Sokan mondják mostanában, hogy nem olyan vagyok, mint szoktam. Kevesebbet mosolygok, és türelmetlenebb, ingerültebb vagyok. Nem járok el sehova szinte. Nem gyakran írok blogot, vagy adok életjelet. Amit meg nem is láttok igazán, hogy nem is alszom rendesen. Ezeknek a dolgoknak oka van. Kicsit stresszelem magam mostanában, de nem szeretnék erről beszélni. Olyasmi, amit nekem kell elrendeznem magammal. Most egy mélypont jött el néhány napja. De bízzatok bennem, nagyon küzdök, és majd jobb lesz :)

Mókival az újévi jelmondatunk: "Mindig van lejjebb". Az utóbbi időben én eléggé megindultam lefelé így magamban. Semmi durvára nem kell gondolni, csak vannak elintézetlen ügyeim saját magammal, amit szépen halogatok évek óta. Csak van valaki, vagy valami, ami vagy aki folyamatosan visszadobja ugyanazt a labdát fentről. Tudom én miért van így, mert elsőre nem intéztem el rendesen.

Mindent tervszerűen, gépiesen próbáltam vinni. Homokba dugott fejjel éldegélek 3-4 hónapja. Aztán az események kedvezőtlenül alakultak az utóbbi napokban, és a stressz nagyobb formákat öltött, mint gondoltam. Nem tudok rendesen aludni, mert pörögnek a képek a fejemben, amikről azt gondolom, hogy hamarosan újra látom. Vannak félelmeim, hogy minden kezdődik előlről. És a gondolataim inkább negatívak, mintsem reményteliek. Ez nem jól van így. Próbálom a jót bevonzani, csak előbb magamban kell helyrerakni dolgokat.

Anikóval volt egy beszélgetésünk, és csodálom, hogy ennyire bátor, hogy egyáltalán leült egy gyászterapeutával 20 percig. Engem is megtalált a pszichológus, hogy beszélgessen velem, de sajnos nem mentünk messzire, mert ARRÓL nem beszéltem, csak említés szinten. 

Móki nélkül nagyon el volnék veszve. Ő annyira erős, én is szeretnék csak fele annyira erősnek lenni, mint ő. Tudom, hogy a Kittys dolgok folyamatosan rendeződnek benne, de legalább kijön belőle az érzés. Én meg nem tudok senkivel leülni face to face és erről beszélgetni. Maximum nagyon szűkszavúan és elhatároltan.

Muszáj voltam kicsit visszajönni a játékba. Feltérképezni kire mennyire lehet számítani. Persze, Móki Tesókódex. De nekem kell egy fiú is, aki nem csak néz, hanem lát is. Rávettem magam, hogy elmenjek ma Füge-Udvarrom-Kárpit körre. Beköszöntem mindenhova, mindenhol kb. 10 percet töltöttem. Hogy jó volt-e? Nem. De ez nem az ő hibájuk. Kérdezgették miért tűntem el ennyire. Mondtam, hogy elég nehéz időszakom van, de igyekszem összeszedni magam.

Gabinak és Márknak nagyon örültem. Meg is ölelgettem őket. Mindenkit meggyőztem, hogy rendben vagyok és leszek. Aztán Gabi megmondta nekem, hogy hol van Dávid. Üzletvezető lett a Király utcai 4-6osban. Be kellett mennem, csak éreztem. Amikor meglátott, egyből jött ki hozzám, és meg is szűnt a külvilág egy pár percre mindkettőnknél. Nem is akarok itt ömlengeni. Pár mondatot beszéltünk csak, nem tudtam most többet. Na ő volt az egyetlen, akinek azt mondtam, hogy jól vagyok, és egyből megmondta, hogy nem. Szerdán megyek majd hozzá, van mit mesélnie azt mondta. És szeretné, ha én is elmondanám mitől vagyok ilyen állapotban. Nem :)

Szóval bocsi mindenkitől, hogy ennyire elzárok mindenkit szinte, de szükségem van egy kis időre, hogy kezelni tudjam a dolgaimat. Sok bennem a harag és a félelem. Nagyon igyekszem összeszedni magam, és jól leszek, ígérem :) Csak higgyetek bennem :)

Ki ne ismerné az összes táncos filmet, amelyek nagy hírnévre tettek szert, hangsúlyozva azt a tényt, hogyha táncolunk, akkor minden rendbe jön. De azért ezeknek a filmeknek a mondanivalója nem ennyire egyszerű. Komoly munka van amögött, hogy táncikálnak és jó az életük. Áldozatos munka, amely sok időt és energiát felemészt, és ha eléggé rég csinálod, akkor megtérül, mert megtalálod azt, ami boldoggá tesz. Mindannyian táncolunk, persze néhányan olykor az én idegszálaimon, de én magam is ezeken mozgok mióta világ a világ...

Magamat a Flashdance rajongó kategóriába tartozónak éreztem. Egyedül táncikáltam az életemben ide-oda, épp ahogy éreztem. Nem kaptam "beiskolázást"  senkitől, hogy mi alapján kell egy-egy helyzetben mozogni. Csak csináltam, ami jött. Persze nem ömlött rám egy sztriptízbárban egy vödör víz, de amire rámutattam, azt meg is szereztem. Talán akkor még erős volt a hitem, és nem volt kérdéses, hogy amit csinálok az laza és megtérül.

