérni. Gyakorló fázis, nagyon gyerekcipő.

5. Egészség... Edzek :) Ez nagyon sokat dob rajtam. Elkezdtem megint elfogadni a segítőket: Anikó, Betty. Nekem kellenek ilyen személyek, kívülállók, de nem. Igazán ez a nagy lépés, hogy eddig eljutottam. Büszke is vagyok magamra.

6. Ideális társ...Jelentem akadt valaki, aki abszolút életre keltett. Ezt sosem hittem volna igazából. Fogalmam sincs mi lesz vagy nem lesz. Mókinak fogalmaztam ezt meg: "Én meg azt gondolom h majd felismerem azt az egyetlent akiért hajlandó vagyok kompromisszumokat kötni,mert az nem áldozat lesz,hanem szeretet." Nem félek, csak szeretem, akkor is, ha ő erre nem kész még :) Nagyon fogom sajnálni, ha nem ő van megírva, de mindig szeretettel gondolok rá.

7. Siker.....Kemény munka, befektetett energia, lemondások is. De siker lehet az is, ha megszeretem magam, vagy ha elengedem a haragomat. Illetve meg tudok hozni egy döntést, ami csak rólam szól.

8. Bőség....Lehetek gyarló, de nekem fontos a pénz. Közel sem a legfontosabb, de szempont. Szeretnék utazni, nagyon szeretnék. Szeretnék egy lakást is, közel Mókihoz.

9. Béke és Harmónia... Az a rengeteg harag, most látom csak mennyi. Nagyon nehéz elengedni, letenni. Magam iránt való haragomat nem is tudom képes vagyok-e szeretetté váltani. Mindig lehet változni, csak akarat kérdése. Tanulom.

10. Bölcsesség...Ha meg már tanulás. Kevés az idő, sok a tudás. Mindig így érzem. Annyira tudni akarok. Nyilvén nem csak a lexikális tudás és az iskola adja meg a bölcsességet, de kell nekem. Szükségem van rá. Nem mindig könnyű fejlődni, de akarok, talán ez a legfontosabb...

A jégből is lehet építkezni, van ott élet, csak ebben tudok hinni...

www.youtube.com/watch?v=ZtYB-e5BJ_0

Sokszor érezzük azt, hogy el kell engednünk valamit vagy valakit. Valamit, amihez foggal-körömmel ragaszkodunk.Egy elvet, egy gondolatot, egy ötletet, egy állapotot, legrosszabb esetben akár egy álmot is. Valakit, aki fontos nekünk. Igazságtalannak tartjuk, hogy el kell veszítsük, amikor jobbnak tartjuk magunknál. Ragaszkodunk ahhoz, ami a miénk, a mi gondolatunk, a mi világunk, a mi emberünk. De közel sem biztos, hogy az elengedés gyötrelme végigkíséri életünket. Elengedni annyi, mint változást hozni. A változás az egyetlen állandó ebben az életben. Változik a gondolat, az elv, az ötlet, az állapot, az álom, az ember is. A ragaszkodás mindig biztonság, az elengedés mindig kockázat. De a ragaszkodás meg is betegíthet, és nem engedni látni a folytonos változás apró örömeit...Elengedni egy rossz szokást, egy félelmet, és beengedni a helyére valami vagy valaki mást. Az életben folyton elengedünk az anyukánk kezétől kezdve az életünk utolsó napjáig. De lássuk meg, hogy amit elúsztatunk, az még nem múlik el nyomtalanul...

Minden elengedett gyertyáért kapunk valami újat. Valami mást, mint ami addig volt. Néha ez jól is elsülhet, csak hinni nehéz Miért kell engedni ahhoz,hogy kapjunk is? Mert így működik a világ. Változik, és változunk vele mi is.

Én egy jó ideje elengedtem valamit. Valamit, ami minden nőnek a lételeme. Elengedtem, mert ragaszkodni hozzá már nagyon fájdalamas volt. Néha inkább választjuk a rosszat, minthogy semmi se legyen, ugye ismerős? Persze nem nyilvánosan engedtem el, de magamban tudtam, hogy ha már a folyóra tettem, el fog aludni. A dolog most kezd érdekessé válni, mivel a gyertyát visszakaptam. Sose hinné az ember, hogy a folyó nem csak a hordalékot hordja vissza neki. Ez a gyertya újra meggyulladt, de nem én adtam a gyufát hozzá, hanem így kaptam meg.

Rengeteg gyertyát engedtem el azért, hogy ezt az egyet visszakapjam. Elúsztattam kínkeservesen sok valakit, és sok valamit is. Bizalmatlanságot, hitetlenséget, téglákat, félelmet főként. Ezeken változtatni nehéz. Kockáztatni kell, hogy a helyére, amit beengedek, az lehet, hogy nem lesz jó. Törékeny a hit, a bizalom, és a védtelenség is.
Tudom én is, hogy egyik gyertya sem éghet örökké, ahogy az életünk sem tart örökké. De meg kell látni azt, hogy amíg tart addig el-és beengedni is kell. Ritka az a pillanat, csak egy állapot igazán, amikor ezt a konkrét gyertyát remegő kézzel ugyan, de én tartom, az enyém. Igaza van Mókinak abban, hogy nyugalmat árasztunk. Éreztem én is, hogy teljesen meg vagyok nyugodva, hogy a tűzgyújtó ott van velem. Abban is igaza van, hogy kell nekem. Sok gyertyát segített elengedni velem, és segített meggyújtani az újakat is.

Mindenszentek révén csak utalnék egy gyertyára, amelyet sose hagyok kialudni :) Aki kicsit is ismer, tudja kié ez. A tűzgyújtónak meg csak megköszönhetem, hogy ott állt mellettem, amikor nagyon nehéz volt tartani ezt a gyertyát.

Persze, nehogy lemaradjon a dal! Próbáljátok meglátni, hogy néha a gyertya is boldogabbá válik attól, ha elengedjük :)

www.youtube.com/watch?v=5GLwA4P3QDk