Aztán beütött a nagy találkozás valakivel, aki azt mondta "Bébit senki sem ültetheti a sarokba". Na igen, a Szöszi az. Imádtam Patricket, ne értsétek félre, de a szűk kis cuccaiban átvetítve a Szöszire gondolhattam volna, hogy valami nem stimmel. Sok olyan elvakult hülyeség jött ki a számon abban az időben, amikor dúlt bennem a csodálat, mint: "Egy dinnyét hoztam". És hazudnék ha azt mondanám, hogy nem tanított meg táncolni, de a Time of my life egy kicsit hosszúra sikerült. Tény, hogy a lelkünk "egyesült", amikor kiemelt a vízből. A bódult rózsaszín felhőben 8 évig léteztem, amikor is szembesültem a ténnyel, hogy Bébi igenis a sarokban ül, sok más bébivel, sőt fiúbébikkel is. Kicsit zavaros tudom, de most Móki jól szórakozik.

Mindenki életében vannak Kötelező Táncok. Aki ezt a filmet nem látta, még semmit nem látott. Sokszor volt már szükségem az ebben tanultakra. "Ma a boldog mosolyomat viselem". Én is sokszor inkább így döntök, mert értelme sincs kifejteni a véleményemet. Szerintem sokak ismerik az effajta kötelező táncokat. Ugyanakkor benne van az a szerelmi szál is, amikor nincs önbizalma a lánynak és meglátja valaki benne a szépet. Persze, megtörtént velem is, veled is, vele is, mindenkivel. Az első nagy szerelem. Amikor elhittük, hogy megváltoztatjuk a másik embert...igaz Móki? De csak a semmire vártunk, mert az embereket nem lehet megváltoztatni. Hosszú tanulási folyamat volt Gergővel...Perhaps,perhaps,perhaps...

Az életben érnek csalódások mindenkit, engem is. A pofonok csak megerősítenek, így mondják, de amikor megkapjuk őket, akkor fájnak. Volt amikor haragudtam a világra és a fiúkra is, és mindenre. Jól jött a Chicago börtön tánca. Az embernek kell kezelni a dühét, és nem azt mondom, hogy bárkit is meg kell ölni, és börtönben létezni és barátkozni. De valljuk be mindannyian, hogy elkívántuk már néhány ismerősünket valahová. Tango...szenvedély és düh együtt, na ezt is meg kell tanulni kiadni.

Én annak vagyok a híve, hogy én választok mindenben. Elég énközpontú megoldás, de az utóbbi 27 évben eléggé jól bevált. Van az a helyzet, amikor tudod mit akarsz, de tök egyedül vagy. És akkor besétál Richard Gere és táncol veled. Hölgyválasz :) Imádtam. Persze Richard Geret ki ne imádná, de akkor is. Van amikor egyedül vagyunk, vagyis úgy érezzük. Egyedül a szenvedélyünkkel, és akkor igazán nehéz táncolni valakivel. Bízni valakiben annyira, hogy újra táncoljunk. Ezt még én is tanulom, és várom, hogy olyan sétáljon be, aki potenciális fél lehetne.

Megtanultam azt is hogyan Vezet a ritmus. Nem könnyű Antonio Banderas bőrében életre nevelni gyerekeket. Jó persze, ez nem a gettó vagy ilyesmi, de nem olyan könnyű 28 kisgyereknek megtanítani hinni önmagában. Nehéz tánclépések nagy felelősséggel, és csak remélem, hogy jól érzem a ritmust.

Biztos van egy csomó film, ami most kimaradt, de rá tudjátok nyomni a bélyegét a saját életetekre. Mindenki másképp táncol, sosem egyformán, ezért izgalmas meglesni más mozdulatait. Viszont nekem talán nem is egy filmre van szükségem mostanában, csak egy kis magamba nézésre, egy táncra, amely dinamikus és úgy járom, ahogy nekem tetszik. Naná, hogy rock...Dancing with myself :)

www.youtube.com/watch?v=FG1NrQYXjLU

Rég írtam utoljára. Voltak dolgok, amiket magammal kellett letisztáznom. Kissé strucc voltam, homokba dugott fejjel hagytam, hogy forogjon a Föld. De semmi sem tart örökké, ki kellett nyitnom a szemem, még akkor is, ha számkivetett maradtam egy mások által diktált és elfogadott világból. Mondanám, hogy boldog vagyok, de nem igaz. Viszont büszke vagyok, hogy hű maradtam önmagamhoz, mert ezt kevesen csinálták volna utánam. Jégbe zárva töltöm a napjaim önvédelemből még mindig. De sokszor ráébredek, hogy amilyen hülyeségnek tűnik ez a taktika, annál hatásosabb.

Hoztam döntéseket az elmúlt időszakban. Elutaztam egyedül Izlandra. Móki folyamatosan erősített ebben. Mindig azt mondta, hogy nagyon büszke rám, hogy ezt így be mertem vállalni. Igazából ezt nem teljesen gondoltam át. Ha Apa nem lett volna ott velem, akkor nem is indultam volna el. Ugyanis a repülőtéren egy pillanat alatt tök egyedül maradtam a félelmeimmel, és majdnem megfutamodtam, de akkor ott állt mellettem Apa, és átsegített a pánikon. 

Csodás volt az út, és ha újrakezdődne az életem, ezt a lépést újra megtenném. Olyasmiket láttam, amit itthon sosem láthatnék. Szert tettem kedves ismerősökre, akikkel remélem még fogok találkozni. Igazán nem találtam meg azt, amiért mentem, de megtaláltam más dolgokat. Ezek ajándédok egy magamfajta halandónak.

Közben zajlott az élet itthon is. Csak egy pillanatra teszem ki a lábam, és felgyorsulnak az események. Volt egy nagy Zé krízis. Móki exbarátja újra feltűnt, és mint utóbb kiderült, "nem végeztünk ennyivel". Szerencsére nem találkoztunk vele, de ami késik, nem múlik. Másrészről volt egy érdekes beszélgbetésem a nagy "Ő"nek hitt személlyel is. Aki végre megszabadult a rossz kapcsolatától. Vagy inkább a lány látta meg a tiszta valót és elküldte, nem derült ki. De még mindig ugyanaz a "túl kevés" érzés volt bennem. Tudom milyen, ismerem nagyon jól. És az a helyzet, hogy ez nekem nem elég. Tök gáz ilyet mondani arra, akit az ember nagyon szeret. Mint utóbb kiderült, sikerült megsértenem másokat is. De ha a nézetkülönbség haragot szül, akkor így jártam. Szeretem ezt az embert, de nem értek vele egyet. Ha pedig erről kérdeznek nem fogok hazudni senkinek. Még akkor sem, ha emiatt barátságok mennek tönkre.

Nem járok Fügébe. Sem Udvarromba.Sem Kárpitba. Na itt voltam a leginkább strucc. Imádtam, és nem is szidom egy percig sem, csodás helyek, csak kinőttem talán. Emellett csak magamat tudom hibáztatni azért, hogy embereket ott igazinak hittem, amikor csak plasztikok. Csak néhány embert tartok ott valamire is. A legfájóbb pontom, hogy akit a legtöbbre tartottam, kiderült, hogy ő ér a legkevesebbet. De emberek vagyunk. Az én hibám, hogy nem vettem észre az egyértelműt. Könnyebb volt nem észrevenni. Móki úgy tudta. Kellett egy kis idő, amíg ezt lerendezem magamban. 

Szakmailag egy elég jó év indult el. Sok a megerősítés és a dícséret. Sok a fejlődés, ezt most érzem magamon. Meg persze még mindig türelmetlen vagyok, mert a cél ott van a szemem előtt, csak idő kell hozzá, és ezt nehezemre esik kivárni türelemmel. A srácok fantasztikusak. Bár a nagyokra már néha könnyes szemekkel nézek, mert kevés az időnk már együtt. Szerencsére ők még nem érzik. Nagyon erős támaszaim, és a legfelszabadultabb velük vagyok. Itt olvad a jég igazán.

Sokat találkozunk Tomival. Ő az egyik volt barátom. Igen mindenki Tomi :D 2-3 hetes rendszerességgel leülünk beszélgetni. Tök jól elvagyunk, és örülök, hogy a régebbi feszültségeket meg tudtuk beszélni, így jó haverok tudunk lenni. Most ez így elég is nekem a fiúkból. Nincs sérülési felületem. Tudom, aki nem mer, az nem is nyer. De most ha egy kicsit végiggondoljátok az eddigi kapcsolataitokat, tuti, hogy legalább 50%ban jó döntés lett volna esélyt sem adni. Most egyenlőre itt tartok, és nem is kívánok kilépni a komfortzónámból. Jól elvagyok a jégváramban. Persze, nem mondom, hogy ez az a boldogság, amire vágyok, de így védve vagyok. Az meg, hogy ez nem normális dolog, és egyszer kell valaki, hogy ne maradjak egyedül, meg hasonlók, akkor ezt már hallottam. Nem szándékozok örökre a jégváramban maradni. Ha jön majd egy hős, aki felolvasztja, akkor nem építem meg újra :)

Amikor 27 éves lettem, akkor leírtam ide rengeteg kívánságot. Ezek olyan kívánság gyertyák, amelyeket csak én tudok valóra váltani. Tudatosan kívántam így. Szerintem a sorsunk az valahol meg van írva, de az addig vezető utat, azt mi tervezzük be. Annyira sok ember segített nekem abban, hogy ezek közül a célok közül elérjek néhányat. Mindjárt meg is mutatom mennyien...

3. 27 évesen nem mindent a munka alá rendelek, többet pihenek. : Na igen, eddig működik. Sok munkám van, de találok időt egyelőre a pihenésre is. Ebben a főnököm sokat segített. Nem csak most, hanem mióta itt dolgozok végig. Én értem el sok dolgot egyedül, de ha nem hitt volna bennem, akkor nem  tartanék itt.

5. 27 évesen kiállok egy jó ügyért. : Most nem írhatom ezt le részletesen, de a körülmények összjátéka lehetővé tette, hogy kiálljak valakiért, aki még nem tudja magát teljes egészében képviselni. A munkámhoz kapcsolódik, de nem szakmai jellegű kihívás, hanem emberi. Elköteleztem magam mellette. Erre pedig a gyerekek vezettek rá.

6. 27 évesen nem küzdök azért, hogy szeressenek.: Olyannyira nem, hogy rengeteg feszültség jött ki belőlem az utóbbi hetekben. Kiadtam az elfojtott érzéseket, és így kevesebben szólnak hozzám, és kiderült, hogy ki igazi és ki nem az. Voltak olyan emberek, akiknek meg akartam felelni, tiszteltem őket, de úgy éreztem, hogy ők meg nem. Ezért felemeltem a szavam.

7. 27 évesen új ismerősöket, barátokat szerzek. : Mindig azt szoktam mondani, hogy nincsenek barátaim. Móki a családom. A többiek nagyon nagyon jó ismerősök. De gyűjtöttem magam köré új ismerősöket is, ami már kezdetnek nem rossz :)

8. 27 évesen sem adom alább az elképzelésemet A fiúról, tudom milyet szeretnék. : Nem is adtam alább. Viszont beláttam néhány dolgot az esetleges jelöltekkel kapcsolatban.

11. 27 évesen jó ember leszek. : Edit írta egyszer, hogy csak az számít, amikor felkelek és lefekszem, akkor tiszta lelkiismerettel nézzek bele a tükörbe. Néha teszek dolgokat (pl mások kiosztása), amit nehezen vetek össze az értékrendemmel (pl Noémi, Vass Tomi), de ugyanakkor van, amit meg kell tenni magamért.

12. 27 évesen megfejtem az "orka-jelenséget". : Én mindent megteszek. Egy hónap múlva Izlandon leszek és találkoznunk kell. Nem lehet másképp. Jelenleg ez a legdrágább kívánság gyertyám.

13. 27 évesen több időt töltök el Mókival. Van egy egyezségünk, hogy többet találkozunk. Eddig tök jól működtetjük, bár most volt egy kis szünet (okkal). De jó az irány :)

15. 27 évesen IS hálás leszek, mert mindenem megvan.: Változatlanul igaz.

16. 27 évesen lebontom a falat (Dia, Dávid, Márk). : Én megtettem. Csak a másik oldal nem mindig az volt, amire számítottam. Diával sokat beszélgettem olyasmikről, amikről nem sokszor szoktam. Ezt mi tudjuk. Márk egy igazi kincs. Na meg a férjem is lesz :D Dávid...Rengeteg fejtörés, hatalmas küzdelmek, nagyon nagy akarat. Mindkettőnkre igazak ezek. Tudjátok volt pár olyan pont, amikor úgy éreztem, hogy megérintettem benne valamit,mert kinyílt. És akkor ott volt velem az, amiért megérte.  De valamiért ő nem látja, hogy én jó és értékes is lehetnék. Sose fogja látni, ezért visszaépítettem a falból. Nem hisz és nem fogad el. Ennek ellenére sokat segített nekem kinyílni, nagyon jót tett nekem, hacsak kevés is volt az a pont, amiből építkezni tudtam.

18. 27 évesen elmondom, amit gondolok. : Hát el...ezért csökkent le az engem kedvelők köre :P

22. 27 évesen többet mosolygok. : Pont tegnap mondta Gábor, hogy milyen jó, hogy mostanában mosolygós vagyok :)

24. 27 évesen továbbra is blogot írok. : És tényleg :)

Ez már a kívánságlista fele :) Fél éven belül, azért ez tök jó. És itt volt még Ricsi is, aki sokat segített, és a maga módján Noémi is, igaz csak egyetlen mondatával. Azt hiszem, hogy lehetséges, hogy elérem a maradék 14 kívánságomat is, de mindig új és új kívánság gyertyákat fogok gyújtani, mert a célok kitűzésének és a fejlődésnek sosem lesz vége, amíg én élek. És ez idő alatt még sok dolgom lesz...veletek is :)

Sokan vallják, hogy a világban nem vagyunk egyedül. Hogy van egy felsőbb erő, amely kíséri minden lépésünket, és mindig megsegít a bajban. Létezik valami megfoghatatlan, amelynek betudjuk, hogy mi miért történik. Sokan sokféleképpen hívjuk ezt a láthatatlan energiát: angyaloknak, szellemeknek, univerzumnak, Istennek. Nem mondom, hogy én megtagadom ezt, csupán csak nem építem erre az életem. Ami szerintem így egészséges. De vannak emberek, gyenge emberek, akik kapnak valamit ettől a hittől, amelytől erősebbé és magabiztosabbá válnak. Ezzel sincs semmi baj. De amikor egy egészséges felnőtt ember más fanatikus emberek áldozatává válik, az elég nagy szerencsétlenség...

Ez a dal pont arról szól, hogy vannak olyan emberek, akik bort isznak és vizet prédikálnak. Elmondják, hogyan segít rajtunk, ami szerintük fellettünk áll, de példamutatás helyett az ő erkölcsi meggyőződésük a legmegkérdőjelezhetőbb.Elmondják hogyan éljünk, miképp higgyünk, és a leggyengébbeket egyszerűen beolvasztják holmi bálványimádó szektákba, így ezek a jó, ámde naív vagy gyenge emberek teljesen elveszítik önmagukat, és a körülöttük élők jóindulatát is. 

Van egy ismerősöm, régen nagyon közel állt hozzám. Okos, kedves, életrevaló, rengeteg lehetőséggel a kezében. Érték pofonok, nagy nagy pofonok, és mind tudtuk, hogy nagyon nehéz ezek után felállnia, de ő velünk volt, sosem hagytuk volna cserben. Mígnem megjelent egy ilyen "hívő" , aki megmutatta, hogy az Istenben való hit mennyire sokat ad egy embernek, mennyi erőt és reményt. Ezzel nincs gond, mert biztosan tényleg ad. Én is szoktam néha ilyesmiken gondolkodni, hogy áll valami felettünk, akihez szólhatunk bármikor, akkor is, ha nem látjuk. Ugyanakkor ez az ember beolvasztotta ezt a kedves, racionális, törekvő lányt egy totál más világba. Tudom, tudom, a lány választotta ezt. De akkor is...

Ez a lány nem volt tökéletes, messze nem. Ugyanolyan ember volt, mint te vagy én, telis tele hibákkal. De ez annyira elnézhető volt neki a kedvessége és az intelligenciája mellett. Nagy a tudásanyaga, mindig mindent ő magyarázott el nekem, amit nem értettem. Tanulnia sem kellett, csak ragadt rá a rengeteg tudás, igazán kivételes elme szerintem. Vagány volt és rocker és csodálatos ember.

Aztán megváltozott...Egyszer csak a barátai ellen fordult. Mindenhová Bibliát vitt magával, és minket, a jóbarátait kidobott az ablakon. Mintha megszűnt volna létezni a mi világunkban. Egyszer egy levelezés alkalmával kijelentette, hogy nem kíváncsi ránk, csak a hívő barátaira. De kérdem én, hogy ennek így kell működnie? Én attól rosszabb ember vagyok, hogy nem egy Istenben hiszek, hanem magamban? Ez egy szempont egy évek óta fenálló mély barátságban? Hiszen együtt nőttünk fel. 

Tátott szájjal bámultam utána. Megrökönyödve és haraggal is. Aztán teltek az évek...És egyszer csak a Fb csodája végett újra hallatott magáról időszakosan. Voltak olyan kommentek, képek, megosztások, amelyen a régi önmaga volt. Ugyanaz a kedves, okos, lehetőségekkel teli lány, akivel együtt hallgattunk Cure-t, és együtt ettük a gyrost (amiből mindig kipiszkálta a paradicsomot), és együtt nőttünk fel.Jó volt látni, akárcsak így is, távolról.

Megállapodott és férjhez ment. Jól tette-e nem tudom, ez az ő választása. Teljesen másabb elveket kezdett el képviselni, mintha az élete a templomba lépéssel kezdődött volna el, és ami előtte volt, velünk együtt, az nem is létezne. Sajnos eltávolodtunk, talán az én hibám is, nem tudom. De az....de az a tény, hogy tegnap egy telefonbeszélgetés során kiderült, hogy még egy ilyen semmitmondó közösségi portálon is megtagadja azt, hogy ismertük egykor egymást, az felháborít. Soha, de soha nem mennék el az utcán mellette köszönés és egy-két jó szó nélkül. Nem hittem volna, hogy eddig jutunk.

Nem akartam erről írni, de ma hazafelé egyszer csak odalépett hozzám két nő, akik egy szórólappal arra agitáltak, hogy hívő közösségük tagja legyek. Én nem vagyok a hitgyüli ellen, mindenki oda jár, ahova szeretne. De nekem ez egy barátomba került, egy olyan barátomba, akit nagyon szerettem. Aki a mellékelt ábra szerint már köszönés nélkül menne el az utcán mellettem, mintha idegen lennék...

Tehát amikor azt mondja valaki, hogy tartozz valahová, ahol segítenek és melletted állnak, nézd meg ki mondja azt, és jusson eszedbe, hogy miről énekelt a Genesis...

Nem is olyan sokára szedegetjük az elsárgult faleveleket, bámuljuk a kopár fákat, felvesszük a melegebb ruháinkat és az esőálló cipőinket, átállítjuk az óránkat, és reggelente a sötétség leple alatt indulunk dolgozni.Elkezdődött egy újabb ősz...Egy ősz, teli várakozással részemről. Egy nem titkolt célt látok a szemem előtt, ami öt és fél hét múlva eljön. Már csak 43-at kell aludni egy lehetséges találkozásig. De a célig még hosszú ez az út, és sok dolog vár rám...

Elkezdődött a szeptember, és elindult az ovi. Ennyivel le is zárhatnám a szeptemberi történteket. De emellett rengeteg dolog történt, és történik folyamatosan, több is, mint általában.

Az oviban 5 új kicsi kezdett, nagyon aranyosak, és okosak is. Még annyira sok időm nem volt kapcsolatot alakítani velük, mert ott vannak a nagyok és a középsősök. Az első héten teljesen lekötötték minden figyelmemet, néhányukkal egész nyáron nem találkoztam. Nehéz pesztrálni egy picit, ha közben három nagy lóg rajtad :) Bár a régi motorosok nem terhesek egyáltalán, kölcsönös ez az imádat. Főleg a nagy lányok nagyon érzik, hogy "Mami" nem lesz mindig ott velük. A csoport mellett ott vannak az egyéb feladatok is. Megtanított Ilus intézkedési tervet írni, és honlapot szerkesztek, és team megbeszélés is volt, és szervezem a kirándulást meg az örökbefogadó hetet, és mégsem érzem úgy, hogy elégedett lennék saját munkavégzésemmel. A csoportban igen, de van még bennem sokkal több is az egyéb munkák terén, így mondtam Andinak, hogy adjon nagyobb kihívást.Úgy érzem nem használom ki 100%ban a motivációimat. Tanulni szeretnék.

Mókival keveset beszélgettünk az utóbbi hetekben. Elég nehéz napokon ment/megy keresztül, és most kicsit magában kell elrendeznie dolgokat, gondolatokat. A nehézségek ellenére nagy várakozással tölt el, hogy nemsokára megnézhetem az előadását. Sok munkája van ebben, és sok türelme is. Jó lesz újra színpadon látni, az is ő teljesen. Biztosan csodálatos lesz, mint mindig :)

Kissé céltalannak és mogorvának éreztem magam az utóbbi időben. Hiányzott a munka és túl sok időm volt gondolkodni. Kicsit befeszültem, amit a facebookon ki is adtam. Igazából azon durrant el az agyam, hogy rengeteg ember nem is áll közel hozzám, és az utcán sem köszönne, de mégis látok mindent, amit csinál, így tisztogattam kicsit. 40 embert. Aztán még mogorvább lettem, mert rálépek a facebookra, és akkor azt látom, hogy 50 állatmentés, 50 gyerekmentés, 50 szép idézet(ami jól hangzik, de semmit nem ér). Ezzel elértéktelenednek számomra a fontos infok. Tetszenek a jótékonysái törekvések, csak annyira nagy a számuk, hogy elvesznek az ember szemében. Kell tenni az állatokért, és a gyerekekért, csak annyira sokféle, hogy áttekinthetetlen számomra. Meg nem voltam kíváncsi emberek kirakat életére.Biztosan az enyémre sem kíváncsiak sokan. Szerintem még lesz egy kör tisztítás.

Ezzel párhuzamosan jött Ricsi, akiről álmomban sem gondoltam, hogy segíteni tud nekem. De tudott. Kicsit beszélgetett velem. Jól jött egy kis új szél a vitorlámba. Olyannyira, hogy az általa kivetített új nézőpont első napján előkerült Vass Tomi is. Írt nekem...írt?!...hozzámvágott egy újabb linket, csak így szó nélkül, és akkor elpattant egy húr. Egy dolgot nem tolerálok, ha hülyének néznek, vagy annak kezelnek. Na ez a feszültség nagyon kijött belőlem, szóval meg is nyugodtam. Olyan mérges voltam rá. Pedig amúgy szeretem nagyon, csak furcsa lett. Szerintem sokszor ott voltam, amikor nem volt akkora passzban, erre meg az a köszönet, hogy ő nem akar túl kedves lenni, mert én biztos félreéértem. Szerintem egy emberöltő múlva sem szól majd hozzám, miután elmondtam a véleményem. De tartom magam a szavaimhoz. Én bizonyod szempontból szeretek egyedül lenni, és inkább magammal töltök időt, mert jobb fej vagyok mint mások. A csalódásokról meg csak annyit, hogy a csalódásokat nem én okozom magamnak, én hű vagyok az értékrendemhez, hanem a kedves érintettek nem elég jók :)

Tegnap még ezzel kapcsolatban lehet sokat csuklott Tomi. Sokszor elmondtam a nagy idézetet, hogy miért is kedves valaki...Aztán amikor már jó hangulatom volt, elmentem Márkhoz, és megkérdeztem elvesz-e feleségnek. Azonnal a Kárpit lépcsőjén nem vett el :P Mondta, hogy most nincs ideje házasodni, mert iskolába jár és dolgozik, de egy-két év múlva visszatérünk rá :D  Így kell gyorsan férjet találni :P

És ha már Kárpit, akkor Udvarrom is, és Dávid is. Dáviddal beszélgettünk egyik nap. Ő el fog utazni Londonba, hogy ott éljen és dolgozzon, hát eléggé elszomorított ezzel, de neki tudom, hogy nagyon jó lesz így. A jó hír, hogy nem októberben megy, hanem januártól. Persze, ami késik, az nem múlik, tudom én is. A dolog érdekes fordulata, hogy ezzel kapcsolatban a búcsúbulijáról beszélt, én pedig mondtam, hogy nagyon fog hiányozni. Tényleg megszerettem őt, igazán. Állítása szerint én is hiányozni fogok, ami meg tök jól esett. És ki is találta, hogy ha már rendesen berendezkedett Londonban, akkor menjek el utána pár napot. Az én hülye fejemet csak Móki tudja elképzelni :D De pont olyan volt Móki, teljesen olyan. Hogy mit mondtam? Először igent: igenigenigenigen, aztán nemet. Nem látom értelmét utána menni, értem én, miért mondta, csak ő meg rengeteg dolgot nem ért, ami én vagyok. 

Szóval így telnek a napok Izland felé egyre közelebb. És én csak egy célt látok a szemem előtt, azt az egyet, amit magamtól el tudok érni. 43-at alszunk már csak...:)

Kicsit rendhagyó formát ölt ez a mai bejegyzés. Sokat görcsöltem azon, hogy megfeleljek nektek. Mindenkinek. Hogy jó ember legyek, jó gyerek, jó barát, jó munkatárs, jó óvónéni, jó társ. Olyan ember, akit mindenki szeret...A szülei, a családja, a barátai, az ismerősei, a gyerekek, a szülők, a főnök, a fiúk stb...Nem gyengén kudarcot vallottam. Sokszor érzem azt, hogy Mókin és a srácokon kívül senki sem ismer igazán, és nem is kíváncsi rám. Sőt, azt is érzem, hogy még mindig görcsös megfelelni akarás van bennem. Ezért egyre kisebbnek érzem magam ebben a világban.

A bölcs és tapasztalt emberek azt mondják, hogy elég önmagunknak megfelelni. De szerintem ez nem igaz. Én nem olyan ember szeretnék lenni, aki egyedül hal meg. Viszont sok olyan személyről hallok, vagy olyasmiket látok, amikor azt mondom, hogy inkább egyedül, mint az :)

Én azt gondolom magamról, hogy különleges vagyok és sok van bennem még. Ez így nagyon önelégülten hangzik, de hozzá kell tegyem, hogy azt is gondolom, hogy ezzel a véleménnyel lassan egyedül leszek. Minden esetleges negatív vélemény ellenére én nem akarom ezt a hitet elveszteni magamban, mert igazából csak ez van nekem. A tudat, hogy rengeteg lehetőség van bennem, csak észre kell vennem és meg kell ragadnom.

Nem akarom, hogy bárki ebben megrendítsen. Nem engedhetem meg. És jóllehet, hogy tök egyedül vagyok ebben a világban, és 50 év múlva is itt fogok ülni, és bepötyögöm, hogy még mindig hiszek magamban...De engem ez a hit azért sokra vitt. A munkám szerelem is. Nem csak bemegyek és lenyomok 8 órát undorral telve. Életem legboldogabb napja volt, amikor kezembe adták a diplomám. Erre vártam több, mint 10 évet. Nem mentem el a diplomaosztómra, mert az az én pillanatom volt csak, amikor odaadták. Egyedül kellett lennem.

És itt egy újabb álom. Elmegyek Izlandra, mert bálnát szeretnék látni természetes környezetben. Ezt azért nem mindenki mondhatja el magáról. Mindent megtettem azért, hogy elérjem, és jobban akarom, mint bármi mást. Amikor rossz napom van, elég csak lehunyni a szemem és látom magam előtt, ahogyan ott állok azon a hajón, és valóra válik az álmom. Igen, egyedül megyek, mert egyedül vagyok ebben a világban. Móki mondta egyszer, hogy a királylány várában napközben mindig sokféle nép megfordul, de éjszaka mindig egyedül van. Mégis azt hiszem, hogy nem leszek egyedül. Mert ott lesznek velem a szívemben a gyerekek és Móki és anyukám és Dávid és Márk és még sok mindenki. 

Mindent el tudok érni, ami rajtam múlik. Tavasszal tandem ugrok jó magasból egy repülőről. Egyszer óvodát fogok vezetni. Egyszer méltósággal állok majd meg apám előtt. Talán egyszer jó feleség és jó anya is leszek. Talán utazok még. Talán autót veszek. Egyszer talán valaki meglátja, hogy különleges vagyok, és sok lehetőség van bennem. Egyszer talán elhiszitek azt, hogy nagyon szerettelek benneteket, és meglátjátok azt, hogy nekem is csak ez kellett.

www.youtube.com/watch?v=_dE4YrrAAGk

Írhatnék arról, hogy mi minden történt a nyáron, de inkább arról szeretnék írni, hogy felébredtem egy álomból. Felébredtem, és nagyon rossz volt. Egy bizonyos szinten elindult az újratervezés. Elképzeltem, hogy mennyire sikeres és boldog is lehetnék, aztán felvillant a kis lámpa a fejemben, hogy már most sikeres és szerencsés vagyok. Viszont mégsem elég valahogy. Ez nem jó dolog, mert az emberek nagyravágyása mindig rosszul végződik. Újra terveztem "üdv a valóságban " világnézettel. Muszáj volt. Végül is milyen ember az, aki álomvilágban él, a semmire várva? Aztán történt valami, ami miatt úgy gondolom, hogy talán nem is csináltam rosszul. Talán az álmaimmal teremtem a valóságot és nem a valóság zúzza szét az álmaimat...

Egy ember annyi mindent elképzel az életről, amikor még fiatal. Én nem akarom elveszteni a hit képességét. Szeretek álmodozni, szeretek úgy felkelni és lefeküdni, hogy tudom honnan jöttem és hová tartok. Sikeres vagyok. Vannak olyan álmaim, amik már megvalósultak, vagy mindent megmozgattam azért hogy célt érjek. Minden, ami csak rajtam múlik, az már itt van a kezemben. A munkámat imádom, és a srácok fantasztikusak, a főnököm olyan, mintha egy másik anyukám is lenne, hisz bennem és motivál. Jó pedagógus vagyok, mert megtanítom a gyerekeket álmodni és hinni. Nem minden változik arannyá a kezeim között, de sok a drágakő körülöttem. Kitaláltam, hogy bálnákat szeretnék látni, és nem egészen két hónap múlva Izlandon leszek emiatt. Jó ember szeretnék lenni, ezért próbálok segíteni másoknak.

Tudjátok vannak dolgok, amit egyszerűen csak tudok, nincs oka, nincs eredete, nincs magyarázata, csak tudom. Tudom, hogy egyszer óvodavezető leszek. Tudom, hogy van itt még dolgom, ebben a világban. Tudom, hogy Móki még sokáig itt lesz velem. Tudom, hogy a kereszlányomból csodálatos felnőtt lesz, aki gyönyörű és kedves. Tudom, hogy egy napon autóbalesetem lesz. Tudom, hogyha egyszer terhes leszek, iker babáim lesznek. Badarságok, igaz? De én mégis biztos vagyok mindben.

Tudni véltem, hogy ki lesz a férjem. Láttam egy közös jövőt. Nincs magyarázat arra, hogy miért. Csak tudtam. Vannak gondjaim a kapcsolat alakítással. Régebben nem akartam senkit, mert attól féltem, hogy olyan lesz, mint Apa. A lányok olyat választanak, mint az apukájuk. Aztán meg attól féltem, hogy olyan rosszul választok majd, mint Anya. Aztán persze láttam sokféle kapcsolatot, olyat is, aminek én is a része voltam. És tudjátok mit? Még inkább arra jutottam, hogy nem akarok olyanokat. A boldogan élünk, míg meg nem halunk fehér holló ritkasága mellett rengeteg rosszféle kimenetelű szakítást, elválást is láttam. Egyszerűen nem érte meg annyi boldogság esélyének megadása, ha tripla annyi szenvedés jön utána. Most is így gondolom. De van egy valaki, akinél ez nem érdekelne. Minden reggel úgy keltem fel és úgy feküdtem le, hogy tudom ki lesz a férjem, és boldogan élünk,ha ő is képes lesz álmodni a valóságot és nem a valóság által lezúzni az álmokat. Aztán találkoztunk mostanában még egyszer. Nem akarok beszélni róla, de elengedtem ezt az álmot, és mintha egy darabot törtem volna ki magamból.

Nagy levegő pár nap önsajnálat után, és egy éjszakai álom. Azt álmodtam, hogy meg kellett házasodnom valaki mással, és ő is ott volt. A szertartás felénél elment, és mindenki kérdezgette tőlem, hogy miért. Álmomban azt mondtam, hogy azért, mert szeret engem, de nem elég erős elmondani, és nem tudta végignézni. Mindenki kinevetett álmomban. Aztán a következő kép az volt, hogy betörte egy kirakat üvegét dühében/fájdalmában. Ez még inkább arra sarkallt, hogy újra tervezzem az elképzeléseim, valaki mással. Megint eltelt pár nap, már éppen rákészültem, hogy rálépjek egy új irányzat útjára...amikor egyik éjjel Apával álmodtam.

Régen sokat álmodtam róla, de csak a rossz dolgokról. Arról álmodtam, hogy mennyit iszik, és kiabál, és mennyire félek tőle. Az egyetlen ember volt, akitől féltem. Régebben egyszer segített rajtam álmomban, ami után meghalt 3 évvel. Akkor álmomban egy mondattal megváltoztatta a gondolkodásomat pozitív irányba. Nos megint volt egy ilyesmi jelenés álmomban. Ott volt, és csak egy mondatra emlékszem:"Ha nem mersz nagyot álmodni, akkor nemhogy a Vénuszig, de még a Holdig sem jutsz." 

John Lennon elénekelte: "You may say I'm a dreamer, but not the only one...". Szerintetek megéri álmodni a valóságot, vagy csak a valóság létezik és felesleges álmodni?

Imádom a Mash up zenéket, mostanában sokat hallgatom őket. Ez ihletet adott, hogy pár aktuális gondolatot ilyen zenékkel fejezzek ki. Nem igazán jönnek az utóbbi időben a szavak belőlem, de sok személlyel, dologgal a kapcsolatom egyedi, és ha két ember kapcsolatba kerül, az már maga egy Mash up :)

 Mókival ilyen: www.youtube.com/watch?v=T5hnNLKyAMU

Mert amikor én megyek a magam kemény rockos útján, akkor jön Móki is, és egy szintén kemény dallal, erős személyiséggel feldobja az életünket. Mindkettőnkben szól a Rolling Stones, csak nagyon kicsit másképp :)

 A gyerekekkel ilyen: www.youtube.com/watch?v=gZ75hURS_IM

Mert amikor velük vagyok, akkor nagyon erősnek érzem magam. Akkora szárnyakat adnak, hogy azt is elhiszem, hogy tudok repülni :) Remélem ők is tanulnak néha valami jót tőlem.

 A Szöszivel ilyen volt:www.youtube.com/watch?v=QOvSoEOFjbQ

Aki látta a Hajó a vége című filmet, az érti, hogy a Szőke miért képviseli Gloria Gaynor híres számát. Aki engem ismer, az tudja, hogy abból a kapcsolatból nehéz volt túlélőként kijönni...

 A tükörrel ilyen: www.youtube.com/watch?v=wVTrgz09qas

A Szőke után elég nehéz lett a barátságom a tükörrel. Sosem voltam szép lány, de elvoltam, ahogy voltam, szerettem magam. Aztán már nem tudtam. Eltörte bennem a nőiességet. Szóval most újra kell tanulnom.

 Dáviddal ilyen:www.youtube.com/watch?v=-EhF6mMWPCw

Azért választottam ezt a Mash up számot, mert az én hangom is erős felé, de az övé is felém. Mégis két teljesen különböző világot látunk. Ő tök rejtélyes, mint Michael Jackson Thrillerje, sose tudod mi jön elő a következő képen. Az én Heads Will Roll-om pedig nagyon akar, nagyon erős, de ugyanaz a rejtélyesség van meg benne, és sose tudhatod mi jön elő a következő képen. Találkoznak a jó zenék, de elmennek egymás mellett. Jó barátok egy mash up erejéig.

 A vélt nagy Ő-vel ilyen:www.youtube.com/watch?v=Z5SkXW3ZkYQ

Imádom ezt a két számot. Tényleg ilyen a kommunikációnk. Ő hagyja, hogy eltaláljam a legjobb találataimmal. Én pedig elmondom, hogy egy úton, vagy másképp, de (meg)eltalálom. Nagyon hosszú a mi játéklajtsromunk...

 A jelenlegi önmagammal: www.youtube.com/watch?v=RI39eVf9S_k

Folyamatos ellentmondások. Kell is-nem is. Akarom is-nem is. Eltudom érni-mégsem. Hiszek-nem hiszek. Kétféleség mindenben. Előítéletek a belső vágyakkal szemben. Adele mash up kifejező.

 Végül az a mash up, amit érezni szeretnék: www.youtube.com/watch?v=fQQzfRFiqdI

Csupa pozitív dolog, pörgős dolgok, napsütés, mosolygás, kiegyensúlyozottság. Ezen fogok dolgozni sokat :) Szerintem ezen nektek is kellene önmagatokért ;)

Úgy döntöttem írok hozzád egy bejegyzést. Pár napja beszélgettem unokatesómmal, Petivel, arról, hogy mit jelent a zene. Neki a dallamosság, a ritmika adja a zene varázsát, míg nekem nem olyan fontos a zene, inkább a szöveg. Ezért választottam valamit neked, ami elmondja azokat a gondolatokat amik a fejemben keringenek a dolgok mostani állásával kapcsolatban rólad...

www.youtube.com/watch?v=fFJHPEh8ETk

Nem tudom, hogy különleges vagyok-e, vagy csak simán javíthatatlan álmodozó, de volt egy álmom. Egy dal, amit elénekeltem a magam módján rengetegszer. Segített megbírkozni mindennel. Azzal, amikor együtt voltunk és azzal, amikor nem. Én hiszek a tündérmesékben, talán ez a legnagyobb hibám. De ezzel a hittel néztem a jövőbe, ahol néha megbotlunk, de mégis eljön a happy end. Nem hiszek az angyalokban, de abban igen, hogy amit én láttam az a valóság, egy jó valóság. Amikor eljött a megfelelő idő, akkor átkeltem néhány folyón, mert volt egy álmom.

Tudod volt egy álmom, egy képzelet, fantázia, ami mindig átsegített a nehéz dolgokon, mindig velem volt. Értelmet adott azoknak a céloknak, amiket el akartam érni, és ha a sötétségben jártam is, segített tovább menni. Nem hiszek az angyalokban, de abban igen, hogy mindenben van valami jó. Amikor eljött az időm, akkor át kellett kelnem a legveszélyesebb folyón, mert vitt előre az álmom. 

Volt egy álmom, egy dal, amit elénekeltem tegnap is. Hittem, hogy segít megbírkozni bármivel, és segített sokat, amikor elénekeltem neked, mert az voltál, akit szeretek. Ha megláttad azt a csodát, amit én is, akkor tudnod kell, hogy együtt botlottunk, de a jövő a miénk lehetett volna. Talán hinnem kellene az angyalokban, mert látni akarom a jót abban is, ami most történt. Amikor eljött az az idő,aminek el kellett....

...álltunk a folyó két partján, mert felébredtem, és láttam, hogy az én álmom sosem lehet a tiéd.